A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)
Aki esetleg megnézte már, hogy a „sörök” kiemelt címkére kattintva a blogon milyen posztok jönnek elő, az talán meglepetten konstatálhatta, hogy a legtöbb tesztalany hazai nagyáruházakban nem szerezhető be, vagy ha igen, akkor sem olyan áron, ami ne lenne a legtöbb hazai sörfogyasztónál a lélektani határ felett. Hogy miért nincsenek igazán hazai kommerszekről írások itt a blogon? Nos, leginkább azért, mert ivósört már nagyon régóta szinte csak és kizárólag Szlovákiából szerzek be. Egy-két kivétel természetesen mindig akad, van néhány kevésbé ismert, nálunk is olcsó, kommersz import, mint például a Pennyben kétszáz forint körül kapható Lobkowicz Premium Ale, ami egyébként egy kiváló sör a maga kategóriájában, igazi ár/érték bajnok. De mi a helyzet a hazai gyártású kommerszekkel?
Természetesen azért ismerem őket, hiszen megkerülhetetlenek. Zsenge kezdőként még naivan kóstolgattam a sima Sopronit meg a Dreher Classicot, és a mostanában kijött, „kisüzemiszerű” darabokat is nyomon követtem. Meg egyébként is, ha belegondolunk, megkerülhetetlenek a hazai gyártású nagyüzemi sörök, hiszen ott vannak a sarki Cooptól kezdve a legnagyobb Intersparig mindenhol az italosztályon, ezekkel kínál nagy lelkesen vendégségben a nem éppen söresztéta ismerős, és ha haverokkal beültök egy átlag vendéglátóhelyre, akkor többnyire ezek közül kell valamit választani.
Véleményem szerint a hazai gyártású nagyüzemiek két nagy csoportra bonthatóak: vannak szép számmal köztük olyanok, amiket maximum szomjhalál közeli állapotban innék csak meg… nah, jó, igazából jobban belegondolva akkor sem… khm… szóval viszont van egy másik csoport, amely tökéletes menekülősörként funkcionál, illetve értelmes alternatívát nyújt ivósörre azoknak, akiknek mondjuk nincs lehetőségük északi szomszédainknál időről időre megejteni egy beszerző körutat. Utóbbiak közé tartozik néhány régóta piacon lévő és viszonylag megbízhatóan konstans korrekt minőséget kínáló darab, mint például a Soproni 1895, de a legtöbb az újonnan piacra dobott termékekből kerül ki.
Ha a kisüzemek(divatosan a „kraft”) képviselik a sörforradalmat, akkor a hazai nagyüzemek a „fontolva haladók”. Lassan reagáltak a változó trendekre és újonnan felmerült fogyasztói igényekre, ráadásul csak apró léptekben haladnak előre, de az kétségtelen, hogy az irány az többnyire jó. Az viszont eléggé változó, hogy a termékek, amiket a „nagyok” próbálkozásai szültek meg, milyenre sikerültek. Vannak olyanok, amelyek kicsivel sem képviselnek magasabb szintet, mint a tipikus, már régóta a piacon lévő hazai kommerszek, ugyanakkor olyanok is akadnak szép számmal, amelyek a fent említett célokra(menekülősör, ivósör) tökéletesen megfelelnek. Ilyen például a Heineken Hungária Óvatos Duhaj termékcsaládja is.
//Soproni Óvatos Duhaj IPA//
Ha három-négy éve valaki azt mondja nekem, hogy valamelyik hazai nagy gyártó IPA-t fog főzni, akkor habozás nélkül kiröhögtem volna. Mert bizony megvoltak azok az idők, amikor a kukoricás alapú Dreher Hidegkomlós még nagy durranásnak számított, sőt még azok is, amikor még egy grízes, de azért hidegkomlózott nagyüzemi lager gondolata is merő abszurditásnak tűnhetett. Mostanság viszont már teljesen természetesen, hogy mindenhol ott figyel a polcokon a modern desginú fehér doboz és egyáltalán nem is nehéz olyan vendéglátóhelyet találni, ahol akár csapon is tartják. Ez utóbbi pedig különösen üdvözítő, mert hazai boltokban még csak-csak tudok magamnak ivósört találni, de Heineken Hungária érdekeltségű helyeken eléggé meg voltam lőve. A Soproni 1895 valamiért csak üzletekben volt elterjedt, kocsmákban, strandi büfékben maximum pár üveg bujkált a hűtőben, az Edelweisst világ életemben utáltam, Heinekent minek igyak, ha nincs íze… szóval általában maradt a Fekete Démon, de az a régi változat nem volt egy nagy szám. Az Óvatos Duhaj IPA viszont a maga ligájában határozottan jó helyen áll.
Pohárba kitöltve egy narancsos beütésű, teljesen opálos italt kapunk, ami bizonyára sok, sima pale lagereken szocializálódott átlagfogyasztónak meglepetést okozhatott, hiszen az ő fogalmaik szerint a sör nem így néz ki. Nos, ha éppen leszűrik, akkor tényleg nem. Ugyanakkor az IPA-k – hasonlóan mondjuk a weizenekhez – a legtöbb esetben szűretlenek, ekkor pedig teljesen rendben van az ilyen opálos kinézet. A habja szép nagy és egészen tartós, és ez egyébként jellemző az Óvatos Duhaj termékcsalád mindegyik tagjára… na, de vissza az IPA-jukhoz! ;) Az illata valóban hozza azt, amit egy amerikai aromakomlókkal készült divatos IPA-tól elvárhatunk, noha tény és való, hogy bőven volt már szerencsém intenzívebb illatélményhez mind a műfajon belül és kívül is. De a lényeg, hogy a doboz hátulján feltüntetett citra és cascade komlók valóban belekerültek a sörbe, nem csak a Heineken Hungária marketing osztályának ügyes elterelő hadműveletét tisztelhetjük ebben a leírásban. Persze a világ rendje nem borult fel, a mamut méretű multi céghez tartozó nagyüzem nem hazudtolja meg magát, mert azért a fent említett két drága komlóval alaposan spóroltak. Ez az ízén még inkább érződik, mert a korty leginkább úgy néz ki, hogy egy amúgy kellemes malátás alapra némi trópusi gyümölcsösség építkezik, de ez azért visszafogott, nem annyira intenzív, a korty lezárásakor pedig elmarad a várt, szokásos fajtakeserű. Ha nagyon szigorú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ez nem is igazán IPA, vagy ha igen, akkor eléggé homeopátiás. Ugyanakkor tény és való, hogy kellemes elkortyolgatni, mindenki számára könnyen elérhető, és a 230 forintos ár kimondottan kedvező érte. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez volt az első bolti forgalomba kerülő hazai nagyüzemi felsőerjesztésű sör, és hogy jelentős marketingkampányt is kapott, nem csodálkozhatunk azon, hogy mekkora sikert aratott még a sima pale lagerekhez szokott átlagfogyasztók körében is.
Ár/érték arány: 7/10.
//Soproni Óvatos Duhaj APA//
Az APA vagyis American Pale Ale az Óvatos Duhaj termékcsalád legújabb tagja, és erőteljes párhuzamot fedezhetünk fel közte és az Óvatus Duhaj IPA között, sőt mondhatnám úgy is, hogy a két sör kimondottan hasonló. Ez alapvetően nem probléma, hiszen a kisüzemek esetében is lényegében sokszor – nagyon leegyszerűsítve – csak annyi a különbség egy APA és egy IPA között, hogy előbbi az utóbbi vizesebb, könnyedebb változata. A csavar a történetben ott van, hogy a Heineken Hungáriánál fordítva gondolkodtak.
Az Óvatos Duhaj APA kinézetre nagyon hasonló az IPA-hoz, illata viszont érezhetően intenzívebb, már itt többet kapunk a trópusi gyümölcsösségből. Ráadásul ennek kicsit másik vonalát domborítják ki, hiszen a frissítő citrusosság helyett inkább az édesebb vonulat kerül előtérbe, véleményem szerint egészen konkrétan a mangó dominál. Íze továbbviszi azt, amit az aromája már felvezetett, a trópusi gyümölcsösség itt is intenzívebb, ráadásul a malátalap szerintem kicsit teltebb, és összességében testesebb a sör(egyébként az alkohol is picit több benne, mint az IPA-jukban), ami egészében egy édesebb karaktert kölcsönöz az Óvatos Duhaj APA-nak. De komlókeserűt ebben se igazán érdemes keresni, szóval a különbségek a fent említettekben ki is merültek. Ára természetesen ugyanannyi, mint az IPA-nak, és igazából én azt mondanám, hogy ízlés kérdése, ki melyiket preferálja jobban… tehát, hogy ki mennyire édesszájú és mennyire nem, de azért ha meg úgy nézzük, az APA azért összességében ízgazdagabb, mint az IPA, így az értékelésben egy fél ponttal afölé helyeztem.
Ár/érték arány: 7,5/10.
//Soproni Óvatos Duhaj Démon//
A termékcsalád utolsó tagja a régi Fekete Démont váltotta fel. Tulajdonképpen annak egy picit feljavított és továbbgondolt változata. Amennyire vissza tudok emlékezni, a régi Fekete Démon egy kimondottan vizes, jobbára inkább karamellesen édes semmint kávésan keserű egyszerű és összességében nem túl jó, de azért iható barna lager volt. Az új Démonnál már a címke hátulján észrevehetjük a különbséget, ha figyelmesen végigolvasunk mindent, ugyanis annak tanúsága szerint saphir aromakomlót tartalmaz. Ez egyébként se nem tipikus se nem amerikai, de elég annyit tudni róla, hogy ez egy elég új keletű német komlófajta, többnyire citrusos íze van, és állíólag pár sörgyár a drágább cascade helyett használja.
Miután kitöltöttük az éjfekete színű italt a pohárba és megszagoltuk, érezhetjük, hogy igen, itt az illatában bujkál valami olyan, ami emlékeztet valamiféle citrusosságra, deee… hát azért leginkább kávés az aroma. Az íz is megmarad leginkább az egysíkú kávésság terén, csak a korty elején lehet felfedezni némi citrusosságszerűt. Már ha nagyon odafigyelünk. De azért sokat mond, hogy feltűnőbb változtatás az, hogy sokkal inkább a kávésan keserűbb, szárazabb vonal felé tolták el ezt az új Démont, plusz szerintem kicsit testesebb is lett. Összességében rendben van egyébként az új Démon, de nekem őszintén szólva az a fura citrusosságszerű valami inkább zavaró volt benne, mintsem kellemes összetevője a kortyérzetnek. Meg hát külföldi nagyüzemi barna lagerek között bőven ittam már ennél jobbat, elég csak olyanokra gondolnom, mint az
Urpiner Dark, a Topvar Marína vagy a Bernard Cerny Lezak… szóval számomra az új Démon a leggyengébb tagja az Óvatos Duhaj termékcsaládnak, de ez is bőven megüti az iható szintet, viszont mivel az ára ugyanannyi, mint a másik két testvérének, egyértelműen nem ezt emelném le a polcról és raknám a kosárba, hanem bármelyiket azok közül.
Ár/érték arány: 6/10.
