Tényleg gáz a ’mentes sör? – Végigittam(/tuk): Alkoholmentes sörök megatesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Az alkoholmentes sörök társadalmi megítélése nem éppen pozitív, az utálatfaktora körülbelül a radlerek és ciderek szintjén mozog, és e kettőhöz hasonlóan a konzervítív és sokszor egyúttal nem éppen minőségi söröket fogyasztó egyének különféle negatív prekoncepciókat és tévképzeteket társítanak hozzájuk. Hogy konkretizáljuk kicsit a dolgokat, a magyar átlag sörfogyasztók jelentős hányada szerint a radlereket csak nők és melegek isszák, a ciderek agyoncukrozott szarok, amikkel a tini lányokat szoktatják rá a gyártók az alkoholra, az alkoholmentes sör pedig már egyenes út a guminő felé… nos, az első két magyar városi legendáról történetesen tudom már, hogy hülyeség. Csak az állít ilyeneket, akik nem tudják, hogy a radlerek az üdítők és limonádék piacán játszanak, ezért nem a sörökkel kéne hasonlítgatni őket, és nem ittak még rendes, ízesítetlen cidert, pláne nem szárazat… most azonban azt fogjuk megvizsgálni, mi a helyzet az alkoholmentes sörökkel? Csak újabb tévképzet, amely az átlag magyar kocsmák törzsközönségének tudatlanságából és tájékozatlanságból fakad? Esetleg a sarki kocsmában, az Arany Ászok mellett hőbörgő alkoholistának mégis igaza van, és ez esetben ezek a termékek még az ő korsójába csapolt borzadálynál is rosszabbak? A folytatásból kiderül! ;)

//Lökd ide a (’mentes) sört! //

Az a helyzet, hogy a teszt nem lenne igazságos, ha csak az itthoni kínálatból merítettünk volna, lévén… legyünk őszinték… a legtöbb olyan sör idehaza, amelynek kapható alkoholmentes variánsa alkoholosan sem tartozik azok a termékek közé, amelyekért pénzt adnék. Így hát újfent elzarándokoltam az olcsón korrekt sört keresők Mekkájába, azaz Szlovákiába. Itt már a világ alkoholmentes sörök esetén is kinyílik, a 22 centes sajátmárkás cucctól kezdve a korrekt ivósörökön át a prémium darabokig van minden. Így végül egy 5-5-ös felállásban terveztük egyik haverommal megmérkőztetni a két ország kínálatát a ’mentes szegmensben…

//Romlott Paradicsom //

Kezdjük a nagyobb diverzitással rendelkező és reménykeltőbb kollekcióval: a Szlovákiából származóval. A legelső tesztalanyunk az ottani népsör, és egyben alkoholos változatban egy nem annyira erőteljes vagy jellegzetes ízű, de korrekt anyagtartalmú ivósör, a világos Zlaty Bazant alkoholmentes verziója. Kitöltve meglepően jól néz ki, és normális hab is fejlődött rajta… azonban lelövöm előre a poént: az összes ’mentes sör szépen nézett ki, de ez önmagában nem jelent semmit. Illata már kimondottan érdekes, nyoma sincs a cseh/szlovák lagerekre jellemző jegyeknek, ez konkrétan körtés, de nem igazán természetesen, hanem sokkal inkább valami fura mesterkélt módon. A korty elején pedig vissza is köszön ez a műkörtésség, azonban itt még ez hamar elillan, hogy tátongó ürességnek adja át a helyét, majd végül megérkezik a zárás némi erőtlen komlókeserű képében. Ez elég borzasztóan hangzik, pedig ahhoz képest, ami még hátravolt, nem is annyira az… és meglepő, de itt még bizakodó voltam. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a Zlaty barna ’mentese esetében kimondottan megörültem a ribizlis illatnak, és kezdetben az édes, kissé mesterkélt gyümölcsös íz még tetszett is, csak hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a műédesség legalább annyira émelyítő, mint a Sterling Forte vagy a Csíki Mézes együttvéve, és a saját adagom elfogyasztása után arra a következtetésre jutottam, hogy egy teljes dobozzal ebből képtelen lennék meginni. Ha pedig valaki arra vállalkozna, hogy egy hosszasabb baráti beszélgetés alatt legurít pár korsóval ebből, akkor szerintem rövid úton cukorkómába zuhanna… 

Miután így megcsömörlöttem a Zlaty barnájától, az Erdinger ’mentesétől vártam a felüdülést, lévén a német típusú búzákra eléggé jellemző, hogy kellemes felfrissüléssel jár az elfogyasztásuk. Csak az alkoholmentes szegmensben ez nem így van. Itt ugyanis semmilyen már ismert szabály, hagyomány vagy szokás érvényét veszíti, a márkák nem jelentenek semmit, a nagy nevek simán produkálhatnak ihatatlan szart, és a legprolibbnak tűnő darabok jelenthetik az áhított kiutat. Az Erdinger alkoholmentes söre pedig nem hogy nem mutatott menekülő utat, hanem még tetézte a megcsömörlésemet, hiszen ugyanolyan ribizlis illattal nyitott, és nagyon hasonló tömény édességet hozott. Egyébként az Erdingerrel kapcsolatban egy apróságot még megjegyeznék, mielőtt továbbmegyünk: a szűretlenségét megtartották a ’mentes sörük esetében is, tehát olyan opálos, mint egy tisztességes hefeweizen. A negyedik tételtől már féltem, mint a tűztől, nem érdekelt, hogy ők csinálták a Maesticet is, akkor is egy mindössze 22 centes sajátmárkás sörről volt szó, és hát, ha a drágább és nagyobb nevek ilyen csúnyán megbuktak, akkor ettől mégis mit várjak? Egy Bernard csatos üveget többre tartanak odakint, hiszen arra 23 cent a betétdíj! Akkor mi került ebbe… ? Jól van, jól van, azért a címke szerint az Argus ’mentes sörében is csak víz, maláta és komló van, de hát azért mégiscsak a Gazda Svetly Leziakkal versenyez árban… mindegy, essünk túl rajta gyorsan ás fájdalommentesen! És így is történt. Ugyanis az Argus ’mentese volt tényleg a legfájdalommentesebb darab a szlovákiai kollekcióból, lévén jótékony semlegességbe burkolózott leginkább, alig-alig ütötte fel a fejét a műkörtésség benne, és így a tömény, émelyítően édes tételekhez képest ezt hamar és valóban könnyedén le lehet gurítani. Az utolsó tétel viszont betette a kaput… amikor lekaptam kupakot a nagynevű, és már prémium kategóriásnak számító Bernard ’mentes variánsáról, olyan intenzíven áradt az üvegből az aroma, mint a hidegkomlózott sörök esetében. Csak ezt a terméket gyanítom, hogy nem citrával meg cascade-val kezelték, hanem esélyes, hogy inkább emberi testfolyadék került bele… elnézve a címkén a tulajdonos perverz kárörömöt sugárzó fejét nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ő maga járult hozzá igencsak személyes összetevővel ehhez a „cseh remekhez”. Egyébként ez a szag nem feltétlen idegen a Bernard termékektől, mert erőteljesen hasonlított ahhoz is, amikor megromlott az egyik Bernard Cerny Lezak, és a csatos üveg pukkanása után masszív szarszag kezdett terjedni a szobában… A legszörnyűbb a dologban, hogy a szagának megfelelő ízjegyek szinte teljesen kiszorították a műkörtésséget, szóval… ez kegyetlen szar. Erre nincs más kifejezés. Vagyis van, csak az még durvább.

//És akkor ezek után idehaza… ? //

Aki a hazai piacról válogat, és kicsit is tudatosan, az ízélményt figyelembe véve fogyaszt söröket már biztosan tapasztalta, hogy nem éppen szerencsés helyen él. Hatványozottan igaz ez, ha leszűkítjük a kört az országban nagyüzemek által előállított kínálatra, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nálunk jóval szerencsésebb térség is csúnyán elbukott az alkoholmentes szegmensben, akkor szerintem megegyezhetünk abban, hogy jogosan tartottam a haverom által válogatott termékektől. Azonban úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtük a tesztet, akkor fejezzük is be, ezért nekiestünk a hazai termésnek is! Mindjárt kezdjük a Heineken csoport triójával, a Soproni Szűzzel, a Gösser mentessel és a HejHó NullKommaNullával(baszki, ez tényleg úgy hangzik, mint egy elcseszett üdítő :D).

 Az ember azt gondolná, hogy nem igazán van különbség közöttük a márkanéven kívül, azonban vicces módon a leginkább népiesnek és legkevésbé prémiumnak gondolt Soproni Szűz valóban a legrosszabb a trióból, mert bár nagyon hasonlít a Zlaty világosához, hisz körtés illattal nyit, a korty eleje meg műkörtés, de utána az üresség mellé még valami alattomos és kellemetlen mellékíz férkőzik be, amely talán annak köszönhető, hogy alkoholtól ugyan igen, de kukoricagríztől nem szűz a Soproni termékcsalád tagja. Ilyenformán az elfogyasztása bár nem ér fel a Bernard tortúrájához, mégis kimondottan fájdalmas és erősen ellenjavallott. A második tétel, a Gösser ’mentese kimondottan biztatóan indul, és eddig még nem tapasztalt mangós illattal nyitott, ízében a műgyümölcsösség is eköré csoportosul, és… nos, az első kortyok még egészen kellemesek. Csak az a baj, hogy itt is már a tömény édesség miatt egy fél doboznyitól is simán meg lehet csömörleni, ezért… nos, mi mást mondhatnék? Ez sem igazán ajánlott. A HejHó illatában már keveredik a mangó és a körte, íze pedig annyira nem émelyítően édes, a műgyümölcsök mellett inkább jótékony semlegességgel operál. De az Argus igazi párja itt is a száz forintos, Tesco sajátmárkás Rastinger Free, amelyet a hazánkat olcsó és pocsék lengyel sörökkel elárasztó Van Pur eresztett szabadjára az ominózus hipermarketek polcain. Kóstolótársam meg erről állította váltig, hogy szar lesz, de még egyszer mondom… jótékony semlegesség, azaz nincs igazán íze, könnyen lement. Na, nem úgy, mint a Stella, amely mindenféle savanyúságot szabályozó anyagot meg citromsavat is tartalmazott a szokásos összetevőkön és az itthon kötelező kukoricán kívül. A szaga ennek is büntet rendesen, mint a Bernard vagy egy középiskola fiú WC-je, és hát a Stella ’mentese nem is árul zsákbamacskát, aromája ízét is előrevetíti…

//Az ízlebimbők kálváriájának végén…  //

Oké! Szerintem bőven elég példát láttunk már ahhoz, hogy kijelenthessük, az alkoholmentes szegmensben a mi merítésünk alapján akárcsak kicsit is élvezhető terméket nem sikerült találni. Bármilyen fura is, a fogatlan alkesznek az Arany Ászokkal most igaza van: ilyeneket nem célszerű inni. Na, nem azért, mert az Arany Ásó vagy a KőBambi magasabb szintet képviselnének, hanem mert… ezek tényleg csak azoknak esnek igazán jól, akik hardcore mazochisták! Jó, az Argust és a Rastingert meg lehet inni, ha nagyon muszáj, de én azt mondom, hogy ha valaki nem fogyaszthat alkoholt, akkor inkább találjon magának más alternatívát… részemről legalábbis soha többet ’mentes sört!