A magyar valóság 2.0 – Magyar nagyüzemi alapsörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

2.0, mert volt már egy ilyen című bejegyzés, csak az az akkor elérhető Óvatos Duhajokról szólt. És igen az is a „magyar valóság” mostanában, hiszen a nagy gyártók újhullámos trendeket követni próbáló kísérletei közül az a széria lett (szerintem) a legnépszerűbb, de azért az igazi, nagybetűs MAGYAR RÖGVALÓSÁG sörben még mindig a négy régi alapsör, a Soproni, a Borsodi, a Dreher… meg a Pécsi Szalon. A kvartett, amely annyira alap, hogy a legkisebb éjjel-nappalikban is ott figyel a polcon és valamelyiket még a legeldugottabb, düledező borsodborzasztói kocsmában is fixen csapra verik, és annyira népszerű, hogy amikor a haver a buliban sört emleget, még mindig inkább csak reménykedsz abban, hogy Soproni Klasszikus helyett Óvatos Duhaj IPA-t rejt a hűtő, semmint szinte biztosra veszed. És ha már ilyen gyakran jöhet szembe valamelyikük, nem árt, ha tudod, mennyire fog fájni az a bizonyos találkozás…

//Soproni Klasszikus//

A Heineken Hungária alapsöréért 240 forintot kellett a kasszánál hagynom, cserébe pedig egy kifejezetten büdös, már az illatából… helyett szagából… egyértelmű, hogy kukoricát tartalmaz, de persze ha kibontás előtt checkoljátok az összetevőket, akkor már előre tudni fogjátok ezt. Ettől függetlenül mondjuk nem fog kevésbé sokkolni a sör szaga, de az már más kérdés. A lényeg egyébként is az íze, szoktam mondogatni, és ez itt is igaz lehet, hiszen végül is meg lehet inni befogott orral is a Soproni alapsörét… vagyis meg lehetne, csak az a baj, hogy a kortyérzet ennek erősen gátat szab. Egy finoman fogalmazva is kifejezetten kellemetlen édes-savanyú egyveleget kapunk, amiben a jó esetben is korrektnek mondható malátalap keveredik össze a kukoricadarával, és amiből fél liter elfogyasztása felér egy komolyabb kihívással. Oké, a Heineken Hungáriának talán még lehetne az a mentsége, hogy nekik legalább van egy egész korrekt világos lagerük, az 1895, ami meg is felel a Német Tisztasági Törvénynek, csak az a baj, hogy azért szerintem ez is sántít, mert még ha így is van, azért az alapsört, ha nem is élvezhetőre, de legalább jellegtelenre, „ártalmatlanra” illene megcsinálni, mert így a Soproni Klasszikus erősen rontja az amúgy itthoni vizonylatban egész okésnak mondható portfólió összképét. Ha engem kérdeztek, én a pár éve feltámasztott majd újra eltemetett Kinizsit tenném meg alapsörnek, ezt meg valami borzalmasan nevetséges fantázianévvel alsópolcos termékként palackoznám…

//Borsodi Világos//

A Borsodinak a legnegatívabb a reputációja a négy nagy gyártó közül, ennek megfelelően tőlük vártam a legocsmányabb moslékot, és nem is lőttem mellé. A pisisárgaszínű italnak mondjuk meglepő módon nincs agresszív illata/szaga(?), de ami van az nem túl jó, leginkább savanykás. A korty maga kis édeskés malátássággal kezd, de ez hamar átfordul egy durván maró savanyúba, amit természetesen itt is a kukorica okoz. Szoktam olyanokat írni, hogy így általánosságban ez és ez a sör érzetre friss, krémes, lágy, van éppen száraz, esetleg karcos... na, a Borsodi Világosra leginkább a „poshadt” jelzőt használnám. Ugyanúgy 240 forintba került, mint a Soproni Klasszikus, és kb. ugyanolyan ihatatlan is, de azért még kicsit még jobban fáj, mint a Heineken Hungária terméke.

//Dreher Gold//

A Dreheré szerencsés eset, mert ők nemrég lecserélték a kukoricás Classicot az immár „tiszta” Goldra, úgy hogy itt azért reménykedtem, hogy legalább valami iható kerül a pohárba. Az édeskés illat nem valami nagy szám, de ebben a kategóriában a fenti kettő után mindenképpen biztató. Az íze egysíkúan és unalmasan malátásan édes, de legalább nem bántó. Viszont az a baj, hogy a végéről teljes egészében hiányzik a komlókeserű, és úgy egyébként nincs is igazán utóíze. Ez azért nagy baj, mert egy ilyen sörnek számomra kb. egyetlen funkciója lehet: jóóó hidegre hűtve felfrissítsen. Csak így, hogy az egész malátás édességből áll, nem igazán tudom elképzelni, hogy ezt a szerepet be tudná tölteni, így meg igazából nem látom értelmét, miért fizetném ki érte a 260 forintos árat. Persze ha ingyen adják, ezt legalább meg tudnám azért inni a Sopronival és a Borsodival ellentétben.

//Pécsi Szalon//

Ebből is kivették a kukoricát, bár névváltoztatáson nem esett át, mint a Dreher. A 225 forintos árával olcsóbb is volt, mint amaz, szóval volt ebben potenciál, de mégsem sikerült a szemétdomb királyát lelöknie a trónjáról. Nagyjából ugyanaz a problémája, mint a Dreher Goldnak, csak itt nagyobb az a gond. Komlósságnak se híre se hamva, mind az illata mind az íze ennek is egysíkúan édes, és csak és kizárólag malátásan édes, de már-már olyan szinten gejl és tömény, mint mondjuk egy malátaital. Frissítőnek ez sem jó, sőt a fentiek miatt nekem ebből is kihívás lenne fél litert elfogyasztani, még ha nem is akkora, mintha a Borsodiból vagy a Soproniból kellene ennyit meginnom.