Zlaty Bazant IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Heineken Slovenskonál a kínálatból kivezetett Hurban Legend széria helyett most megérkezett a Zlaty Bazant IPA, fél literes dobozban, de még mindig (nagyüzemi cucchoz képest) pöppet borsosabb, 1,39 eurós áron. Kétféle komlót is belefőztek, ráadásul fel is tüntették őket a dobozon: az egyik a híres-neves Citra a másik meg a nekem full ismeretlen Kazbek. Ezt amúgy azért highlightolom így, mert simán lehet, hogy a komlóválasztás miatt lett olyan íze ennek a sörnek, ami meglepett, amit nem igazán tudtam hova tenni… fogalmam sincs, nem ittam még olyan sört, amiben Kazbek volt. Mindenesetre ahogy a Hurban Legend sörök, engem ez az új Zlaty IPA se győzött meg.

Pedig az illata bíztató, hasonló, mint a Saris IPA-nál, viszont az íze már egészen furcsa volt, főleg a komlózása, mert találtam benne valami gyógyszeres ízt, ami nem igazán jött be. Nem, nem olyan gyógynövényességet, mint ami a Wernesgrünerben, a Svijany Rytirben vagy az Ostravar 12-ben van, és amit én amúgy tökre szeretek, hanem konkrétan kellemetlen gyógyszerízt. Mondjuk ez a fura ízjegy aztán eltűnt, ahogy a sör melegedett, és a helyére egy mézes édesség került, de vele együtt meg az egész komlókeserű is eltűnt. Fura, szétesős, nem igazán bejövős tehát nekem az új Zlaty Bazant IPA, főleg ha azt nézem, hogy a Saris IPA olcsóbb és jobban tetszett.

A zöld dobozos fácán – Zlaty Bazant 10 teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ha valaki nem rutinosan folyékony kenyérért ruccan át északi szomszédjainkhoz, hanem más egyéb okokból, de azért csak úgy mellékesen megkóstol egy-két kinti sört, akkor általában hazatérve a „zöld dobozos fácánt” emeli képzeletbeli pódiumának legfelső fokára. Bár sose végeztem kifejezetten kutatást a témában, de ha nem beergeek ismerőssel szóba jöttek a szlovák sörök, a legtöbben fixen a „zöld dobozos fácánra” emlékeztek vissza kellemesen, és saját bevallásuk szerint egyértelműen ebből hoznának haza nem kis mennyiséget, ha újra kint járnának.

Őszintén szólva elég sokáig nem tudtam ezt megérteni. Ha már a márkától kell tömeges fogyasztásra szánt ivósört választani, akkor az én választásom az esetek többségében a 12 ballingos világos lagerükre esett. De amúgy meg a Heineken Slovensko legnépszerűbb márkájától elvonatkoztatva a legjobb válaszom erre kb. az egész Urpiner szortiment, ami hiába van nagyjából ugyanebben az árkategóriában, ízélményben mindenképpen veri a Zlaty Bazant állandó kínálatában megjelenő termékeket. De ettől függetlenül a Zlaty Bazant 12-t is korrekt ivósörnek tartom, a 10-esüktől viszont az – évekkel ezelőtti – első kóstolás óta az esetek többségében távoltartottam magam. Nem mintha olyan traumatikus élményként élt volna az emlékeimben, egyszerűen csak a saját preferenciáim és a külső körülmények miatt úgy alakult, hogy végül a legtöbb esetben nem nyúltam utána polcon.

Az a helyzet, hogy egyrészt nem vagyok oda a 10 ballingos pilsekért, olyannyira, hogy ivósörnek is inkább a 12-est vagy a 11-est szoktam választani úgy általában minden gyártótól. A Zlaty Bazant 12-t pedig ráadásul a szlovák Tesco gyakorlatilag minden második héten leárazza olyan hatvan-hetven cent közé, és ennyiért nekem a célnak mindig is megfelelt. Ugyanakkor az igazság az, hogy van néhány 10 ballingos pils, amit kedvelek, például a Bernard vagy az Urpiner cucca, úgyhogy gondoltam, ideje újra innom egy ilyet is, elvégre olyan rossz emlékeim nincsenek róla, és így hátha sikerül akárcsak részben is megértenem a hype-ot, amit az egyszeri átutazók építettek köré… szóval akkor nézzük is, miféle fácánt rejt a zöld doboz! ;)

 
A megjelenésre nem lehet panasz, egész pofásan néz ki, a habja rövid ideig meglehetősen hitelesen imitálja a 12-es nagy, fehér koronáját, csak kár, hogy tényleg jóval hamarabb kezd el összeesni, de az a helyzet, hogy engem pont az összes főbb jellemző közül a hab érdekel a legkevésbé, szóval gyorsan túl is léptem ezen. Inkább elkezdtem az illatát vizslatni, ami határozottan édes, de nem bántóan vagy túlzóan, tehát egy kellemes malátahangsúlyos lagert vetített számomra előre, nem pedig valami gejl cuccot. A korty pedig be is váltja ezt az ígéretet, valóban – hasonlóan a 12 ballingos variánshoz – az édes malátásság és a komlókeserű aránya egyértelműen az előbbi felé tolódott el, de az egész koncepció működik ugyanúgy, mint a nagytesónál, értve ezalatt, hogy összességében nem túlozták el az édességet. És egyébként is tök ugyanolyan a malátalap, mint az 12 ballingos verzióé, amit már ott is szerettem, annyi hátulütője van a dolognak, hogy a zöld dobozos Zlaty nyilvánvalóan nem adja testesség terén azt az érzetet, ami a nagyobb szárazanyagtartalmú variánsában megvan. Viszont számomra nem is volt olyan bántóan vizes, mint amilyennek általában a többi 10 ballingos pilsnert szoktam érezni, sokkal inkább a pozitívabb felhangú könnyed és lágy jelzőkkel illetném.

Tehát a zöld pléhdobozban semmiképpen sem balfácán lakozik: a Zlaty Bazant 10 egy jó sör, azon kevés 10 ballingos pilsnerek egyike, amikre azt tudom mondani, hogy ivósörként nálam is megállják a helyüket. Persze a 12-es variánsa a márkának továbbra is jobban megfelel nálam erre a célra, és amíg jó áron hozzá tudok jutni, egyértelműen arra fog esni a választásom ehelyett. De a teszt eredményét tekintve igazából… tökre megértem, miért került ez a sör az átutazók, egyszeri kiruccanók, turisták körében abba a státuszba, amibe. Nincs olyan szupermarket, ahol ne lenne ott jóóó feltűnően szem előtt a polcon, hetven cent pedig pont az az ár, amit az átlagfogyasztó is tökéletesen ideálisnak tart fél liter sörért, ráadásul azért ezt is szokták viszonylag gyakran akciózni, szóval könnyen ki lehet fogni olcsóbban is. A lényeg, a lényeg, nehéz nem megvenni turistáskodás alatt, és ha már megvette az illető, nagy eséllyel ízleni fog neki, hiszen bár bőven nem jellegtelen a sör, azért egy egyszerű, de kellemes, összességében könnyen kedvelhető karaktere van, míg nyilvánvalóan mondjuk az Urpinertől a 12 ballingos pilsner vagy a barna lager egy jóval markánsabb, és így egyedibb ízvilággal rendelkeznek, ezért sokkal megosztóbbak lehetnek, ráadásul annyira nem is ismert márkához tartoznak. Szóval összességében a Zlaty Bazant 10 egy egészen okés ivósör, és bár árkategóriájában vannak nála jobbak is, azért sikerült azt hiszem valamelyest megértenem a hype-ot körülötte, és azt kell, hogy mondjam, a 10 ballingos pilsek közt nálam egész jó helyre került a képzeletbeli ranglétrán. :)

Senki sem menekülhet! – Zlaty Bazant Hurban Legend sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A sörforradalom megállíthatatlanul dübörög (valamerre) előre, és senki sem kerülheti el, csak idő kérdése, ki mikor kerül sorra. A Heineken Slovensko ideje most jött el, amelynek eredményeként megszületett a Hurban Legend széria, ami egyébként egészen ígéretesnek tűnik első látásra, de sajnos hamar kibukik, hogy ez bizony egy nehéz és nem éppen komplikációktól mentes szülés volt igencsak torz végeredménnyel.

//Zlaty Bazant Hurban Legend IPA//

Természetesen egy ilyen sorozat összeállításából nem maradhatott ki a sörforradalom védjegye, az IPA. Ez mind szép és jó, én mindig vevő vagyok a viszonylag olcsón kínált IPA-kra, legyen akár az valódi, kisüzemi darab, mint mondjuk a Karpat Apache-a, de a maga módján, helyén kezelve jónak tartom az inkább tömegeknek szánt, „nagyüzemiesített”, és egyúttal még olcsóbb Soproni Óvatos Duhaj IPA-t is, de a Zlaty Bazant terméke egyiket sem válthatja ki, sőt egyértelműen nem veheti fel velük a versenyt.

Árazása alapján teljesen világos, hogy nem olyan tömegterméknek és olcsó ivósörnek szánták, mint az Óvatos Duhajt, hiszen a 0,33-as üvegért egy euro negyven centet kérnek el érte a szlovák Tesco kasszájánál, ami tulajdonképpen alig olcsóbb, mint a fent már említett Karpat Apache IPA. Így viszont automatikusan magasra kerül a léc, amit a Zlaty Bazant Hurban Legend egyértelműen képtelen megugrani.

Ugyan a kinézetre még nem lehet panaszunk, az illat már elég visszafogott, pedig pont egy IPA-nál várnánk itt intenzíven burjánzó gyümölcsösséget mondjuk, de ez elmarad, mindössze némi malátásság, karamellesség érződik. És az a baj, hogy a korty is ugyanezt tükrözi, hiszen alig lehet felfedezni benne apró gyümölcsös ízjegyeket, amelyek olyan halványak, hogy még azt sem sikerült eldöntenem, hogy pontosan milyenekről van itt szó. Komlót, főleg a kortyzáró IPA-s keserűt meg végképp ne keressünk benne, ez itt egy karamell malátától túltengő, meglehetősen testes, és ezáltal tömény és már-már gejl ale. Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy testes, sőt a 15,6 balling fok ideális egy IPA-nak, csak éppen ezt az alapot meg is kéne tölteni tartalommal, és nem csak és kizárólag a malátát otthagyni, mert így egy egysíkú és túlontúl édes ale lesz csak a végeredmény.

Végszóként sajnos azt kell, hogy mondjam, ennek a terméknek kb. semmi értelme a szlovák piacon és semmi esetre se ajánlom a megvásárlását, hiszen nem csak túlárazott, de képtelen azt nyújtani, amit egy IPA, sőt egyáltalán túl sok pozitívumot sem lehet felfedezni benne.

//Zlaty Bazant Hurban Legend Polotmavy Bock//

 

A Polotmavy Bock talán a sorozat legjobb darabja, hiszen amellett, hogy szép a megjelenése, egyaránt rendelkezik értékelhető illattal és ízzel. Illatát én leginkább fűszeresnek éreztem, de érdekes módon, mikor belekortyoltam a 16 balling fokos, és ennek megfelelően eléggé testes italba, ennek nem igazán találtam nyomát. Helyette egyből szembejött a jól felismerhető szilvásság, amit nagyon szeretettem, de sokkal jobban tetszett volna, ha mellé valami pörkölt malátás kesernyésséget pakolnak, mint mondjuk kávésság ésvagy étcsokisság, mert a Hurban Legend IPA-ból kölcsönzött karamellmalátásság ezzel a testtel és megint csak a komló teljes hiányával újfent egy túlontúl édes sört eredményezett összességében. Nem elsőre taszítóan gejl, mert a szilvásság és, hogy egyáltalán van karaktere a sörnek még az elején elviszi a hátán a terméket. A pohár feléig még tetszett is, ízlett is… vicc nélkül! De utána már megcsömörlöttem tőle, és noha végül elfogyasztottam mind a három decit, úgy tettem le az üres poharat az asztalra, hogy ebből nem kell még egy. Se most, se később, se máskor bármikor. Ára egyébként ugyanannyi, mint az IPA-juknak, és tulajdonképpen ugyanannyira nem ajánlom, de az a helyzet, hogy mivel ennek azért volt valami karaktere, és mert a szilvásságot szépen beletették, úgy gondolom összességében ez mégis egy jobb sör azért valamelyest.

//Zlaty Bazant Hurban Legend Psenicné//

Nevéből egyenesen következik, hogy az utolsó darab egy búzasör, de hogy milyen fajta azon belül, az egy nagyon jó kérdés, mert bizony kóstolás alapján erre nem igazán lehet rájönni. Sőt, megkockáztatom, akár azt se lehetne könnyű megállapítani, hogy ez egy búzasör, ha az ember nem tudja előre, mert annyira halványan jelennek meg a szokásos jellegzetességek. Illata kb. semmi sincsen, így ez nem igazán adhat támpontot, de a korty sem sokkal segítőkészebb. Nem elég, hogy vizes a sör, de erőteljesen, szúrósan szénsavas is, utóbbiról pedig jól tudjuk, hogy nem csak kellemetlen, de van egy olyan mellékhatása is, hogy ízjegyeket tud elfedni, nem véletlen, hogy sok itthoni olcsó szutyoksör durván szénsavas, mert így nem veszed észre, hogy mennyire okádék az ízük valójában. Mondjuk a Hurban Legend Psencnének nincs tulajdonképpen rossz íze, csak borzasztóan kevés, és az előtérbe tolt szénsavasság szerencsétlen módon abból is elvesz. A hab a tortán pedig az, hogy az ízjegyek közül végül a búzasörök savanykásság lesz az, ami végül leginkább eljut a kóstolóhoz, ez pedig így önmagában, citrusosság, banános édesség nélkül elég lehangoló és kellemetlen. Ugyan a Hurban Legend Psenicné a sorozat legolcsóbb darabja, hiszen mindössze egy euro tíz centet kérnek el érte, de messze a legpocsékabb is, ami főképp nagy szó egy amúgy is gyengén teljesítő széria esetében. Szóval kerüljétek el messzire, én inkább a Tucher Hefeweissbiert ajánlom a szlovák piacról a búzasör kedvelőknek, az egy korrekt, tipikus német darab, mindenképpen jobban jártok vele.

Az új idők üdítői - Szlovák és magyar radlerek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Valószínűleg az utóbbi idők egyik legsikeresebb élelmiszeripari termékei a radlerek. Úgy tűnik, amerre csak megjelennek, hamar nagy port kavarnak, pedig a világ egyik legegyszerűbb koktéljáról van szó: sör és valamiféle szénsavas limonádé keveréke a radler. Illetve más országokban lehet panaché vagy shandy is… utóbbit egyébként a Wiki egészen a 19. századig datálja vissza, azonban itt Közép-Európában ez egy igencsak újkeletű dolog, egészen konkrétan a 21. század frissítő itala. Nagyjából a semmiből robbant be, elsöprő népszerűségre és talán még nagyobb, de biztosan hangosabb utálatra tett szert, nevét városi legendák, rosszindulatú pletykák és naiv tévhitek övezik.

Persze igen, német eredetű, és esélyes, hogy biciklistáknak fejlesztették ki, hiszen nekik a melegben igazán jól jön valami sörnél kevésbé alkoholos, de frissítő hatású ital. Azonban még ha ők is voltak ez eredeti célcsoport, azóta a radlerek fogyasztói köre jóval nagyobbra duzzadt és sokszínűbbé vált. Általánosságban azt lehet mondani, hogy szinte már bárki issza őket könnyed nyári frissítőként, ráadásul a mentes sör alapú termékek értelmes alternatívát nyújtanak azoknak is, akik csak egy rövid időre ugrottak le a strandra kocsival, ami ugyebár az ízesítetlen mentesekről nem mondható el… legalábbis a múltkori csoportteszt alatt egyetlenegyet sem sikerült találnom, amely betölthetné ezt a szerepet. :D

Természetesen ha valami bekerül a köztudatba – függetlenül attól, hogy az adott tárgyiasult dolog vagy elvont jelenség megérdemli-e vagy sem – valahonnan biztosan elkezdik gyűlölködve köpködni. A radlerek esetében elterjedt sztereotípia, hogy ez nem igazi sör, és ilyet csak nők és homoszexuálisok isznak. Nos, ezek a termékek valóban nem sörök, hanem – ha mindenképpen ezt a szót bele akarjuk rakni – akkor sörkoktélok, de leginkább egyszerűen azt mondanám rájuk, hogy szénsavas üdítők. Mert attól függetlenül, hogy mi az alapjuk, ezek ugyanolyan célból készülnek, mint egy kóla vagy egy Cappy vagy TopJoy vagy… szóval bármi más üdítő. Mert azok. És biztos vagyok benne, hogy senki nem sörként issza vagy ahelyett, hiszen mind az íze mind a hatása olyan, mint amilyennek egy szénsavas üdítőitalnak lennie kell. Az utálkozók állításának másik fele természetesen nonszensz, kirekesztő, és amúgy sem értettem sose, miért jó sztereotípiák alapján nemi identitásokhoz meg szexuális orientációkhoz kötni ételek vagy italokat, de a legnagyobb vicc az egészben az, hogy ráadásul az állítást magabiztosan hangoztató lehet, hogy már pár perccel később lehúz egy pohár kólát, Cappyt vagy TopJoyt…

Végezetül még egy tévhitet el kell oszlatnom: a radlerek nem egyenlőek a valódi gyümölcsös sörökkel(pl.: kriek), hiszen azok esetében vagy a koncentrátum vagy ritkábban maga a gyümölcs együtt érlelődik a sörrel, a folyamat során kerül bele, és nem utólagosan. De egy nagyon erős párhuzamot mégiscsak lehet vonni a radlerek és a sörök között: mindegyik között vannak jók és szarok is. E poszt célja pedig az, hogy valamiféle támpontot adjon, mit érdemes idehaza és északi szomszédjainknál venni, ha ilyen kategóriájú termék után kutatunk, ezért jómagam összeszedtem minden radlert, amit csak a nagymegyeri Tescoban találtam, míg egyik haverom az említett áruházlánc hazai egységében vásárolt be. Árakban egyébként túl nagy diverzitás nincsen, odakint a Steigerek hetvenöt centes áron, a Zlaty Bazantok pedig kilencvenkét centes áron mennek akció nélkül, azonban utóbbit igencsak gyakran lehet hetven centre leértékelve találni több helyen is. A hazaiakról annyit tudok mondani, hogy általában kétszázvalamennyiért lehet ilyesmikhez hozzájutni, de… én azt mondom kezdjük már bele, mert rohadt messze van még a vége! ;)

//Szlovák radlerek//

//Steiger Citrón//

"Ha a kutyám pisijét összegyűjteném, így nézne ki pohárba töltve." VirtualShadow

Kezdjük tehát a kintiekkel, és azon belül is az olcsóbb és negatívabb reputációval rendelkező márkával. Utóbbi egyébként egyáltalán nem alaptalan, lévén a Steigerek „rendes”, ízesítetlen söreihez volt már szerencsétlenségem korábban… persze ettől még a radlereknek meg kell adni az esélyt, hiszen ez azért egy teljesen más műfaj. Hát most megtettem. Összességében kár volt.

Először a citromos ízűt pattintottuk fel, mely pohárba töltve kb. nulla szinten produkált habot, színe leginkább kutya pisire emlékeztetett, illata pedig a Strepsilst idézte, amit én egyébként kimondottan kellemesnek találok a gyógyszerek között… csak egy radlertől vagy úgy általában egy üdítőtől ennél többet várok el. Ízvilágát leginkább egy túlságosan gejl és mű ízű citromos cukorkához lehetne hasonlítani, élvezeti értéke valahol a gyártó ízesítetlen termékeinek szintjén mozog, de a végén annyira megcsömörlöttem tőle, hogy utólag belegondolva inkább bevertem volna egyet a 10 ballingos sörükből, az lehet, hogy vizessége okán visszafogottabban szar és semmiképpen sem gejl, szóval talán nem fáj ennyire. Talán…

//Steiger Brusnica//

"Jah angolul is rajt van? :O Én csak azt néztem, hogy brusnica... " VirtualShadow

Hiába a klasszikus radler a citromos, manapság már boldog-boldogtalan kísérletezget mindenféle ízesítéssel, és bár odakint ebben a Heineken Slovensko jár élen a Zlaty Bazant márkán belül létrehozott szériájával, egyértelmű, hogy a Steiger sem maradhatott ki belőle. Következő termékük ennek megfelelően vörös áfonyás, amit a doboz mind angol és szlovák felirattal plusz elképesztően ronda és érdekes színvilágú rajzzal is hirdet.

Mikor kitöltöttem, már messziről megcsapott az intenzív illata, és szinte úgy terítette be a szobát, mint egy jófajta kriek vagy akár egy Kasteel Rouge. Aromája némileg természetesebbnek is hat, gyümölcsösebb és kevésbé mű, mint a Steiger Citróné volt. Azonban hiába alakul ki bárkiben is ez alapján bármiféle pozitív várakozás, a kortyérzet egyből le fogja azt rombolni. A Steiger Brusnica ugyanis egy nyúlós ragacs, olyasféle gejl massza, mintha alig felhígított vörös áfonyaszörpöt dobozoltak volna be a gyárban. Ebből következően még csömörebb, mint a citromos változat, úgy vélem, meginni egy teljes dobozzal komoly kihívást jelenthet.

//Steiger Citrón Tmavy//

Északi szomszédjainknál kezd gyökeret verni egy érdekes koncepció, mégpedig az, hogy alkoholmentes barna alapra készítik a radlereket. Alapvetően nem tartom ezt hülyeségnek, hiszen ha az alapból nem a mentes sörösséggel járó műggyümölcsösséget, hanem a karamell vagy a pörkölt malátára jellemző ízjegyeket sikerül felszínre hozni, akkor az teszem azt meggyes vagy szilvás üdítőhöz passzolhat. Érdekes módon először mégis a citrommal párosított verziók jelentek meg a piacon, igazából csak mostanában kezdtek bejönni más ízűek. Ugyanakkor most a kérdés az, hogy ebből a koncepcióból a Steiger össze tudott-e hozni valami értékelhetőt?

Nos, a válasz az, hogy nem igazán, de azért némileg jobbra sikerült, mint a világos alapra készített testvérei. Kinézete egy kissé habzó kóla, bár tény, hogy a habja eléggé sörös, illata citromos, ami a barna alappal egy fura kavalkáddá olvad össze. Íze is a disszonáns vonalon halad tovább, a kissé mesterkélt citromosságot egy – az alkoholmentes sörökből ismert – műribizlisség követi, majd jön a barna alap, ami leginkább édeskésségként, valamiféle karamellmalátásságként értelmezhető, aztán a kortynak hirtelen vége szakad, igazából teljes üresség marad csak utána. Nem igazán kellemes az összkép, de azét némileg jobb, ihatóbb, mint az előző két Steigert, viszont összességében ezt sem ajánlom.

//Zlaty Bazant Citrón//

"Ezt már úgy el tudnám képzelni, hogy a Balatonparton iszogatom." Shinobi
"Öhm, jah, én már művelem ezt egy-két éve... " VirtualShadow

A Heineken Slovensko legismertebb márkája – ahogy említettem – széles portfólióval rendelkezik radlerek terén, rengeteg kísérleti terméket is láthattunk már tőlük az idők során, melyek közül többet már nem is lehet kapni, kezdve a remek karácsonyi szilvás-fahéjastól egészen az őrült és borzasztó barackos bazsalikomosig. Azonban tőlük sem hiányozhat a klasszikus koncepció, nézzük is meg, ők mit tudnak felmutatni e téren! ;)

Oké, oké… lelövöm a poént előre, ittam már ilyet rengetegszer, tulajdonképpen kedvenc alkoholmentes nyári frissítőm már jó ideje. Opálos, witszerű kinézete valahogy tetszetős számomra, illatát üde citromosság jellemzi, íze is megmarad a frissítő vonalon, egyáltalán nem túl édes, sokkal inkább a citrusosság fanyar vonalát hangsúlyozzák ki, illetőleg természetesnek hat, távolról nem olyan mesterkélt, mint a Steigerek. Bár egyértelműen a citromosság dominál, azért érezni, hogy valamiféle malátás alap, tehát úgyszólván sör van mögötte, és ezzel a gabonás jelleggel szépen, harmonikusan olvad össze a termék limonádé része. Mindenképpen az egyik legjobb darab a csoporttesztből, erősen ajánlott, ha valaki kellemes és alkoholmentes nyári frissítőt keresne.

//Zlaty Bazant Jahoda Rebarbora//

A következő tagja a népes családnak már egy nem szokványos koncepció radlerek terén, viszont szerintem remek ízpárosítás, hiszen egy epres rebarbarás termékről van szó. A citromosukkal ellentétben ebben már – ahogy az gyakran lenni szokott – semmi sörös, gabonás jelleg nincs, mind kinézetében mind ízében teljesen üdítőjellegű. Azonban ez nem probléma, annak ellenére is, hogy alapvetően édes karakterrel rendelkezik, ez egy jól sikerült próbálkozás. Illata intenzív, mindkét összetevőt jól visszaadja, a kortyérzetben is tökéletesen harmonizál egymással az eper és a rebarbara, nekem az ilyen ízű lekvárokat juttatta az eszembe. Tetszett, és ha valaki szereti az édes, de nem gejl üdítőket, szerintem mindenképpen tegyen ezzel egy próbát! :)

//Zlaty Bazant Citrón Baza Mata//

A bodzás radler már egy szokványosabb koncepció, azonban itt mentával és citrommal is kiegészül, ami szerintem megint csak egy jó ötlet. Nekem maga a megvalósítás is tetszett, kinézetre tulajdonképpen bodzaszörp, illata intenzíven mentolos, és ezt a vonalat az íze is tovább viszi, azonban csatlakozik hozzá a bodza édessége és kicsit a citrom frissessége és fanyarsága is. Esélyes, hogy sokaknak nem fog ízleni a túlzott mentolossága miatt, akár fogkrém jellegűnek is találhatják majd, mint egyik haverom, nekik ebben az esetben valószínűleg jobb választás a visszafogottabb Soproni márkacsaládba tartozó termék, amelyről majd a hazai felhozatalnál lesz szó.

//Zlaty Bazant Grapefruit Rozmarín//

Ez egy egészen új darab, a régi, csak grapefruitot tartalmazó helyett vezették be. Jómagam kedveltem a régit, elég jól visszaadta a grapefruit kesernyés ízét, ami ritka a radlerek között, azonban ehhez is fűztem azért bőven reményeket, ugyanis tetszett az alapkoncepció. Most, hogy megkóstoltam, azt kell, hogy mondjam, nem lett rossz, de azért… kérem vissza a régit! :D Oké, oké, jó lett ez is, viszont se illata se az íze nem igazán intenzív, olyan visszafogott az egész, ami egyébként nagyon nem jellemző az ízesített Zlaty Bazantokra, és ezért még inkább fura volt. Plusz édesebb, mint a régi grapefruitos, bár tény, hogy szerencsére bőven nem gejl, viszont amaz jobban visszaadta a grapefruit kesernyés karakterét. És hát tény, hogy a két összetevő passzol egymáshoz, szóval nyári frissítőnek ez is alkalmas, de e célból én inkább a citromosukat innám.

//Zlaty Bazant Levendula Cierna Ríbezla//

"Valószínűleg teljesen szakszerűtlen ilyet mondani, de ennek valami eszement íze van." Shinobi

El is érkeztünk az utolsó világos alapra készített Zlaty Bazanthoz, amit én utálok. Nah, jó, ha kell, megiszom, és több komponense tetszik is, csak az a baj, hogy levendulás. Azt viszont tényleg utálom. Teljesen mindegy, hogy mibe rakják, számomra mindent elcsesz, még ezt az italt is. A kinézetét egyébként kimondottan viccesnek találtam a maga ciklámen színével és a rózsaszínes habjával. Az illatából pedig dől a gyűlöletes levendula, ami már előre tönkrevágja számomra az élményt. Holott a ribizlis alap tök jó, és ebben is van némi mentolos jelleg is, intenzív és érdekes a kortyérzet, csak hát levendulás… azonban akinek nincsenek fenntartásai az előbb említett virággal kapcsolatban, nyugodtan próbálja ki, mert technikailag egy jól összerakott ital, ráadásul mindkét kóstolótársam közt osztatlan sikert aratott.

//Zlaty Bazant Citrón Tmavy//

Természetesen a Heineken Slovenskonak is megvan a maga „barna citromosa”, ami bár még mindig furán hangzik, az a helyzet, hogy mégis működik. Legalábbis nekem ízlett. Viszont ismerősök reakciói alapján én inkább ezt az italt az „erősen megosztó” kategóriába tenném. Mondjuk nem csoda, hiszen elég egyedi darab, kivéve a megjelenését, hiszen a színe tök fekete, rajta pedig tipikus fehér sörhab keletkezett. Illatában érdekes módon nem jelentkezik még a csavar, tulajdonképpen egy az egyben azt a citromosságot hozzá, amit a Zlaty Bazant Citrón. A kortyérzetet viszont már úgy lehetne leginkább leírni, mintha egy folyékony citromos, kakaós, étcsokis keksz lenne. Igen, itt a barna alap nem édességet, hanem az előbb említett módon kis kesernyésséget visz bele, és ezt foglalja keretbe a kekszes jelleg. Érdekes és egyedi radler, de úgy vélem túlságosan is az, hogy sokaknak bejöjjön, ugyanakkor egy próbát azért szerintem mindenképpen érdemes tenni vele.

//Zlaty Bazant Visna Tmavy//

A grapefruitos-rozmaringos mellett ez a másik újdonság, ami nemrég jött ki, és igazából nálam első kóstolás után instant bekerült a kedvencek közé ebben a kategóriában. Az előző termékükhöz hasonlóan itt is alkoholmentes barna sör az alap, viszont ehhez most meggyet párosítottak. Színe ennek megfelelően mély és sötétvörös, amiből még a habjára is kijutott valamennyi. Illata intezíven meggyes, bár tény, hogy annyira nem erőteljes, mint a komolyabb meggysörök(pl.: kriekek). Íze tulajdonképpen a Zlaty Bazant Citrón Tmavyéhoz hasonlóan egy folyékony desszertet idéz, itt azonban egy meggyes étcsokis bonbonról van inkább szó. A korty három teljesen jól elkülöníthető fázisból áll: először jön a kimondottan természetesnek ható meggyíz, utána a barna alap szolgáltat kakaós és kicsit étcsokis jegyeket, a végén pedig ezek mind összeforrnak, és ekkor jön ki igazán a folyékony desszert jelleg. Igazán jól sikerült újítás, bár persze nincsen igazán egy szinten a valódi meggysörök többségével, viszont a radlerek közül meg messze kiemelkedik. Így ha egyetlen győztest kéne hirdetni ebből a csoporttesztből, akkor én habozás nélkül ezt választanám.

//Hazai gyártású radlerek//

//Borsodi Friss Citrom//

"Ha Borsodi Vilmoskörte lenne ráírva, akkor, esküszöm, nem is lenne rossz... " Shinobi

A Borsodi a kedvenc hazai gyártóm… lehetne. Akár. Csak egyetlen aprócska probléma van vele: egyik sörüket sem tudom meginni. Ettől függetlenül a radlereknek most megadtam az esélyt. Nah, nem azért, mert még hiszek a csodákban, hanem mert ezt hozta a haver teszthez, szóval kénytelen voltam megkóstolni őket. Nyilvánvalóan sejtettem, hogy nem lesz jó, sőt! De arra nem gondoltam volna, hogy ennyire identitászavaros termékkel lesz dolgom. Eddig ugyanis mindegyik radler legalább hasonlított arra a gyümölcsízre, amit feltüntettek a dobozon, és egyáltalán nem próbált meg más lenni. A Borsodi Friss Citromos azonban szakított ezzel a hagyománnyal: pohárba kitöltve rostos körtelének álcázza magát, illatában a citrom szolidan meghúzza magát az almás-körtés kakofón kavalkád mögött, és ízében sem tud igazán magabiztosan előretörni, az előbb említett duó ugyanis a kortyban is mindvégig agresszívan helyet követel magának. Ez az egész pedig egy kellően műanyag tálalást kapott ahhoz, hogy ha esetleg valakinek még be is jönne ez a fura egyveleg, annak is fájjon már legalább egy kicsit egy teljes doboz elfogyasztása.

//Borsodi Friss Grapefruit//

Szerencsétlenségemre volt még egy Borsodi termék a haverom válogatásában, amely – mily meglepő – szintén nem mentette meg a gyártót, bár tény és való, hogy azért nagyobb erőfeszítéseket tett arra, hogy megpróbálja visszaadni azt az ízt, amit a dobozon lévő felirat ígér. Ennek megfelelően mind illata mind íze grapefruitos és emellé semmilyen más gyümölcs nem férkőzött be. Azonban aromájában megjelenik az a mesterkéltség is, amelyik a citromos radlerükben is megvolt, az íze meg gejl, tulajdonképpen a cukrozott grapefruitlé jellege miatt nem hogy a gyümölcs valódi karakterét sem tudja semmilyen szinten sem visszaadni, hanem mindenféle frissítő jellegét is elveszíti. Csömör az egész, és nagy melegben ezt meginni kínszenvedés, ráadásul a tortúra végén nagy eséllyel csak még inkább szomjazol majd… valami valódi frissítő italra.

//Soproni Citromos//

"Úgy néz ki, mint egy búzasör... " Shinobi
"... csak rusnyább" VirtualShadow

A Heineken Hungáriának a Soproni márkanév alatt vannak azért vállalható sörei, és mivel eddig a radlerek minősége követte az adott gyártó ízesítetlen termékeiét ebben azért valamelyest bíztam. Utólag visszagondolva kár volt.
Legalábbis ez a citromos nem sikerült igazán jól, hasonló gondokkal küzd, mint a Borsodi ugyanilyen ízesítésű terméke. Színe mint egy elcsúfított búzasör, illata és íze pedig hasonlóan eklektikus. Leginkább egy elcseszett multi vitaminos üdítőként lehetne definiálni az élményt, ugyanis a citromosságot a körtés jelleg mellett répa egészíti ki. Egészen konkrétan keretbe foglalja, ugyanis leginkább a korty elején és végén tűnik fel. Nem olyan fájdalmas és nem annyira mű, mint a Borsodi citromosa, de semmiképpen sem mondanám kellemesnek vagy frissítőnek, talán a „nevetséges” a legtalálóbb jelző az összképre.

//Soproni Bodzás//

"Volt habja, egy körömhegynyi és egy másodpercig tartott, de volt!" VirtualShadow

Viszont a Heineken Hungáriát azért valamelyest megmentette a második terméke. A bodzás ízű radlerüknek pohárba kitöltve még volt némi habja is, színe mondjuk nagyon hasonló, mint a citromosé, csak éppen kicsit zöldebb. Illata mentás, és ízében is először ezt lehet érezni, később jön a bodza, ami édességet ad neki. Azonban nem gejl, igaz összességében nem is igazán intenzív az íze ellentétben a Zlaty Bazant Citrón Baza Mata megközelítésével, ami nekem jobban bejött. Ettől függetlenül ez is kellemes, el lehet iszogatni, de azért sokat nem érdemes tőle várni.

//Gösser Natur Zitrone//

És hát végezetül itt van a „citromos Gösser”, amely annak idején az első Magyarországon készített radler volt. Manapság a Heineken Hungária licence alapján gyártott terméke jelentős konkurenciát tudhat magáénak, azonban még két éve is úgy vélekedtem, hogy ebben a kategóriában, itthon ez a legjobb. Igazából a hazai gyártásúak közül most is ezt hirdetném győztesnek, és nagyjából olyannak éreztem most is, mint ahogyan az emlékeimben élt.

Mind az illata mind az íze elég természetes citromosságot hoz, megvan a maga üde karaktere, amitől jó kis frissítő ital lehet. Hasonlóan a Zlaty Bazant Citrónhoz itt is érezni kicsit a gabonás alapot, amivel a limonádé rész a Gösser Natur Zitrone esetében is jól harmonizál. Összességében nincs olyan jó szerintem, mint az előbb említett szlovák darab, és kicsit édesebbnek is éreztem annál, de ettől függetlenül idehaza vitán felül ez a legértelmesebb választás radlerek terén.

//Végszó//
Huh, a végére is értünk ennek a marathoni csoporttesztnek, amely kissé aszimmetrikus lett ugyan, hiszen a haverom valóban válogatást rakott össze, én meg túlzó módon az összes fajta radlert elhoztam a kinti Tescoból. Ugyanakkor azért ebből a merítésből is több elég egyértelmű következtetést lehet levonni, mégpedig, hogy kint a Zlaty Bazantok képében jóval nagyobb választék van különböző ízű és biztosan jó radlerekből, hogy a Heineken termékei mindkét országban a jobbak közé tartoznak(kivéve a Soproni Citromost… ), és hogy mind a Pivovar Steiger mind a Borsodi Sörgyárak nem csak normális sört, de normális radlert sem tud csinálni. ;D

Zlaty Bazant Medovy Porter teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

2013 óta minden karácsonyi időszakban a Heineken Slovensko a legismertebb márkájából piacra dob egy időszakos sört, a Zlaty Bazant Medovy Portert. Itt rögtön bele is lehet zavarodni a dologba, hiszen ebben a térségben, azaz mondjuk Közép-Kelet-Európában a duplabakokat hívják balti portereknek is, ami egy elég durva képzavar, hiszen előbbiek alsóerjesztésű sörök, míg ugye a portereket a felsőerjesztéshez kötjük alapvetően. Tehát a lényeg, hogy én először azt hittem, ez egy baltic porter lesz, azaz egy duplabak, csak ugye errefelé így nevezik. Azonban mind a Ratebeer mind a gyártó honlapja eloszlatta a tévhitet, ez bizony egy valódi, „rendes” porter, amely ténylegesen felsőerjesztéssel készül.

Kitöltve pedig meg is csodálhatjuk, ahogy magán viseli a porterek szokásos külsőségeit, mint például az éjfekete színt vagy a barnásra színezett krémes habot, bár utóbbi igencsak hamar eltűnt, a fotón is alig látszik. Illatában kávésság, alkoholosság és szedresség vegyül, együtt egy igencsak kellemes aromát alkotnak, amely már előrevetíti az ízélményt. Ugyanakkor mikor először belekortyolunk a Zlaty Bazant karácsonyi sörébe nem a konkrét ízjegyek fognak elsőként feltűnni, hanem maga a sör testessége. Persze, ott díszeleg az üvegen a 19 balling fok, de papíron kb. ennyi egy Paulaner Salvator is a maga 18,3-es extraktjával, ugyanakkor ezt a sört sokkal sűrűbbnek érezni. Legelőször haverokkal pattintottunk fel egy üveget, és egyikőjük, aki annyira nem ért a sörökhöz, megkérdezte, mi t jelent az a 19% az üvegen? Erre én nevetve azt feleltem, hogy annyit, hogy durván belerakták az anyagot, majd poénból hozzátettem, hogy ez olyan sűrű lesz, mint egy joghurt. Nos, azt kell mondanom, hogy bár nyilván túlzás ez a kijelentés, annyira talán nem is áll messze a valóságtól… persze a sűrűség meg az anyagtartalom egy dolog, ezt meg is kell tölteni ízekkel, és azt kell mondanom, hogy ez is tökéletesen sikerült. A pörköltes ízek, mint a kávé és az étcsoki tökéletes harmóniában egészülnek ki az olyan gyümölcsökkel, mint az illatában már érzett szeder, de itt már a kortyok során szilvásságot is felfedezhetünk. Az alkohol egyáltalán nem üt ki, ilyen test mögött az íze igazából szinte teljesen eltűnik, csak kellemesen átmelegít, de úgy gondolom, ez hozzátartozik a hideg, téli estékre szánt karácsonyi sörökhöz.

Igazából nem is tudom, mit mondhatnék még… nálam egyértelműen a Zlaty Bazant termékek közül a legjobb, tulajdonképpen sajnálom, hogy csak időszakos cucc, én ezt innám egész évben, főleg ilyen áron, hiszen a Billában négy euroért vettem egy pakkot, amiben négy három decis üveg van, illetőleg most a szlovák Tescoban akciósan 3,5 euroért is hozzá lehet jutni ugyanehhez a csomaghoz.

Ár/érték arány: 9/10.

Tényleg gáz a ’mentes sör? – Végigittam(/tuk): Alkoholmentes sörök megatesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Az alkoholmentes sörök társadalmi megítélése nem éppen pozitív, az utálatfaktora körülbelül a radlerek és ciderek szintjén mozog, és e kettőhöz hasonlóan a konzervítív és sokszor egyúttal nem éppen minőségi söröket fogyasztó egyének különféle negatív prekoncepciókat és tévképzeteket társítanak hozzájuk. Hogy konkretizáljuk kicsit a dolgokat, a magyar átlag sörfogyasztók jelentős hányada szerint a radlereket csak nők és melegek isszák, a ciderek agyoncukrozott szarok, amikkel a tini lányokat szoktatják rá a gyártók az alkoholra, az alkoholmentes sör pedig már egyenes út a guminő felé… nos, az első két magyar városi legendáról történetesen tudom már, hogy hülyeség. Csak az állít ilyeneket, akik nem tudják, hogy a radlerek az üdítők és limonádék piacán játszanak, ezért nem a sörökkel kéne hasonlítgatni őket, és nem ittak még rendes, ízesítetlen cidert, pláne nem szárazat… most azonban azt fogjuk megvizsgálni, mi a helyzet az alkoholmentes sörökkel? Csak újabb tévképzet, amely az átlag magyar kocsmák törzsközönségének tudatlanságából és tájékozatlanságból fakad? Esetleg a sarki kocsmában, az Arany Ászok mellett hőbörgő alkoholistának mégis igaza van, és ez esetben ezek a termékek még az ő korsójába csapolt borzadálynál is rosszabbak? A folytatásból kiderül! ;)

//Lökd ide a (’mentes) sört! //

Az a helyzet, hogy a teszt nem lenne igazságos, ha csak az itthoni kínálatból merítettünk volna, lévén… legyünk őszinték… a legtöbb olyan sör idehaza, amelynek kapható alkoholmentes variánsa alkoholosan sem tartozik azok a termékek közé, amelyekért pénzt adnék. Így hát újfent elzarándokoltam az olcsón korrekt sört keresők Mekkájába, azaz Szlovákiába. Itt már a világ alkoholmentes sörök esetén is kinyílik, a 22 centes sajátmárkás cucctól kezdve a korrekt ivósörökön át a prémium darabokig van minden. Így végül egy 5-5-ös felállásban terveztük egyik haverommal megmérkőztetni a két ország kínálatát a ’mentes szegmensben…

//Romlott Paradicsom //

Kezdjük a nagyobb diverzitással rendelkező és reménykeltőbb kollekcióval: a Szlovákiából származóval. A legelső tesztalanyunk az ottani népsör, és egyben alkoholos változatban egy nem annyira erőteljes vagy jellegzetes ízű, de korrekt anyagtartalmú ivósör, a világos Zlaty Bazant alkoholmentes verziója. Kitöltve meglepően jól néz ki, és normális hab is fejlődött rajta… azonban lelövöm előre a poént: az összes ’mentes sör szépen nézett ki, de ez önmagában nem jelent semmit. Illata már kimondottan érdekes, nyoma sincs a cseh/szlovák lagerekre jellemző jegyeknek, ez konkrétan körtés, de nem igazán természetesen, hanem sokkal inkább valami fura mesterkélt módon. A korty elején pedig vissza is köszön ez a műkörtésség, azonban itt még ez hamar elillan, hogy tátongó ürességnek adja át a helyét, majd végül megérkezik a zárás némi erőtlen komlókeserű képében. Ez elég borzasztóan hangzik, pedig ahhoz képest, ami még hátravolt, nem is annyira az… és meglepő, de itt még bizakodó voltam. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a Zlaty barna ’mentese esetében kimondottan megörültem a ribizlis illatnak, és kezdetben az édes, kissé mesterkélt gyümölcsös íz még tetszett is, csak hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a műédesség legalább annyira émelyítő, mint a Sterling Forte vagy a Csíki Mézes együttvéve, és a saját adagom elfogyasztása után arra a következtetésre jutottam, hogy egy teljes dobozzal ebből képtelen lennék meginni. Ha pedig valaki arra vállalkozna, hogy egy hosszasabb baráti beszélgetés alatt legurít pár korsóval ebből, akkor szerintem rövid úton cukorkómába zuhanna… 

Miután így megcsömörlöttem a Zlaty barnájától, az Erdinger ’mentesétől vártam a felüdülést, lévén a német típusú búzákra eléggé jellemző, hogy kellemes felfrissüléssel jár az elfogyasztásuk. Csak az alkoholmentes szegmensben ez nem így van. Itt ugyanis semmilyen már ismert szabály, hagyomány vagy szokás érvényét veszíti, a márkák nem jelentenek semmit, a nagy nevek simán produkálhatnak ihatatlan szart, és a legprolibbnak tűnő darabok jelenthetik az áhított kiutat. Az Erdinger alkoholmentes söre pedig nem hogy nem mutatott menekülő utat, hanem még tetézte a megcsömörlésemet, hiszen ugyanolyan ribizlis illattal nyitott, és nagyon hasonló tömény édességet hozott. Egyébként az Erdingerrel kapcsolatban egy apróságot még megjegyeznék, mielőtt továbbmegyünk: a szűretlenségét megtartották a ’mentes sörük esetében is, tehát olyan opálos, mint egy tisztességes hefeweizen. A negyedik tételtől már féltem, mint a tűztől, nem érdekelt, hogy ők csinálták a Maesticet is, akkor is egy mindössze 22 centes sajátmárkás sörről volt szó, és hát, ha a drágább és nagyobb nevek ilyen csúnyán megbuktak, akkor ettől mégis mit várjak? Egy Bernard csatos üveget többre tartanak odakint, hiszen arra 23 cent a betétdíj! Akkor mi került ebbe… ? Jól van, jól van, azért a címke szerint az Argus ’mentes sörében is csak víz, maláta és komló van, de hát azért mégiscsak a Gazda Svetly Leziakkal versenyez árban… mindegy, essünk túl rajta gyorsan ás fájdalommentesen! És így is történt. Ugyanis az Argus ’mentese volt tényleg a legfájdalommentesebb darab a szlovákiai kollekcióból, lévén jótékony semlegességbe burkolózott leginkább, alig-alig ütötte fel a fejét a műkörtésség benne, és így a tömény, émelyítően édes tételekhez képest ezt hamar és valóban könnyedén le lehet gurítani. Az utolsó tétel viszont betette a kaput… amikor lekaptam kupakot a nagynevű, és már prémium kategóriásnak számító Bernard ’mentes variánsáról, olyan intenzíven áradt az üvegből az aroma, mint a hidegkomlózott sörök esetében. Csak ezt a terméket gyanítom, hogy nem citrával meg cascade-val kezelték, hanem esélyes, hogy inkább emberi testfolyadék került bele… elnézve a címkén a tulajdonos perverz kárörömöt sugárzó fejét nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ő maga járult hozzá igencsak személyes összetevővel ehhez a „cseh remekhez”. Egyébként ez a szag nem feltétlen idegen a Bernard termékektől, mert erőteljesen hasonlított ahhoz is, amikor megromlott az egyik Bernard Cerny Lezak, és a csatos üveg pukkanása után masszív szarszag kezdett terjedni a szobában… A legszörnyűbb a dologban, hogy a szagának megfelelő ízjegyek szinte teljesen kiszorították a műkörtésséget, szóval… ez kegyetlen szar. Erre nincs más kifejezés. Vagyis van, csak az még durvább.

//És akkor ezek után idehaza… ? //

Aki a hazai piacról válogat, és kicsit is tudatosan, az ízélményt figyelembe véve fogyaszt söröket már biztosan tapasztalta, hogy nem éppen szerencsés helyen él. Hatványozottan igaz ez, ha leszűkítjük a kört az országban nagyüzemek által előállított kínálatra, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nálunk jóval szerencsésebb térség is csúnyán elbukott az alkoholmentes szegmensben, akkor szerintem megegyezhetünk abban, hogy jogosan tartottam a haverom által válogatott termékektől. Azonban úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtük a tesztet, akkor fejezzük is be, ezért nekiestünk a hazai termésnek is! Mindjárt kezdjük a Heineken csoport triójával, a Soproni Szűzzel, a Gösser mentessel és a HejHó NullKommaNullával(baszki, ez tényleg úgy hangzik, mint egy elcseszett üdítő :D).

 Az ember azt gondolná, hogy nem igazán van különbség közöttük a márkanéven kívül, azonban vicces módon a leginkább népiesnek és legkevésbé prémiumnak gondolt Soproni Szűz valóban a legrosszabb a trióból, mert bár nagyon hasonlít a Zlaty világosához, hisz körtés illattal nyit, a korty eleje meg műkörtés, de utána az üresség mellé még valami alattomos és kellemetlen mellékíz férkőzik be, amely talán annak köszönhető, hogy alkoholtól ugyan igen, de kukoricagríztől nem szűz a Soproni termékcsalád tagja. Ilyenformán az elfogyasztása bár nem ér fel a Bernard tortúrájához, mégis kimondottan fájdalmas és erősen ellenjavallott. A második tétel, a Gösser ’mentese kimondottan biztatóan indul, és eddig még nem tapasztalt mangós illattal nyitott, ízében a műgyümölcsösség is eköré csoportosul, és… nos, az első kortyok még egészen kellemesek. Csak az a baj, hogy itt is már a tömény édesség miatt egy fél doboznyitól is simán meg lehet csömörleni, ezért… nos, mi mást mondhatnék? Ez sem igazán ajánlott. A HejHó illatában már keveredik a mangó és a körte, íze pedig annyira nem émelyítően édes, a műgyümölcsök mellett inkább jótékony semlegességgel operál. De az Argus igazi párja itt is a száz forintos, Tesco sajátmárkás Rastinger Free, amelyet a hazánkat olcsó és pocsék lengyel sörökkel elárasztó Van Pur eresztett szabadjára az ominózus hipermarketek polcain. Kóstolótársam meg erről állította váltig, hogy szar lesz, de még egyszer mondom… jótékony semlegesség, azaz nincs igazán íze, könnyen lement. Na, nem úgy, mint a Stella, amely mindenféle savanyúságot szabályozó anyagot meg citromsavat is tartalmazott a szokásos összetevőkön és az itthon kötelező kukoricán kívül. A szaga ennek is büntet rendesen, mint a Bernard vagy egy középiskola fiú WC-je, és hát a Stella ’mentese nem is árul zsákbamacskát, aromája ízét is előrevetíti…

//Az ízlebimbők kálváriájának végén…  //

Oké! Szerintem bőven elég példát láttunk már ahhoz, hogy kijelenthessük, az alkoholmentes szegmensben a mi merítésünk alapján akárcsak kicsit is élvezhető terméket nem sikerült találni. Bármilyen fura is, a fogatlan alkesznek az Arany Ászokkal most igaza van: ilyeneket nem célszerű inni. Na, nem azért, mert az Arany Ásó vagy a KőBambi magasabb szintet képviselnének, hanem mert… ezek tényleg csak azoknak esnek igazán jól, akik hardcore mazochisták! Jó, az Argust és a Rastingert meg lehet inni, ha nagyon muszáj, de én azt mondom, hogy ha valaki nem fogyaszthat alkoholt, akkor inkább találjon magának más alternatívát… részemről legalábbis soha többet ’mentes sört!