A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)
A Soproni Óvatos Duhaj Búza egy wit, vagyis fehér sör AKA belga típusú búza szeretne lenni. Mármint ezt csak azért mondom, mert van benne koriander meg narancshéj, és én ebből arra következtettem, hogy a Heineken Hungáriánál egy olcsó, de korrekt witet álmodtak meg háromszáz forint/fél literes áron. Ez amúgy egy tök jó elgondolás, az 1664 Blanc kaphatott volna egy méltó kihívót, még arra is lett volna esély, hogy a Soproni Óvatos Duhaj Búza le is gyűri a Kronenbourg fehér sörét, csak az a baj, hogy a nevetséges Trabant kék dobozban lapuló élelmiszeripari szörnyszülött nem csak belga típusú búzának, hanem úgy egyáltalán sörnek is pocsék. Elég vicces és egyedi módon, ez igaz, de ettől még pocsék.
A megjelenés még tök rendben van, világos opálos ital, rajta szép nagy fehér hab, csak az a baj, hogy az illatáról leginkább a citromos WC spray jut eszembe, és nyilván az íze sem menti meg. A korty elejére a legtöbben a rágógumis jelzőt használják, mikor kóstoltuk, a spanok is ezt vágták rá, de nekem inkább a fogkrémes jelleg jutott róla eszembe, persze a lényeg, hogy mesterkélt, műanyag édes kotyvalék a bevezetés, meg úgy egyáltalán a korty nagyrésze is. A lezárásban felsejlik egy kis kellemes búzás íz, és akár lehet, hogy ez alatt a borzadály alatt van valami értékelhető búzasör alap, de sikerült elfedni majdnem teljesen, gondolom az összetevők közt is feltüntetett természetes aromák felelősek ezért a kegyetlenül mesterséges ízért. Szal… a Soproni Óvatos Duhaj Búza egy rossz vicc: egyszer meg lehet kóstolni, ha nagyon kíváncsi vagy rá, és szeretnél kínodban röhögni rajta, de egyébként meg felejtős.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése