Gösser Stiftszwickl Hell & Gösser Stiftszwickl Dunkel teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ha nagyon kedvencet kéne mondani a sógoréktól, és szigorúan nagyüzemit, akkor talán a Gösser lenne az, mint brand, márka, solid szortiment: igazából a hagyományos vonalon megvan náluk minden, ami arrafelé a nagyoknál divatos és szokványos, és makro szinten nézve mindegyik tök jó. Amúgy, akár, ha nagyon akarom, mondhatnám azt is, hogy a saját súlycsoportjukban nem igazán tudnak hibázni, hiszen az alapsörük a hellesességével fixen kiemelkedik a tömegből, a weizenjük még egy olyan piacon is totálisan kompetens, ahol könnyen és olcsón lehet olyan nagy nevekhez jutni, mint a Weihenstephaner, a Franziskaner meg a Löwenweisse, és még egy jó kis barna lagert is főznek, ami az osztrák nagy gyáraknál sajna elég ritkán szerepel a kínálatban. Kár, hogy a csatosüveggel és magasabb, egy euro hetven centes árazással premiumnak pozícionált zwickljeiknél eltörött a dolog…

//Gösser Stiftszwickl Hell//

Mégpedig egészen konkrétan a világosabbik pincesörnél, ami egyébként a könnyedebb darab is a 11,8 ballingjával, de a legfontosabb vele kapcsolatban az, hogy búzamalátát is tartalmaz, és hiába sikerült a Gössernek már egy jó kis weizent letennie az asztalra, ezzel a zwickl-weizen hybriddel nálam most nagyon durván mellélőttek. Nem lett egy jó elegy, és ezt főleg úgy értem, hogy nem lett harmonikus és selymes, mint a dedicated búzasörük, de persze van benne némi citrusosság, ami még egész jó is, viszont a kortyot főleg a fanyarság uralja, és itt most a fanyarság az egyenlő a bántó és bárdolatlan savanyúsággal. Totál nem volt kellemes a kortyérzet, olyan baltával faragott érzete volt és még szénsavval is jól telenyomták, hogy szúrós is legyen… de próbáltam barátkozni vele, sőt, olyan kivételes helyzetben volt, hogy négy esélyt is kapott, mert az osztrák Intersparban muszáj megvenni belőle egy teljes négyes pakkot. Hát uhm… a vége az lett, hogy próbáltam minél jobban lehűteni a palackokat és végül is az jött ki belőle, hogy jéghidegen ööö… kinda iható… I guess? xD Oké, szóval ez várhatóan elvett az ízintenzitásból, tehát főleg a savanyúból, ami tök jó, de így meg már annyira kevés lett az íze, hogy az már túl kevés volt szimpla frissítőitalhoz, ivósörhöz képest is.

//Gösser Stiftszwickl Dunkel//

A sötétebbik tag viszont megmentette számomra a szériát, itt már az illat és az íz is nagyon bejött, sőt nagyot is ment nálam, talán az egyik legjobb osztrák makro zwickl, amit eddig ittam, és fixen a legegyedibb. Az illatában keveredik a helleses őszigyümölcsösség és a karamelles édesség, és a korty is nagyjából ezt adja vissza: egy telt malátalapra, amit a karamellesség tesz lággyá és krémessé, épülnek fel a barackos, almás és körtés jegyek. A Gösser Stiftszwickl Dunkel a világos tesójánál testesebb is, papíron 13,2 balling fokos, és ez érződik is rajta rendesen. Érdekesség, hogy van benne rozs és búzamaláta is, de az utóbbi ezen nem igazán érződik, szóval gondolom ebbe nem került sok, de amúgy nem is hiányzik belőle: ebben megvan minden, ami egy jó zwiklhöz kell, sőt több is, mert a szokásos nagyüzemi daraboknál ez nálam fixen egyedibbnek, karakteresebbnek számít és simán éri az egy euro hetven centes árat.

Elbaltázott konzumsör? - Mercator sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Mercator sörök már egy ideje tesztelésre várva álltak nálam, mert az az igazság, hogy ezek is a Laskokkal és a Unionokkal együtt érkeztek a szlovéniai szeretetcsomagban, de a Starocesko Svetlo Pivohoz hasonlóan nem konkrétan szlovén sörök. Legalábbis nem ott gyártják őket, ez tuti fix, mert az egyik dobozt, stílusosan a 4%-osat még felvállalta a Privatbrauerei Fritz Egger, és a Ratebeerről lelestem azt is, hogy az erősebb, keményebb darabot is ők követték el. Lehet, hogy ebből az introból most az jött le nektek, hogy a Mercator sörök pocsékak, nem tudom, de ha így volt, akkor totál igazatok van, mert long story short: szar mindkettő úgy hogy van.

Oké, persze, mondhatjátok, hogy erre lehetett számítani, mert hát elég budget kategóriás a design, úgy jön le már előre az egész, mintha az Egger valami szlovén diszkontüzletnek összedobott volna valami sajátmárkás sört, és kajak ilyenek voltak nálam is az első benyomások, úgy hogy lehet, hogy legit így van, de… de ettől még a sör lehetne oké, nem? Mert hát ott van a Pivovar Protivín az Argus Maesticcel, amit a Lidlnek főznek, és igazi classy példa arra, hogy egy saját márkás sörnek nem kell ocsmánynak lennie, sőt egész korrekt kis ivósört is ki lehet hozni belőle. Az Eggerből pedig tudjuk, hogy össze is tud ilyet hozni, konkrétan az Egger Marzent röviden így lehetne leírni és jellemezni, meg persze ha nagyon akarom igazából ennyivel el is lehetne intézni, de a lényeg: tudnak ők pont olyat, ami ide kellett volna, de valamiért ez most nem jött össze nekik.

//Mercator 4%//

Szar söröknél, de főleg ocsmány olcsó pale lagereknél általában be szokott jönni, hogy a vizesebb darab bánt kevésbé, mert inkább simán csapvízszerű, mint mindenféle undorítóízjegyből összehányt mix, és ez a Mercatornál is bejött. Ez a 4%-os változat se illatban se ízben nem túl intenzív, ami itt abszolút pozitívum, és egyben az egyetlen dolog, ami megmentette a sört attól, hogy kiöntsem. Így végül is legyűrtem, a korty az illatában is halványan érezhető nem túl friss malátás édességből és némi poshadt savanyúságból áll, de amúgy meg főleg vizes, csapvízízű, testetlen, utóíz nélküli, nagyrészt semmilyen alkoholos ital, ami kicsit, de csak egészen picit emlékeztetett valamiféle világos lagerre.

//Mercator 4,9%//

Not gonna lie amikor beleszagoltam a 4,9%-os versionbe, egészen nosztalgikus hangulatba kerültem, mert itt az Eggernek sikerült hűen feléleszteni a tinédzser korom egyik szeletét. Tűpontos replika, akár a Fehér Nyúl Soultyja, amibe ha belekortyolsz, egy az egyben olyan, mintha sóskaramellába harapnál: a zöld dobozos Mercator pont olyan szagot áraszt magából, mint a középiskolai fiú WC-k. És itt már nincs semmiféle visszafogottság, töményen árad belőle, ez itt legit az erősebb, masszívabb változat. Az Eggernél ezt nagyon komolyan vették, higgyétek el, igyekeztek ebbe már többfajta markáns ízt is belepakolni, mint például durva savanyúságot, agresszív fémességet meg bárdolatlan keserűséget. A 4,9%-es Mercatorral azt hiszem megkaptam mindent, amiért egy olcsó pale lagert utálni lehet egy elég intenzív dózisban, úgyhogy köszönöm a Privatbrauerei Eggernek, hogy megmutatták hogy NEM szabad sört főzni, kár, hogy se én se valszeg más se kérte, hogy tegyék ezt…

Puntigamer sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Heineken tulajdonába tartozó Brau Unionhoz nem kevés brand tartozik, és ezek között van a kifejezetten ismert, egészen mainstream és a Gösser mellett általában közkedvelt Puntigamer. A „Das Bierige Bier”, vagyis Google fordító szerint „sörös sör”, szerintem meg csak jól hangzik, de semmit se jelent, úgy hogy elhatároztam, hogy inkább felcímkézem a saját jelzőimmel meg szószerkezeteimmel egy teszt keretében. És amikor kiderült, hogy egészen sokféle Puntigamer is fellelhető az osztrák Intersparban, akkor már úgy voltam vele, hogy legyen belőle csoportteszt, amiben nem csak az alapsört, hanem a Panthert, a Zwickl-t és a Winterköniget is megnézzük és kielemezzük. ;)

//Puntigamer//

Az alap sörüket nem most kóstoltam először, természetesen összefutottam vele már korábban is, sőt kifejezetten régi ismerős nekem: akkor találkoztam vele először, amikor egyik spanom hét évvel ezelőtt hozott egy dobozzal belőle. Aztán később meg még több eljutott hozzám a sógoréktól és felkerült a rendszeresen vételezett ivósöreim listájára. Ez amúgy nem véletlen, hiszen a Gösser Marzen mellett az osztrák basic világos lagerek között ez az, ami ízesebb, karakteresebb a többinél, és ami ezek miatt, ha nem is nagyon, de azért kiemelkedik a tömegből. Illatában komlós és malátás jegyeket is találhatunk, és ez az ízére is igaz: sok osztrák világos lagerrel ellentétben a Puntigamer egészen komlós, az utóíze határozottan kesernyés, és a komlókeserű kellemes kis balance-al épül a lágy, gabonás, kenyeres, telt malátalapra. Nem egy bonyolult sör, és mondom, csak a legtöbb osztrák makro pale lagerhez képest ízintenzív, de a 11,8 ballingjával és a korrekt kortyélménnyel pont jó kis ivósör haveri dumálgatásokhoz vagy bármilyen más sessionhöz laza kísérőként, amihez a spanokkal összeverődtök. Az ára a legtöbb helyen pedig konkrétan egy euro, ami szerintem nagyon is jó… persze a Gösser Marzen se sokkal drágább, és az is van ilyen jó, csak az másképp jó a helleses jellege miatt: nálam egy szinten van a kettő, mindkettőt ajánlom a fenti célra. ;)

//Puntigamer Panther//

A Panther vagyis Párduc lehetett volna Fekete Párduc és rejthetett volna az egy euro öt centért kínált fél literes üveg egy barna lagert, de úgy néz ki a Brau Unionnál skippelték ezt a lehetőséget, és lefőztek még egy pale lagert a Puntigamer márkanév alatt, amivel az öt centes felárért kapunk egy totálisan elhanyagolható és semmit sem számító plusz anyagtartalmat, hiszen ez 12,1 balling fokos, míg az alapsör extraktja „csak” 11,8. Persze ha más az íze, más a karaktere, akkor természetesen érthető, hogy ez egy külön sör, akkor volt értelme ezt másképp felcímkézni, de az a szitu, hogy ez nagyon nincs így. Szagolgattam meg kóstolgattam a Panthert, kerestem a különbségeket, és arra jutottam, hogy ez talán picit komlósabb, mint az alapsör. Mást amúgy nem igazán tudok erről elmondani: szinte mindegy, hogy a Panthert vagy az alapsört veszitek, majdnem ugyanaz a kettő és az áruk is szinte egyezik, csak nem vágom, hogy… szóval ennek így mi értelme van? Főztek volna inkább egy jó kis barna lagert ehelyett. :P

//Puntigamer Zwickl//

A Zwicklről legalább fixen tudtam, hogy valami mást fogok kapni, és nem is tévedtem, ráadásul amit kaptam, az egy jó kis pincesör. Mivel szűretlen világos lagerről van szó, nem volt meglepő az élesztős, kis gyümölcsös zamattal megspékelt illat, és igazából az íze is elég tipikusan zwicklös, de hozzáteszem: jó zwicklös. A telt, kenyeres, gabonás malátalap ebben még jobban kijön, mint az alapsörben, az élesztősséggel és kis kiegészítő barackos jegyekkel együtt nekem a Hirter Kellermeistert idézte, de persze az azért egy csiszoltabb, kifinomultabb darab. A Puntigamer Zwicklre inkább azt mondanám, hogy korrekt, finom, az egy euro tizenhét centes árát éri, de azért vannak jobb zwicklök is ennél az osztrák hiperekben, a Hirter mellett például még a Gösser Stiftszwickl Dunkel is ilyen. Viszont a Puntigamer Zwickl-t is simán újravenném, újrainnám és ajánlom nektek is.

//Puntigamer Winterkönig//

Az osztrák nagyüzemeknél a heller bock a szokásos ünnepi sör, nincs ez másképp a Puntigamernél sem, bár az tény, hogy a Winterkönig azért egy elég szolid bock lett, annyira, hogy a 6% alkohol és 13,8 balling alapján én nem is mondanám ezt baksörnek, hanem simán csak egy erősebb világos lagernek, de a Ratebeer a heller bockok közé rakta, szóval legyen. Legyen az, amúgy sem az a lényeg, hogy minek hívjuk, hanem, hogy milyen maga a sör, és a Winterkönig végül is nem rossz, de azért annyira nem is extra. Az illata édes, kicsit mézes, és a korty is ezzel kezd: édes, sűrű malátássággal, amiben ott van egy kis mézes vonulat. Ez amúgy még valamennyire érdekes is, és azt mondom, a karácsonyhoz is passzol, a lezárás és utóíz viszont nem valami különleges: átlagos komlókeserűt kapunk, amibe pici alkoholmeleg vegyül. Rendben van, eliszogattam és nem volt úgy különösebb hibája, de különlegesebb, ünnepi sörként és egy euro negyven centért ez nálam csak az oké kategóriára volt elég.

Holsten Pilsner & Holsten Edel teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Holsten nem ismeretlen brand előttem, az itthon kapható aranydobozos változatnak az emléke rémálmaiban még mindig kísért. De az is rémlik róla, hogy azt a Carslberg Srbija kotyvasztja, akik a Tuborg Green-t meg a Carslberg nem túl jól sikerült, cserébe kifejezetten ocsmány verzióját is elkövették, szóval a valódi Holstenről nem sokat tudok. Vagyis nem sokat tudtam idáig, mert a húgomtól nemrég megérkezett hozzám két totálisan original darab, a Pilsner és az Edel, úgy hogy neki itt is köszönöm a söröket és lehetőséget, hogy tesztelhettem őket. :))

//Holsten Pilsner//

A neve elég konkrét, ez egy pilsner lesz, ígéri a szigorú, szabályos címke, és végül is valóban egy nagyüzemi német pilsner, és most a németet nem csak úgy értem, hogy ez kajak ott készül, hanem hogy illat és íz alapján ez bizony telibe a német és nem a cseh vonal. De persze ebben nincs semmi meglepő, sőt a sörben sincs semmi meglepő, meg úgy extra se: egy korrekt édes-keserű párosítású ivósört kapunk nem túl intenzív, de kellemesen komlós illattal. A balance jó, a maláta édes és lágy, a korty második fele markánsan keserű, az utóíz pedig hosszantartó. Faék egyszerű, de működik, ivósörként simán el tudom képzelni, így nézve nálam betalált, de az tény, hogy vannak ennél sokkal kifinomultabb, csiszoltabb ésper érdekesebb német makro pilsek, mint mondjuk a Warsteiner, a Wernesgrüner vagy a Radeberger. De ha osztrák is ér, akkor még mondhatom a Hirter Privat Pilst is. ;)

//Holsten Edel//

A Holsten Edel viszont nem volt túl konkrét, forgattam, nézegettem az üveget, kerestem rajta az infokat, de sokat nem találtam. Valamiféle világos lager, aminek a neve „nemes”, és a Ratebeer ezt is a pilsek közé sorolta. Hát… kóstolás után ez a kategorizálás nálam eléggé sántít, én erre simán rávágnám a pale lager címkét, mert illata még kevesebb van, mint a Holsten Pilsnernek, és amúgy meg az ízéről is azt tudom elmondani, hogy alig van valami. Oké, ami van, az a pici kis malátás édeskésség az nem kellemetlen, de nagyrészt semmilyen, vizes, annyira, hogy a lecsengés az már konkértan olyan, mintha csapvizet innék. Nálam ez sima egyszerű ivósörnek is gyenge és unalmas, és nem igazán értem, mire fel a „nemes” jelző…

A titkos best buy a sógoréknál – Hirter sörök csopottesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Szeretem azokat a független főzdéket, akik hagyományos típusokat főznek a nagyoknál jobb minőségben és ezzel ápolják a környékük, régiójuk tradícionális sörkulturáját. Ez most elég magasztosan hangzik, és igazából kajak túl is toltam picit, de tényleg szeretem az ilyen gyártókat, de leginkább egyszerűen csak azért, mert alapból sokféle hagyományos típust kedvelek, és ezek a főzdék egy csomószor kajak jobban és alig drágábban csinálják az ilyen söröket. És a Hirter pont ebbe a kategóriába esik bele, sőt konkrétan az egyik legjobb példa, mert nálam minden kis képzeletbeli pontot teljesít. A maximumon. És ez nem vicc, mert kicsit egy euro felett bármelyik osztrák hiper vagy szupermarketben elérhetőek a söreik, amik szerintem a nagyok szintje felett vannak bőven, közben pedig meg a fent említett árukkal alig drágábbak.

//Hirter Pivat Pils//

Plusz az már önmagában nagyon király, hogy főznek pilst, mert hát az osztrák nagyüzemek gyakorlatilag totálisan átsiklottak efelett a típus felett, és cseh vagy szlovák importoktól sem hemzsegnek a boltok. Az egyetlen, amire most gondolni tudok az a Samson, ami egy okés ivósör, de kanyarban sincs a Hirter Privat Pils-szel. Ez egy igazi, jól megkomlózott, keserűen frissítő, de azért ezen a célon és koncepción túlmutató, a maga módján, típusán belül egyedi pilsner. Már az illatában ott van a friss komló, már itt megcsap az erőteljes keserűje, ami a kortyban is markánsan jelen van. De persze pakoltak mellé édes, telt malátásságot is balance-nak, pont eleget ehhez a concept-hez egyébként, és a lecsengése pedig wernesgrüneresen gyógynövényes, ami tökéletesen passzol az erőteljes kesernyésséghez. A teste is pont megfelelő, 12,3 balling fokos amúgy papíron. Nagyon szépen összerakott, hagyományos pilsner, ami mégsem csak egy tucat darab, hanem kapott egy egyéniséget is.

//Hirter Morchl//

A Hirter Morchl egy barna lager, egy tmavy, amiből az osztrák piacon szintén nincs olyan nagy választék. Persze ott van a Gösser Stiftsbrau, vágom én, a legnépszerűbb brandhez tartozik meg pont én írtam róla, hogy tök jó, de az csak egy opció – igen, a Murauer barnája nem igazán opció nálam – és a Hirter Morchl szerintem jobb is. Az illata kakaós és kávés, ami nálam már elég jó jel, és azt meg még inkább szerettem, hogy a kávé az ízében is bőven ott van. Az összképet tökéletessé pedig az áfonyás-szedres vonal teszi, ami szép balance-ot ad a kortynak. Egyébként utóízében össze is forr a két fő íz, de tény, hogy a kávé keserűje tovább kitart, de nekem tetszett, hogy ez adott neki egy hosszantartó lecsengést. 12,8 balling fokos, tehát a Privat Pilsnél még kicsit testesebb is, ez érződik is a kortyokban és jól is áll a Hirter Morchlnak. Ahogy a Privat Pils, úgy ez is egy kifejezetten csiszolt, harmonikus és úgy egyáltalán nagyon jól eltalált sör.

//Hirter Kellermeister//

És ezt fogom ismételni a szűretlen világos lagerüknél, a zwickljüknél is, és oké, vágom én, hogy így picit unalmas ez a cikk, hogy csak agyondicsérem a főzde minden cuccát, és mindegyiket úgy, hogy nagyon jól csinálják meg azt az adott hagyományos típust, de hát mindegyiknél ez a helyzet… oké, a Kellermeisternél tudok írni egy negatívumot: ezt valamiért 0,33-as üvegbe rakják, szóval ez, ha úgy nézzük, picit drágább. De ennyi, mert az illatából árad a gyümölcsös zamat, és a szinte már-már harapható kenyeres, gabonás, telt, sűrű kortyérzetet helleses őszigyümölcsösség és némi búzamalátásság(igen, került bele az is), és abból fakadó banánossá díszíti. Jól hangzik ez az összkép, igaz? Szerintem fixen, és jól is működik, ahogy mondtam, ismétlem majd itt is magamat: a Hirter Kellermeister, csakúgy, mint a Privat Pils meg a Morchl is, egy nagyon jól eltalált, karakteres sör a típusán belül, és a másik kettővel együtt kajak titkos best buy a sógoréknál. ;)

Monyo Party Animal Pack: na, mennyire állat a csomag? – Monyo Party Animal sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nem is olyan régen, kábé egy hete lehetett, hogy egyik spanomtól totálisan meglepetésszerűen és abszolút ajándékjelleggel kaptam egy ilyen Party Animal csomagot, amit a Monyo állított össze a könnyedebb, lazább cuccaiból. Ezúton is nagyon köszönöm neki a pakkot, a lehetőséget, hogy tesztelhetem, mert hát of course, mi mást csinálnék vele? ;) Masszív és érdekes content alapanyag, főleg kíváncsi voltam, hogy egy kraft főzde kraft árakon kínált sörválogatása mennyire viable option partyzáshoz, mert hát legyünk őszinték: buliba ivósört viszünk. Tök mindegy hogy boardgamegeekként szolidan társasoztok vagy igazi party animalként falat döngető basszusú technora vagy zúzós thrash metálra tomboltok, az tuti fix, hogy ilyenkor senki se fog imperial stoutokat vagy quadrupeleket elemezgetni, hanem, ha már sört iszik, akkor valami egyszerű, de nagyszerű alternatívát fog magába dönteni korsószámra. A kérdés persze az, hogy a kraft felárért mennyivel tud többet mutatni a Monyo packja a szokásos nagy vagy közepesüzemi tételeknél, de a jó hír az, hogy nem húzom már tovább a bevezetőt, úgy hogy a válasz hamarosan ki is derül. ;)

//Monyo Lager//

A címke szerint ez egy saazer komlós cseh pilsner lenne, tehát mondhatnám, hogy majd jól összehasonlítom a kedvenc pilsjeimmel, mondjuk a Krusovice Královská 12-vel, a Pilsner Urquellel, a 12-es Urpinerrel vagy a 12-es Zlaty Bazanttal, netán a Bernard Svatecni Lezakkal, de nem fogom megtenni, mert semmi értelme. Hogy miért nem? Long story short: azért, mert a sörnek köze nem volt a leíráshoz. Sőt annyira egyedi volt az íze, hogy igazából más világos lagerhez se nagyon tudnám most ezt hasonlítani, mert hát melyiknek intenzíven mákos és hellesen őszigyümölcsös az illata? Jó, oké, önmagában a helleses őszigyümölcsösség elég common, na de a mák honnan jött? És a vicc az, hogy az íze pont ugyanazt adja, mint az illata, igazából egy kellemes malátalapra pakoltak rá egy mák+barack combót, utóízében persze van egy kis komlókeserű is, de elég halvány és nem is tart sokáig. Őszintén szólva, nem tudom, mit gondoljak erről, mert hát egyedi végül is, és hát a mák az (bizonyos formában) eléggé party animal cucc tud lenni, de azért… fura volt. Tetszett is meg nem is.

//Monyo Belga Búza//

Nagyon szeretem a witeket, és ha van van típus, amit tipikusan tökéletes party sörnek tartok az pont a fűszerekkel jól megtolt belga búza. Úgy hogy ettől azt vártam, hogy nagyot megy majd és a kedvencem lesz a pakkból, de végül is lecsúszott a második helyre, mert az illata annyira nem jött be. Egyrészt nem volt valami intenzív, pedig hát egy wittől konkrétan azt várnám, hogy arcon csapjon a korianderes meg narancshéjas kavalkád, ráadásul a Monyo cuccában benne is voltak ezek. De valahogy az illatában, ami nem is érződött túl frissnek, nem nagyon jöttek ki, inkább kicsit rágógumisnak tűnt. Viszont az íze az nagyon ott volt a szeren, egy withez képest egészen testes, telt, édes alapot kaptam az intenzív fűszerességgel együtt, amik jó kis frissítő karaktert adtak a sörnek. A kortyélmény nagyon tetszett, de azért abban nem vagyok biztos, hogy fixen ezt választanám egy Hoegaarden helyett, viszont az 1664 Blancnál nálam tuti, hogy jobb.

//Monyo IPA//

Ha már a witnél elmondtam, hogy nem lett a kedvencem, akkor itt már az elején lelövöm, hogy az IPA jött be a legjobban. :)) Az illata ennek már nagyon is intenzív volt, mangós és ananászos volt, és a páros a korty első felét is határozottan uralta, a második felében pedig jött a tipic IPA-s komlókeserű, ami tök jó összhangban volt az édes trópusi gyümölcsös jegyekkel, pont kellően ellensúlyozta őket. Nagyon csiszolt, tökéletesen elbalance-olt, a 13 balling ellenére, könnyed, könnyen csúszó IPA, de amivel engem igazán megvett az az volt, hogy az az ananász ennyire szépen, tisztán kijött belőle, mert hát… imádom az ananászt. :)) Ennyi, ez lett a kedvenc, és erre nem is igazán tudok nagyüzemi alternatívát, talán az Eichbaum majmos Wheat Pale Ale-je meg a Session IPA-ja, amik kinda szóba jöhetnek, de ha Monyo kraftsört vedelnék egy partyban, akkor az fixen ez lenne. ;)

//Monyo Meggy Ale//

A végén pedig nézzük meg a pakk gyümölcsös tételét, ami nem túl kreatívan egy meggyes. De persze ha jól megcsinált darab, akkor semmi gond nincs azzal, hogy maradtak ennél a jól bevált ízesítésnél, és végül is egész oké volt. Tulajdonképpen meggyes illata van, meggyes íze van, és ezt most úgy értem, hogy egészen természetes volt és még a fanyarsága is korrekt volt. Nem volt túlcukrozva, mint a legtöbb nagyüzemi meggyes ale, de ha már kraftsör árban gondolkodom, ha már igazi fancy, drága partyt rendezek, akkor az a meggyes sör legyen már kriek, egy jó Mort Subite vagy Lindemans Kriek… oké, vágom, persze más típus, de árban akkor is ugyanott vagyok és az ízélmény mégis pár szinttel feljebb került… so why not?

Rettegett Ivánnal az Imperial Stoutokról – Békésszentandrási Rettegett Iván és Fehér Nyúl Imperial Stoutok tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Tuti fix, hogy minden beergeek hallotta a viktoriánus városi legendát, amiben Nagy Péter cár átruccant Londonba és összefutott élete szerelmével, a testes feketével… a stouttal. Vagy porterrel. Vagy mindkettővel, mindenesetre nagyon bejöttek neki az ottani éjfekete pörkölt malátás ale-ek, és úgy volt vele, ezután nem érezné magát túl jól a palotában, ha nem lenne pár hektoliter bespájzolva a sötét nedűből, szal be is rendelt egy masszív mennyiséget a brit főzdékből belőle. Csak akadt egy kis probléma, of course nem olyan, amit nem lehetett volna áthidalni, sőt nem is volt totál ismeretlen: a stoutokat is tartósítani kellett, mint az IPA-kat, hogy kibírják az utat meg aztán a kegyetlen orosz hideget. A megoldás viszont itt nem csak az volt, hogy megküldték nem kevés komlóval a sört, hanem alapvetően inkább nagyon durván testes és erős verziókat készítettek erre a célra, olyanokat, amiknek az alkohol meg a balling fokuk a quadrupelekével vetekedett. De miért fontos meg érdekes ez nekünk beergeekeknek? Well, nem a számok miatt, az fix, mert hát a sörkóstolás nem olyan, mint azok a retro autóskártyák, hogy az nyer, akién papíron nagyobbak ésper jobbak az adatok... persze, jó ha egy sör testes, sűrű, de az igazi lényeg az ízélmény, viszont, ahogy a quadupelek, úgy az imperial stoutok is elképesztően komplexek tudnak lenni és legit top tier élményt tudnak nyújtani, és ezért imádom őket. :)) Viiiszont a blogra még, shame on me, nem posztoltam semmilyen imperial stoutos contentet, úgy hogy pont itt az ideje megtörni ezt, és ebben pedig mainly a címben már felemlegetett Rettegett Iván fog nekem segíteni, de előkotortam a winyóm mélyéről egy régi jegyzetemet is a Fehér Nyúl 2019-es meg 2020-as imperial stoutjainak összehasonlításáról… és igen, kicsit lelövöm a poént előre: ezeknél a söröknél számít az évjárat, nem is kicsit.

//Békésszentandrási Rettegett Iván//

De haladjunk sorban, szal jöjjön először is Rettegett Iván bemutatkozása, akit sajna nem idéztem meg semmiféle szeánsz alatt, viszont helyette nemrég beszereztem a Gusto Delicate-ből 1500-ért a róla elnevezett imperial stoutot, amit a Szent András Sörfőzde készít. Az ő Rettegett Ivánjuk illata kifejezetten komplex és kellemes, sőt egyedinek is mondanám, mert hát a kávés meg a szilvás-szedres jegyeken nem lepődtem meg, de azt nem vártam volna, hogy ilyen füstös is lesz. De amúgy abszolút jól állt neki, tök jól passzolt az intenzív pörköltességhez. Az íz is durván összetett, és abban is vastagon benne van a füstösség, meg még vastagabban a kávésság, de mellettük megjelenik még a nagyon tisztán kivehető étcsokisság – kajak olyan volt, mintha valami 80%-os kakaótartalmú cuccba haraptam volna bele – és egyfajta gyógynövényes keserűség is, amiről az Ayinger Celebrator ugrott be. És igen, a kortyban is megtalálható az a bizonyos szilvás-szedres vonulat, de elég halványan éreztem csak ki, a Rettegett Iván nem az burjánzóan gyümölcsös meg selymesen édes fajta, a karaktere azért egyértelműen pörköltes, keserű és füstös vonalon mozgott. De nekem ez totál bejött, nagyon szeretem az intenzíven pörköltes söröket, nekem jöhet az étcsokisság meg a kávésság masszívan, és az is tökre bejött, hogy ezt a kinda szokásos combot feldobták a füstösséggel és a gyógynövényes keserűséggel. Természetes és alapértelmezett dolog, igazából mondani se kellene, de a teste is nagyon rendben volt, sűrű, mint az állat, de hát imperial stout és papíron 24,5 balling fokos, szóval ez nem meglepő. Ahogy az sem, hogy szépen egyben volt, nem esett szét, mert a címke szerint ez egy 2020-as évjáratú darab volt, tehát két évet már érett a palackban, ami ebben a műfajban nem árt, sőt elég sokat dob a végeredményen és a végső ízélményen.

//Fehér Nyúl Imperial Stoutok 2021-ben//

És ezt nem én találtam ki, még csak nem is úgy mondom, hogy olvastam róla a neten vagy egy nagy sörös experttől hallottam, hanem kb. egy éve, ’21-ben kis is próbáltam a dolgot a Fehér Nyúl imperial stoutjain. Az ötlet amúgy totálisan spontán jött, a Beerselection választékát böngésztem és láttam, hogy van náluk készleten a 2019-es meg a 2020-as évjáratúból is, és gondoltam, érdekes lenne egymás mellett megkóstolni őket és megnézni a különbséget az újabb meg a régebbi üveg között. Persze sejtettem, hogy valamennyire más lesz a kettő, sőt azt is, hogy az érettebb valszeg jobb lesz, de azért azt nem vártam, hogy ekkora különbség lesz, és hogy a 2019-es ennyivel jobb lesz. De amúgy a 2020-as se rossz, sőt tök jó, az illata kellemesen szilvás, karamelles és picit fahéjas is, olyan kis kedvesen karácsonyias. Az íze már annyira nem szilvás, bár tény, hogy valamennyire benne van, de a gyümölcsösséget itt inkább nagyrészt szedrességnek éreztem, ami alatt egy karamelles malátaalap volt némi alkoholmeleggel egybeolvadva, pörköltességet pedig nem nagyon találtam benne, hiába kerestem. Végül is önmagában nézve tök jó volt, szerintem megérte azt az 1300 forintot, viiiszont a 2019-es konkrétan a földbe döngölte ezt a verziót. Annak az illata ugyanis sokkal gyümölcsösebb volt, konkrétan áradt az intenzív erdei gyümölcsös kavalkád az üvegből, a korty pedig itt egy nagyon markáns pörköltességgel kezdett, nagyon kakaós, nagyon étcsokis volt az első fele, utána pedig jött a masszív gyümölcsösség, amiben a leginkább felismerhető, legtisztább jegy az áfonyásság volt, ami tökéletesen passzolt a pörköltességhez. És nem csak intenzívebb, jobb ízélményt kaptam a 2019-estől, de összességében ezt sokkal csiszoltabbnak, kifinomultabbnak is éreztem. Szóval a Fehér Nyúlak közül egyértelműen a régebbi, érettebb üveg nyert, és nem is kevéssel, szóval fix és bizonyított tény: az évjárat ebben a stílusban kajak számít, nem is kicsit. ;)

Hübris ÜPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nem volt még a blogon Hübris sörből(vagy hogy arrafelé Fehérváron ejtik sürből) content, de nemrég eszembe jutott, hogy amúgy tök jó lenne, úgy hogy rá is lestem a lehetőségeimre. Láttam, hogy van webshop, de azt is, hogy megúszhatom a rendelést, mert papíron partnerük a Gusto Delicate, szóval gondoltam, majd onnan beszerzek egy IPA-t, egy stoutot meg egy búzát. Természetesen totálisan introvertált bloggerként nem én mozdultam ki értük, hanem megkértem egy spanomat, hogy please, ugorjon el értük, mehet együtt a tesztelésük, csak hozza el őket nekem. Nos, belement, tehát a terv működött… egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a Gustoban egy darab Hübris sem volt, úgy hogy végül egy IPA-t sikerült szereznem az Aldiból ötszáz forintért, ami őszintén szólva, kifejezetten kellemesen meglepett.

A lényeg viszont az, hogy most csak az IPA-t fogjuk kielemezni, de még mielőtt belemegyek ebbe, az fix, hogy nem mehetek el szó nélkül a címke mellett, amin ezt a Paintes festékesvödörrel kitöltős megoldást lehet letisztultan modern minimalizmusnak meg faék egyszerűnek is hívni ízléstől függően, de tuti, hogy ha sokáig nézném ezt a színösszeállítást, a retinám nem köszönné meg. De akkor magáról a sörről… viszonylag sötét színe van, illata intenzíven édes trópusi gyümölcsös, és ezek a jegyek a kortyban is vastagan benne vannak, de ott társul még hozzájuk kis piros gyümölcsösség is. És ez az egész egy jó kis, kellemes malátalapra lett ráépítve, abszolút harmónikusan egyébként, a lezárás pedig moderáltan keserű, éppen csak picit ellensúlyozza a sör amúgy alapvetően édes, de nem gejl karakterét. Teltnek, testesnek érződik, pedig papíron csak 12,6 balling, ami azért IPA-knál nem olyan sok. 

Szal a Hübris ÜPA egy jó kis alap IPA, ami ezért az ótszáz forintért konkrétan best buy volt, de igazából a webshopos 650 forintos ár is egészen baráti, főleg manapság. Simán újravenném, szívesen eliszogatnám bármikor, amikor egy classicusabb, egyszerűbb IPA-ra vágyok, de persze azért aki ivott már jó IPA-t, nem fog ettől lehidalni meg ilyenek. Legit vannak jobbak ennél, például a Bevog Kramah nálam mindenképpen a földbe döngöli, az egy sokkal kifinomultabb, csiszoltabb darab, és a Fehér Nyúl alap IPA-ja is jobban összerakott szerintem, meg persze ott van a kis single hop jóság, a Hedon Credo meg a szintén egyszerűbbnek, de nálam nagyszerűnek is számító Karpat True American Apache IPA… tehát voltak bőven, amik a kategóriában jobban ízlettek. De ez is jó volt, tetszett, az ára pedig hatalmas plusz, szóval mindenképpen ajánlom kipróbálásra, elkortyolgatásra. :))

Insel Brauerei Insel Kreide & Baltic Ale teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Az Insel Brauerei cuccaira az osztrák Intersparban találtam rá, és először azt hittem, hogy osztrák kraft sörök, mint mondjuk a Bevogok vagy a Brewage-ek, de tévedtem, igazából egy német kisüzemről van szó. Viszont nem ez volt az egyetlen tévképzetem, és nem is a legnagyobb, sőt bőven nem ez volt a legnagyobb meglepetés, ami a kóstolás, és a teszt közbeni és utáni research közben ért. Konkrétan totálisan vakon voltam a gyártóval, a sörök típusával, mindennel, és az szitu, hogy hazudnom kéne, ha azt mondanám, hogy most, a poszt írásakor már mindent értek, mert nem. De inkább kezdem az elején, azzal, hogy próbáltam találgatni, milyen durva prekoncepciókkal ugrottam neki ennek a párostesztnek, és aztán jöjjenek a felfedett factek, részletek és a kóstolási tapasztalatok is természetesen. ;)

//Insel Brauerei Insel Kreide//

Az Insel Kreide a főzde witje, amire amúgy rá is jöttem, de mondjuk ezt nem is volt nehéz kitalálni, hiszen intenzíven fűszeres volt már az illata is, és itt most fűszeresség alatt korianderra, narancshéjra gondolok. Az ízében is markánsan jelen vannak ezek a jegyek, de amúgy a korty úgy épül fel, hogy az eleje édes, a közepe már fanyarabb, a vége meg száraz leginkább. A magas szénsavtartalom miatt pezsgős jellege van, de amúgy ez leginkább wit, viszont… hát engem totál összezavart. Alapból mikor átfutottam a címkén az összetevőket, akkor a szokásosokon kívül csak a cukrot és a búzamalátát találtam meg ott, mert egyrészt németül csak pár szót tudok, másrészt meg a szemem a koriandert kereste. Szóóóval nem vettem észre a sor végén a „gewürz” szót, csak akkor, amikor már Ratebeeren, ahova valaki beragadt CapsLockkal vitte fel az összetevőket, checkoltam a sört, hogy akkor ez mégis mi? Legit wit vagy valami más, ami nagyon hasonlít rá… ? De a lényeg, hogy akkor az a „gewürz” szemet szúrt és egy gyors google fordítózás után kiderült, hogy „fűszereket” jelent, szóval az Insel Kreidében mégiscsak vannak fűszerek, csak a főzde titkolja, hogy milyenek, de én azt mondanám, hogy koriander fixen kell, hogy legyen benne. Szóval így hogy megfejtettem ezt a rejtélyt újra elfilóztam azon, hogy mit írjak erről a sörről, hogyan értékeljem meg ilyenek és hát… végül is nem volt rossz. Kajak, ez egy korrekt wit, bár a szénsavasság szerintem túlzó benne, és azért overall olyan nagyon extrának, egyedinek se mondanám az ízélményt, és amúgy meg három euroba kerül, szóóóval szerintem, ha witet innátok, vegyetek Hoegaardent, ha meg az osztrák Intersparban kraftsört kerestek, akkor inkább a Bevogokat meg a Brewage-eket ajánlom. ;)

//Insel Brauerei Baltic Ale//

Mikor megláttam, hogy a „baltic” benne van a nevében és láttam a címkén, hogy erős, 7,5%-os, akkor elkezdtem azon filózni, mi van, ha itt az amúgy is kitekert baltic porteren csavartak még egyet, és ez egy olyan baltic porter lesz, ami kivételesen nem paradox módon egy lager, egy duplabak, hanem valóban egy ale… oké, long story short: egy erős, testes, sötét, pörkölt malátás stout vagy porterjellegű ale-t vártam. Az igazság viszont az, hogy az Insel Brauerei Baltic Ale világos színű és úgy egyébként semmi köze a porterekhez meg a stoutokhoz, de még a baltic porterekhez se áll közel. Ez egyértelmű az illatából, amiben vastagon benne van a belga élesztő… igen, ez is egy belga típus, a Ratebeer szerint valamiféle belgian strong ale. Ez elvileg valóban nem tartalmaz hozzáadott fűszereket, de búzamaláta ugyanúgy van benne. Gyümölcsös édesség uralja az ízt, testesebb nyilván, mint az Insel Kreide, kevesebb benne a szénsav, aminek örültem, de amúgy nem egészen értem, miért jó ez szintén három euroért? Oké, persze, ez sem rossz, megittam, korrekt volt, sőt így, hogy ez a Baltic Ale nem volt olyan szénsavas egészen kellemesebb is volt, mint a Kreide deee… az a helyzet, hogy egy csomó belga ale-t tudnék sorolni, ami ennél kiemelkedőbb, egyedibb, csiszoltabb, jobban hozza a stílusjegyeket, szóval nem értem, miért vennék ilyet, ha hagyományos belga ale-re vágyok?

Schwechater teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Bár marzennek nem nevezi magát, a Heineken tulajdonában lévő Brau Unionnál készülő Schwechater ugyanúgy egy sima világos lager, mint más márkák akként felcímkézett alapsörei, ami természetesen önmagában nem baj, viszont az tény, hogy rengeteg ilyen termék van az osztrák piacon kb. ugyanolyan árral, amik közül kapásból eszembe jut pár nálam jól bevált tétel, mint mondjuk a Gösser Marzen, az Egger Marzen vagy a Puntigamer. Szóval a kérdés máris adott: érdemes-e a Schwechaterre cserélnem ezeket? Felküzdi-e magát közéjük?

A rövid válasz az, hogy nem. De ettől függetlenül nem rossz ivósör a Schwechater, csak igazán jónak se mondanám, amolyan okés, középmezőnyös, eliszogatható kategória. Az illata, nem meglepő módon, telibe malátásan édes, és a Schwechaternél az íz literálisan nem mutat ennél többet. Ugyan selymes, lágy kortyérzet, de nagyon egysíkú édes malátásság jellemzi az egészet, tényleg nincs semmi más ízjegy benne. Ez még nagyüzemi világos lager mércével nézve is túl egyszerű és unalmas, ugyanakkor mégse kellemetlen, igazából nincs benne semmi rossz, ízhiba, és hát amúgy meg könnyen csúszik. Tulajdonképpen nagyjából azt tudja, amit egy Dreher Gold, legalábbis nekem az jutott eszembe róla. Az osztrák nagyok alapsörei között mindenképpen vannak jobbak, de tény, hogy rosszabbak is, például a Steffl Marzen vagy a Kaiser Fasstyp.

Muttermilch Wiener Bubi teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Muttermilch Vienna Brewery neve elég jól cseng a Wiener Bubi mellet, sőt kimondottan jól passzol hozzá, hiszen ha nem is anyatej van az üvegben, de az osztrák anyaföld fővárosáról elnevezett sörtípust, a vienna-t rejti. A vienna egyébként egy általában vörös színű, félbarna, maláta hangsúlyos lager, és amúgy ennek tulajdonképpen meg is felel a Muttermilch Wiener Bubi.

Az illata élesztős, intenzíven barackos, picikét karamellesen édes. Az ízében is dominál a barackosság, mint fő ízjegy, és egy lágy, kellemes malátalapra pakolták rá, ami egy pont megfelelő testet ad a 12,3 ballingos sörnek. Kellemes, bár talán picit túl élesztős, de nekem bejött: lehet, hogy nem olyan csiszolt, nem olyan kifinomult, és két euroért pöppet túlárazott is, de összességében tetszett, ha pont ilyesmire vágynék, simán újrainnám.

Villacher Marzen teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Villacher sörök gyártója, a Vereinigte Karntner Brauereien egy kisebb, független főzde, de egyértelműen nem kraft vonalon mozog, hanem sokkal inkább egy hagyományos termék line up-ot kínálnak. Ebből mondjuk a hiperekbe nem sok jut el, főleg a radlerükkel, és a teszt alanyával, tárgyával, a totálisan basic alapsörükkel, a marzennel tudtok összefutni.

Oké, azért annyira nem teljesen basic a Villacher Marzen, a sok egymáshoz nagyon hasonló osztrák nagyüzemi világos lagerhez képest azért van karaktere, felismerhető, ahogy mondjuk egy Gösser Marzen vagy egy Puntigamer is. Az illata ugyan szokásosan malátás, de picit fűszeresen komlós is, és az íze sem annyira édesre lett belőve, mint a típustársainak. Ha a Gössert a helles zamatosság, őszigyümölcsösség emeli ki a tömegből, márpedig az emeli ki a tömegből, akkor a Villachert az, hogy markánsabb komlózást kapott, ami egészen erőteljes, utóízében a többiekhez képest hosszantartó keserűséget ad neki. Plusz én kicsit szárazabbnak is éreztem, mint a többi osztrák marzent. A teste pont megfelelő, papíron egyébként 11,8 balling fok, ami kajak jól hangzik, jól passzol egy sima ivósörnek szánt világos lagerhez. Igazából nem rossz, nem is semmilyen, de persze nem kell tőle sokat várni, viszont ha valaki az átlagnál pöppet keserűbb osztrák marzent inna, akkor a három decis üveget egy euro kilenc centért megtalálja a sógoréknál a hiperekben. ;)

Az (egyik) kedvenc osztrák kraft főzdém! - Bevog sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ha valaki most kezdi az ismerkedést az osztrák kraft sörökkel, akkor valószínűleg két főzde nevével futhatott össze: Bevog és BrewAge. Ha valaki csak úgy casual módon belép egy osztrák Billába vagy Intersparba és rápillant a kisüzemi kínálatra, tuti fix, hogy Bevog és BrewAge söröket fog találni a polcokat. És ha engem kérdeztek, melyik újhullámos mikro gyártókat tudom ajánlani a sógoréktól, akkor azt mondom, nálam a Bevog és a BrewAge a befutók.

Persze nem ismerek minden osztrák főzdét, és főleg a hiperek polcairól szemezgettem, de onnan a többi nem nagyon győzött meg, úgy hogy a könnyen elérhetőek közül fixen ezek a legjobbak nálam, és ha már ekkora kedvencek, ma az egyiket be is mutatom nektek ebben a cikkben.

A Bevogtól pedig nem csak a mainstreamebb, alapabb darabokat fogjuk megnézni, hanem a végén egy igazán különleges bonus tételt is, amit csak azért nem ajánlok már most előre, mert sajna limitált főzet volt és már nem csinálják, szal nem tudjátok már beszerezni, pedig… na, de menjünk csak sorban, jöjjenek először az állandó szortiment tagjai. ;)

//Bevog Helles//

Szoktam panaszkodni, hogy az ilyen hagyományos, jól bejáratott, többnyire alsóerjesztésű és ivósörszerű típusok nem mennek a kraftfőzdéknek, és még ha egész jót is sikerül összehozniuk, valahogy mindig azt érzem, hogy nem érik meg a felárat és inkább maradok egy classic cseh pilsnél, német hellesnél vagy weizennél meg a kedvenc barna lagerjeimnél, amiket nagy vagy közepes méretű üzemek főznek. A Bevog Helles viszont megtörte nálam ezt a sormintát, pedig ezt úgy válogattam be a csoporttesztbe, hogy „jó az Inter tartja, akkor már vegyük be ezt is, mert egy csomóan összefuthatnak vele…” igen, tudom, undorítóan előítéletes vagyok, ér leoltani érte kommentben, sértegetni az Insta poszt alatt meg cancelölni Twitteren: megérdemlem, mert ez egy kicseszett jó helles. Sőt valószínűleg az egyik legjobb, amit valaha ittam, pedig egy Hacker Pschorr Munich Gold azért magasra tudja tenni a lécet. De a Bevog Helles illata annyira burjánzóan gyümölcsös, hogy már csak szagolgatni nagyobb élvezet, mint sok hellest inni, főleg ha mondjuk más kraft főzdék próbálkozásaira gondolok… az ízében a stílusra jellemző őszigyümölcsösség még jobban kijön, sőt legfőképpen egy nagyon határozott, markáns almássággá alakul. A kortyérzet zamatos, selymes és krémes, egyszerűen simogat minden egyes cseppje, a telt íz mellé pedig szép nagy test is párosul: a Bevog Hellesben van anyag bőven. Én ebben látom a két eurót, ráadásul fél literes is, és odakint egy csomószor az összes sörre rádobják a 25%-os akciót: na ilyenkor szerintem érdemes betárazni belőle. ;)

//Bevog Tak Pale Ale//

A Bevog Tak Pale Ale-ben viszont nem volt semmi meglepetés: egy jól megcsinált, de a craftbeer scene-t meg nem váltó APA-t vártam tőle, és azt is kaptam. A Bevog Tak Pale Ale illata grapefruitos, erőteljesen és egyértelműen, az íze egy kis édes malátássággal kezd, de aztán persze a korty áthajlik intenzív komlóbombába, és a már ismerős grapefruitos keserűséggel cseng le hosszan és markánsan. Nagyon classy APA, semmi csavar nincs benne, de jól összerakott, csiszolt darab, pont olyan, amilyennek egy alapszortimentben lévő APA-nak lennie kell. A Bevog Tak Pale is fellelhető az osztrák Intersparban és még a nagyobb Billákban is: két és fél euroért kapjuk meg a három decis dobozt, ami egyébként a kinti standard kraftsör ár, úgy hogy ez teljesen rendben van.

//Bevog Deetz Golden Ale//

Elsőre nem igazán tudtam, mit kezdjek a Golden Ale megnevezéssel, találgattam, hogy most ez egy, a Tak Pale Ale-hez nagyon hasonló APA lesz vagy esetleg valami hagyományos angol ivósör kekszes-karamelles malátával vagy netalán valami teljesen más… ? Hát az a szitu, hogy valami teljesen más lett, bár azért az első lehetőségtől annyira azért nincs messze. Végül is mindenképpen újhullámos ale a mangós és barackos illatával és a szintén burjánzóan gyümölcsös kortyérzetével. És igen, a Tak is gyümölcsös volt, de az az édes-keserű balance-ra lett építve, a Bevog Deetz Golden Ale viszont egy egészen másfajta build: itt a sör nagyrészt édes (főleg trópusi) gyümölcsösségből áll, és a lecsengés, amely némileg, de csak egészen kicsit, ellensúlyozza ezt, az a búzamaláta fanyarsága. Igen, tartalmaz búzamalátát is, de valószínűleg nem sokat, éppen csak annyit, hogy ezt a kis egyedi, extra ízjegyet belecsempésszék vele a korty végére. De egyébként édes, gyümölcsös, üde és vidám sör, ami eléggé különbözik a Taktól, hogy legyen önálló karaktere, de ugyanolyan csiszolt, és a kinti Interben vagy Billában ugyanannyira jó vétel lehet két és fél euroért, mint a Tak Pale Ale: ez totál ízlésfüggő, kinek melyik jön be a kettő közül, melyik áll közelebb az ízléséhez. (Nekem amúgy kb. ugyanolyan jó a mind a kettő, inkább csak hangulatfüggő, melyiket innám.)

//Bevog Kramah//

Nincs kraft főzde IPA nélkül, hiszen ez a típus konkrétan a sörforradalom jelképe, és nyilván a Bevognak is van ilyenje, ez pedig a Kramah. A Tak Pale Ale-hez hasonlóan ez is egy nagyon classy és csiszolt darab: pont azt kapjuk tőle, amit egy jó IPA-tól várunk. Hiszen az illata tipikusan intenzíven trópusi gyümölcsös, és a korty eleje is ekörül forog, de a lezárás, az utóíz már markánsan, IPA-san keserű. Szép az átkötés a két íz között, akárcsak a Tak Pale Ale-nél, nagyon egyben van ez is, úgy hogy aki egy jó kis basic IPA-t keres, annak csak ajánlani tudom. Elvileg kell lennie a kinti Intersparban meg a nagyobb Billákban is, de amúgy meg mostanában mégsincs náluk, ez a darab konkrétan a Lasko meg a Union sörökkel együtt érkezett a szlovéniai szeretetcsomagban. Viszont azt jó tudni, hogy a szlován boltokba is eljutott, ott is össze lehet futni vele, ami tök király. :))

//Bevog Baja//

A Bevog Baja a főzde stoutja, egészen konkrétan az outmeal stoutja, aminek amúgy az lenne a lényege, hogy van benne zab is, ami lágyítja, krémessé teszi az amúgy erősen pörköltes sört. Na most az a szitu, hogy szerintem ezen sokat nem lágyít a zab, szóval a típusnak annyira valószínűleg nem felel meg, mert nem olyan elbalance-olt, viszont nálam ettől függetlenül nagyon betalált. Az illata az a tipikus pörköltes kávés illat, a korty is markánsan kávés és legfőképpen száraz, ahogy mondtam, a zab nem sokat lágyít rajta, de én ettől függetlenül imádom. Pont így, mert imádom az ilyen karakterű stoutokat, és van olyan spanom, aki szintén így van vele, de van olyan is, akinek nem jött be, ő több krémességet, édességet és lágyságot várt tőle. A hozzám hasonló ízlésűeknek viszont nagyon is ajánlom, habár ezt a kinti hiperekben nem tudjátok megvenni, én 950 forintért a Beerselectionről rendeltem, akik amúgy szoktak tartani többféle Bevogot is, egészen különleges darabokat is, mint amilyen a teszt extra tétele is.

//Bevog Extinction Is Forever Snow Leopard//

Kezdjük azzal, amit már egyből láttok is a képen: a doboz kicseszett designos, nálam az eddigi legszebb artwork, amit sörös címkén láttam. Egyből be is vonzotta a tekintetemet, amikor a Beerselectionön a Bevogokat böngésztem, és mikor megláttam, hogy kókuszos imperial stout, már el is dőlt: nekem ez fixen kell. Imádom a kókuszos cuccokat meg az imperial stoutokat is, és a Snow Leopard mindkettőt nagyon királyul hozza. Egyfelől van egy szurokfekete színű, a típushoz méltóan elképesztően sűrű, testes imperial stout alapunk, amiből árad a kakaós-kávés és még picikét gyümölcsös illat is. És akkor a kortyban ott van az elején az illatából már jól ismert erős kakaósság, utána jön egy intenzív áfonyásság és a végén üt be a kókusz, nem is kicsit. A mix tehát három pilléren áll, és mindhárom betonbiztos, ráadásul tökéletes összhangban tartják a Bevog mesterművét… igen, nálam ez legit az, és az 1800-as árcímke minden egyes forintját megérte… miért kellett ezt limitált kiadássá tenni? Simán mehetne az állandó kínálatba, én venném és innám még. ;)

La Trappe Bockbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A La Trappe Bockbier egy érdekes sör, nem is kicsit lóg ki a La Trappe szortimentből, ami egytől egyig tradícionális belga ale-eket tartalmaz: dubbelt, tripelt, quadrupelt… a szokásos felhozatal, tudjátok. És akkor ezek mellett készítik még az egészen németes nevű Bockbiert, ami annyira németes, hogy konkrétan egy hagyományos német sörtípust jelent, ami meg ráadásul nem is felsőerjesztésű, hanem alsóerjesztésű sört szokott takarni. Persze a történetben van csavar, nem is egy, hiszen ez a baksör nem lager, hanem ale, és tipikusan belgásan még a palackban is továbberjed. Ez most eléggé önellentmondásosnak tűnhet, de hát előfordulnak ilyenek, egy balti porter is inkább szokott doppelbock lenni, mint porter… és amúgy meg kit érdekel, hogy mennyire paradox a helyzet? A lényeg, hogy jó-e a sör vagy sem, és a La Trappe Bockbier nálam biztosan az egyik, ha nem a legjobb La Trappe. ;)

Az illata burjánzóan gyümölcsös, és pontosabban az a legjobb szó rá, hogy piros gyümölcsös, és ez a jegy a korty elejét is uralja, viszont a második felében csatlakozik hozzá némi kellemes alkoholmeleg és egy markáns kakaósság is. A lezárásban, mint valami grandiózus fináléban ez a három összeforr, és együtt alkot egy egészen egyedi mixet, ami nálam nagyon betalált. Tény, a La Trappe Bockbiernek nem csak a háttérsztorija és a neve érdekes, hanem az íze is: karakteres, különleges, én mindenképpen ajánlom kipróbálásra. ;) Sajna beszerezni már nem olyan egyszerű, én a Beerselectionről rendeltem egy ezresért, de talán Metroban még felbukkanhat, bár ott én általában a tipikusabb La Trappe-kat szoktam látni díszdobozban pohárral vagy anélkül.

Starocesko Svijetlo Pivo teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Horvát nagyüzemi sörökhöz bőven volt már szerencsém és szerencsétlenségem is, de a Pivovara Daruvar terméke, a Starocesko Svijetlo Pivo eddig még nem került elém. Eddig azt sem tudtam, hogy ez a sör egyáltalán létezik, sőt őszintén szólva a főzdéről se hallottam még, de most megkaptam ezt is a Szlovéniából származó szeretetcsomag részeként a húgomtól. Ahogy néztem a Ratebeeren, a gyártónak vannak ennél jóval izgalmasabb cuccai is, 5th Element néven fut egy prémiumabb szériája, de ettől függetlenül a Starocesko Svijetlo Pivo is figyelemre érdemes, sőt bizonyos szempontból különleges is.

Persze, ha azt mondom, hogy a Starocesko Svijetlo Pivo egy 11,5 balling fokos világos lager, akkor nagy eséllyel ezt nem fogjátok elhinni nekem, sőt lehet, hogy lesznek olyanok - kevesen, de mégiscsak lesznek -, akik azt hiszik totálisan megőrültem, és talán, előfordul az is, hogy valaki itt azonnal megtorpan az olvasásban és vadul billentyűzetet ragadva nekem esik a kommentszekcióban. De nem érdekel, én kitartok az állítás mellett, mert ez itt az egyetlen olyan horvát nagyüzemi világos(!) lager, amire azt tudom mondani: ez jó volt. Nem kínvallatásokhoz készült, mint az Ozujsko, nem esik bele a furcsán rossz kategóriába, mint az Istarsko, és nem pusztán iható, nem csak „oké”, mint a sima Karlovacko, a Starocesko Svijetlo Pivo jó. Jó, mert friss és üde az illata, főleg malátás, de pici citrusosság is van benne, halványan, de azért ott van. Jó, mert van teste, és nagyüzemi sörhöz képest az íze is telt, amolyan pilsneresen édes-keserű párosítású, amiben a maláta és komló balance-a pont jó, harmónikus, és egy olyan kellemes, kenyeres-gabonás karaktert kölcsönöz a sörnek. Persze a Karlovacko Crno összességében jobb, érdekesebb, de talán, netalántán, nem kizárt, sőt egészen elképzelhető, hogy nem mindenki olyan elvetemült, mint én, hogy egy 14,5 balling fokos barna lagert inna a horvát tengerparton a nyári hőségben. Na, nekik ajánlom a Starocesko Svijetlo Pivot a mainstreamebb horvát márkák világos lagerei helyett. ;)

Gösser Stiftsbrau teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Gösser Marzen és a Gösser Naturweizen mellett még a Gösser Stiftsbrau tartozik a Gösser hétköznapibb, „alapabb” szériájába, mondhatnám azt is, hogy ők így együtt az alap trió, hiszen a csatos üveges zwickelek mind designban mind árban prémiumabb szintre lettek pozícionálva, a heller bockjuk meg eleve limitált cucc, csak a két nagy keresztény ünnepre, karácsonyra és húsvétra főzik.

A Gösser Stiftsbrau ennél fogva nem is túl különleges a típusát tekintve, egy egyszerű barna lagerről van szó, tehát olyasmi, amit a legtöbb nagyüzem azért szokott készíteni… legalábbis errefelé Közép-Európában. Igaz, pont a sógoréknál annyira nem elterjedt, hogy az alap marzenjüket egy tmavyval egészítsék ki, inkább elterjedtebb, hogy pincesört vagy weizent csapnak mellé. Viszont a Gösser szortimentjébe belefért egy barna lager, ami tök jó, legalábbis szerintem, mert én kedvelem ezt a típust… ha jól csinálják, és főleg ha az ízlésemnek megfelelően csinálják.

Négy éve, mikor először kóstoltam a Stiftsbraut ezt pont nem éreztem, mert totál hiányzott belőle mindenféle olyan kesernyésebb ízjegy, amit pörköltmaláta adhat, sőt egyáltalán csak a tömény karamelles édességről szólt: tehát olyan volt, mint a Murauer barnája, ami szintén nem jött be. Ez az üveg viszont rám cáfolt, vagy inkább a régi kóstolási tapasztalatomra, mert az igaz ugyan, hogy az illata ennek is erőteljesen édes volt, amolyan malátasziruposan némi erdei gyümölcsös jegyekkel, viszont az ízében már ott volt egy markáns kávésság is. Az tette ki a korty nagyrészét, a zárásnál pedig ott volt az a bizonyos erdei gyümölcsösség, ami tök jó balance-ban volt a kávéssággal. A teste is pont megfelelő volt, papíron egyébként 11,8 ballingos, és ezt simán el is tudom hinni a tesztelés után. Az ára kb. a másik kettő alap Gösserhez igazodik, egy euro tíz cent volt az osztrák Intersparban, ami teljesen rendben van, ahogy maga a sör is, szóval ha a nyugati szomszédainknál egy jó barna lagert kerestek, akkor a Gösser Stiftsbrau szerintem egy jó választás lehet.

Sikaru Neagra teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A másik román sör, amit a spantomtól kaptam és a Silva Dark után instant le is teszteltem már nekem is totál újdonság volt. Azelőtt nem futottam össze a Neagrával, meg úgy egyáltalán a Sikaru nevű bukaresti kisüzem semmilyen termékével sem, viszont a 13,5 balling fokos craft stout már eleve jól hangzott, és az a szitu - így a kóstolás után már ezt is bátran kijelenthetem -, hogy egy nagyon király sörről van szó. Mondom is, hogy miért! ;)

Már az illata elég összetett, és pont olyan mixet alkot, ami nekem nagyon bejött, hiszen benne volt egy markáns pörköltesség, amit nem csak a stoutokban, hanem minden barna/fekete sörben imádok, és ehhez még tök jól passzoló áfonyásság is társult. A kortyérzet sűrű és telt, a 13,5 ballinggal nem vicceltek, a masszív malátalapra pedig intenzív áfonyásság és szedresség épül: mindkét gyümölcsíz nagyon tisztán és erőteljesen jön elő. A Sikaru Neagra lecsengése pedig tökéletesen ellensúlyozza ezt, száraz, pörköltes, és összességében az ízek balance-a szerintem tökéletes, úgy hogy nem csak izgalmas és intenzív karaktert kapott a sör, hanem kifinomultat, csiszoltat is… ha hozzájuttok valahogy, mindenképpen próbáljátok ki, kóstoljátok meg, ezt kajak nem érdemes kihagyni! ;)

Silva Dark teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Román sörökről nem volt még szó a blogon, azonban most egyik spanomnak köszönhetően ez gyorsan meg is változik, és a nagyüzemiek közül az egyik legjobb opciót, a Silva Darkot fogom bemutatni. Yep, én azért vágom valamennyire az ottani nagyüzemi söröket, anno, valamikor a sörgeekségem hajnalán egy masszívabb szállítmányt is kaptam onnan, szintén ettől a haveromtól. Főleg nagyüzemi világos lagerek voltak benne, de azért bekerült a válogatásba a Silva Dark is, ami akkor nagyon bejött, és igazából most sem okozott csalódást.

A Heineken Romaniánál készülő Silva Dark nem egy sima barna lager, egy baksörről van szó, aminek a paraméterei totál standardek (és egyébként természetesek is): 16 balling fok párosul 7% alkoholhoz. Az illata jó pörköltes, kávés, meg van benne egy kis ribizlisség is, viszont pöppet becsapósan clickbaitel, mert a korty már nem annyira kávés, inkább csak az utóízében jelenik meg ez az ízjegy. Amúgy meg egy kellemesen édes, de nem kifejezetten érdekes malátalapból áll a korty nagyrésze. De oké, nem vártam tőle sokat, és tulajdonképpen a „jó, de semmi extra” tökéletesen leírja, hogy milyen a Silva Dark: egy korrekt, viszont nem különleges nagyüzemi bock sör, amit ott kint szerintem érdemes megkóstolnotok, ha kedveletik ezt a stílust. Egyébként kis fun fact: ennek a dobozán is vannak olyan íz meg illatintenzitás skálák, mint az újabb magyar nagyüzemi sörökön, ami szerintem inkább vicces, mint hasznos, de lehet csak én örülnék jobban balling fokoknak meg IBU-knak a címkéken… :P

Szlovéniából Szeretettel 2. Rész - Union sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ahogy ígértem, már hozom is a tök jól alliteráló Szlovéniából Szeretettel minisorozat második részét, amiben megnézzük a Lasko vetélytársának, a Unionnak a szortimentjét. Ez a brand sem totál ismeretlen nekem, szintén olyan hat éve a hazai Tescokban lehetett kapni, én meg akkor lelkes kezdőként le is kaptam a polcról egyet az alapsörükből meg az alkoholmentesből is. Igen, a mentest is behozták, nem tudom, miért, de lehet benne valami furcsa és megmagyarázhatatlan vonzerő, mert a húgom jóvoltából most is eljutott egy hozzám belőle. A lényeg, a lényeg: most az is szerepelni fog a tesztben, kezdjük is a Union Bezalkoholnoval. ;)

//Union Bezalkoholno//

Anno az alkoholmentes csoporttesztben végigszenvedtem pár ilyen jellegű terméket, long story short: mindegyik ugyanolyan volt szinte, egészen pontosan ugyanúgy volt szar. A Union Bezalkoholno sem kivétel, az illatában már egyből ott van a durván gejl és mű gyümölcsösségféle. A korty is nagyon édes, ragacsos érzete van, és sajna elég határozottan van jelen benne mind a műkörtésség mind a műribizlisség. Mert ugyebár az a helyzet a mentes sörökkel, hogy mivel gyakorlatilag az egész korty kellemetlen mellékízből áll, tehát semmi pozitívum nincs benne, az a legjobb ha minél visszafogottabb, semlegesebb karaktert kap. Szóval a Union Bezalkoholno nem teljesít túl jól, az egyetlen pozitívuma, hogy utóíze legalább nincs, a vége legalább kajak teljesen semleges.

//Union Svetlo Pivo//

A Union Svetlo Pivo a márka alapsöre, nem meglepő módon egy sima világos lagerről van szó, amiről annyi emlékem volt hat évvel ezelőttről, hogy nem volt olyan jó, mint a Lasko Zlatorog, és igazából most is ezt tudom mondani róla. Persze, a Zlatorog se egy különlegesség, és nem is sokkal jobb, de határozottan kifinomultabb darab. A Union nagyon szétesős, már az illatában nagyon furán keveredik a malátás édesség és a komlókeserű, az íze nem túl intenzív és szintén eléggé darabos hatást keltett. Malátás édeskésséggel indít, ami hamar vizes ürességbe fullad, a végén pedig hirtelen bedurran valami bárdolatlan komlókeserű. A teste is vékonyabb, mint a Zlatorognál, úgy hogy ellentétben azzal, ezt még egy korrekt ivósörnek se tudnám mondani.

//Union Nefiltrirano Pivo//

A Unionnak is van egy prémiumabbnak szánt világos lagere, ők egy szűretlen darabbal próbálkoztak, vagyis mondhatnám, hogy officially ez egy zwickl/kellerbier lenne, amit ha magyarra fordítanék, akkor pincesörnek hívnám. Az osztrák piacon nem ritka ez a típus, ott belefutottam igencsak kiemelkedő tételekbe meg… uhm… kevésbé jókba is, szóval volt összehasonlítási alapom bőven. Meg egyébként is szeretem ezt a típust. Ha jól van elkészítve, persze. Csak az a baj, hogy a Union Nefiltrirano nincs jól elkészítve. Egy eléggé megúszós darabról van szó, amelynek az illata a barackos zamatával még elsőre bíztató, de ez a barackosság mindössze a korty elején érződik picit. Utána gyorsan elillan, és a korty nagyrésze vizes és semleges lesz, amíg itt is meg nem érkezik a durva komlókeserű a végén. Ami itt azért is fura, mert szerintem egy zwicklnek inkább kéne a malátásságról meg az élesztősségről szólni, mint a komlóról, vagy pláne a komlókeserűről, a Union Nefiltriranoban mégis az utóbbi a legerőteljesebb ízjegy. Szóval Zwicklnek elég gyenge, igazából szerintem az alapsörnél is alig jobb, és oké, el lehet iszogatni, ha nagyon nincs más, de amúgy ezt se ajánlom nektek.

//Union Nefiltrirano Temno//

Amit viszont már inkább ajánlok az a Union barna lagere, ami amúgy szintén szűretlen, de ez már egy igencsak jól sikerült sör. Az illata jó pörköltmalátás, kávés és étcsokis intenzíven, és ez a két jegy az ízében is erőteljesen, és ami még fontosabb, szépen kijön. Yep, ez a legkifinomultabb az összes Union közül, ez nem is kérdés, mondjuk az tény, hogy azért nem hibátlan, és nem, nem arra gondolok, hogy vizes lenne, mert oké, hogy könnyedebb, „vizesebb”, mint a Lasko Temno, de nekem inkább azzal volt bajom, hogy az utóíze nem túl markáns. De azt leszámítva tök jó kis tmavy-t raktak össze a Pivovarna Unionnál, ami ráadásul pont az a fajta, amit annyira szeretek, úgy hogy ezt szívesen újrainnám bármikor. :))

A söröket a húgomtól kaptam, köszönet értük. :))