Karlovacko Pivo teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Karlovacko Pivo a legmainstreamebb sör Horvátországban, igazi helyi népsör,azonban nemcsak maguk az ott élők nyelnek le belőle nem kevés dobozzal, üveggel, pohárral avagy korsóval is, hanem a nem kevés turista is, akik évről évre ellátogatnak a vadregényesen sziklás tengerpartra… na, jó ez sokkal epicebb felvezető kezd lenni, mint amilyet ez az amúgy faék egyszerű sör megérdemel, szóval inkább leállok és csak annyit mondok: ha valaki nyaralt már a horvátoknál fixen találkozott ezzel a sörrel, aki meg nem, az majd fog, ha majd egyszer oda megy nyaralni. De persze a lényeg leginkább most is az, milyen maga a sör, úgy hogy bele is vágok! ;)

Mondjuk túl sok meglepetés nem lesz ebben a tesztben, hiszen egy kommersz világos lager nem nagyon szokott meglepetést okozni, vagy ha igen, az nem éppen kellemes, szóval akkor meg inkább legyen tipikus és unalmas a vele való találkozás, nemde? Szerintem abszolút, és valószínűleg a Heineken Hrvatskanál is így gondolták, mert annak ellenére, hogy Karlovacko Pivo kukoricát is tartalmaz mind az illata mind az íze nagyon semleges, visszafogott. A korty nem tartalmaz kellemetlen mellékízeket, tehát egy teljes doboz vagy üveg elfogyasztása is fájdalommentes, ugyanakkor izgalmakat meg komlót se keressünk benne: egyhangú, halvány malátásság jellemzi a nagyrészt amúgy teljesen jellegtelen sört. Viszont az tény, hogy egy korrekt teste azért legalább van, 11,6 balling fokos és kajak nem is érződik vizesnek, szóval ez úgy rendben van. Meg igazából maga a Karlovacko Pivo is, ha csak arra kell, hogy valamit eliszogass a tengerparton a fülledt melegben, ami hideg és az ízzel szemben csak annyi az elvárás, hogy ne legyen bántó. Egyébként felejtős a dolog, sőt konkrétan felejthető maga a sör is, én azt hiszem, akármilyen hőség is lenne, inkább a barna lagerüket választanám, a Karlovacko Crno-t, de ez már csak egy kis tök subjektív side note. ;)

Családi legenda – Delirium Nocturnum teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Nocturnum a Delirium sörök közt amolyan misztikus legendának számít nálam már egy ideje: tudtam, hogy létezik, érdekelt is, de mivel Metroban(meg úgy overall hiperekben) sosem bukkant fel az alap Tremensszel, a meggyes Reddel és a limitált karácsonyi Noellel szemben, ezért eddig nem sikerült beszereznem. Most viszont a Beerselectionről ezt is berendeltem, ahogy az Orvalért, úgy ezért is 1090 forintot kellett kicsengetnem, ami bőven több, mint akármelyik Delirium ára a Metroban, de megint csak: ez az exkluzivitás és ritkaság felára. Az igazi kérdés inkább az, milyen a Nocturnum a Brouwerij Huyghe többi termékéhez képest? (Meg úgy egyáltalán… )

Annál jóval több habja volt, mint amennyit a képen láttok, de sokat tököltem meg balfaszkodtam a fotózással, azalatt meg ennyi lett belőle, szal ja… hát tartós az viszont nem volt. Az illata intenzíven szedres, de azért ha jobban megszagoljuk, van benne némi szilva és alkoholosság is. A kortyban erőteljesebb lesz a szilvásság, ami a Noelből ismerős volt már, de itt a szedresség egyenrangú partnerként van jelen mellette. Karamelles is, meg egy pöppet diós, de egyik sem annyira hangsúlyos, mint a Noelben, bár tény, hogy azért az összképben fontos szerepet játszik a karamellmaláta. A gyümölcsösségét, különösen a szedrességét, nagyon szerettem, sőt összességében is van olyan jó, mint a Tremens vagy a Noel, de őszinte leszek, jobbnak nem jobb, csak ritkább. Itt tényleg ennyi a felár, de ha valaki kedveli a Brouweri Huyghe termékeit, legalább egyszer is mindenképpen érdemes szerintem megkóstolnia! ;)

Okocim Jasne Okocimskie & Okocim O.K. Beer teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Lassan körbejárjuk itt a lengyel nagyüzemeket, hiszen a Heineken és az Asahi helyi termékeire, brandjei vetettük már egy-két pillantást, most pedig a Carlsberg Polska alá tartozó Okocim márka két sörét vesszük górcső alá. ;)

//Okocim Jasne Okocimskie//

Az Okocim Jasne Okocimskie egy világos lager, azonban kellemesen meglepett, lévén nem igazán illeszkedik a lengyel nagyüzemi átlagba, sokkal inkább pozitív értelemben emelkedik ki belőle. Illatában visszafogott malátásság és friss komlósság vegyül. A korty egyértelműen komlósabb, mint a legtöbb kommersz lengyel pale lager, ráadásul a komlózás amolyan wernesgrünerszerűen gyógynövényes, és tök harmónikusan is összepasszol a kellemes malátalappal. Sőt élesztős, hellesesen őszi gyümölcsös(almás-körtés) ízjegyeket is sikerült felfedeznem benne(és ahogy melegedett a sör, úgy lettek ezek egyre hangsúlyosabbak). A teste teljesen rendben van, 11,3 balling, és összességében is tök jó világos lagerről van szó, amit érdemes megkóstolnotok, ha Lengyelországban jártok.

//Okocim O.K. Beer//

Ez is az átlag kommersz lengyel világos lagernél komlósabb darab volt, számomra a Zywiec Premiumhoz hasonlított. Mind az illata, mind az íze keserűbb komlózást ad át, ami már-már pilsneres, bár nem egészen olyan intenzitású, és ahogy a Zywiec Premium, úgy az Okocim O.K. Beer sem illeszthető be egyértelműen se a német se a cseh vonalba, de… hát, valami olyasmi. Pilsnerszerű. A malátalap is friss, akár a komlózás, és a kettő aránya itt totál harmonikus: abszolút nem szétesős a sör, teljesen csiszoltnak érződik. Erről nem sikerült kiderítenem, hány balling fokos, de a teste ennek is tök rendben volt. Ahogy az Okocim Jasne Okocimskie-t, ezt is ajánlani tudom kipróbálásra egy lengyelországi látogatás során.

Murauer Weissbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Brauerei Murau egy-két cuccával összefutottam már, a sógoréknál nagyjából mindenhol kapható alapsörüket, a Marzent fixen kóstoltam, de csak annyi maradt meg belőle, hogy nem volt valami jó. Meg ott van a barna lagerük, a Dunkel, ami már nem volt rossz, hasonlított a Gösser Stiftsbraura az egyértelműen édes karakterével, de pont ezért nem kifejezetten az én ízlésem. De a főzdének van egy csomó söre, ezeknél jóval érdekesebb és ígéretes darabok is, így amikor szembe jött velem az osztrák Intersparban a weizenjük, kíváncsi lettem, hogy mit sikerült letenniük az asztalra ebben a műfajban egy olyan piacon, ami amúgy tele van jobbnál jobb búzasörökkel.

A megjelenése a szokásos szép, búzás jelleg, tetszetős volt, ahogy az illata is: intenzív banánosság áradt a korsóból némi citrusossággal megtámogatva. A korty elején még visszakapjuk ezeket, csak kár, hogy nem tartanak ki sokáig. Elég hamar konkrétan totál eltűnik mindenféle íz a Murauer Weissbierből, úgyhogy hiába a jó kis intro, a sör nagyrészt tök semleges, mint egy alap Erdinger. Egyébként a teste is nagyon vékony még weizenekhez képest is, szóval összességében elég gyenge darab, igaz bántó mellékíz nincs benne, szóval nagy melegben, jól behűtve akár oké lehet… vagyis inkább lehetne. Ha nem lennének hasonló áron vagy akár kicsit olcsóbban is ott a polcon olyan nagy nevek ebben a stílusban, mint a Löwenweisse, vagy akár a Weihenstephaner.

Életem legnagyobb csalódása? – Tomislav Crno teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Na, jó nem, tutira nope. De azért nem kis kiábrándulás volt, mikor idén nyáron először jutottam hozzá a Tomislav Crnohoz. Már régebben kinéztem magamnak, igazából már úgy három-négy évvel ezelőtt, amikor megismertem és megszerettem a Karlovacko Crnot. A paraméterek alapján tök jónak tűnt, 17,75-es balling fok és szintén barna lager, vagyis bak/duplabak, gondoltam, de ratebeeren megláttam, hogy megkapta a fancy „baltic porter” címkét is, ami amúgy tök ugyanaz, mint mit az előbb írtam, csak az agyam az elnevezés miatt egyből a Pardubicky Porterrel meg a Zywiec Baltycki Porterrel kapcsolta össze. Hiba volt, mert jelen tesztalanyunk, a Zagrebacka Pivovara terméke 100%, hogy nem említhető egy lapon a fenti kettővel.

A Tomislav Crno legnagyobb baja, hogy papíron hiába van benne rengeteg anyag, ha amúgy se az illatában se az ízében nem érezzük ezt. Az illata az konkrétan csak és kizárólag alkoholosan édes, a korty meg majdnem csak és kizárólag alkoholosan édes. Utóízében felfedezhetünk némi pörköltmalátásságot, azt a fajtát, aminek amúgy a sör alapját kéne képeznie, de itt csak a lezáráshoz járul hozzá némi kávéssággal és étcsokissággal egy kis fémességgel karöltve. De egyébként magára az ízére is azt tudom csak mondani, hogy totál alkoholos, elképesztően karcos és kifejezetten rossz. Ne vegyétek, ne igyátok, ha jó barna lager kell a horvátoknál, akkor ott van a Karlovacko Crno, azt tudom ajánlani. ;)

Tetszik a content? Szeretnél értesítést kapni a frissekről? Akkor kövess be Instán, hogy ne maradj le egy posztról se! ;)

Warsteiner Premium Verum & Warsteiner Brewers Gold teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Még nyáron az Aldiban találtam rá erre a párosra, és bár a Premium Verumot már ismertem, ittam már évekkel ezelőtt, nem igazán rémlett, milyen volt, ezért itt volt az ideje az újrakóstolásnak. És persze a Brewers Goldra is kíváncsi voltam, így abból is került egy a kosárba. Meg aztán több is mindkettőből, mert a tesztet követő hetekben eléggé rájártam a helyi kis Aldi Warsteiner készletére, hiszen 350 és 400 forintos áron a fél literes doboz ezekből elég durván best buynak számít: a Warsteiner Brauerei Haus Cramer elegáns, csiszolt és nagyüzemi szinten nézve kifejezetten érdekes lagereket készített a fenti fantázianevek alatt.

//Warsteiner Premium Verum//

Igazából ez a márka alapsöre, már nagyon régen is lehetett kapni három decis üvegben, és a típusát tekintve pilsner, tehát az ember gondolatban már egyből be is sorolja a Krombacher, Radeberger, Bitburger, Wernesgrüner, Berliner Kindl vonulatba, ami valahol érthető, ugyanakkor a Warsteiner Premium Verum nálam egyértelműen kiemelkedik a kommersz német pilsnerek közül. Már az illatán érezni a feltehetően élesztőtől származó borsos, füstös-füstöltes jelleget az amúgy tök friss komlósság mellett. A korrekt testre és malátalapra építkező kortyban is az egyik fő ízjegy ez lesz: borsos, füstölt szalonnás, egészen konkrétan nekem megidézte a Chio baconös chipsét. És persze emellett ott van egy markáns, keserű komlósság is, amely egy hosszantartó utóízt is ad a Warsteiner Premium Verumnak.

//Warsteiner Brewers Gold//

A fekete doboz dacára a Warsteiner Brewers Gold is világos lager, de zwickl/kellerbier, vagyis magyarra fordítva pincesör, ami mindössze annyit jelent, hogy konkrétan szűretlen világos lager. Illata túlteng az élesztősségtől, de abszolút pozitív értelemben, intenzíven almás-körtés jellegű. Az őszi gyümölcsösség a korty első felét is uralja, és itt már kiegészül barackossággal is, a lezárás és utóíz pedig erdei gyümölcsösen fanyar. Testesebb, mint a Premium Verum és tök jó telt malátásság van a gyümölcsös ízjegyekkel tarkított édes-fanyar koncepció alatt, így – ahogy a Premium Verumnél, itt is - összességében egy nagyon harmonikus, csiszolt, de egyúttal érdekes, karakteres összképet kapunk.

Mennyire fáj egy doboz szerb népsör? – Zajecarsko Svetlo Pivo teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ha fejbe dobnak vele, akkor valszeg eléggé. De most nem az ilyenfajta erőszakos cselekedetek fiziológiai hatásait fogjuk kielemezni, hanem azt, hogy mekkora tortúrán kell keresztül mennie az ízlelő bimbóinknak, ha Belgrádban néhány perccel éjfél előtt vagy után beugrunk egy éjjel-nappaliba egy Zajecarsko Svetlo Pivo-ért és egy szürke lakótelepek ölelésébe fogott parkban egy kellően korhadt deszkájú padon ülve megiszogatjuk. Csak hogy meglegyen a tipikus balkáni/közép-európai életérzés.

A Zajecarsko Svetlo Pivo egyébként valszeg az egyik legmainstreamebb szerb sör, ugyanis a Heineken Srbija pale lageréről van szó. Papíron 10,7 balling fokos, és ennyit még el is tudok hinni róla, mert nem volt nagyon vizes, sőt konkrétan korrekt volt a teste, deee… ne szaladjunk ennyire előre!

Ha azt mondom, hogy az illata visszafogott, akkor az több, mint enyhe eufémizmus, mert inkább nonexisztens, alig észrevehetően, egészen picikét édeskés, de ennyi. A korty eleje meg a közepe is olyan semleges, hogy gyakorlatilag olyan, mintha csapvizet innál, ezért fura, hogy az utóíze meg egy markáns és viszonylag hosszantartó, kissé fémes keserű. Az egész concept abból a szempontból érdekes, hogy az ilyen tök semmilyen pale lagereknek nem, vagy csak nagyon kevés utóízük szokott lenni, de amúgy nyilván nem egy izgalmas sör, viszont annyira azért nem is fájdalmas, mint amennyire sejtettem, hogy az lesz. Persze az egész amolyan tipikus balkáni bárdolatlansággal van összerakva és az a fémes keserű nem éppen kellemes a végén, és tuti, hogy nem venném meg még egyszer magamtól(főleg nem nyolcvankilenc centért, mert az osztrák Lidl-ben ennyiért adták) de ittam ennél sokkal borzasztóbb pale lagereket is, és nem is kell messzire mennem, mert itt most gondolhatok a „bőven rosszabb” alatt a Soproni Klasszikusra vagy a sima Borsodira. Sad but true.