Nem sikerül átlátni a káoszon és az oldal designja sem segít? Semmi probléma, igazad van, ez tényleg csak egy nagy katyvasz, tulajdonképpen az összes hobbimmal kapcsolatos bejegyzések gyűjtőhelye a saját írásoktól kezdve a filmeken és PC játékokon át a metál zenéig és a különlegesebb sörök kóstolásáig... hát igen, talán oldalt a kiemelt címkék segítenek valamelyest eligazodni...

2019. március 26., kedd

Az ausztrál legenda – Vörös Kutya / Red Dog (2011) vélemény


Alapvetően nem vagyok oda az életrajzi filmekért, és nem igazán jelent számomra semmit, ha egy film megtörtént eseményeket dolgoz fel. Tudom, hogy vannak sokan, akik kimondottan kedvelik ezeket, de engem egyszerűen hidegen hagynak az ilyen alkotások. Persze felmerül a kérdés, hogy miért tettem kivételt a Vörös Kutyával, amely egyértelműen a fent említett kategóriába esik? Nos, a helyzet az, hogy a film címében benne van a megoldás. ;)

Kezdjük tehát inkább újra… alapvetően kedvelem a kutyás filmeket, és ha csak egy kis esélyt is látok rá, hogy legalább korrekt minőségű darabbal állok szemben, akkor elkerülhetetlen számomra az alkotás megtekintése. Nyilván a legegyszerűbb oka ennek a látszólag indokolatlan és már-már túlzó vonzalomnak az, hogy nos… minek csűrni-csavarni szavakat? Nekem is van kutyám. Ennyi. De ha mélyebbre ásunk, akkor azt kell, hogy mondjam, a drámákat is kimondottan kedvelem, egy kutya és gazdája közötti érzelmi kötelék pedig kiváló alap ehhez a zsánerhez. És úgy gondolom, hogy a témában azok az igazán komoly alkotások, amelyek ebből a koncepcióból igyekeznek kihozni a lehető legtöbbet.

Hogy a Vörös Kutyának mennyire sikerült megközelítenie azt a bizonyos maximumot? Nos, bőven nem annyira, mint más kutyás filmeknek, például egy Hachitól bőven messze áll érzelmi intenzitás tekintetében. Ugyanis a film ahelyett, hogy egyértelműen letenné a voksát a komolyabb vonulat mellett, inkább lavíroz a dráma, vígjáték és kaland triásza között. És bár úgy gondolom, hogy a fent említett Hachi megközelítése a témához hatásosabb, és amaz egyértelműen jobb dráma, jobb film… mégis valahol érthető, miért lett a Vörös Kutya olyan amilyen, és az a helyzet, hogy… igazából jól is áll neki.

Mint említettem a film megtörtént eseményeken alapul, konkrétan egy híres ausztrál legendát dolgoz fel. A Kelpie és ausztrál pásztorkutya keverék a ’70-es években azzal vált híressé, hogy elképesztő vándorutat járt be, útja során rengeteg helyen megfordult, de Dampierben kitüntetett státuszba került. Az ottani bányászok ugyanis annyira megszerették Vöröst, hogy beválasztották a szakszervezetbe, a helyi sportklubba sőt még bankszámlája és ebédjegye is volt!

A film - amely egyébként adaptáció, Louis de Bernières azonos című regénye alapján készült Kriv Stenders rendezésében – javarészt Dampierben játszódik, és azt mutatja be, hogyan került oda Vörös, és hogyan kovácsolta közvetetten igazi közösséggé a világ különböző tájairól odaverődött embereket. Illetőleg később behoznak egy másik szálat is, amely nem meglepő módon az, hogyan talált gazdára a helyiek közt Ausztrália híres négylábú vándora, és ezen keresztül jelenik majd meg leginkább a film érzelmesebb, drámaibb része. Meg persze szó lesz majd arról is, mi mindent járt be a címszereplő, bár azért úgy gondolom, ebben azért van némi túlzás, legalábbis szerintem a japános rész azért már elég nehezen hihető…

A film szerkezetét tekintve flashbackekből épül fel, tulajdonképpen egy dampieri kocsmában mesélik el a helyiek Vörös történetét egy átutazóban lévő idegennek. Ennek következtében végig van narráció a visszaemlékezések képsorai mellett, amelyek vizualitása egyébként letisztult és egyszerű. Igazából utóbbiakat az egész filmre lehetne vonatkoztatni, ha a műfajok keverésétől eltekintünk. Az egész valóban az, ami: néhány egyszerű ember elmesél egy helyi történetet. Persze ennek a történetnek vannak mélységei a már emlegetett kutya-gazda sziklaszilárd érzelmi kötődésen túl is, hiszen a helyiek személyes sorsai is lassanként kibontakoznak a néző előtt. Persze nem kell nagyon aprólékosan kidolgozott drámákra gondolni, tényleg épp csak annyi, hogy némileg kiegészítik Vörös Kutya történetét, kicsit többrétegűbbé teszik a filmet, illetőleg hozzájárulnak ahhoz a körképhez, amelyet az alkotás ad a ’70-es évekbeli Dampierről. De amúgy tényleg az egyszerűség jellemzi a film többi aspektusát, ideértve az operatőri munkát vagy magát a cselekményt, amely alig tartalmaz fordulatot, és igazából azt a keveset is, ami van, simán ki lehet találni. De számomra nem ezek voltak a lényegesek ebben a filmben, és a maga módján, ez az egyszerűség illett ehhez az alkotáshoz. Ahogy egyébként a humor is egészen jól illeszkedik az összképbe, bár természetesen nem kell hatalmas poénokra számítani(sőt volt pár kifejezetten erőltetett rész is!), sokkal inkább könnyedebb, megmosolyogtatóbb epizódokra gondolok itt.

Színészi játékról még nem esett szó… hát akkor majd most elmondom, hogy nincsenek hangzatos nevek a stáblistán, de ettől függetlenül rendben van, persze egyértelműen nem a nagyszerű alakítások miatt emlékezünk majd vissza erre a filmre. A lezárás már sokkal inkább az néhány másik érzelmesebb, komolyabb jelenettel együtt, de megint csak azt tudom mondani, hogy azért a Hachi szintjét nem éri el a film.

Összességében ha jól belegondolok a Vörös Kutya nem egy nagy szám film. Amolyan közepes alkotásnak kéne lennie, és biztos vagyok benne, hogy sokaknál ebbe a kategóriába fog kerülni, sőt többen unni fogják majd, de engem sikerült megfognia és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Valószínűleg leginkább a bevezetőben említett indokok miatt, hiszen hát kutyás film, és hát az a vonulat, amelyet kifejezetten szeretek az ilyen témát feldolgozó filmekben elég jól megtalálható ebben az alkotásban, még akkor is, ha bőven elmarad az általam ebben a kategóriában legjobbnak tartottól. Úgy vélem azok, akik szintén szeretik a kutyás filmeket, mindenképpen tegyenek vele egy próbát, mert nagy eséllyel nem fognak csalódni, akiket viszont nem érdekel a téma, valószínűleg jobb, ha keresnek maguknak valami mást, mert az az érzésem, hogy ez a film nem fogja őket lekötni. ;)
Értékelés: 7/10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése