Az ocsmányság mérhetetlen mélységei - Hazánk legolcsóbb söreinek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Valami különlegeset akartam a századik blogbejegyzésnek. Hát… olcsó söröket kóstolgatni és rantelni róluk nem valami eredeti, de az első kilencvenkilenc cikket a sörös téma dominálta, ezért mindenképpen ehhez kapcsolódó posztot szerettem volna most hozni nektek. Viszont a radlereket és az alkoholmenteseket már kilőttem, szóval ha valami vicces őrültséget akartam, akkor nem maradt más, mint hazánk legolcsóbb sörei. Jó lett volna, ha itt is össze lehetett volna vetni őket a szlovákokkal, de sajna mostanában ez nem úgy működik, hogy az ember csak átugrik északi szomszédjainkhoz, de a jövőben talán kapnak egy külön bejegyzést. Ha más nem is, a Gazda Svetly Leziak mindenképpen már csak a poén kedvéért. ;)
A lényeg a lényeg roppant kreatív módon a századik bejegyzés alkalmából négy erősen budget kategóriás sört vettünk és ittunk meg a spanokkal, az első kettő, a Szent István és a Royal Helles a Coopból, a másik páros, a Kőbányai és a Königsbrau pedig a Pennyből származik, deee… inkább ne csináljátok utánunk ezt a tortúrát! ;)

//Royal Helles//

Meglepve fedeztem fel, hogy nincs feltüntetve az összetevők között a kukorica, valamiért azt gondoltam, hogy egy 180 forintos sörnek ez elengedhetetlen kelléke, de ezek szerint nem. Mondjuk nem kell aggódni, anélkül is sikerült kellően pocsékra főzni. A színe halvány, szalmasárga, habja alig van és az is hamar összeesik, a szaga állott pisire emlékeztetett, bár a spanok inkább a falusi kocsmákra asszociáltak róla. Az viszont jó benne, hogy annyira nem intenzív, tehát csak mérsékelten büdös, ami ebben a kategóriában már erény. Szomorú, de igaz. A korty felvezetése kifejezetten semleges, de reménykedni nem érdemes, az utóíz elég komoly gyomrost visz be a maró savanyújával, szóval a lecsengés hosszan tartó és kifejezetten bántó. Komoly kihívás volt emiatt legyűrni a kb. másfél decis adagomat, de ezt még azért sikerült valami csoda folytán… egyébként a Pécsiek csinálják, bár ez nincs rajta a dobozon. Mondjuk ezt én is letagadnám.

//Szent István//

Ez konkrétan a Coop sajátmárkás söre, a címke közepén virít is az igencsak ízléstelen logójuk, de egyébként ezt is a Pécsiek kotyvasztják, bár fel nem vállalják. Kukorica ebben sincs, és a megjelenése ugyanolyan, mint a Royal Hellesnek, ráadásul ez is 180 forint volt, mégsem ugyanaz a két sör csak más dobozban. Nagyon nem. A szagát nagy eséllyel vegyifegyverként lehetne használni. Egy dolog, hogy átható fingszag áramlik a pohárból, de mellette még van valami aroma, amit egyikünk se tudott beazonosítani, de abban mindenki egyetértett abban, hogy rettenetes. Olyan ez, mint ránézni Cthulura: annyira iszonyú, hogy fel sem fogod, mit látsz, csak azt, hogy leírhatatlanul borzalmas. A kortyban sincs kegyelem, itt már elmaradt a bevezető íztelenség, egyből szar: végig kicseszett savanyú, amit valamiféle epekeserű hányásíz támogat meg erőteljesen. Pár korty után feladtam és kiöntöttem, ennek még másfél decijével is vallatni lehetne!

//Kőbányai//

A Kőbányainak komoly rajongó tábora van az olcsó sörök fogyasztóinak körében, egész szép kis kultusz épült köré, és talán megtaláltam rá a magyarázatot: ez fáj a legkevésbé. Legalábbis a négy tesztalany közül a Dreher 220 forintos terméke volt a legelviselhetőbb. Jó a színe az nagggyon egészségtelen ezzel a zöldessárgával, és kukoricát is tartalmaz, de a szaga - bár nem kellemes, de - egészen visszafogott és kevésbé poshadt, mint a másik háromé. A korty malátás édességgel nyit, utána jön némi savanyú, amit valszeg a kukorica ad, aztán van egy kis semlegesség amolyan szünet gyanánt, és végén fémes keserűség az utóíz, de a lezárás nagyon rövid és hirtelen véget is ér. Ahogy a Royal Hellesből, ebből is sikerült elfogyasztani az adagomat(kicsit könnyebben is ment), és bár sose vennék ilyet még egyszer, ha pisztolyt szegeznének rám és választanom kéne a négy közül, akkor egyértelműen ezt gyűrném le újra.

//Königsbrau//

Ez akár lehetne egy echte német sör is, ha amúgy nem tudnánk, hogy nem az. A Löwenbrauról/Löwenweisseról lelopott címer még egészen igényes, csak könnyen rá lehet jönni, honnan nyúlták le, és hát már az elején ott díszeleg magyarul a „”világos sör” felirat, szóval… egyből feltűnik, hogy nem az. Ha pedig kicsit jobban körbenézünk a dobozon, akkor láthatjuk azt is, hogy a Borsodi kotyvasztja Bőcsön, ami nem alaptalan rémületre ad okot, ráadásul a 150 forintos árával ez volt a legolcsóbb a négy tesztalany közül. A színe ugyanúgy zöldessárga, mint a Kőbányainak, és érdemi habja ugyanúgy nincs, mint a másik háromnak. Meglepő, de a szaga egész moderált, bár azért mindenképpen büdös és állott, azonban az igazi sokkot az íz adja. A korty alapja némi malátás édesség, amire egy savanyú-keserű-hányásízű ocsmány mix épül, és ez fokozatosan erősödik, a végére pedig teljesen elnyomja a malátalapot és elviselhetetlen mértéket ölt. Az egésznek ráadásul van egy mű, vegyszeres vonulata is, szóval hamar feladtam ezt is, és őszintén szólva nem tudnám megmondani, hogy ez vagy a Szent István a borzasztóbb, de talán a szaga miatt az utóbbi.