Újrakóstolás egy kis csavarral – Wells & Youngs Double Chocolate Stout teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Szerepelt már korábban a blogon két Wells & Youngs sör, egészen konkrétan két bitter, a Bombardier és a Courage Director’s, ugyanakkor a kedvencemről tőlük, a csokis stoutról nem készült még poszt. Ezt pedig tarthatatlan állapotnak véltem, így az Auchan Szent Patrik napi akciójának keretében be is szereztem egy… dobozzal. Nos, igen, az a helyzet, hogy eddig én ebből csak üvegeset ittam, és bár igazából nem hiszek abban, hogy alapesetben különböznek bizonyos sörök dobozos és üveges verziói(ha ez így is van, akkor sem a csomagolásban van a hiba… ), itt viszont rá kellett jönnöm, hogy erről van szó. De ez sem pusztán abból a tényből fakad, hogy ezúttal a Wells & Youngs csokis stoutját alumínium dobozba csomagolták, hanem sokkal inkább abból, hogy ez a pléh doboz… különleges. Húha ez nagyon sejtelmesen hangzik, holott semmi nagy dologra nem kell gondolni, ráadásul maga a technológia mondhatni már-már mainstream köszönhetően a Guinness Draught dobozos verziójának.

A lényeg annyi, hogy a 4,4 decis dobozban egy műanyaggolyó található, amely a felbontáskor nitrogént enged az amúgy teljesen szénsavmentes sörbe, mégpedig azért, hogy elképesztően gyönyörű, krémes habkorona kerülhessen majd az éjfekete ital tetejére. És ez tényleg működik, ezt már a csokis stout dobozának felpattintása előtt nyugodtan kijelenthettem volna, hiszen láttam én már ilyen csomagolású Guinness Draught-ot kitöltve, sőt sajnos kóstoltam is… szóval működik a technika, és nem csak az ír világmárka, hanem jelen tesztalanyunk esetében is. ;)

A külső ismertetőjegyek tehát ugyanazok: valóban elképesztő mennyiségű, tartós és egybefüggő krémes habot kaptam. Egészen konkrétan mikor a pohárba került az ital, egy darabig csak csodáltam, aztán lenyűgözve fotóztam és… szóval tetszett nagyon, na! :D Megkockáztatom egyébként az egyik legszebb sörhab, amihez eddig szerencsém volt.

Persze a kinézet nem minden, sajnos ugye a Guinness Draught esetében a beltartalomnál már bukik mutatvány, hiszen vizes és szinte teljesen jellegtelen, semleges íze van. Ezzel szemben jelen cikkünk tárgya ezen a téren is képes lehengerelni a lelkes kóstolgatót. Már az illata is markáns, és előrevetíti azt a két fő ízjegyet, amelyből maga a korty is felépül: a kávét és az étcsokit. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy bár pusztán pörkölt malátával is elő lehet idézni étcsokoládés ízjegyeket, és sok olyan sör, amelynek benne van a nevében, hogy a „csokoládé” szó csak a szokásos összetevőket tartalmazza(pl.: Maisel & Friends Marc’s Chocolate Bock), a Wells & Youngs terméke a címke tanúsága szerint valóban tartalmaz hozzáadott étcsokoládét. Sőt ugyaninnen az is kiderül, hogy zabot is, ami azért érdekes, mert erről az összetevőről fogalmam sincs, milyen hatása van összképre, de most már a második olyan sörben is benne van, amit nagyon szeretek… szóval kezdem azt érezni, hogy elég jótékony hatása van. :D

Na, de milyen érzés inni Wells & Youngs Double Chocolate Stoutot? Alapvetően a szénsav hiánya és a nagyon krémes hab egy kimondottan selymes és lágy karaktert ad a sörnek, sőt számomra részben valóban azt az illúziót keltette, hogy én most frissen csapolt sört iszom. Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nem jön be, hogy nulla szinten tartalmaz szénsavat, és tény, és való, hogy bár a különbség elenyésző, ez a 4,4 deci mégsem az a fél liter, amit az üveges kiszerelés nyújt. Ennek ellenére, ha legközelebb választanom kéne, én a dobozos változat mellett tenném le a voksomat, mert nagyon bejött az a plusz, amit a kortyérzethez és a megjelenéshez ad hozzá. Persze az üveges verzió is nagyon jó, ittam már olyat párszor, és igazából az értékelésben nem lenne különbség, egyszerűen csak a dobozos felé egy kicsit jobban húzok most már, hogy megtapasztaltam, milyen pluszt ad hozzá ez a kiszerelés. :) A lényeg, hogy üvegben vagy dobozban, de ez bizony egy erősen ajánlott darab, amely bár ugyan alapvetően 800-900 forintért szerezhető be(most akciósan 550 forint volt), de én azt mondom, ez olyan sör, amelyért érdemes ilyen magas árat is kifizetni.
Ár/érték arány: 9/10.

Gallica Opus & Gallica Asterus teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Gallica sörök nemrégiben tűntek fel a hazai hiperek polcain, és mikor először megláttam a hoplita sisakos palackokat, nem igazán tudtam hova tenni őket. Pedig a belga ale-ek nagy rajongójaként eléggé képben vagyok a márkáikkal, hiszen mind itthon mind Szlovákiában lehet azért bőven sokfélével találkozni: Chimay, Trappistes Rochefort, Delirium, Duvel, Kwak, Petrus, Corsendonk, Bush, Gulden Draak, Piraat… stb. De a Gallicaról egyáltalán nem hallottam még, viszont úgy gondoltam, teszek velük egy próbát így a belgian strong ale-jük és a witjük is bekerült a kosárba a Metroban. Később kiderült, hogy a Brasserie de Silly főzi ezt a Belgaco(a legtöbb nálunk kapható belga ale-nek ők a forgalmazói) nevezetű cég részére. Hogy jól jártunk-e ezzel, hogy megjelentek ezek a Gallica sörök a hiperek polcain? A folytatásból kiderül! ;)

//Gallica Opus//

Az első tesztalanyunk, tehát az Opus, egy belgian strong ale. Kitöltve hozza, amit kell, tényleg szépen mutat a tulipán pohárban, az illata finom gyümölcsös. Azonban ízében ez a gyümölcsösség nem igazán jelentkezik, helyette kapunk egy rém egyszerű édes alapot. Persze tudjuk, hogy a belga ale-ek élesztős-malátás alapja mindig édes, de ez az alap valahogy most nem sikerült túl jóra. Másrészről meg ez sem marad sokáig, mert a kortyot átveszi az alkohol tömény íze, és bizony uralni is fogja. Persze vannak a magas alkoholtartalomtól karcos kortyérzetű erős ale-ek, ha a belgák közt maradunk, akkor ott van a Piraat, de… ez azon is túlmutat. Itt inkább arról van szó, hogy a kortyérzet maga a tömény alkoholíz 90%-ban!A vicc az egészben pedig az, hogy ez 610 forintba kerül a Metroban, ahol húsz forinttal drágábban Duvelt, negyven forinttal drágábban meg Kwakot lehet venni. Pozitívumként a külsőségeken kívül talán azt lehet megemlíteni, hogy ha van is mellékíze, akkor az szintén nem érződik, mert az alkoholíz elnyomja, így végül is iható. Talán. Ingyen… De megvenni semmi esetre sem érdemes.
Ár/érték arány: 3/10.

//Gallica Asterus//

  

Az az igazság, hogy én szeretem a sokak által „üdítőjellegűnek”, „parfümösnek” bélyegzett witeket, így először még örültem is annak, hogy egy új ilyen típusú sör jelent meg a hazai nagyobb üzletekben. Ugyanis nincs túl sok ilyenfajta sör a hazai hiperek polcain, igazából ott van a Hoegaarden meg a Carlsberg két söre, a 1664 Blanc meg a Grimbergen Blanche... ja, és persze a La Trappe Witte kapható a Metroban. És ennyi. Szóval ebben a szegmensbe egy jól elkészített itallal be lehetne törni... csak ahhoz kéne egy jól elkészített ital. De ez nem az. Pedig a megjelenése - hasonlóan az Opuséhoz - megnyerő, az illata is kecsegtető, de az ízlelésnél itt is bukik a mutatvány, még ha nem is akkorát, mint az Opusnál, de bukik. Az első kortynál egyből feltűnt, hogy a La Trappe Witte-hez hasonlóan ebben sincsenek fűszerek. Pedig azok azért kellenének egy belga típusú búzába véleményem szerint, de oké, a La Trappe Witte se rossz a maga módján, szóval ettől még nem kéne teljesen elítélni ezt az Asterust sem. Csak az a baj, hogy itt a búzaalap sem annyira jó, mint a La Trappe Witte esetében, vizesnek is hat, és valahogy a savanyúja túlságosan kilóg a kortyból, ez már nem a kellemes fanyarság, ez már zavaróan túl sok. Ettől függetlenül iható, és határozottan jobb, mint az Opus, sőt olcsóbb is a maga 415 forintjával, csak sajnos ez azért még így is édes kevés…
Ár/érték arány: 4/10.

Trappistes Rochefort 10 teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A ratebeer.com szerint ez a második legjobb quadrupel a világon. Számomra ez a legjobb, amit ismerek ebben a kategóriában. Ha megnézzük a címkét, könnyedén felfedezhetjük rajta az „authentic trappist product” logót. Igen, a La Trappe-ekhez hasonlóan ez is a belga apátsági ale-ek elit klubbjába tartozik, és igen fellelhető nagyáruházi kínálatban, de csak és kizárólag a Metroban. Ára ezres körüli akció nélkül(mikor legutóbb vettem konkrétan 990 forintot kellett a kasszánál hagyni a 0,33-as üvegért), de higgyétek el: ez az a fajta sör, amiért megéri ezt a borsos árat kifizetni! ;)

Amikor kitöltjük a Rochefort 10-est, egészen sötét színű ital kerül a kehelybe, melynek tetején krémes és tartós hab ül. Illata édeskés, kicsit alkoholos, kicsit gyümölcsös, kicsit karamelles... szóval elég összetett, gyakorlatilag előrevetíti, milyen is lesz maga a sör íze. A korty elég sokféle ízjegyből épül fel, egyfelől aszalt erdei gyümölcsök és aszalt szilva is megjelenik, de nem ezt tolják előtérbe, nem ezen van a fő hangsúly, hanem sokkal inkább kiegészíti a többi ízt, amelyek a következők: karamell, tejcsoki, dió, mogyoró, kakaó. Gyakorlatilag egy rumaromás és kissé gyümölcsös komplex, folyékony süteményre hasonlít, garantáltan karakteres, egyedi és izgalmas sör a Trappistes Rochefort 10-es. Ráadásul elképesztően testes is, noha a 24,5 balling fok azért nem olyan kirívó érték, mint a Samichlaus 32-es extraktja, de a legtöbb általam kóstolt belga ale-hez képest sokkal sűrűbb és komolyabb érzetet ad ez a sör. Összességében tehát a Rochefort 10-es nálam az egyik legjobb belga ale, ami részemről erősen ajánlott darab, még akkor is, ha valóban kicsit húzós ára van…
Ár/érték arány: 9/10.

Amit még az ünnepek alatt érdemes... - Chimay pakk bemutató

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A La Trappe-es ajándékcsomaghoz hasonlóan ez is egy olyan pakk, amire érdemes vadászni az ünnepi időszakban, de ha valaki nagyon szeretné, és rendelkezik Metro-s kártyával, akkor az előbb említett helyről és az Auchanból nagy eséllyel össze tudja szedni a pakk darabjait… természetesen a kehely kivételével. Egyébként kétféle Chimay-os ajándékcsomaggal is lehet találkozni, ebből most a bővebb lesz bemutatva, azaz az, amelyik tartalmazza a „kék címkés” tagját is a sorozatnak. A másik sem rossz, és ha kiszámoljuk az egy üvegre jutó árat, akkor általában az jön ki, hogy az is megéri, csak hát kár lenne kihagyni a sorozat egyik tagját, pláne a Bleue-t, ami talán a legjobb a három közül… na, de na szaladjunk ennyire előre!

A Chimay sörök is a trappisták elit klubjába tartoznak, és ennek megfelelően nem okoznak csalódást a belga apátsági ale-ek kedvelőinek. Ez a pakk pedig szépen lefedi majdnem a teljes szortimentjüket, szerepel benne ugyanis egy belgian strong ale, egy dubbel és egy tripel. Amikor én ezt vettem, a La Trappe-es csomaghoz hasonlóan szintén 800 forint körülire jött ki egy 0,33-as üveg ára, ha a kelyhet ajándéknak vettem, és újfent csak azt tudom erre mondani, hogy korrekt ár, és hogy ha számszakilag kéne kifejezni, akkor az ár/érték arányra itt is járna a 9/10. Ráadásul a kehely abból szempontból határozottan előnyösebb, hogy ez egészen konkrétan három decis, illetve nekem jobban is tetszik, de ez már persze teljesen szubjektív. :) És egyébként is maguk a sörök a lényegesek, szóval nézzük is meg őket egyesével! ;)

//Chimay Bleue//

A leghíresebb és legközkedveltebb Chimay a kék címkés belgian strong ale, ha nagyon ki kéne erőszakolnom magamból egy kedvencet a három közül, valószínűleg én is erre tenném a voksom. Már a megjelenés is impozáns, a sötét színű italra nagylyukú, krémes hab került. Illata intenzíven erdei gyümölcsös, bár egy kis alkoholosság is felsejlik mellette, de ez nem meglepő, hiszen 9%-os sörről van szó. A kortyban azonban nem igazán érezni, az alkoholt, természetesen többi társához hasonlóan jól elrejtették, így a kortyérzet kellemesen krémes, egyáltalán nem karcos. Ízében természetesen visszajön az erdei gyümölcsösség, ráadásul kiegészül a pörkölt malátával járó ízjegyekkel is(pl.: kávésság), de azért a gyümölcsösség marad az uralkodó. Összességében engem talán ez fogott meg a legjobban a három közül, de igazából ez csak leheletnyi különbséget jelent, és mindhárom sör a kedvenceim közt van. :)

//Chimay Bruine//

A vörös címkés Chimay a dubbel a Chimay sorozatból. Külsőre tökéletes megjelenés, szép, tartós, összefüggő hab, sötét szín, a kehelyből pedig csak úgy árad az erdei gyümölcsösség. A korty olyan testes, amilyennek egy dubbelnél lennie kell, az alkohol teljesen el van rejtve, tökéletes munka. Ízében egyébként szintén visszaköszön az erdei gyümölcsösség, emellett - bár a komlónak is szerephez jut a komplex ízben - azért mégiscsak édes, malátás karakterrel rendelkezik. Harmonikus, krémes és lágy, itatja magát, azonban mégis úgy éreztem, hogy ízében ez nagyon hasonlít a kék címkés Chimayra, csak az nekem jobban bejött, bár tényleg csak alig van különbség.. Ettől függetlenül persze a csúcsbelgák közt a helye, ez nem vitás!

//Chimay Tripel//

Rendhagyó tripelről van szó. és nem csak azért, mert trappista, hanem azért is, mert a szokásos összetevők mellé búzamaláta is került. Ez egyébként szerepet is játszik a rendkívül komplex íz kialakításában, de... ne szaladjunk ennyire előre! :D Két testvéréhez hasonlóan szép, tartós, összefüggő habot produkált, színe pedig világos, ahogy az a tripeleknél általában lenni szokott. Illata fűszeres és gyümölcsös, és bizony már itt felsejlik a búzamaláta aromája. Az íze voltaképpen egy rejtvény, amely megfejtésre vár, itt-ott felbukkannak ismerős ízek ugyan, de egészében mégis valami új, valami komplex dolgot kapunk. Fűszeres, és testes a kortyérzet, de benne van a búza, édes telt íze is, meg persze hoz magával némi fanyar savanykásságot. Utóíze meglepően komlós, az ale-ekre jellemző keserűt markánsan hozza hagyományos belga ale-ekhez képest. Meg persze burjánzik a déli gyümölcsökben is, narancs és banán, ezek azok, amiket sikerült azonosítanom, de sok minden más is van ott… a lényeg, hogy egy igazán komplex ital, amit egy élmény elkortyolgatni. :)

Nem csak ajándékba! - La Trappe pakk bemutató

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Alapvetően nem vagyok teljesen kibékülve a hazai hipermarketek sörkínálatával, hiszen mind az árazással mind magával a szortimenttel kapcsolatban bőven vannak fenntartásaim. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy az ünnepi időszakban nálunk is elég durván el tudnak szabadulni az indulatok, és ilyenkor egészen izgalmas darabok is feltűnnek a polcokon. Mégpedig pakkok formájában. Ilyenkor nem lehet úgy végiglapozni egyik akciós katalógust sem, hogy ne botlanánk legalább kétoldalnyi italos ajándékcsomagba, és bizony ezek között sörök is szerepelnek. Ráadásul nem is akármilyenek, egyes pakkok teljes felsőkategóriás sorozatokat rejthetnek, mint jelen cikkünk tárgya… nyilván megkérik az árukat, de ha valaki tájékozott, sok esetben rájön, hogy nagyjából annyira jön ki egy üveg, mintha egy fővárosi speciális üzletben venné őket. A hiperek logikája persze nem ez lehet amögött, hogy ilyen drága és felsőkategóriás csomagokat behoznak ilyenkor, hanem egyszerűen annyi a történet, hogy bíznak abban, hogy egy karácsonyi vásárlási lázban lelkes laikusok is kifizetnek ennyit sörért, ha ajándékba veszik. Ugyanakkor ha valaki mindössze a hiperek kínálatához fér hozzá, de mégis komolyabban érdeklődik a sörök iránt, akkor ezek remek alkalmak arra, hogy komoly darabokat egyszerre, szép csomagolásban, gyakran logózott pohárral vagy kehellyel együtt beszerezzen. Én legalábbis így szoktam eljárni, különös figyelmet fordítva a Metro pakkjaira, de az Intersparnak és az Auchannak sem kell általában szégyenkeznie…
Egyik ilyen ünnepi feltankolás eredménye lett ez a La Trappe pakk is, ami egyébként évről évre vissza szokott térni több helyen is, szóval érdemes keresni a karácsonyi szórólapokban vagy éppen a húsvéti ínyenckatalógusokban. Mert hogy ez egy jó pakk. Nagyon is. ;)

A La Trappe sörök a trappista sörök kategóriájába tartoznak, ami a belga apátsági ale-eknek a krémjét jelenti tulajdonképpen. Nevük amúgy egyszerűen onnan ered, hogy a trappista szerzetes rendhez köthetőek, manapság is csak az a termék kaphatja meg az „authentic trappist product” pecsétet, amelyet valóban az ehhez a rendhez tartozó barátok főznek. Jelenleg egyébként hét sörfőzde jogosult ennek a használatára, melyeknek a termékeit természetesen fővárosi speciális sörboltokban azért kis kutakodással össze lehet szedegetni, de hipermarketekben is feltűnik jó néhány, és ha belevesszük az ünnepi időszakok pakkjait is, akkor nem keveset meg lehet vásárolni vidéken is. Most az egyetlen holland nemzetiségű trappista gyártó termékeiről lesz szó, bár igazából ennek nincs jelentősége, hiszen attól, hogy ők nem belgák, mint a másik hat, ugyanolyan hagyományos belga típusokat főznek. A pakk egészen konkrétan egy belgian strong ale-t, egy dubbelt, egy tripelt és egy quadrupelt rejt. Grátiszban pedig kapunk mellé egy gyönyörű logózott kelyhet is, bár érthetetlen módon csak két és fél decis… legalábbis szerintem a 0,33-as palackokhoz ez annyira nem előnyös, de annyi baj legyen, a lényeg hogy szép és a sörök is jól mutatnak benne. :)

Az ára pedig… nos, amikor ezt vettem, akkor nyolcszáz forintra jött ki egy üveg ára, ha úgy számoltam, hogy a kehely ajándék. Ez standard felsőkategóriás belga ale ár, teljesen rendben van… persze első hallásra soknak tűnhet, főleg azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel a kategóriával, de még egyszer mondom, ez korrekt ár ezért a minőségért és egyébként sem ezeket kell ivósörnek venni, arra tökéletesen megfelel mondjuk bármelyik Urpiner Szlovákiából. De ha valaki nagyon számokban gondolkozik, akkor neki itt van ez is: véleményem szerint ez egy 9/10-es ár/érték arányú csomag. :) Nah, de akkor nézzük már meg egyesével ezeket a La Trappe-ket! ;)

//La Trappe Isid'or//

Az Isid’or nevezetű a belgian strong ale a pakkból, és egyben ez a legritkább darab. Sosem láttam még hiperben ezt külön, még Metroban sem, szóval ennek az exkluzivitása már önmagában jelentősen emel a pakk értékén. Mikor megvettem ezt a pakkot, ez a sör konkrétan számomra is teljesen új volt, sosem ittam még ilyet előtte, holott a többi La Trappe-t már ismertem. Mindenesetre ahogy sejtettem, ebben sem kellett csalódnom! ;)

Félbarna vöröses beütésű színe van, meg krémes habja, bár nem sok, viszont magas alkoholtartalmú ale-hez képest egészen tartósnak bizonyult. Illata nekem egyszerre volt fűszeres és gyümölcsös, és ízében sem a tipikus trappista ale. Kezdjük azzal, hogy elsőre kimondottan fűszeres volt egy határozott keserű lezárással, viszont ahogy fogyasztottam - és kétségtelen hogy közben melegedett is - először átfordult egy krémes, karamelles, kevésbé keserű lezárással rendelkező karakterbe, majd megjelent benne egy gyümölcsösség is. Azonban ez minden kétséget kizáróan nem erdei gyümölcsösség/piros gyümölcsösség volt, hanem valami más, talán valami almás vonulatot sikerült inkább felfedeznem benne. A végefelé pedig előjött belőle az a diós, mogyorós, karamellel megtámogatott íz, amit mondjuk egy Trappistes Rochefort 10-esből már jól ismertem. Összességében ez az a sör, ami tényleg kiérdemli a komplex jelzőt, hiszen a kortyolgatás során több arcát mutatta meg, de ennek ellenére meg nem annyira testes, eltelítős, mint egy hasonlóan komoly ízvilággal rendelkező quadrupel mondjuk, hanem belga ale mércével mérve könnyed, ebből még egy üveggel simán meg lehetne inni egyből utána... vagy ha nem pont ezt, még valami hasonló testességűt biztosan.

//La Trappe Dubbel//

 

A második tesztalany, ahogy a neve is mutatja, egy dubbel. A habja ennek is krémes, de nincs sok, tehát hasonló, mint az Isid'oré. Illata pörkölt malátát és némi erdei gyümölcsösséget sejtet, de persze igazán az íze a lényeg, szóval… első kortyoknál, mikor még viszonylag hidegebb volt a sör, a pörkölt malátás ízjegyek kerültek előtérbe, azok közül is leginkább a kávé. Azonban kis melegedés után beáll a tökéletes egyensúly a kávé, és az erdei gyümölcsösség között, utóbbiból egyébként úgy vettem észre, az áfonya a leghangsúlyosabb, de a cseresznye és a meggy is feltűnik. A kortyérzet természetesen krémes, az alkohol jól elrejtett, csak kis, melengető érzetet ad, ami számomra pont kellemes. Természetesen a kávét leszámítva teljesen édes karaktere van a sörnek, még annyi keserű lezárása sincs, mint az Isid'ornak, de szerintem egyáltalán nem gejl, hanem kellemesen krémes.

//La Trappe Tripel//

 

A harmadik darab „meglepő módon” egy tripel, és hát senki se számított volna rá, hogy a habja olyan lesz, mint többinek, nem? :D Nah, de… narancsos beütésű, opálos, "világos" színe van, illata gyümölcsös, de nem annyira intenzíven, mint mondjuk egy újhullámos ale, amit teletömtek citrusos aromakomlókkal. Íze viszont már kimondottan burjánzóan gyümölcsös. Természetesen javarészt trópusi gyümölcsökből épül fel, melyek közül szerintem leginkább a narancs a domináns, ugyanakkor megvan benne egy hangsúlyos barackos vonal is, hasonló, mint amit a Lidl-ben egyszer időszakosan – és minőségéhez képest nevetségesen alacsony áron - kapható Abbaye de Vauclair Tripelben éreztem anno.

//La Trappe Quadrupel//

Nos, hát a végére elérkeztünk a legtestesebb, legerősebb La Trappe-hez, melynek vöröses beütésű félbarna színe van. A habjáról nem is szólnék, hisz ugyanolyan, mint az összes többié, illata leginkább karamelles, de nyilván az íze a legérdekesebb úgyis. Bár egyértelműen édes a kortyérzet, viszont a rengeteg maláta ellenére is kellemesnek, krémesnek és nem túlzóan gejlnek éreztem. Ízében a karamell jelentős szerepet játszik, mellé megjelenik az a diós-mogyorós jelleg, amely megvan a Trappistes Rochefort 10-esben is, illetőleg gyümölcsös is, ami itt amolyan citrusosságként jelent meg nekem, és talán egy icipici banánt is bele lehet képzelni... de leginkább citrusosság. Viszont tény és való, hogy nem annyira testes, mint a - már emlegetett, és ebben a kategóriában nálam kedvencnek számító - Trappistes Rochefort 10-es, itt nem jön ki az a nagyon sűrű jelleg annyira. Összességében jó sör a La Trappe Quadrupel, sőt igazi felső kategóriás ital, mint a többi La Trappe, de azért a Trappistes Rochefort 10-est határozottan jobbnak érzem... igaz, az picit drágább is. De arról a sörről majd egy másik posztban lesz szó! ;)

A magyar valóság – Soproni Óvatos Duhaj sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Aki esetleg megnézte már, hogy a „sörök” kiemelt címkére kattintva a blogon milyen posztok jönnek elő, az talán meglepetten konstatálhatta, hogy a legtöbb tesztalany hazai nagyáruházakban nem szerezhető be, vagy ha igen, akkor sem olyan áron, ami ne lenne a legtöbb hazai sörfogyasztónál a lélektani határ felett. Hogy miért nincsenek igazán hazai kommerszekről írások itt a blogon? Nos, leginkább azért, mert ivósört már nagyon régóta szinte csak és kizárólag Szlovákiából szerzek be. Egy-két kivétel természetesen mindig akad, van néhány kevésbé ismert, nálunk is olcsó, kommersz import, mint például a Pennyben kétszáz forint körül kapható Lobkowicz Premium Ale, ami egyébként egy kiváló sör a maga kategóriájában, igazi ár/érték bajnok. De mi a helyzet a hazai gyártású kommerszekkel?

Természetesen azért ismerem őket, hiszen megkerülhetetlenek. Zsenge kezdőként még naivan kóstolgattam a sima Sopronit meg a Dreher Classicot, és a mostanában kijött, „kisüzemiszerű” darabokat is nyomon követtem. Meg egyébként is, ha belegondolunk, megkerülhetetlenek a hazai gyártású nagyüzemi sörök, hiszen ott vannak a sarki Cooptól kezdve a legnagyobb Intersparig mindenhol az italosztályon, ezekkel kínál nagy lelkesen vendégségben a nem éppen söresztéta ismerős, és ha haverokkal beültök egy átlag vendéglátóhelyre, akkor többnyire ezek közül kell valamit választani.

Véleményem szerint a hazai gyártású nagyüzemiek két nagy csoportra bonthatóak: vannak szép számmal köztük olyanok, amiket maximum szomjhalál közeli állapotban innék csak meg… nah, jó, igazából jobban belegondolva akkor sem… khm… szóval viszont van egy másik csoport, amely tökéletes menekülősörként funkcionál, illetve értelmes alternatívát nyújt ivósörre azoknak, akiknek mondjuk nincs lehetőségük északi szomszédainknál időről időre megejteni egy beszerző körutat. Utóbbiak közé tartozik néhány régóta piacon lévő és viszonylag megbízhatóan konstans korrekt minőséget kínáló darab, mint például a Soproni 1895, de a legtöbb az újonnan piacra dobott termékekből kerül ki.

Ha a kisüzemek(divatosan a „kraft”) képviselik a sörforradalmat, akkor a hazai nagyüzemek a „fontolva haladók”. Lassan reagáltak a változó trendekre és újonnan felmerült fogyasztói igényekre, ráadásul csak apró léptekben haladnak előre, de az kétségtelen, hogy az irány az többnyire jó. Az viszont eléggé változó, hogy a termékek, amiket a „nagyok” próbálkozásai szültek meg, milyenre sikerültek. Vannak olyanok, amelyek kicsivel sem képviselnek magasabb szintet, mint a tipikus, már régóta a piacon lévő hazai kommerszek, ugyanakkor olyanok is akadnak szép számmal, amelyek a fent említett célokra(menekülősör, ivósör) tökéletesen megfelelnek. Ilyen például a Heineken Hungária Óvatos Duhaj termékcsaládja is.

//Soproni Óvatos Duhaj IPA//
Ha három-négy éve valaki azt mondja nekem, hogy valamelyik hazai nagy gyártó IPA-t fog főzni, akkor habozás nélkül kiröhögtem volna. Mert bizony megvoltak azok az idők, amikor a kukoricás alapú Dreher Hidegkomlós még nagy durranásnak számított, sőt még azok is, amikor még egy grízes, de azért hidegkomlózott nagyüzemi lager gondolata is merő abszurditásnak tűnhetett. Mostanság viszont már teljesen természetesen, hogy mindenhol ott figyel a polcokon a modern desginú fehér doboz és egyáltalán nem is nehéz olyan vendéglátóhelyet találni, ahol akár csapon is tartják. Ez utóbbi pedig különösen üdvözítő, mert hazai boltokban még csak-csak tudok magamnak ivósört találni, de Heineken Hungária érdekeltségű helyeken eléggé meg voltam lőve. A Soproni 1895 valamiért csak üzletekben volt elterjedt, kocsmákban, strandi büfékben maximum pár üveg bujkált a hűtőben, az Edelweisst világ életemben utáltam, Heinekent minek igyak, ha nincs íze… szóval általában maradt a Fekete Démon, de az a régi változat nem volt egy nagy szám. Az Óvatos Duhaj IPA viszont a maga ligájában határozottan jó helyen áll.

Pohárba kitöltve egy narancsos beütésű, teljesen opálos italt kapunk, ami bizonyára sok, sima pale lagereken szocializálódott átlagfogyasztónak meglepetést okozhatott, hiszen az ő fogalmaik szerint a sör nem így néz ki. Nos, ha éppen leszűrik, akkor tényleg nem. Ugyanakkor az IPA-k – hasonlóan mondjuk a weizenekhez – a legtöbb esetben szűretlenek, ekkor pedig teljesen rendben van az ilyen opálos kinézet. A habja szép nagy és egészen tartós, és ez egyébként jellemző az Óvatos Duhaj termékcsalád mindegyik tagjára… na, de vissza az IPA-jukhoz! ;) Az illata valóban hozza azt, amit egy amerikai aromakomlókkal készült divatos IPA-tól elvárhatunk, noha tény és való, hogy bőven volt már szerencsém intenzívebb illatélményhez mind a műfajon belül és kívül is. De a lényeg, hogy a doboz hátulján feltüntetett citra és cascade komlók valóban belekerültek a sörbe, nem csak a Heineken Hungária marketing osztályának ügyes elterelő hadműveletét tisztelhetjük ebben a leírásban. Persze a világ rendje nem borult fel, a mamut méretű multi céghez tartozó nagyüzem nem hazudtolja meg magát, mert azért a fent említett két drága komlóval alaposan spóroltak. Ez az ízén még inkább érződik, mert a korty leginkább úgy néz ki, hogy egy amúgy kellemes malátás alapra némi trópusi gyümölcsösség építkezik, de ez azért visszafogott, nem annyira intenzív, a korty lezárásakor pedig elmarad a várt, szokásos fajtakeserű. Ha nagyon szigorú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ez nem is igazán IPA, vagy ha igen, akkor eléggé homeopátiás. Ugyanakkor tény és való, hogy kellemes elkortyolgatni, mindenki számára könnyen elérhető, és a 230 forintos ár kimondottan kedvező érte. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez volt az első bolti forgalomba kerülő hazai nagyüzemi felsőerjesztésű sör, és hogy jelentős marketingkampányt is kapott, nem csodálkozhatunk azon, hogy mekkora sikert aratott még a sima pale lagerekhez szokott átlagfogyasztók körében is.
Ár/érték arány: 7/10.

//Soproni Óvatos Duhaj APA//
Az APA vagyis American Pale Ale az Óvatos Duhaj termékcsalád legújabb tagja, és erőteljes párhuzamot fedezhetünk fel közte és az Óvatus Duhaj IPA között, sőt mondhatnám úgy is, hogy a két sör kimondottan hasonló. Ez alapvetően nem probléma, hiszen a kisüzemek esetében is lényegében sokszor – nagyon leegyszerűsítve – csak annyi a különbség egy APA és egy IPA között, hogy előbbi az utóbbi vizesebb, könnyedebb változata. A csavar a történetben ott van, hogy a Heineken Hungáriánál fordítva gondolkodtak.

Az Óvatos Duhaj APA kinézetre nagyon hasonló az IPA-hoz, illata viszont érezhetően intenzívebb, már itt többet kapunk a trópusi gyümölcsösségből. Ráadásul ennek kicsit másik vonalát domborítják ki, hiszen a frissítő citrusosság helyett inkább az édesebb vonulat kerül előtérbe, véleményem szerint egészen konkrétan a mangó dominál. Íze továbbviszi azt, amit az aromája már felvezetett, a trópusi gyümölcsösség itt is intenzívebb, ráadásul a malátalap szerintem kicsit teltebb, és összességében testesebb a sör(egyébként az alkohol is picit több benne, mint az IPA-jukban), ami egészében egy édesebb karaktert kölcsönöz az Óvatos Duhaj APA-nak. De komlókeserűt ebben se igazán érdemes keresni, szóval a különbségek a fent említettekben ki is merültek. Ára természetesen ugyanannyi, mint az IPA-nak, és igazából én azt mondanám, hogy ízlés kérdése, ki melyiket preferálja jobban… tehát, hogy ki mennyire édesszájú és mennyire nem, de azért ha meg úgy nézzük, az APA azért összességében ízgazdagabb, mint az IPA, így az értékelésben egy fél ponttal afölé helyeztem.
Ár/érték arány: 7,5/10.

//Soproni Óvatos Duhaj Démon//
A termékcsalád utolsó tagja a régi Fekete Démont váltotta fel. Tulajdonképpen annak egy picit feljavított és továbbgondolt változata. Amennyire vissza tudok emlékezni, a régi Fekete Démon egy kimondottan vizes, jobbára inkább karamellesen édes semmint kávésan keserű egyszerű és összességében nem túl jó, de azért iható barna lager volt. Az új Démonnál már a címke hátulján észrevehetjük a különbséget, ha figyelmesen végigolvasunk mindent, ugyanis annak tanúsága szerint saphir aromakomlót tartalmaz. Ez egyébként se nem tipikus se nem amerikai, de elég annyit tudni róla, hogy ez egy elég új keletű német komlófajta, többnyire citrusos íze van, és állíólag pár sörgyár a drágább cascade helyett használja.

Miután kitöltöttük az éjfekete színű italt a pohárba és megszagoltuk, érezhetjük, hogy igen, itt az illatában bujkál valami olyan, ami emlékeztet valamiféle citrusosságra, deee… hát azért leginkább kávés az aroma. Az íz is megmarad leginkább az egysíkú kávésság terén, csak a korty elején lehet felfedezni némi citrusosságszerűt. Már ha nagyon odafigyelünk. De azért sokat mond, hogy feltűnőbb változtatás az, hogy sokkal inkább a kávésan keserűbb, szárazabb vonal felé tolták el ezt az új Démont, plusz szerintem kicsit testesebb is lett. Összességében rendben van egyébként az új Démon, de nekem őszintén szólva az a fura citrusosságszerű valami inkább zavaró volt benne, mintsem kellemes összetevője a kortyérzetnek. Meg hát külföldi nagyüzemi barna lagerek között bőven ittam már ennél jobbat, elég csak olyanokra gondolnom, mint az Urpiner Dark, a Topvar Marína vagy a Bernard Cerny Lezak… szóval számomra az új Démon a leggyengébb tagja az Óvatos Duhaj termékcsaládnak, de ez is bőven megüti az iható szintet, viszont mivel az ára ugyanannyi, mint a másik két testvérének, egyértelműen nem ezt emelném le a polcról és raknám a kosárba, hanem bármelyiket azok közül.
Ár/érték arány: 6/10.

Next level Eichbaum? – Steam Brew sörök bemutatója

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Relatíve újdonságnak számítanak a hazai boltok polcain a Steam Brew sörök, azonban biztosra veszem, hogy aki nem nyílegyenesen a rekeszes Arany Ásóra vagy KőBambira veti rá magát, hanem nyitott szemmel jár a hiperek sörös polcai mellett, biztosan kiszúrta már a mutatós steampunk designnal ellátott dobozokat. És ha eljutott esetleg az egyszeri érdeklődő addig, hogy le is emelte valamelyiket a polcról, akkor a fordítva felragasztott magyar címkéről ki is betűzhette, hogy a gyártó a Privatbrauerei Eichbaum. Ha valaki nem ismerné ezt a német céget, akkor azt kell tudnia róla, hogy korábban a Spar üzleteket árasztotta el konkrétan Eichbaum néven futó kimondottan olcsó, de elfogadható minőségű import sörökkel, melyek általában a hagyományos német lager vonalon mozogtak, mint mondjuk a pilsner, a schwarzbier vagy a vienna, de akadt köztük például egy úgynevezett extra stout is. Részemről azt tudom mondani, hogy korrekt ár/érték arányt képviseltek, némelyik ivósör szinten kimondottan ízlett is, így ezekből többször is vettem. És most itt vannak ezek a prémiumabb szegmensbe pozícionált termékek… a kérdés csak az, hogy jók-e ezek nekünk?

Steam Brew German Red

Érdekes megnevezés, ráadásul a Ratebeer.com szerint ez nem is egy vienna, mint ahogy ezután várná az ember, hanem egy bock. Mondjuk az jogos, hogy "birodalmi" testvéreihez hasonlóan egy picivel meghaladja a 16 balling fokot, így lehet bock, a színe meg… hát vöröses beütésű, nem a tök fekete szokásos, de még csak nem is a ritkább világos. Mindegy, amúgy szép, ahogyan a tartós, egybefüggő habja is, és hát az illata… nem igazán fordult még elő hozzáadott gyümölcs nélkül készített sör esetében, hogy konkrétan eprességet érezzek akár illatát akár ízét tekintve, de itt mégis ez történt! És igen, a korty eleje erről az epres-málnás gyümölcsösségről szól némi karamellmalátával megtámogatva, a lezárásban pedig egy szolid komlókeserű kap szerepet. A nagy test mellé általában magas alkoholfok is társul, így van ez mindegyik Steam Brew sör esetében is, de itt az alkoholt sikerült teljesen jól elrejteni, beleolvad a malátalapba, nem üt ki az íze bántó karcosságként. A Steam Brew German Red nálam ezzel az eprességgel egy egészen érdekes darabbá vált, és érdekessége mellett kellemes is kortyolgatni, szóval azt mondom, hogy az ötszáz forintos ár a fél literes dobozért korrektnek mondható, és nem zárkózom el a lehetőségtől, hogy újra vásároljak ilyet, illetőleg ajánlom mindenkinek, aki egy kellemes, gyümölcsös-malátás-krémes kortyérzetű sört inna! :)

Steam Brew Imperial IPA

A második tesztalany egy imperial IPA… mily meglepő… khm.. szóval kitöltve látjuk, hogy igencsak opálos, tulajdonképpen olyan, mint egy rostos üdítő, csak éppen fehér habbal, innen pedig egyenesen következik, hogy szűretlen darabról van szó. Ez teljesen normális IPA-k esetében, ahogy a trópusi gyümölcsös illat is, amelyben én leginkább mangót és narancsot véltem felfedezni. Az viszont már nem, hogy az egész korty abból áll, hogy az elején van némi az előbb említett trópusi gyümölcsökből, kapunk némi citrusosságot is, csak éppen ezek az ízek hamar kifulladnak, és a végén, ahol a komlókeserűnek kéne lennie, ott nincs semmi. Igazából persze nem lehet kimondottan rossz sörnek nevezni, hiszen bántó mellékízek sincsenek benne, sőt pozitívumként itt is megemlíthető, hogy az alkoholt jól elrejtették, egyszerűen csak kevés benne az ízintezitás, az egész korty olyan üres. Így egyszer elment, de ezt mondjuk többet nem venném meg, főleg nem ezen az áron…

Steam Brew Imperial Stout

És hát utolsó darabnak maradt ez az imperial stout… hát igazából a másik „birodalmi” sörrel párhuzamba állítható abból a szempontból, hogy ez is elég üres, pedig aztán az imperial stout pont az a műfaj, amiben igencsak komplex darabokat szoktak letenni az asztalra. Oké, persze ez csak egy ötszáz forintos sör, de szerintem annak is kevés. A színe persze tök fekete, meg szép, barnás, nagylyukú habja van, de az illata annyira nem intenzív, mindenesetre leginkább aszalt szilvásnak mondanám. Ízében is végigvonul ez, de mellé nem nagyon társulnak más ízjegyek, vizesnek és semmilyennek hat, maximum kicsi feketekávét vagy kakaót lehet a végébe beleképzelni, de tényleg csak nagyon minimálisat. Mondjuk az alkoholíz legalább ebből sem üt ki, és nyilván egyszer ez is elment, de igazából szerintem árát ez sem igazán éri, és többet nem vennék belőle… ha újfent Steam Brew sörre fájna a fogam, egyértelműen a German Redet választanám! ;)