Ottakringer Falco Brew teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nem tudom, mennyire emlékeztek még a Soproni tankcsapdás sörére vagy kóstoltátok-e egyáltalán anno a Heineken Hungária limitált szériás termékét, de ha igen, akkor könnyen el tudjátok helyezni az Ottakringer Falco Brew-t. Itt is arról van szó, hogy egy nagyüzem designos dobozba öltöztetve piacra dobott egy nem túl érdekes és az alapsörétől nem túlságosan különböző produktumot. És ez is zenés. Falco AKA Johann Hölzel kapta ezt a 65. születésnapjára, akiről a Wiki azt súgta nekem, hogy húsz milliós albumeladásszámmal az üzletileg legsikeresebb osztrák énekesnek számít, a zenéjéről meg azt tudta elmondani, hogy egy csomóféle műfajban alkotott, amiknek a feléről nagyon nem vágom, hogy micsoda, és belehallgatva egy-két híresebb-nevesebb számába én meg annyit állapítottam meg, hogy nem igazán az én stílusom, szal… ugorjunk is a sörre. ;)

Tök mindegy, hogy a paramétereket nézed vagy csak kóstolod, ez bizony egy kutyaközönséges és tipikusan osztrák világos lager. Illata malátásan édeskés meg borsos az élesztőtől, és az íze is ezt követi le elég szépen, meglepetés nem lesz a kortyban. Van egy egészen kellemes, de alapvetően dögunalmas malátalap, amit kicsit megfűszerez ez a borsosság, és nagyjából ennyi, mert finoman szólva sem egy komlósdarab. Tehát standard osztrák világos lager, nagyjából annyit tud, amennyit a kinti nagyüzemek alapsörei általában, sőt szerintem a Gösser Marzen a már-már helleses zamatával, apró őszi gyümölcsös jegyeivel jobb is nála. De amúgy teljesen rendben van, nem vizes, 11,2 ballingos, és érződik is, hogy kapott egy normális testet, az ára meg 1,15 euro, ami nagyjából annyi, amennyiért a hozzá hasonló sima világos lagerek mennek, szal ez is oké. Ha szeretnétek designos dobozból totál átlagos osztrák ivósört kortyolgatni, akkor nyugodtan vegyetek belőle párat, nem fogtok csalódni benne, de amúgy nem veszítetek azzal se semmit, ha kihagyjátok. ;)

Sümegi Sörök a Sümegi Sörházból

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Igen, kimozdultam, néha ez is megtörténik velem, a hardcore introvertált bloggerrel… legfőképpen akkor, ha olyan söröket akarok megkóstolni, amiket nem lehet elérni semmiféle boltból, üzletből hiperszupermarketből vagy konkrétan különleges folyékony kenyerekre specializálódott webshopokból sem. A Sümegi Sörfőzde termékeinél pedig nagyon is ez a helyzet, hiszen nem palackozzák őket, úgy hogy csak Sümegen, a Sümegi Sörházban érhetőek el állandóan. Ezen kívül amúgy fesztiválokon lehet összefutni velük, ha jól rémlik, akkor asszem a 2017-es(de talán a ’18-as) Vonyarcvashegyi Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválján találkoztam velük és PET palackba csapoltatva el is hoztam egy Nariandert meg egy BandIPA-t, ezek közül az első, ami egyébként egy wit meg is vett kilóra (és a második is egész korrekt volt), szóval fixen szerettem volna újra inni a söreikből. És hát erre az alkalom most jött, ezúttal konkrétan a Sümegi Sörházba látogattam el egyik spanommal.

Maga a hely amúgy első látásra nem igazán különbözik egy átlag kisvárosi kocsmánál és a törzsközönség sem éppen beergeekekből áll, szóval nem igazán van meg az a feeling, hogy itt most kraft söröket vagy úgy egyáltalán egy sima Borsodinál vagy Soproninál jobbat kaphatunk. De a látszat csal! Ez amúgy annyira közhely, hogy már undorító, de tény, ami tény: a csapolt kínálat elég király. Így februárban, ami a csapos szerint holtszezon és ezért szegényesebb a felhozatal, is négyféle sör közül választhattunk. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy ezek közé nem tartozott a New England IPA-juk, mert igen, ilyenjük is van, láttam ám a táblán krétával felvésve, rá is kérdeztem egyből, de sajna ennek a kóstolása most elmaradt: se csapon se elvitelre nem volt elérhető.

De talán majd máskor, mert amúgy a portfólió része, ami amúgy nem is kicsi és bőven izgalmasabb, mint a legtöbb, hozzájuk hasonlóan a ’90-es években indult, házi sörfőzde jellegű kisüzemé, amelyeknél általában van egy sima világos lager, egy barna lager meg egy-két tipikusabb ízesített sör, mondjuk meggy vagy szilva koncentrátummal megküldött darabok. Nem, itt azért határozottan érdekesebb szortimentről van szó, ezért most már nem is szaporítanám tovább a szót: nézzük meg a tételeket egyesével! ;)

//Sümegi Barackos Búza//

Mivel a Nariander nagyon bejött anno, egyből lecsaptam erre, és nem is bántam meg! Ez konkrétan az, amit a neve sugall: barackkoncentrátummal megküldött búzasör, aminek amúgy sanszos, hogy a Nariander az alapja. Az illata ugyanis intenzíven barackos, de érezni mögötte némi koriandert is, tehát fixen wit kell, hogy legyen az alapja, a Nariander pedig határozottan ebbe a típusba tartozott. Az íze is rendkívül markáns és a flamand típusú búzasöralap meg a barackosság tök jó kis harmonikus egyensúlyban voltak egymással, szóval ezt egészen csiszoltnak is éreztem. Egyértelműen ez volt a legjobb sör a kóstoltak közül. :)

//Sümegi Sötét Lovag//

A Sötét Lovag egy barna lager, tehát már egy kicsit kevésbé izgalmasnak tűnő darab első ránézésre, de én amúgy tökre szeretem a barna lagereket. Már persze ha amúgy jól vannak megcsinálva és éppen abba a vonulatba esnek, amelyik az én ízlésem. A Sötét Lovag viszont a nagyon intenzíven kávés illatával konkrétan az arcomba kiabálta, hogy igen, ez pont az a vonal lesz, amit imádok és az íze sem cáfolt rá erre. A korty is a száraz, pörköltesen kesernyés és picikét fanyar karaktert hozta, viszont ez elméletileg nem csak a pörköltmalátának volt köszönhető, mert ha hinni lehetett a kiírásnak, konkrétan hozzáadott kávét is tartalmazott a sör, mint mondjuk a Fehér Nyúltól a Coffee Storm, amit imádtam. Oké, persze a Sötét Lovag bőven nincs azon a szinten, mint a Coffee Storm, de nekem bejött, annak ellenére is, hogy volt egy apró kis hibája is: volt benne egy halvány, nem annyira természetes édes vonulat, ami pöppet kilógott belőle. Nem volt annyira zavaró, hogy tönkrevágta volna a sörélményt, de azért elég fura volt, és emiatt határozottan kevésbé érződött ez csiszoltnak, mint a Barackos Búza.

//Sümegi Vadlager//

És akkor elérkeztünk a mélyponthoz, a Sümegi Vadlagerhez, ami pedig egy hidegkomlós világos lager, az a típus, ami a fótiaknál a Keserű Mézzel kezdődött, és most már a nagyüzemek is előszeretettel főzik, a hazaiak közül talán nincs is olyan, akiknek ne lenne ilyenjük. Amúgy alapból a stílussal nincs bajom, ezek kellemes kis könnyed frissítőitalok tudnak lenni, viszont a Sümegi Vadlager nagyon nem jött be. Az illata a fenyőgyantás, mézes, virágos vonalon mozog, ez még egész kellemes volt, de az ízében a tömény mézes édesség a lezárásban megjelenő markáns, de nagyon furcsának ható keserűvel nagyon nem passzolt össze. Őszintén szólva nekem ez a sör totál szétesett és még külön az ízjegyek sem voltak éppen kellemesek, szóval… az a szitu, ilyet többet fixen nem kérnék ki, ez nagyon nem jött be.

//Sümegi Ribizlis//

Levezetésnek pedig maradt a gyümölcskoncentrátummal megküldött világos, a ribizlis sör, ami amúgy teljesen rendben volt annak, aminek készült. Az illatát és az ízét is a ribizlisség uralta, malátát, komlót nem igazán lehetett benne felfedezni, de mint ribizlis alkoholos ital nekem tetszett, finom volt. Főleg ilyen laza utolsó körnek volt tökéletes, na meg le lehetett vele öblíteni a Vadlagert is… de a lényeg a lényeg, hogy ha szeretitek a gyümölcskoncentrátummal megküldött kisüzemi söröket és a ribizlit, ezzel simán tehettek egy próbát, ha összefuttok vele, nagy eséllyel nem fogtok benne csalódni. ;)

//Végszó//
Összességében a sörök érdekesek voltak, mindegyikről azt tudom mondani, hogy intenzív ízélményt nyújtanak és a testességgel se volt gond sehol, szóval mindegyikbe belepakolták az anyagot rendesen. Viszont azért úgy általánosságban nem túl csiszoltak, de ez annyira nem zavart azoknál, amelyek amúgy ízlettek, a Vadlager viszont… na mindegy, nem térek vissza rá, inkább még gyorsan megemlítem az árakat, amik nagyon rendben voltak. Sörtől függően 300 vagy 390 forint volt egy pohár, ennél nyilván arányosan kicsivel drágább a korsó, szóval abszolút nem vészesek az árak, és ez természetesen mindenképpen említésre méltó pozitívum.

Megérteni egy hype-ot… 3.0 – Paulaner Hefeweissbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Kicsit lejjebb csúszunk a Ratebeer.com weizeneket tömörítő toplistáján, de éppen csak a tizenötödik helyre, ahol pedig a Paulaner Brauerei termékét találjuk, melyet a Weihenstephanerhez és a Franziskanerhez hasonlóan szintén nem kis hype övez. A rajongótábora a Paulaner Hefeweissbiernek is elég népes és lelkes, engem pedig nagyon nem fognak szeretni, miután elolvasták ezt a bejegyzést. xD Mert hát az a szitu, ki kell hogy mondjam, vagyis inkább le kell hogy írjam: itt totál nem sikerült megértenem a hype-ot, ez a sör… nos nem jó. (És még lehet, finoman fogalmaztam.)

Oké, az illata még rendben van, bár tény, hogy nem annyira intenzív, de korrekt, és megvan ebben is a citrusosság meg a banánosság is. Az íze viszont… röviden és tömören: retek savanyú. Persze a legtöbb weizenben van némi kellemes fanyarság, de itt nem erről van szó. Ez már durván bántó szint és az elejétől a végéig áthatja az egész kortyot, ráadásul a hosszantartó, markáns utóízben csak ez van. Amúgy a Paulaner Hefeweissbier íze természetesen nem csak tömény savanyúságból áll, jutott bele egy kis gyümölcsösség is, ami őszintén szólva még egész érdekes is, mert a banánosság mellé hellesekre emlékeztető őszigyümölcsösség került. Kár, hogy ez nem nagyon tudja ellensúlyozni a negatívumokat, amik közé sorolható még az is, hogy ez a búzasör nem igazán üde, friss kortyérzetű. Az ára egyébként az osztrák Intersparban egy euro huszonöt cent volt, ami amúgy tök oké lenne, ha maga a sör jó lenne, de sajna bőven nem az, így mind a Weihenstephaner, a Franziskaner, a Löwenweisse és a Gösser Naturweizen is sokkal-sokkal jobb alternatívák.

Megérteni egy hype-ot… 2.0 – Franziskaner Hefeweissbier

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Megérteni egy hype-ot nem mindig egyszerű. Írtam a Weihenstephanerről szóló cikkben, ahol viszont a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstaphan terméke, a nem hivatalosan „a világ legjobb weizenjének” kikiáltott sör konkrétan az első korttyal megvett kilóra. A Franziskaner Hefeweissbiernél már nem egészen így alakultak a dolgok, pedig a reputációja ennek se kutya, mert bár a Ratebeer.comon a weizenek között a top 10-ből éppen lecsúszott, azért igazi felsőkategóriásként, a legjobbak között szokták emlegetni. Nos, én ezt azért nem éreztem benne, de ettől függetlenül egy teljesen jó hagyományos német búzasörről van szó.

Ahogy a Weihenstephanernek, úgy a Franziskanernek is keveredik a citrusosság és a banánosság az illatában, szintén üdének és frissnek érződik. A hasonlóságok inkább a kortyérzetben szakadnak meg, mert bár az előbb említett két jegy az ízében is megtalálható, ráadásul elég intenzíven is, viszont sajna a szénsavat túltolták benne. Igen, ettől nemcsak hogy nem olyan selymes a kortyérzet, mint a Weihenstephanernél, hanem ez visszafogja az ízintenzitást is, az apró finom részletek elvesznek és némileg szét is esik az az amúgy tök jó koncepció, ami nagy eséllyel ott van a túlzott szénsavasság alatt. Plusz az utóíz is elég rövid, ennek se örültem túlzottan. Az ára viszont nagyon rendben van ennek is, egy euro tíz centet kellett érte otthagyni az osztrák Interpsar kasszájánál. Összességében korrekt darab a Spaten-Franziskaner-Brau terméke, sok mindent jól csinál, de megvannak a maga hibái, amik viszont némileg belerondítanak az élménybe, viszont azért bőven nem arról van szó, hogy totál tönkrevágnák azt. Jó-jó, bármikor el tudom iszogatni természetesen, de azért bőven nem top tier kategória nálam és teljesen szubjektív alapon nekem a Löwenweisse például jobban bejött.

Megérteni egy hype-ot… - Weihenstephaner Hefeweissbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Megérteni egy hype-ot nem mindig egyszerű dolog. Főleg nekem, akinek nagyon alter ízlése van egy csomó mindenben, legyen szó akár filmekről, könyvekről, zenékről, gamingről… vagy kb. majdnem hogy bármiről, és ritkán sikerül megértenem a hatalmas lelkesedést olyan dolgokért, amiket körülöttem kb. mindenki imád, konkrétan rajong értük. Söröknél se mindig egyszerű meggyőzni, sőt alapból sokszor nehezen esik le, eleve miért alakult ki az a bizonyos nagy hype, mint például a Guinness Draught esetében, amit ráadásul a mai napig nem sikerült igazán megfejtenem. A Weihenstephaner Hefeweissbiernél viszont már az első kortynál láttam benne, mi repítette ezt a Ratebeer.com német típusú búzasöröket tömörítő toplistájának élére és miért kapta meg a „világ legjobb weizenje” képzeletbeli badge-et a beergeekektől.

Merthogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan egy olyan sört tett le az asztalra, amely olyan kifinomult, csiszolt és elegáns, amilyet még nem láttam a típusában. Illatában citrusosság és banánosság vegyül, üde, friss és azonnali kóstolásra csábít. A korty betonbiztos és egyúttal káprázatos talapzatát egy selymes és telt kenyeres búzamalátásság adja, az elejére pompás nyitánynak intenzív citrusosság került, a lágy utóízig tartó utat pedig enyhe banános jegyek díszítik. Vannak nagyon király weizenek, kajak sokat szeretek közülük, olyanok, amiket bármikor nyugodtan leveszek a polcról. Ilyen például a Löwenweisse vagy a Gösser Naturweizen és igazából a Franziskanerrel se lehet nagyon mellélőni. Jó volt a Kaiserdom búzája, meg az Ayingeré is, de Weihenstephaner egy egészen másik szint. Next level, truly top tier: igazi különleges prémium élmény megiszogatni egyet. És tudjátok mi a legjobb az egészben? Hogy a világ első számú weizenje az osztrák Intersparban mindössze másfél euro, ez nem hogy jó ár/érték arány, hanem kb. életem dealje volt: konkrétan szinte semmit, aprópénzt fizettem azért a sörélményért, amit kaptam. Szóval aki szereti a hagyományos bajor búzasöröket és összefut vele valamelyik üzletben, vegyen egyet, próbálja ki, kóstolja meg, ebben fixen nem fog csalódni. ;)

Perla Export teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Perla Export egy újabb lengyel sör, amely tesztelésre került a Zywiecek és Ksiazecék meg még jópár másik után. A Browary Lubelskie terméke egy sima, egyszerű világos lager, úgy hogy nem vártam annyira sokat, bár tény, hogy Zywiec Premium és a Tyskie Gronie elég jók voltak, szóval azért annyira nagyon alacsonyan sem volt az a bizonyos a léc. A szomorú igazság az, hogy a Perla Exportnak nem hogy nem sikerült ezt sem megugrani, hanem még csak a közelébe se került.

Tesztalanyunk illata édeskés, malátás, tehát elég tipikus, pozitívumként megemlítem, hogy azért egészen frissnek is érződött. Az íze visszafogott, de nem is ez a probléma igazán, hanem az, hogy kicseszettül vizes. De konkrétan annyira, hogy az 5,8% alkohol úgy üt ki belőle, hogy úgy érezzük valójában egy Barths 7,2-t vagy akár Faxe 10-est iszunk, ami nagyon durva és fájdalmas is. Semmiképpen sem ajánlom, ha Lengyelországban jártok és sört kerestek, szerintem ezt kerüljétek el messziről. ;)

Különleges a különlegesek közt – Orval teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A trappista sörök a tradícionális belga ale-ek egy szűk, de magas minőségű rétegét képviselik. Persze nem csak az ilyen címkével hitelesített termékek közt vannak kiemelkedő darabok ebben a stílusban, de az fix, hogy ha valaki kedveli ezt a vonalat, a trappistákkal nagyon nem lőhet mellé. Én nagy rajongója vagyok a belga ale-eknek, kóstoltam már jópár olyat, ami a fent említett szerzetes rendhez köthető, és mindegyikről elmondható, hogy karakteres, egyedi sörök, deee… az Orval még ezek között is meg tudott lepni egy, a stíluson belül elég különleges kortyélménnyel.

De mielőtt fejest ugranánk ennek a kielemzésébe, ki kell emelnem a nagy és tartós, gyönyörű hófehér habot, amely talán a Duveléhez hasonlít leginkább, amit minden alkalommal szívesen nézegetek. Viszont ha nem csak szemléljük a kehelyben a Brasserie d’Orval termékét, hanem bele is szagolunk, akkor rögtön megcsapja az orrunkat a hagyományos flamand mércéhez képest is erőteljes élesztősség. Őszintén szólva nem is ez, hanem az ízélmény fogott meg inkább, amely egy banános édességgel kezd, amelyet egy szárazabb, citromosan fanyar lecsengés ellensúlyoz. Testesnek nem túl testes, hiszen csak „sima” belga ale-ről beszélünk, de nem is olyan erős, így a 6,2% alkohol szépen rejtve marad. Az Orval kortyérzete tehát egyedi még a műfajon belül is, de abszolút pozitív értelemben, nagyon profi és harmonikus, viszont ha a sör elérhetőségét nézem, akkor is azt kell mondanom: ritkaság. Szupermarketben nem fogjátok megtalálni, még Metroban sem, hiába van nagy választékuk belgákból, úgy hogy maradnak a webshopok. Én ezt konkrétan a Beerselectiontől rendeltem(több másik tesztalannyal együtt), mert a kínálatuk, és hogy 20k felett nem volt szállítási költség kifejezetten szimpatikus volt, viszont az árát megkérték, mert 1090 forintot kellett kicsengetni a három decis üvegért. Szóóóval… az én tanácsom az, hogy amit lehet(belgát, magyar kisüzemit leginkább) a Metroból szerezzetek be, de ha azokon már túl vagytok és szeretnétek ritkább tételeket is megkóstolni, akkor szerintem mindenképpen érdemes belevágni egy netes rendelésbe, mert a webshopok kínálata egy teljesen új dimenziót nyit meg. És ez csak félig vicc meg költői túlzás. ;)

Karlovacko Pivo teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Karlovacko Pivo a legmainstreamebb sör Horvátországban, igazi helyi népsör,azonban nemcsak maguk az ott élők nyelnek le belőle nem kevés dobozzal, üveggel, pohárral avagy korsóval is, hanem a nem kevés turista is, akik évről évre ellátogatnak a vadregényesen sziklás tengerpartra… na, jó ez sokkal epicebb felvezető kezd lenni, mint amilyet ez az amúgy faék egyszerű sör megérdemel, szóval inkább leállok és csak annyit mondok: ha valaki nyaralt már a horvátoknál fixen találkozott ezzel a sörrel, aki meg nem, az majd fog, ha majd egyszer oda megy nyaralni. De persze a lényeg leginkább most is az, milyen maga a sör, úgy hogy bele is vágok! ;)

Mondjuk túl sok meglepetés nem lesz ebben a tesztben, hiszen egy kommersz világos lager nem nagyon szokott meglepetést okozni, vagy ha igen, az nem éppen kellemes, szóval akkor meg inkább legyen tipikus és unalmas a vele való találkozás, nemde? Szerintem abszolút, és valószínűleg a Heineken Hrvatskanál is így gondolták, mert annak ellenére, hogy Karlovacko Pivo kukoricát is tartalmaz mind az illata mind az íze nagyon semleges, visszafogott. A korty nem tartalmaz kellemetlen mellékízeket, tehát egy teljes doboz vagy üveg elfogyasztása is fájdalommentes, ugyanakkor izgalmakat meg komlót se keressünk benne: egyhangú, halvány malátásság jellemzi a nagyrészt amúgy teljesen jellegtelen sört. Viszont az tény, hogy egy korrekt teste azért legalább van, 11,6 balling fokos és kajak nem is érződik vizesnek, szóval ez úgy rendben van. Meg igazából maga a Karlovacko Pivo is, ha csak arra kell, hogy valamit eliszogass a tengerparton a fülledt melegben, ami hideg és az ízzel szemben csak annyi az elvárás, hogy ne legyen bántó. Egyébként felejtős a dolog, sőt konkrétan felejthető maga a sör is, én azt hiszem, akármilyen hőség is lenne, inkább a barna lagerüket választanám, a Karlovacko Crno-t, de ez már csak egy kis tök subjektív side note. ;)

Családi legenda – Delirium Nocturnum teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Nocturnum a Delirium sörök közt amolyan misztikus legendának számít nálam már egy ideje: tudtam, hogy létezik, érdekelt is, de mivel Metroban(meg úgy overall hiperekben) sosem bukkant fel az alap Tremensszel, a meggyes Reddel és a limitált karácsonyi Noellel szemben, ezért eddig nem sikerült beszereznem. Most viszont a Beerselectionről ezt is berendeltem, ahogy az Orvalért, úgy ezért is 1090 forintot kellett kicsengetnem, ami bőven több, mint akármelyik Delirium ára a Metroban, de megint csak: ez az exkluzivitás és ritkaság felára. Az igazi kérdés inkább az, milyen a Nocturnum a Brouwerij Huyghe többi termékéhez képest? (Meg úgy egyáltalán… )

Annál jóval több habja volt, mint amennyit a képen láttok, de sokat tököltem meg balfaszkodtam a fotózással, azalatt meg ennyi lett belőle, szal ja… hát tartós az viszont nem volt. Az illata intenzíven szedres, de azért ha jobban megszagoljuk, van benne némi szilva és alkoholosság is. A kortyban erőteljesebb lesz a szilvásság, ami a Noelből ismerős volt már, de itt a szedresség egyenrangú partnerként van jelen mellette. Karamelles is, meg egy pöppet diós, de egyik sem annyira hangsúlyos, mint a Noelben, bár tény, hogy azért az összképben fontos szerepet játszik a karamellmaláta. A gyümölcsösségét, különösen a szedrességét, nagyon szerettem, sőt összességében is van olyan jó, mint a Tremens vagy a Noel, de őszinte leszek, jobbnak nem jobb, csak ritkább. Itt tényleg ennyi a felár, de ha valaki kedveli a Brouweri Huyghe termékeit, legalább egyszer is mindenképpen érdemes szerintem megkóstolnia! ;)

Okocim Jasne Okocimskie & Okocim O.K. Beer teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Lassan körbejárjuk itt a lengyel nagyüzemeket, hiszen a Heineken és az Asahi helyi termékeire, brandjei vetettük már egy-két pillantást, most pedig a Carlsberg Polska alá tartozó Okocim márka két sörét vesszük górcső alá. ;)

//Okocim Jasne Okocimskie//

Az Okocim Jasne Okocimskie egy világos lager, azonban kellemesen meglepett, lévén nem igazán illeszkedik a lengyel nagyüzemi átlagba, sokkal inkább pozitív értelemben emelkedik ki belőle. Illatában visszafogott malátásság és friss komlósság vegyül. A korty egyértelműen komlósabb, mint a legtöbb kommersz lengyel pale lager, ráadásul a komlózás amolyan wernesgrünerszerűen gyógynövényes, és tök harmónikusan is összepasszol a kellemes malátalappal. Sőt élesztős, hellesesen őszi gyümölcsös(almás-körtés) ízjegyeket is sikerült felfedeznem benne(és ahogy melegedett a sör, úgy lettek ezek egyre hangsúlyosabbak). A teste teljesen rendben van, 11,3 balling, és összességében is tök jó világos lagerről van szó, amit érdemes megkóstolnotok, ha Lengyelországban jártok.

//Okocim O.K. Beer//

Ez is az átlag kommersz lengyel világos lagernél komlósabb darab volt, számomra a Zywiec Premiumhoz hasonlított. Mind az illata, mind az íze keserűbb komlózást ad át, ami már-már pilsneres, bár nem egészen olyan intenzitású, és ahogy a Zywiec Premium, úgy az Okocim O.K. Beer sem illeszthető be egyértelműen se a német se a cseh vonalba, de… hát, valami olyasmi. Pilsnerszerű. A malátalap is friss, akár a komlózás, és a kettő aránya itt totál harmonikus: abszolút nem szétesős a sör, teljesen csiszoltnak érződik. Erről nem sikerült kiderítenem, hány balling fokos, de a teste ennek is tök rendben volt. Ahogy az Okocim Jasne Okocimskie-t, ezt is ajánlani tudom kipróbálásra egy lengyelországi látogatás során.