Az igazi csoda! – Borsodi Hoppy & Borsodi IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Csoda történt, a lóhugyszerű mosogatólé sörré változott… vagy valami ilyesmi. xD Mindenesetre eddig még Borsodinak felcímkézett dobozból vagy üvegből nem töltöttem ki olyan italt, aminek volt is íze, és ami még fontosabb, az nem volt okadék. Viszont ez most megtört, ahogy tesztelésre kerültek a legújabb, igencsak minimalista címke desginú termékeik(melyekért egységesen 290 forintot kellett a kasszánál hagyni)…

//Borsodi Hoppy//

„Karakteres komlósság borsodis csavarral.” – riogat a marketing szöveg a Hoppy dobozán, amely elviekben egy hidegkomlós lager, tehát rosszabb esetben valami olyasmi, mint a Dreher Hidegkomlós, jobb esetben meg valami olyasmi, mint az Urpiner Extra Chmeleny. Az igazság az, hogy még az előbbit se néztem ki a Hoppyból, és nagyon tartottam attól a bizonyos „borsodis csavartól”, de már elszántam magam a tesztre, szóval nem volt visszaút! Mindenre készen felpattintottam a dobozt, és kitöltöttem az egyértelműen szűrt, világos színű italt a pohárba. Ahhoz képest, hogy hidegkomlózott, nem olyan intenzív az illata, de legalább nem is kellemetlen, egész okésan édeskés. Az íze ehhez hű, az is totál édes, amolyan mézesen, virágosan, ami végül is felfogható egy csavarnak, mert erre egyáltalán nem számítottam. A probléma az, hogy emellé a karakter mellé vizesség párosul, és így, ilyen csupa édes ízzel egy vékony hidegkomlós lagert én nem igazán tudok értelmezni. Mármint ne értsétek félre, nem rossz a sör, még akár azt mondom, hogy fél litert is meg tudnék belőle inni, csak nem igazán látom az értelmét. Itt megint csak az a baj, mint a Pécsi Szalonnál, hogy ilyen sört leginkább szomjoltónak vennék, arra meg ezzel az eléggé mézesen, virágosan édes karakterrel nem jó nekem. Viszont egyik spanom és egyben kóstolótáram, a csapat nagy édesszájúja, Shinobi ezzel a lelkes felkiáltással fejezte be a saját adagját: „Engem ez a sör boldoggá tett!” Szóval ez inkább egy ilyen szubjektív dolog, valszeg akik hasonlóan édesszájúak, mint Shinobi, szintén szeretni fogják ezt, mert amúgy meg objektívan nézve olyan nagy hibája nincs a Hoppynak, és a nagygyárak újhullámos trendeket meglovagolni kívánó próbálkozásai között ez még akár egész érdekesnek is mondható.

//Borsodi IPA//

Ismerős, de új, Borsodi, de IPA, ez maga a csoda. Igen, valójában ez a legnagyobb csoda, mert ez a Borsodi végül is konkrétan ízlett is. Opálos kinézetű, szűretlen IPA-ról van szó, ami ha nem is feltétlenül jobb a Soproni Óvatos Duhaj IPA-nál, de a Dreher ilyen típusú sörénél azért igen, és úgy összességében elég kompetens termékről van szó a fent említett mezőnyben. Illata intenzívebb, mint a Hoppyé, ráadásul kellemesen citrusos is. Teste egész korrektnek érződik, a maláta alap jól harmonizál a komlók gyümölcsösségével, viszont komlókeserűt ne keressünk benne, sőt konkrétan utóíze sincs, de ezt leszámítva ez – a helyén kezelve nyilván – egy egész jó próbálkozás.

A magyar valóság 2.0 – Magyar nagyüzemi alapsörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

2.0, mert volt már egy ilyen című bejegyzés, csak az az akkor elérhető Óvatos Duhajokról szólt. És igen az is a „magyar valóság” mostanában, hiszen a nagy gyártók újhullámos trendeket követni próbáló kísérletei közül az a széria lett (szerintem) a legnépszerűbb, de azért az igazi, nagybetűs MAGYAR RÖGVALÓSÁG sörben még mindig a négy régi alapsör, a Soproni, a Borsodi, a Dreher… meg a Pécsi Szalon. A kvartett, amely annyira alap, hogy a legkisebb éjjel-nappalikban is ott figyel a polcon és valamelyiket még a legeldugottabb, düledező borsodborzasztói kocsmában is fixen csapra verik, és annyira népszerű, hogy amikor a haver a buliban sört emleget, még mindig inkább csak reménykedsz abban, hogy Soproni Klasszikus helyett Óvatos Duhaj IPA-t rejt a hűtő, semmint szinte biztosra veszed. És ha már ilyen gyakran jöhet szembe valamelyikük, nem árt, ha tudod, mennyire fog fájni az a bizonyos találkozás…

//Soproni Klasszikus//

A Heineken Hungária alapsöréért 240 forintot kellett a kasszánál hagynom, cserébe pedig egy kifejezetten büdös, már az illatából… helyett szagából… egyértelmű, hogy kukoricát tartalmaz, de persze ha kibontás előtt checkoljátok az összetevőket, akkor már előre tudni fogjátok ezt. Ettől függetlenül mondjuk nem fog kevésbé sokkolni a sör szaga, de az már más kérdés. A lényeg egyébként is az íze, szoktam mondogatni, és ez itt is igaz lehet, hiszen végül is meg lehet inni befogott orral is a Soproni alapsörét… vagyis meg lehetne, csak az a baj, hogy a kortyérzet ennek erősen gátat szab. Egy finoman fogalmazva is kifejezetten kellemetlen édes-savanyú egyveleget kapunk, amiben a jó esetben is korrektnek mondható malátalap keveredik össze a kukoricadarával, és amiből fél liter elfogyasztása felér egy komolyabb kihívással. Oké, a Heineken Hungáriának talán még lehetne az a mentsége, hogy nekik legalább van egy egész korrekt világos lagerük, az 1895, ami meg is felel a Német Tisztasági Törvénynek, csak az a baj, hogy azért szerintem ez is sántít, mert még ha így is van, azért az alapsört, ha nem is élvezhetőre, de legalább jellegtelenre, „ártalmatlanra” illene megcsinálni, mert így a Soproni Klasszikus erősen rontja az amúgy itthoni vizonylatban egész okésnak mondható portfólió összképét. Ha engem kérdeztek, én a pár éve feltámasztott majd újra eltemetett Kinizsit tenném meg alapsörnek, ezt meg valami borzalmasan nevetséges fantázianévvel alsópolcos termékként palackoznám…

//Borsodi Világos//

A Borsodinak a legnegatívabb a reputációja a négy nagy gyártó közül, ennek megfelelően tőlük vártam a legocsmányabb moslékot, és nem is lőttem mellé. A pisisárgaszínű italnak mondjuk meglepő módon nincs agresszív illata/szaga(?), de ami van az nem túl jó, leginkább savanykás. A korty maga kis édeskés malátássággal kezd, de ez hamar átfordul egy durván maró savanyúba, amit természetesen itt is a kukorica okoz. Szoktam olyanokat írni, hogy így általánosságban ez és ez a sör érzetre friss, krémes, lágy, van éppen száraz, esetleg karcos... na, a Borsodi Világosra leginkább a „poshadt” jelzőt használnám. Ugyanúgy 240 forintba került, mint a Soproni Klasszikus, és kb. ugyanolyan ihatatlan is, de azért még kicsit még jobban fáj, mint a Heineken Hungária terméke.

//Dreher Gold//

A Dreheré szerencsés eset, mert ők nemrég lecserélték a kukoricás Classicot az immár „tiszta” Goldra, úgy hogy itt azért reménykedtem, hogy legalább valami iható kerül a pohárba. Az édeskés illat nem valami nagy szám, de ebben a kategóriában a fenti kettő után mindenképpen biztató. Az íze egysíkúan és unalmasan malátásan édes, de legalább nem bántó. Viszont az a baj, hogy a végéről teljes egészében hiányzik a komlókeserű, és úgy egyébként nincs is igazán utóíze. Ez azért nagy baj, mert egy ilyen sörnek számomra kb. egyetlen funkciója lehet: jóóó hidegre hűtve felfrissítsen. Csak így, hogy az egész malátás édességből áll, nem igazán tudom elképzelni, hogy ezt a szerepet be tudná tölteni, így meg igazából nem látom értelmét, miért fizetném ki érte a 260 forintos árat. Persze ha ingyen adják, ezt legalább meg tudnám azért inni a Sopronival és a Borsodival ellentétben.

//Pécsi Szalon//

Ebből is kivették a kukoricát, bár névváltoztatáson nem esett át, mint a Dreher. A 225 forintos árával olcsóbb is volt, mint amaz, szóval volt ebben potenciál, de mégsem sikerült a szemétdomb királyát lelöknie a trónjáról. Nagyjából ugyanaz a problémája, mint a Dreher Goldnak, csak itt nagyobb az a gond. Komlósságnak se híre se hamva, mind az illata mind az íze ennek is egysíkúan édes, és csak és kizárólag malátásan édes, de már-már olyan szinten gejl és tömény, mint mondjuk egy malátaital. Frissítőnek ez sem jó, sőt a fentiek miatt nekem ebből is kihívás lenne fél litert elfogyasztani, még ha nem is akkora, mintha a Borsodiból vagy a Soproniból kellene ennyit meginnom.

Ízesített lambicok a Heineken Hungária forgalmazásában – Mort Subite Witte & Mort Subite Kriek teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ezek is pakkban voltak, mindkét fajtából kettő-kettő, plusz ehhez is járt egy pici, 0,25-ös kehely. Mondjuk ezt itt még értem is ellentétben a La Trappe-ssal, mert itt maguk az üvegek is két és fél decisek. Tescoban sikerült rátalálnom, és ezért 2800-at kértek, és ha - úgy, mint a Delirium Noeles bejegyzésben - tartjuk magunkat ahhoz, hogy a kelyhet öccázé számították, akkor 575 forintos darabárat, ami ugyan még mindig 75 forinttal több, mint a sima bolti ára a Krieknek(a Witte-t nem láttam még sehol külön, szal ahhoz ebből a szempontból nem tudok hozzászólni), de azért már elfogadható. Tehát a pakk elviekben oké, bár lehetne kicsit olcsóbb azért, de a lényeg mégiscsak az: milyenek maguk a sörök?

//Mort Subite Witte//

Számomra mindenképpen ez volt az izgalmasabb tétel, mivel ezt még nem kóstoltam korábban, a Krieket viszont ittam már csomószor. Érdekes egy készítmény egyébként is, mert ez úgy ízesített lambic, hogy a szokásos gyümölcskoncentrátum helyett aroma(egészen konkrétan barack) került bele, plusz van benne búza is(erre utal a nevében a „witte”). Az aroma elsőre nem hangzott túl biztatóan azonban már az illatában érezhető nagyon intenzív, és abszolút természetesnek ható barackosság nagyrészt már el is oszlatta az aggodalmamat. Az íze meg a maradékot is messzire száműzte, mert egyrészt a fent említett gyümölcsösség a korty során sem volt mesterkélt, másrészt meg a búzásan fanyar lezárás szépen egészítette ki azt. A Mort Subite Witte egyébként könnyed, de totál nem vizes, pont olyan a teste, ami egy ilyen ízesített lambichoz passzol.

//Mort Subite Kriek//

Ezt már ismertem, méghozzá elég jól, de ez azért nem túl meglepő. Ahhoz képest, hogy lambic, nagyon mainstream sör eleve, mivel elég sok heinekenes vendéglátóhelyen csapra szokták verni, de mondjuk szerintem ez nem baj, lévén egy korrekt kriekről beszélünk. Persze nem olyan friss és nem olyan intenzív se az íze se az illata, mint mondjuk egy Lindemans Krieknek, és nem is annyira fanyar, mint az előbb említett kedvencem, deee… rendben van. A meggy és a lambic alap egy összességében finom fanyar italban egyesül, ami egész jól reprezentálja a krieket, mint típust. Szóval aki szereti a krieket, nem hiszem, hogy nagyon csalódna benne, de amúgy túlzott elvárásokat sem kell támasztani, vannak ennél jobb tételek is ebben a műfajban.

Rózsaszín elefántok karácsonya – Delirium Noel teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Rózsaszín elefántok korcsolyáznak befagyott tavakon, szánkóznak le hófedte hegyoldalakról és még a kaporszakállú Sánta Klausz szánját is ők húzzák… a palackok szokásosan őrült címkéjén meg a metrós pakkhoz járó kehely mintáján. De ha szenteste vágod be mind a négy üveget, hidd el, fixen megelevenednek előtted a komikus grafikák és az egyikőjük melletted fogja kanalazni a halászlevet a karácsonyi vacsorán, miközben becsiccsentett társaik ünnepi éneke visszhangzik a füledben. Mert hát a 10% alkohol az nem vicc, ahogy az sem, mennyire szépen, kellemesen melengetve simul bele az összképbe… de ne szaladjunk ennyire előre!

Kezdjük az illatánál, ami nem túl intenzív ugyan, de cserébe kellemes, hívogató, amolyan karamelles, mogyorós, diós keverék. A fő attrakció természetesen az íz, amelynek az alapját az illatában felelhető hármas adja, de kapunk hozzá egy határozott szilvás vonulatot is, és persze, ahogy említettem már, az alkohol íze is ott van, de abszolút nem bántó módon: a Delirium Noel tekintélyes teste jól elfedi, egyáltalán nem karcos eme ünnepi belga erős ale, akármennyire is hangsúlyos itt az „erős” jelző. Ez alapján egyébként joggal mondhatnátok, hogy hát ez a leírás ráillik egy „sima” ilyen típusú sörre is, mi ebben a karácsonyi? Nem egy konkrét összetevő vagy ízjegy, de az egész kortyérzet, az összkép olyan, mint egy jóféle folyékony karácsonyi sütemény, úgyhogy ennek a Delirumnak a speciális mivolta elvitathatatlan, és… amúgy meg egy király sör, csakúgy, mint az alap, a Tremens, szóval mindenképpen erősen ajánlott. A pakk mondjuk csak Metróban kapható tudtommal, és 3500 forintot kellett érte a kasszánál hagyni, ami 875-ös darabárat ad ki, ha úgy nézem, hogy a kehely ajándék, és ez metrós mércével nézve picit drága. Viszont általában azért a pakkokhoz nem így kell hozzáállni, az a marketingmaszlag csak a szórólapban, hogy „ajándék pohárral/korsóval”, mert ha ezt veszed alapul, akkor mindig irreális lesz a darabár, de ha… azt mondom hasraütésre, hogy öccázé számították valójában a kelyhet, akkor már mindjárt barátibb(750 ft) lesz a darabár, ami meg szerintem tök jó ilyen király sörért, szal… erősen ajánlott a sör, a pakk, az egész, ennyi a lényeg! ;D