A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)
Bizonyos szempontból igencsak rég volt már, mikor a Heineken konszern a
retro vonalon próbált újítani ahelyett, hogy az aktuális trendeket lovagolná
meg, hisz azóta idehaza már megszületett egy komplett termékcsalád, az Óvatos
Duhaj. Kint pedig csak csapon debütált egy Zlaty Bazant IPA, de ez nem
bizonyult hosszú életűnek, mára már el is tűnt. Ugyanakkor ha úgy vesszük,
mindössze két év telt el azóta, hogy idehaza feltámasztották a Soporni
Kinizsit, és ezzel párhuzamosan Szlovákiában pedig feltűnt a boltok kínálatában
a Zlaty Bazant ’73. Előbbi nem igazán maradt sokáig, elsöpörte a már emlegetett
szemléletváltással érkező Óvatos Duhaj termékcsalád, azonban kint meg ezek
szerint az újhullámos próbálkozások nem váltak be, hiszen míg a Zlaty Bazant
IPA sosem került bolti forgalomba és azóta sem jöttek ki valamiféle ale-lel
vagy hidegkomlózott lagerrel, addig a retro ’73-as Zlaty Bazant él és virul.
Annak idején mikor először láttam, egyből vettem is egyet,
megkóstoltam, és úgy voltam vele, hogy ez igazából átverés, mert tulajdonképpen
tök ugyanaz, mint a 12 ballingos világosuk, csak a címke az, amitől ez egy
másik termék. Most viszont úgy gondoltam, hogy hivatalosan is a végére járok
ennek egy összehasonlító teszt keretében.
Egymás mellé két ugyanolyan pohárba töltöttem ki a Heineken Slovensko
két 12 balling fokos termékét. Igazából már itt látszik, hogy 100%-osan nem
lehetett anno igazam, hiszen a színben máris eltérés jelentkezik: a ’73-asé
sötétebb, mint a simáé. A kép viszont kicsit hamis, habjuk igazából ugyanolyan
szép nagy volt, csak a simát előbb töltöttem ki, és addig tököltem fotózással,
amíg arról el nem kezdett apadni… ez van, sorry. De mindegy is, nézzük az illatukat!
Majdnem teljesen megegyezik, de a ’73-asé kicsit erőteljesebb, és talán kicsit
komlósabb. Utóbbi feltételezést látszik alátámasztani, hogy bár mindegyik
kompromisszumos, a semlegesebb ízek felé hajló, nem túl keserű karakterrel
rendelkezik, kettejük közül a ’73-asban egy kicsit több komlókeserűt lehet
érezni. A malátalapot viszont most is tök ugyanolyannak éreztem, sőt valszeg a
komló is ugyanaz bennük, csak a ’73-asba kissé több került.
Összességében tehát a különbségek elenyészőek, mindkettő, iható és a
maga nemében korrekt sör, amely akciósan nem rossz vétel, mivel a magyar
nagyüzemi rögvalósághoz képest azért egy másik szint világos lagerek terén, de
bőven vannak jobb, karakteresebb pilsnerek odakint.
Zlaty Bazant 12 ár/érték arány: 6,5/10.
Zlaty Bazant ’73 ár/érték arány: 7/10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése