Nem csak ajándékba! - La Trappe pakk bemutató

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Alapvetően nem vagyok teljesen kibékülve a hazai hipermarketek sörkínálatával, hiszen mind az árazással mind magával a szortimenttel kapcsolatban bőven vannak fenntartásaim. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy az ünnepi időszakban nálunk is elég durván el tudnak szabadulni az indulatok, és ilyenkor egészen izgalmas darabok is feltűnnek a polcokon. Mégpedig pakkok formájában. Ilyenkor nem lehet úgy végiglapozni egyik akciós katalógust sem, hogy ne botlanánk legalább kétoldalnyi italos ajándékcsomagba, és bizony ezek között sörök is szerepelnek. Ráadásul nem is akármilyenek, egyes pakkok teljes felsőkategóriás sorozatokat rejthetnek, mint jelen cikkünk tárgya… nyilván megkérik az árukat, de ha valaki tájékozott, sok esetben rájön, hogy nagyjából annyira jön ki egy üveg, mintha egy fővárosi speciális üzletben venné őket. A hiperek logikája persze nem ez lehet amögött, hogy ilyen drága és felsőkategóriás csomagokat behoznak ilyenkor, hanem egyszerűen annyi a történet, hogy bíznak abban, hogy egy karácsonyi vásárlási lázban lelkes laikusok is kifizetnek ennyit sörért, ha ajándékba veszik. Ugyanakkor ha valaki mindössze a hiperek kínálatához fér hozzá, de mégis komolyabban érdeklődik a sörök iránt, akkor ezek remek alkalmak arra, hogy komoly darabokat egyszerre, szép csomagolásban, gyakran logózott pohárral vagy kehellyel együtt beszerezzen. Én legalábbis így szoktam eljárni, különös figyelmet fordítva a Metro pakkjaira, de az Intersparnak és az Auchannak sem kell általában szégyenkeznie…
Egyik ilyen ünnepi feltankolás eredménye lett ez a La Trappe pakk is, ami egyébként évről évre vissza szokott térni több helyen is, szóval érdemes keresni a karácsonyi szórólapokban vagy éppen a húsvéti ínyenckatalógusokban. Mert hogy ez egy jó pakk. Nagyon is. ;)

A La Trappe sörök a trappista sörök kategóriájába tartoznak, ami a belga apátsági ale-eknek a krémjét jelenti tulajdonképpen. Nevük amúgy egyszerűen onnan ered, hogy a trappista szerzetes rendhez köthetőek, manapság is csak az a termék kaphatja meg az „authentic trappist product” pecsétet, amelyet valóban az ehhez a rendhez tartozó barátok főznek. Jelenleg egyébként hét sörfőzde jogosult ennek a használatára, melyeknek a termékeit természetesen fővárosi speciális sörboltokban azért kis kutakodással össze lehet szedegetni, de hipermarketekben is feltűnik jó néhány, és ha belevesszük az ünnepi időszakok pakkjait is, akkor nem keveset meg lehet vásárolni vidéken is. Most az egyetlen holland nemzetiségű trappista gyártó termékeiről lesz szó, bár igazából ennek nincs jelentősége, hiszen attól, hogy ők nem belgák, mint a másik hat, ugyanolyan hagyományos belga típusokat főznek. A pakk egészen konkrétan egy belgian strong ale-t, egy dubbelt, egy tripelt és egy quadrupelt rejt. Grátiszban pedig kapunk mellé egy gyönyörű logózott kelyhet is, bár érthetetlen módon csak két és fél decis… legalábbis szerintem a 0,33-as palackokhoz ez annyira nem előnyös, de annyi baj legyen, a lényeg hogy szép és a sörök is jól mutatnak benne. :)

Az ára pedig… nos, amikor ezt vettem, akkor nyolcszáz forintra jött ki egy üveg ára, ha úgy számoltam, hogy a kehely ajándék. Ez standard felsőkategóriás belga ale ár, teljesen rendben van… persze első hallásra soknak tűnhet, főleg azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel a kategóriával, de még egyszer mondom, ez korrekt ár ezért a minőségért és egyébként sem ezeket kell ivósörnek venni, arra tökéletesen megfelel mondjuk bármelyik Urpiner Szlovákiából. De ha valaki nagyon számokban gondolkozik, akkor neki itt van ez is: véleményem szerint ez egy 9/10-es ár/érték arányú csomag. :) Nah, de akkor nézzük már meg egyesével ezeket a La Trappe-ket! ;)

//La Trappe Isid'or//

Az Isid’or nevezetű a belgian strong ale a pakkból, és egyben ez a legritkább darab. Sosem láttam még hiperben ezt külön, még Metroban sem, szóval ennek az exkluzivitása már önmagában jelentősen emel a pakk értékén. Mikor megvettem ezt a pakkot, ez a sör konkrétan számomra is teljesen új volt, sosem ittam még ilyet előtte, holott a többi La Trappe-t már ismertem. Mindenesetre ahogy sejtettem, ebben sem kellett csalódnom! ;)

Félbarna vöröses beütésű színe van, meg krémes habja, bár nem sok, viszont magas alkoholtartalmú ale-hez képest egészen tartósnak bizonyult. Illata nekem egyszerre volt fűszeres és gyümölcsös, és ízében sem a tipikus trappista ale. Kezdjük azzal, hogy elsőre kimondottan fűszeres volt egy határozott keserű lezárással, viszont ahogy fogyasztottam - és kétségtelen hogy közben melegedett is - először átfordult egy krémes, karamelles, kevésbé keserű lezárással rendelkező karakterbe, majd megjelent benne egy gyümölcsösség is. Azonban ez minden kétséget kizáróan nem erdei gyümölcsösség/piros gyümölcsösség volt, hanem valami más, talán valami almás vonulatot sikerült inkább felfedeznem benne. A végefelé pedig előjött belőle az a diós, mogyorós, karamellel megtámogatott íz, amit mondjuk egy Trappistes Rochefort 10-esből már jól ismertem. Összességében ez az a sör, ami tényleg kiérdemli a komplex jelzőt, hiszen a kortyolgatás során több arcát mutatta meg, de ennek ellenére meg nem annyira testes, eltelítős, mint egy hasonlóan komoly ízvilággal rendelkező quadrupel mondjuk, hanem belga ale mércével mérve könnyed, ebből még egy üveggel simán meg lehetne inni egyből utána... vagy ha nem pont ezt, még valami hasonló testességűt biztosan.

//La Trappe Dubbel//

 

A második tesztalany, ahogy a neve is mutatja, egy dubbel. A habja ennek is krémes, de nincs sok, tehát hasonló, mint az Isid'oré. Illata pörkölt malátát és némi erdei gyümölcsösséget sejtet, de persze igazán az íze a lényeg, szóval… első kortyoknál, mikor még viszonylag hidegebb volt a sör, a pörkölt malátás ízjegyek kerültek előtérbe, azok közül is leginkább a kávé. Azonban kis melegedés után beáll a tökéletes egyensúly a kávé, és az erdei gyümölcsösség között, utóbbiból egyébként úgy vettem észre, az áfonya a leghangsúlyosabb, de a cseresznye és a meggy is feltűnik. A kortyérzet természetesen krémes, az alkohol jól elrejtett, csak kis, melengető érzetet ad, ami számomra pont kellemes. Természetesen a kávét leszámítva teljesen édes karaktere van a sörnek, még annyi keserű lezárása sincs, mint az Isid'ornak, de szerintem egyáltalán nem gejl, hanem kellemesen krémes.

//La Trappe Tripel//

 

A harmadik darab „meglepő módon” egy tripel, és hát senki se számított volna rá, hogy a habja olyan lesz, mint többinek, nem? :D Nah, de… narancsos beütésű, opálos, "világos" színe van, illata gyümölcsös, de nem annyira intenzíven, mint mondjuk egy újhullámos ale, amit teletömtek citrusos aromakomlókkal. Íze viszont már kimondottan burjánzóan gyümölcsös. Természetesen javarészt trópusi gyümölcsökből épül fel, melyek közül szerintem leginkább a narancs a domináns, ugyanakkor megvan benne egy hangsúlyos barackos vonal is, hasonló, mint amit a Lidl-ben egyszer időszakosan – és minőségéhez képest nevetségesen alacsony áron - kapható Abbaye de Vauclair Tripelben éreztem anno.

//La Trappe Quadrupel//

Nos, hát a végére elérkeztünk a legtestesebb, legerősebb La Trappe-hez, melynek vöröses beütésű félbarna színe van. A habjáról nem is szólnék, hisz ugyanolyan, mint az összes többié, illata leginkább karamelles, de nyilván az íze a legérdekesebb úgyis. Bár egyértelműen édes a kortyérzet, viszont a rengeteg maláta ellenére is kellemesnek, krémesnek és nem túlzóan gejlnek éreztem. Ízében a karamell jelentős szerepet játszik, mellé megjelenik az a diós-mogyorós jelleg, amely megvan a Trappistes Rochefort 10-esben is, illetőleg gyümölcsös is, ami itt amolyan citrusosságként jelent meg nekem, és talán egy icipici banánt is bele lehet képzelni... de leginkább citrusosság. Viszont tény és való, hogy nem annyira testes, mint a - már emlegetett, és ebben a kategóriában nálam kedvencnek számító - Trappistes Rochefort 10-es, itt nem jön ki az a nagyon sűrű jelleg annyira. Összességében jó sör a La Trappe Quadrupel, sőt igazi felső kategóriás ital, mint a többi La Trappe, de azért a Trappistes Rochefort 10-est határozottan jobbnak érzem... igaz, az picit drágább is. De arról a sörről majd egy másik posztban lesz szó! ;)

La Trappe Bockbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A La Trappe Bockbier egy érdekes sör, nem is kicsit lóg ki a La Trappe szortimentből, ami egytől egyig tradícionális belga ale-eket tartalmaz: dubbelt, tripelt, quadrupelt… a szokásos felhozatal, tudjátok. És akkor ezek mellett készítik még az egészen németes nevű Bockbiert, ami annyira németes, hogy konkrétan egy hagyományos német sörtípust jelent, ami meg ráadásul nem is felsőerjesztésű, hanem alsóerjesztésű sört szokott takarni. Persze a történetben van csavar, nem is egy, hiszen ez a baksör nem lager, hanem ale, és tipikusan belgásan még a palackban is továbberjed. Ez most eléggé önellentmondásosnak tűnhet, de hát előfordulnak ilyenek, egy balti porter is inkább szokott doppelbock lenni, mint porter… és amúgy meg kit érdekel, hogy mennyire paradox a helyzet? A lényeg, hogy jó-e a sör vagy sem, és a La Trappe Bockbier nálam biztosan az egyik, ha nem a legjobb La Trappe. ;)

Az illata burjánzóan gyümölcsös, és pontosabban az a legjobb szó rá, hogy piros gyümölcsös, és ez a jegy a korty elejét is uralja, viszont a második felében csatlakozik hozzá némi kellemes alkoholmeleg és egy markáns kakaósság is. A lezárásban, mint valami grandiózus fináléban ez a három összeforr, és együtt alkot egy egészen egyedi mixet, ami nálam nagyon betalált. Tény, a La Trappe Bockbiernek nem csak a háttérsztorija és a neve érdekes, hanem az íze is: karakteres, különleges, én mindenképpen ajánlom kipróbálásra. ;) Sajna beszerezni már nem olyan egyszerű, én a Beerselectionről rendeltem egy ezresért, de talán Metroban még felbukkanhat, bár ott én általában a tipikusabb La Trappe-kat szoktam látni díszdobozban pohárral vagy anélkül.

Gallica Opus & Gallica Asterus teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Gallica sörök nemrégiben tűntek fel a hazai hiperek polcain, és mikor először megláttam a hoplita sisakos palackokat, nem igazán tudtam hova tenni őket. Pedig a belga ale-ek nagy rajongójaként eléggé képben vagyok a márkáikkal, hiszen mind itthon mind Szlovákiában lehet azért bőven sokfélével találkozni: Chimay, Trappistes Rochefort, Delirium, Duvel, Kwak, Petrus, Corsendonk, Bush, Gulden Draak, Piraat… stb. De a Gallicaról egyáltalán nem hallottam még, viszont úgy gondoltam, teszek velük egy próbát így a belgian strong ale-jük és a witjük is bekerült a kosárba a Metroban. Később kiderült, hogy a Brasserie de Silly főzi ezt a Belgaco(a legtöbb nálunk kapható belga ale-nek ők a forgalmazói) nevezetű cég részére. Hogy jól jártunk-e ezzel, hogy megjelentek ezek a Gallica sörök a hiperek polcain? A folytatásból kiderül! ;)

//Gallica Opus//

Az első tesztalanyunk, tehát az Opus, egy belgian strong ale. Kitöltve hozza, amit kell, tényleg szépen mutat a tulipán pohárban, az illata finom gyümölcsös. Azonban ízében ez a gyümölcsösség nem igazán jelentkezik, helyette kapunk egy rém egyszerű édes alapot. Persze tudjuk, hogy a belga ale-ek élesztős-malátás alapja mindig édes, de ez az alap valahogy most nem sikerült túl jóra. Másrészről meg ez sem marad sokáig, mert a kortyot átveszi az alkohol tömény íze, és bizony uralni is fogja. Persze vannak a magas alkoholtartalomtól karcos kortyérzetű erős ale-ek, ha a belgák közt maradunk, akkor ott van a Piraat, de… ez azon is túlmutat. Itt inkább arról van szó, hogy a kortyérzet maga a tömény alkoholíz 90%-ban!A vicc az egészben pedig az, hogy ez 610 forintba kerül a Metroban, ahol húsz forinttal drágábban Duvelt, negyven forinttal drágábban meg Kwakot lehet venni. Pozitívumként a külsőségeken kívül talán azt lehet megemlíteni, hogy ha van is mellékíze, akkor az szintén nem érződik, mert az alkoholíz elnyomja, így végül is iható. Talán. Ingyen… De megvenni semmi esetre sem érdemes.
Ár/érték arány: 3/10.

//Gallica Asterus//

  

Az az igazság, hogy én szeretem a sokak által „üdítőjellegűnek”, „parfümösnek” bélyegzett witeket, így először még örültem is annak, hogy egy új ilyen típusú sör jelent meg a hazai nagyobb üzletekben. Ugyanis nincs túl sok ilyenfajta sör a hazai hiperek polcain, igazából ott van a Hoegaarden meg a Carlsberg két söre, a 1664 Blanc meg a Grimbergen Blanche... ja, és persze a La Trappe Witte kapható a Metroban. És ennyi. Szóval ebben a szegmensbe egy jól elkészített itallal be lehetne törni... csak ahhoz kéne egy jól elkészített ital. De ez nem az. Pedig a megjelenése - hasonlóan az Opuséhoz - megnyerő, az illata is kecsegtető, de az ízlelésnél itt is bukik a mutatvány, még ha nem is akkorát, mint az Opusnál, de bukik. Az első kortynál egyből feltűnt, hogy a La Trappe Witte-hez hasonlóan ebben sincsenek fűszerek. Pedig azok azért kellenének egy belga típusú búzába véleményem szerint, de oké, a La Trappe Witte se rossz a maga módján, szóval ettől még nem kéne teljesen elítélni ezt az Asterust sem. Csak az a baj, hogy itt a búzaalap sem annyira jó, mint a La Trappe Witte esetében, vizesnek is hat, és valahogy a savanyúja túlságosan kilóg a kortyból, ez már nem a kellemes fanyarság, ez már zavaróan túl sok. Ettől függetlenül iható, és határozottan jobb, mint az Opus, sőt olcsóbb is a maga 415 forintjával, csak sajnos ez azért még így is édes kevés…
Ár/érték arány: 4/10.

Amit még az ünnepek alatt érdemes... - Chimay pakk bemutató

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A La Trappe-es ajándékcsomaghoz hasonlóan ez is egy olyan pakk, amire érdemes vadászni az ünnepi időszakban, de ha valaki nagyon szeretné, és rendelkezik Metro-s kártyával, akkor az előbb említett helyről és az Auchanból nagy eséllyel össze tudja szedni a pakk darabjait… természetesen a kehely kivételével. Egyébként kétféle Chimay-os ajándékcsomaggal is lehet találkozni, ebből most a bővebb lesz bemutatva, azaz az, amelyik tartalmazza a „kék címkés” tagját is a sorozatnak. A másik sem rossz, és ha kiszámoljuk az egy üvegre jutó árat, akkor általában az jön ki, hogy az is megéri, csak hát kár lenne kihagyni a sorozat egyik tagját, pláne a Bleue-t, ami talán a legjobb a három közül… na, de na szaladjunk ennyire előre!

A Chimay sörök is a trappisták elit klubjába tartoznak, és ennek megfelelően nem okoznak csalódást a belga apátsági ale-ek kedvelőinek. Ez a pakk pedig szépen lefedi majdnem a teljes szortimentjüket, szerepel benne ugyanis egy belgian strong ale, egy dubbel és egy tripel. Amikor én ezt vettem, a La Trappe-es csomaghoz hasonlóan szintén 800 forint körülire jött ki egy 0,33-as üveg ára, ha a kelyhet ajándéknak vettem, és újfent csak azt tudom erre mondani, hogy korrekt ár, és hogy ha számszakilag kéne kifejezni, akkor az ár/érték arányra itt is járna a 9/10. Ráadásul a kehely abból szempontból határozottan előnyösebb, hogy ez egészen konkrétan három decis, illetve nekem jobban is tetszik, de ez már persze teljesen szubjektív. :) És egyébként is maguk a sörök a lényegesek, szóval nézzük is meg őket egyesével! ;)

//Chimay Bleue//

A leghíresebb és legközkedveltebb Chimay a kék címkés belgian strong ale, ha nagyon ki kéne erőszakolnom magamból egy kedvencet a három közül, valószínűleg én is erre tenném a voksom. Már a megjelenés is impozáns, a sötét színű italra nagylyukú, krémes hab került. Illata intenzíven erdei gyümölcsös, bár egy kis alkoholosság is felsejlik mellette, de ez nem meglepő, hiszen 9%-os sörről van szó. A kortyban azonban nem igazán érezni, az alkoholt, természetesen többi társához hasonlóan jól elrejtették, így a kortyérzet kellemesen krémes, egyáltalán nem karcos. Ízében természetesen visszajön az erdei gyümölcsösség, ráadásul kiegészül a pörkölt malátával járó ízjegyekkel is(pl.: kávésság), de azért a gyümölcsösség marad az uralkodó. Összességében engem talán ez fogott meg a legjobban a három közül, de igazából ez csak leheletnyi különbséget jelent, és mindhárom sör a kedvenceim közt van. :)

//Chimay Bruine//

A vörös címkés Chimay a dubbel a Chimay sorozatból. Külsőre tökéletes megjelenés, szép, tartós, összefüggő hab, sötét szín, a kehelyből pedig csak úgy árad az erdei gyümölcsösség. A korty olyan testes, amilyennek egy dubbelnél lennie kell, az alkohol teljesen el van rejtve, tökéletes munka. Ízében egyébként szintén visszaköszön az erdei gyümölcsösség, emellett - bár a komlónak is szerephez jut a komplex ízben - azért mégiscsak édes, malátás karakterrel rendelkezik. Harmonikus, krémes és lágy, itatja magát, azonban mégis úgy éreztem, hogy ízében ez nagyon hasonlít a kék címkés Chimayra, csak az nekem jobban bejött, bár tényleg csak alig van különbség.. Ettől függetlenül persze a csúcsbelgák közt a helye, ez nem vitás!

//Chimay Tripel//

Rendhagyó tripelről van szó. és nem csak azért, mert trappista, hanem azért is, mert a szokásos összetevők mellé búzamaláta is került. Ez egyébként szerepet is játszik a rendkívül komplex íz kialakításában, de... ne szaladjunk ennyire előre! :D Két testvéréhez hasonlóan szép, tartós, összefüggő habot produkált, színe pedig világos, ahogy az a tripeleknél általában lenni szokott. Illata fűszeres és gyümölcsös, és bizony már itt felsejlik a búzamaláta aromája. Az íze voltaképpen egy rejtvény, amely megfejtésre vár, itt-ott felbukkannak ismerős ízek ugyan, de egészében mégis valami új, valami komplex dolgot kapunk. Fűszeres, és testes a kortyérzet, de benne van a búza, édes telt íze is, meg persze hoz magával némi fanyar savanykásságot. Utóíze meglepően komlós, az ale-ekre jellemző keserűt markánsan hozza hagyományos belga ale-ekhez képest. Meg persze burjánzik a déli gyümölcsökben is, narancs és banán, ezek azok, amiket sikerült azonosítanom, de sok minden más is van ott… a lényeg, hogy egy igazán komplex ital, amit egy élmény elkortyolgatni. :)

Trappistes Rochefort 10 teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A ratebeer.com szerint ez a második legjobb quadrupel a világon. Számomra ez a legjobb, amit ismerek ebben a kategóriában. Ha megnézzük a címkét, könnyedén felfedezhetjük rajta az „authentic trappist product” logót. Igen, a La Trappe-ekhez hasonlóan ez is a belga apátsági ale-ek elit klubbjába tartozik, és igen fellelhető nagyáruházi kínálatban, de csak és kizárólag a Metroban. Ára ezres körüli akció nélkül(mikor legutóbb vettem konkrétan 990 forintot kellett a kasszánál hagyni a 0,33-as üvegért), de higgyétek el: ez az a fajta sör, amiért megéri ezt a borsos árat kifizetni! ;)

Amikor kitöltjük a Rochefort 10-est, egészen sötét színű ital kerül a kehelybe, melynek tetején krémes és tartós hab ül. Illata édeskés, kicsit alkoholos, kicsit gyümölcsös, kicsit karamelles... szóval elég összetett, gyakorlatilag előrevetíti, milyen is lesz maga a sör íze. A korty elég sokféle ízjegyből épül fel, egyfelől aszalt erdei gyümölcsök és aszalt szilva is megjelenik, de nem ezt tolják előtérbe, nem ezen van a fő hangsúly, hanem sokkal inkább kiegészíti a többi ízt, amelyek a következők: karamell, tejcsoki, dió, mogyoró, kakaó. Gyakorlatilag egy rumaromás és kissé gyümölcsös komplex, folyékony süteményre hasonlít, garantáltan karakteres, egyedi és izgalmas sör a Trappistes Rochefort 10-es. Ráadásul elképesztően testes is, noha a 24,5 balling fok azért nem olyan kirívó érték, mint a Samichlaus 32-es extraktja, de a legtöbb általam kóstolt belga ale-hez képest sokkal sűrűbb és komolyabb érzetet ad ez a sör. Összességében tehát a Rochefort 10-es nálam az egyik legjobb belga ale, ami részemről erősen ajánlott darab, még akkor is, ha valóban kicsit húzós ára van…
Ár/érték arány: 9/10.

Ízesített lambicok a Heineken Hungária forgalmazásában – Mort Subite Witte & Mort Subite Kriek teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ezek is pakkban voltak, mindkét fajtából kettő-kettő, plusz ehhez is járt egy pici, 0,25-ös kehely. Mondjuk ezt itt még értem is ellentétben a La Trappe-ssal, mert itt maguk az üvegek is két és fél decisek. Tescoban sikerült rátalálnom, és ezért 2800-at kértek, és ha - úgy, mint a Delirium Noeles bejegyzésben - tartjuk magunkat ahhoz, hogy a kelyhet öccázé számították, akkor 575 forintos darabárat, ami ugyan még mindig 75 forinttal több, mint a sima bolti ára a Krieknek(a Witte-t nem láttam még sehol külön, szal ahhoz ebből a szempontból nem tudok hozzászólni), de azért már elfogadható. Tehát a pakk elviekben oké, bár lehetne kicsit olcsóbb azért, de a lényeg mégiscsak az: milyenek maguk a sörök?

//Mort Subite Witte//

Számomra mindenképpen ez volt az izgalmasabb tétel, mivel ezt még nem kóstoltam korábban, a Krieket viszont ittam már csomószor. Érdekes egy készítmény egyébként is, mert ez úgy ízesített lambic, hogy a szokásos gyümölcskoncentrátum helyett aroma(egészen konkrétan barack) került bele, plusz van benne búza is(erre utal a nevében a „witte”). Az aroma elsőre nem hangzott túl biztatóan azonban már az illatában érezhető nagyon intenzív, és abszolút természetesnek ható barackosság nagyrészt már el is oszlatta az aggodalmamat. Az íze meg a maradékot is messzire száműzte, mert egyrészt a fent említett gyümölcsösség a korty során sem volt mesterkélt, másrészt meg a búzásan fanyar lezárás szépen egészítette ki azt. A Mort Subite Witte egyébként könnyed, de totál nem vizes, pont olyan a teste, ami egy ilyen ízesített lambichoz passzol.

//Mort Subite Kriek//

Ezt már ismertem, méghozzá elég jól, de ez azért nem túl meglepő. Ahhoz képest, hogy lambic, nagyon mainstream sör eleve, mivel elég sok heinekenes vendéglátóhelyen csapra szokták verni, de mondjuk szerintem ez nem baj, lévén egy korrekt kriekről beszélünk. Persze nem olyan friss és nem olyan intenzív se az íze se az illata, mint mondjuk egy Lindemans Krieknek, és nem is annyira fanyar, mint az előbb említett kedvencem, deee… rendben van. A meggy és a lambic alap egy összességében finom fanyar italban egyesül, ami egész jól reprezentálja a krieket, mint típust. Szóval aki szereti a krieket, nem hiszem, hogy nagyon csalódna benne, de amúgy túlzott elvárásokat sem kell támasztani, vannak ennél jobb tételek is ebben a műfajban.

Még mielőtt kóstolnánk… - A sörökről általában

A közelmúltban jelentős változások játszódtak le kis hazánkban a sörhelyzet tekintetében. Pár év alatt tulajdonképpen bekerült a köztudatba a minőségi sörivás, és egyre többen ugrottak fejest ebbe a világba az utóbbi időben. Ez a poszt tulajdonképpen nekik szól, hiszen akik már régebb óta kóstolgatnak tudatosan söröket, azoknak valószínűleg nem fogok újat mondani. Egyébiránt nem is túl szakszerű vagy átfogó értekezés ez, pusztán iránymutatóként szolgál azokhoz a személyes sörélményeimhez, amiket majd itt a blogon meg fogok osztani. Na, de akkor nézzük is meg, hogy miről van itt szó!

//Típusok//

Az első és legfontosabb, hogy tisztában legyünk a kategóriákkal, hiszen ez alapján tudhatjuk, hogy nagyjából milyen ízvilágot várhatunk az egyes fajtáktól, ez pedig nagyban segíti az értékelést és a saját ízlésünkhöz legközelebb álló sörök megtalálását.

Sajnos meggyökeresedett a magyar köztudatban egy általános tévhit, miszerint a söröket színek szerint kategorizáljuk, azonban ezt gyorsan el kell oszlatnom. A problémát ugyanis az jelenti, hogy attól még, hogy egy sörnek világos színe van, rengetegféle ízzel rendelkezhet. Ha valaki egymás mellé rak egy Paulaner Original Münchner Hellt, egy Pilsner Urquellt, egy Lobkowicz Ale-t, egy Delirium Tremenst meg mondjuk egy Erdinger Urweisse-t és egy Hoegaardent, akkor azt fogja tapasztalni, hogy a színe végül is mindegyiknek világos, csak az ízük meg merőben eltérő. Ez nem véletlen, hiszen a hasra ütésre felírt merítésben egy helles, egy cseh pilsner, egy APA, egy belgian strong ale, egy német és egy belga típusú búza is szerepelt. Tudom, ez most többeknek kínai volt, de mindjárt eloszlatjuk azt a bizonyos ködöt!

Alapvetően tehát erjesztés szerint kategorizálunk és három nagy csoportot különböztetünk meg, illetve van pár kivételünk is. A három nagy halmaz a lagereké, az ale-ké, és a lambicoké. A lagerek közt az alsóerjesztéssel készült söröket találjuk, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy olyan fajta élesztővel készültek, amely az erjesztés során a sörlé aljára süllyed. Manapság a legtöbb országban a kommersz sörök nagy részét ezek képezik, és az egész világot tekintve ezek a legnépszerűbbek, legtöbbet fogyasztottak. Elterjedésük azonban viszonylag újkeletű, a 19. századhoz köthető, lévén ekkor vált elérhetővé az a hűtéstechnológia, amely biztosítani tudta a tartósan alacsony hőmérsékletet, amely a lagerek erjedéséhez szükséges.

Azonban a 19. század előtt az ale-ek voltak az uralkodóak, és bizonyos magas sörkultúrával rendelkező országokban ma is uralkodónak tekinthetőek, mint például Nagy Britannia vagy Belgium. Nem meglepő módon, ellentétben a lagerekkel, itt az élesztő a sörlé tetején úszik az erjedés során, és relatíve magas hőmérséklet(tulajdonképpen szobahőmérséklet)  szükséges az elkészítésükhöz. Az utóbbi években a kisüzemi sörfőzdék hozták még vissza a köztudatba az ale-eket és sok hagyományos altípust meg is reformáltak, ezeket nevezzük újhullámos söröknek.

Az utolsó csoporttal, a lambicokkal nem igazán fogunk foglalkozni, lévén ezek a spontánerjesztésű sörök, amelyeknek igazán Belgiumban van csak meg a hagyománya, a hazai boltokban leginkább ízesített variánsaik lelhetőek fel, esetleg speciális pesti sörboltokban lehet találni „natúr” lambicokkat, de itt a blogon nem igazán fogtok találkozni ilyenekkel, így az altípusaikat nem is fogom ismertetni. Legyen annyi elég, hogy vadon élő élesztőtörzsekkel indítják be az erjesztést, és általában fanyar, savanyú ízük van.

//Lager altípusok//

Pale lager: Minden bizonnyal a legnagyobb mennyiségben gyártott sörfajta. Ez az, ami a legtöbb országban a kommersz világos lagert jelenti, és mivel nagy tömegeknek szánják őket, általában a fő törekvés, hogy minél semlegesebb, jellegtelenebb ízük legyen, ezért igazán kulináris élvezeti értékük nem szokott lenni. Magas alkoholtartalmú variánsaikat szokás strong pale lagerként nevezni. Pl.: Soproni, Heineken, Barths 8.3(strong pale lager)

Pilsner: Vagy röviden pils, esetleg szokták még pilsnernek is írni. Nevét a cseh Pilsen városról kapta, ahol az első ilyen típusú sört, a Pilsner Urquellt főzték. Később persze elterjedt az egész országban, sőt a németek is hamar átvették és elkezdték a sajátjaikat gyártani, és természetesen a szlovákoknál, akik az egész sörkultúrájukat a csehektől kapták, szintén kimondottan elterjedt sörtípus. A pilsnerek egyébként erősen komlózott világos színű lagerek, hagyományosan a cseheknél ez a komló a saazer, de nyilván ahányféle pils, annyiféle komlóval készülhet, például amikor a németek elkezdték gyártani a maguk pilsnerjeit, természetesen a saját komlóikat tették bele. Pl.: Krusovice Imperial, Urpiner Premium, Wernesgrüner Pils, Hirter Privat Pils

Helles: Bajor eredetű világos lager, amely mára egész Németországban elterjedt. Ellentétben a pilsnerrel ez egy malátahangsúlyos és ennek következtében édes ízvilágú sör, de őszi gyümölcsök és fanyarság is megjelenhetnek benne. Pl.: Paulaner Original Münchner Hell

Kellerbier: Hívják még zwicklnek is, illetve magyarra fordítva nyugodtan lehet pincesörnek is nevezni, és tulajdonképpen egy német eredetű szűretlen lagerről van szó, amely lehet világos és sötét színű is. Pl.: Hackerpschorr Kellerbier

Marzen: Azaz márciusi sör, de tulajdonképpen leginkább az Oktoberfest saját sörtípusa. Említettem már, hogy alapvetően lagert a 19. századtól kezdve gyártottak nagyipari mennyiségben, de ez nem azt jelenti, hogy azelőtt nem főztek alsóerjesztésű söröket. Viszont ezt leginkább csak télen tudták megtenni, hiszen nyáron képtelenek voltak biztosítani az erjedéshez szükséges alacsony hőmérsékletet, és hát március volt az utolsó hónap, amikor még az időjárás engedte a lagerek készítését. Az ekkor lefőzött, az átlagnál kissé erősebb és testesebb söröket hideg pincékben tárolták el, hogy majd szeptember végén, egy fesztivál(ma ez az Oktoberfest) keretén belül elfogyasszák őket. Érdekes módon az osztrák nagy sörgyárak alapsörei is névleg szinte egytől egyig marzenek, azonban ízvilágukban ezek közelebb állnak a hellesekhez és a pale lagerekhez. Pl.: Paulaner Oktoberfest Bier, Gösser Marzen(osztrák verzió)

Tmavy: Illetőleg német nyelvterületen dunkel, magyarul pedig ez a „sima” barna lager, vagyis tulajdonképpen egy olyan lager, amihez pörkölt malátát adtak, amelytől sötét színe és kávéra, étcsokira jellemző íze lett. Gyakran karamellmalátát is tartalmaznak, amely pedig nem meglepő módon édes, karamelles ízt kölcsönöz nekik. Pl.: Bernard Cerny Lezak, Urpiner Dark, Ayinger Altbairisch Dunkel, Pécsi Szalon Barna

Bock: Bocknak, vagy magyarosan baknak azokat a maláta(hagyományosan müncheni) hangsúlyos lagereket hívjuk, amelyek az átlagnál testesebbek, egészen konkrétan elérték a 16 balling fokot(ennek a mértékegységnek a magyarázatát lásd lejjebb). A köztudatban úgy élnek, mint kizárólag barna színű sörök, de valójában léteznek heller bockok is, különösen Németországban és Ausztriában elterjedtek. A nagyon testes, 18-19 balling fok körüli bockokat szokás doppelbocknak/duplabaknak is nevezni. Pl.: Dreher Bak, Silva Dark, Reichenberger/Konrad Svatoplaské, Ayinger Celebrator(doppelbock), Gösser Bock(heller bock), Schloss Eggenberg Urbock(heller doppelbock)

Schwarzbier: Tök fekete színű, általában könnyed, kissé már-már vizes hatást elérő német eredetű lagerek. Maláta hangsúlyosak, de az édes ízek távol állnak tőlük, inkább a kávés, étcsokis ízjegyek a hangsúlyosak. Pl.: Köstritzer Schwarzbier

//Ale altípusok//

Bitter: Hagyományos angol sörtípus, amely tulajdonképpen ott a legelterjedtebb fajta, amolyan angol ivósör. Színük általában világos vagy félbarna, és se nem túl testesek se nem túl erősek. Igaz, a bitterek egyik alfaja az ESB(Extra Special Bitter), amely az átlagnál testesebb és magasabb alkoholfokkal rendelkezik. Pl.: Wells & Youngs Bombardier, Fullers ESB(extra special bitter)

India Pale Ale: Hagyományosan ez is angol sörtípus, ez volt az a fajta, amit Indiába vittek a britek, mikor az még gyarmati státuszban volt. Testes ale, általában 14-15 balling fok körüli, de még fontosabb, hogy erősen komlózott, lévén akkoriban így tartósították a sört, hogy kibírja a hosszú hajóutat Indiáig. Nemrégiben a kisüzemi sörfőzdék támasztották fel, a kraft sörforradalom védjegye lett világszerte, aminek hatására meg az utóbbi időben olyan nagyüzemek is – mintegy válaszlépésként – elkezdtek IPA-kat főzni, amelyek korábban csak lagereket gyártottak. A tradicionális angol IPA-k általában malátásabbak és nyilvánvalóan angol komlókkal készülnek, míg a kisüzemek IPA-i igazi komlóbombák, és általában intenzívebb ízű, citrusosabb, gyümölcsösebb amerikai aromakomlókkal készülnek, a nagyüzemek próbálkozásai… nos, azok meg olyanok, amilyenre sikerülnek, egyelőre maradjunk ennyiben. A még testesebb, erősebb IPA-kat az Imperial előtaggal szokták illetni, vagy hívhatják őket Dupla IPA-knak(DIPA). Pl.: Fullers India Pale Ale(hagyományos angol IPA)), Kaltenecker Yakima IPA(újhullámos kisüzemi IPA), Brewage Affenkönig(Imperial IPA), Soproni Óvatos Duhaj IPA(nagyüzemi próbálkozás)

Pale Ale: A Pale Ale-ekre azt szokták mondani, hogy felvizezett IPA-k, és tulajdonképpen igazuk van, hiszen ugyanazokkal a stílusjegyekkel rendelkeznek, csak nem olyan erősek és könnyedebbek, általában olyan 12 balling fok körül mozog az extraktjuk. Többféle előtagot kaphat egy pale ale, a hagyományos angol összetevőkből készülők lehetnek EPA-k(English Pale Ale), de a kisüzemi főzdék leginkább APA-kat(American Pale Ale) készítenek a már említett amerikai aromakomlókból, és természetesen ezeknek is megvolt a maguk hatása nagyokra. Pl.: Brewage Hopfenauflauf(APA), Primator English Pale Ale(EPA), Soproni Óvatos Duhaj APA(nagyüzemi próbálkozás)

Stout: Ír eredetű teljesen fekete színű ale, amely nagyon hasonlít az angol rokonára, a porterre, és igazából a két stílus szerintem kissé egybe is folyik. De általában azt szokták mondani, hogy a stout hozza a pörköltesebb, kávésabb ízeket. Léteznek egyébként ebből is Imperial előtagú verziók, amelyek nagyon erősek és nagyon testesek, sokszor konkrétan RIS-nek(Russian Imperial Stout) nevezik őket, lévén anno az angolok ezeket a cári Oroszországba szállították, erősségük és testességük oka ugyanaz, mint az IPA-k markáns komlózásáé: ki kellett bírniuk a hajóutat. Pl.: Wells & Youngs Double Chocolate Stout, Fullers Imperial Stout

Porter: A stout angol párja, amely megjelenésre és ízvilágra is nagyon hasonló, csak éppen itt a maláta, édes, csokis vonulata kerül előtérbe, keserűség inkább komlótól származva kerül bele. Pl.: Fullers London Porter

Belgian Ale: A belga ale-ket általában az különbözteti meg a többi felsőerjesztésű sörtől, hogy kimondottan malátásak és élesztősek, és a belgák saját malátáinak és élesztőinek igencsak jellegzetes íze van. Egyébként bármilyen színűek lehetnek, és az erősebb,alkoholosabb darabokat szokás belgian strong ale-eknek is nevezni. Pl.: Petrus Blond, Delirium Tremens(belgian strong ale)

Dubbel: Kimondottan apátsági sörfajta, amely sötét színű, az alkoholfoka pedig 6,5% és 8% között mozog. Pl.: Chimay Rouge

Tripel: Szintén apátsági eredetű típus, azonban ezek a sörök már világos színűek, erősebbek és testesebbek, mind a dubbelek, és bár szintén maláta és élesztő hangsúlyosak, az íz kialakításában a komló is szerepet szokott azért játszani. Pl.: La Trappe Tripel

Quadrupel: A lehető legerősebb és legtestesebb apátsági fajta, általában sötétebb színűek, és a leggazdagabb, legkomplexebb ízvilággal rendelkeznek az apátsági sörök közül. Pl.: Trappistes Rochefort 10

//Kivételek, azaz a hibrid altípusok//

Német típusú búza: Bár a búzasörök alapvetően felsőerjesztésű sörfajták, így az itteni három altípusnak az ale-ek között kéne szerepelnie, mégis a jobb érés érdekében alsóerjesztésű élesztőt is hozzájuk szoktak adni, ezt pedig így már együtt hibriderjesztésnek nevezzük. A német típusú búzák nem meglepő módon német eredetűek, kritériumuk, hogy legalább 50%-ban tartalmazniuk kell búzamalátát. A német típusú búzák meg úgy általában a búzasörök szűretlenek szoktak lenni, de léteznek úgynevezett kristallweizenek, azaz szűrt búzák is. Továbbá általában világos színűek, de léteznek pörkölt maláta hozzáadásával készült dunkelweizenek is, amennyiben pedig a szárazanyagtartalom eléri a 16 ballingfokot már weizenbockról beszélünk. Pl.: Franziskaner Hefeweissbier, Franziskaner Hefeweissbier Dunkel, Erdinger Kristallweizen, Erdinger Pikantus(weizenbock)

Belga típusú búza: Természetesen belga eredetűek, szokták őket röviden csak witnek nevezni, vagy magyar fordításban fehér sörnek. Valóban kimondottan világos színűek, és ellentétben a német típusú búzákkal, melyek szigorúan ragaszkodnak a Német Tisztasági Törvényhez(lásd lentebb a pótanyagoknál) a belga witek tartalmazhatnak, sőt általában tartalmaznak is, különböző fűszerek, mint például a koriander. Pl.: Kronenbourg 1664 Blanc, Hoegaarden Wit Blanche

Berliner Weisse: Ez is német eredetű búza, de annyira különbözik az ízvilága a „sima” weizenektől, hogy külön altípusba soroljuk. A berliner weisse-k ugyanis nagyon intenzíven savanyúak, általában nem is fogyasztják őket önmagukban, hanem édes, gyümölcsszörpök hozzáadásával ellensúlyozzák a fanyarságukat. Pl.: Lervig Sour Suzy

//Egyéb, azaz a gyümölcsös és ízesített sörök//

Nem igazán tudtam őket besorolni egyik erjesztési kategóriába sem, mert igazából bármilyen söralappal készülhetnek, ale-eket, lagereket, lambicokat és hibrid erjesztésű búzákat is szoktak gyümölcskoncentrátum vagy szénsavas üdítő hozzáadásával készíteni, vagy a legautentikusabb ugyanakkor egyúttal legritkább esetben konkrétan gyümölcságyon érlelik a sört.

A nagy gyárak rendszerint az üdítős megoldást választják és egy – általában világos – lageralaphoz adagolják kb. 50-50%-ban, de ez gyakran eltolódik a 60-40% felé az üdítő javára. Ezeket a termékeket összefoglalóan radlereknek hívjuk, lévén egy német eredetű, biciklistáknak szánt frissítő italról… egészen konkrétan üdítőről van szó. Ennél fogva sörnek nem is igazán tekinthetőek, de gazdasági értelemben is egy teljesen más piacon szerepelnek, ennek ékes bizonyítéka, hogy a Coca Cola Company tart leginkább tőlük, lévén az utóbbi időben kirobbanó népszerűségre tettek szert és egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a szénsavas üdítőitalok piacáról.

A független gyártók és kisüzemek jellemzően már gyümölcskoncentrátumot használnak vagy elenyésző esetben a gyümölcságyon érlelés technikáját alkalmazzák. A söralap lehet lager és ale is, illetőleg a belgáknál nagy divatja van a savanyú, fanyar lambic alapnak is. Szintén ennek a szegmensnek, különösen az újhullámos kisüzemeknek szokása a mindenféle extrém kísérletezés, így kerülhetnek különböző gyógynövények vagy akár méz és chili is a sörbe, de természetesen ennél kirívóbb példákat is lehetne mondani.

//Szakkifejezések//

Balling fok: Végső soron a sör testességet adja meg, hiszen a malátából kioldódó cukorfokról beszélünk. És hát minél több maláta kerül egy sörbe, az annál testesebb lesz, innen pedig már mindenki tökéletesen láthatja az egyenes arányosságot… idehaza egyébként nem bevett gyakorlat ráírni a sörökre ezt, inkább a kisüzemek és a nagy gyárak úgynevezett „prémium” termékein találkozhatunk balling értékekkel.

IBU: A mozaikszó feloldása International Bittering Unity, azaz tulajdonképpen a nemzetközileg elfogadott mértékegysége a keserűségnek. A mérése egyébként a komló alfasav tartalmán alapul, természetesen minden komlófajtában más arányban van ez jelen, így végső soron a sörben lévő komló(k) fajtájától és az(ok) mennyiségétől függ az IBU. A nem igazán a komlóról szóló búzasörök általában 8 és 18 közötti értékekkel rendelkeznek, míg a másik véglet nem meglepő módon az IPA, amely 40-nél kezdődik, és igazából a határ a csillagos ég, hiszen létezik papíron 1000 IBU-val rendelkező is.

Pótanyag: A sör alapvetően vízből, malátából és komlóból áll, illetve nyilván a készítéskor élesztőt használnak még… de minden más pótanyagnak számít a sörgyártás során. Ezt már az 1516-os Német Tisztasági Törvény(Reiheitsgebot) is kimondta, és tiltotta bármiféle pótanyag használatát a sörfőzők számára. Igaz, ennek eredeti célja nem elsősorban a sör minőségének szavatolása volt, hanem sokkal inkább azt szerették volna vele elérni, hogy a búzát kenyér és ne sörkészítésre. Manapság viszont sok tudatos sörfogyasztó esküszik erre az elvre, és egyfajta szentírásnak tekinti, én viszont azt mondanám, hogy ez nem ilyen egyszerű ügy. A pótanyagok közt szerintem vannak olyanok, amelyek bizonyos típusok esetében bizonyos célokra elfogadhatóak, de általánosságban nem jó jel, ha vannak ilyesmik. Például a kukoricagríz még egyik sörben sem járult hozzá egy jobb ízvilág kialakításához, sőt inkább számos kellemetlen mellékíz forrása, igazából csak költségcsökkentés céljából használják a nagy gyárak(és néha mások is), így a jelenléte sosem lehet pozitív egy sörben. Ellenben a koriander szokásos velejárója a belga típusú búzáknak, és igazából egyik wit sem lett miatta rossz… a cukor meg egy olyan dolog, hogy ha karamellmaláta helyett, úgymond mesterséges édesítésre használják, az nem igazán szokott jól elsülni, de ha csak egy kicsi kerül az üvegbe, hogy a palackos utóerjesztést beindítsák vele, akkor teljesen rendben van.

Ivósör: Én azt szoktam mondani, hogy nekem minden, ami ízlik, és elég olcsó ahhoz, hogy nagy tételben vásároljam, az ivósör. Teljesen mindegy, hogy milyen típus, mennyire testes, mennyire erős, ha elég olcsón hozzájutok, és ízlik, akkor az az ivósöröm. Hiába zseniális tmavy a Bernard Cerny Lezak meg ratebeer Top 50 a saját kategóriáján belül, ha egyszer csak egy euro, akkor az nekem már ivósör, és az sem érdekel, hogy az Urpiner Exclusive 16 balling fokos és 7% alkoholt tartalmaz, a hatvanöt cent, az hatvanöt cent. De igazából a legtöbben ilyenkor nem csak az árra gondolnak, hanem valami könnyedebb, alacsonyabb alkoholtartalmú és egyszerűbb ízvilágú sörre, amiből biztonságosan le lehet gurítani több korsóval egy haveri dumálás közben, és a kulináris élvezetek nem is terelik el a figyelmet a beszélgetésről.

Menekülősör: Ez már igazán távol áll a szakkifejezésektől, csak én szoktam használni, és nemrégiben is megkérdezte valaki tőlem, hogy ez pontosan mit takar, így hát úgy gondoltam, belerakom ezt is ide az ismertetőbe. Igazából arról van szó, hogy ez egy olyan sör, amit amúgy nem vennél meg, mert azonos vagy hasonló áron be tudsz szerezni helyette jobbat, de bizonyos kényes helyzetekből kiutat jelenthet… ilyesmi lehet az a szituáció, amikor a haverokkal beültük egy átlag vendéglátóhelyre, ahol leginkább a hazai nagy gyárak ihatatlan vagy teljesen jellegtelen pale lagerek vannak, de szokott lenni mindig egy-két olyan sör, ami azért kiutat mutat. Jellemzően ezek a már emlegetett hazai gyárak „prémium” termékei, amelyek amolyan válaszlépésként értelmezhetőek a kisüzemi és minőségi sörök terjedésére. Tulajdonképpen, ha úgy jobban tetszik, akkor ezek a sörök amolyan „vakok közt félszemű a király” státuszban vannak ezekben a bizonyos kényes helyzetekben.

//Végszó//

Hát, ha sikerült végigolvasnod ezt az igazán tömény cikket és ezek után nem adtad fel a sörökkel való kicsit szakszerűbb ismerkedést, akkor szívesen látlak a blog sörös szekciójában! :) Leginkább konkrét sörtesztekre lehet majd számítani, amelyek során a magyar és a szlovák nagyáruházak kínálata kerül terítékre. Az értékelésre ár/érték arányban kerül majd a sor, mert leginkább arra keresem a választ, hogy melyek azok, amelyek jó vételnek számítanak a hipermarketek kínálatában, de természetesen ezekben az értékelésekben jócskán benne lesz az én szubjektív véleményem és ízlésem, de hát mindnyájan jól tudjuk, hogy teljesen objektív kritika nem is létezik. ;)