A sógoréknál mindennap sörünnep van? – Osztrák marzenek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Azt szokták mondani, hogy az osztrákok a németektől kapták a sörkultúrájukat. Mondjuk ez tök logikusnak tűnhet, ha azt nézzük, hogy milyen hagyományos típusokat főznek az osztrákoknál a nagyüzemek, hiszen a heller bockokat és a bajor vonalra hasonlítani próbáló weizeneket alapvetően tényleg a németekhez kötjük. És hát a Hirter Privat Pils is inkább közelít egy Wernesgrünerhez vagy Radebergerhez semmint egy Pilsner Urquellhez vagy Krusovice Imperialhoz, ugyanakkor nyugati szomszédainknál könnyen felfedezhetünk egy furcsaságot, ha végignézzük egy Intersparban a söröket. Olybá tűnik, hogy a legtöbb márka egy euro körül kínált alapterméke, tehát a hétköznapi ivósörök, marzenek.

A marzen viszont alapvetően a németeknél egy időszakos sör, egészen konkrétan csak az Oktoberfestre szokták készíteni a főzdék, az átlag sörök sokkal inkább a helles és a pils kategóriába esnek náluk. A „márciusi” sörök egyébiránt az átlagnál kicsit testesebb, erősebb, hagyományos bajor alapanyagokból készült lagerek. A történeti hátterükről annyit, hogy a 19. század előtt még a modern hűtéstechnika hiánya miatt csak télen tudtak lagereket készíteni, hiszen nyáron képtelenek voltak biztosítani az erjedéshez szükséges alacsony hőmérsékletet, és hát március volt az utolsó hónap, amikor még az időjárás engedte az alsóerjesztésű sörök készítését. Az ekkor lefőzött, az átlagnál kissé erősebb és testesebb söröket hideg pincékben tárolták el, hogy majd szeptember végén, egy fesztivál(ma ez az Oktoberfest) keretén belül elfogyasszák őket.  Idehaza az említésre méltóak közül a Paulaner festbierje szokott feltűnni szeptember végén a boltok polcain, ha valaki ivott már olyat, akkor nagyjából képben van azzal, milyen egy marzen… és hogy az osztrák marzenek milyenek? Hát mindenfélék csak nem olyanok, mint amilyennek egy „márciusi” sörnek lennie kell. ;)

//Gösser Marzen//

Valószínűleg a Gösser a legismertebb osztrák sörmárka, idehaza is kapni ilyen néven sört(Gösser Spezial), de ezt a Heineken Hungária főzi, és az évek során kritikán aluli lett a minősége, így senkinek nem ajánlom a fogyasztását, azt meg főképp nem, hogy ez alapján ítélje meg a Gössert, mint márkát. Ezt egyébként egy termék megkóstolása után amúgy sem érdemes megtenni, hiszen valódi, osztrák gyártású Gösserből rengetegféle létezik, csatos üveges szűretlenek, 16 ballingos világos baksör, Stiftsbrau néven tipikus barna lager, és persze mostani teszt alanyunk, a névleg marzen ivósör.

A Gösser Marzen megjelenése egészen szép, aranysárga színnel és összefüggő, tartós habbal operál, és az illata is kellemes… mi baj lehet akkor? Igazából azon kívül, hogy ez nem egy marzen, semmi. A korty egy telt, édes, malátássággal kezd, majd a korty pedig már egy jól ismert keserűvel zárul. A sör egyébként korrekt testet kapott, 11,8 balling fokos. Nos, tudom én, hogy ez a leírás elég unalmasan és átlagosan hangzik, és őszinte leszek: ezt a sört mindenki annak is fogja látni, ha megkóstolja. Legalábbis elsőre biztosan. De ha úgy dönt, hogy többet is elfogyaszt belőle, és időt szentel annak, hogy türelmesen kortyolgatva kiismerje, akkor a Gösser Marzen lehet, hogy úgy kinyílik számára, ahogy nekem tette. Nekem ugyanis ebből nem egyetlen teszt alany jutott, hanem mivel ötvenkét centes akciós darabáron dobta utánam az Interspar egy éve egy teljes tálca vásárlása esetén, beneveztem arra a huszonnégy dobozra. Ez a huszonnégy doboz pedig lassanként, hosszú időintervallum alatt fogyott el, és az a helyzet, hogy a vége felé, az utolsó tíz doboznál már azt vettem észre, hogy a kellemes kortyérzetű, de amúgy tök átlagos ivósörben hellesekre jellemző zamatosság és enyhe őszi gyümölcsös ízjegyek jelentek meg. Valószínűtlennek tartom, hogy a sör érett, az ilyen egyszerű világos lagerekre nem hat az ilyesmi, egyszerűen csak egyre jobban kiismertem a sört, és még inkább azon a napon a szokottnál lassabban és nagyobb odafigyeléssel kortyolgathattam a Gösser Marzent, így történhetett, hogy felfedeztem benne az amúgy eléggé lapuló ízjegyeket.

Ugyanakkor ha valaki nem is találkozik az őszi gyümölcsökkel meg a helleses zamattal benne, akkor sem fogja valószínűleg megbánni a kóstolást, mert a Gösser Marzen egy kellemes és valójában könnyen megkedvelhető ivósör, csak mivel semmi érdekeset nem tartogat, túl nagy elvárásokat nem szabad támasztani felé. :)

Ár/érték arány: 7/10.

//Zipfer Marzen//

Ha a Gösser a legismertebb osztrák sörmárka, akkor a második a Zipfer, melynek valószínűleg az az egyszerű, prózai oka, hogy ilyet konkrétan lehet kapni itthon is. Importálják ezt a „marzent” is, de lehet kapni egy másik világos lagerüket is, bár nyilvánvalóan idehaza nem egy tömegesen fogyasztott kommersz sör, lévén az import német kommerszekkel együtt erősen túlárazták őket. Mondjuk a kóstolási tapasztalataim alapján teljesen mindegy, mennyiért adják, a Zipfer Marzent nem igazán ajánlom senkinek.

Már megjelenéskor megfigyelhetünk eltéréseket, hiszen a színe haloványabb, mint a Gösseré, és a habja sem bizonyult olyan tartósnak, és illatába is fémesség vegyült. A korty legeleje a telt, édes malátásság helyett inkább semmilyen, aztán ezt a jótékony semlegességet felváltja komlókeserű és durva fémesség elegye. Sejthető, hogy ilyen benyomások után eléggé küzdöttem az elfogyasztásával, amelynek az lett az eredménye, hogy a korsóba kitöltött sör egyre csak melegedett, és amikor elért egy bizonyos szintet, akkor már savanykás mellékízek is megjelentek benne… nos, ekkor öntöttem ki a maradékot. Egyébiránt ez is 11,8 balling fokos, tehát a testtel nem lenne gond, csak… hát az a baj, hogy ha annyira szar a sör, hogy nem lehet meginni, akkor teljesen mindegy, mennyi a szárazanyagtartalma, nem? :D

Á/érték arány: 2/10.

//Egger Marzen//

Az Egger már talán nincs benne annyira a köztudatban, azonban ilyet is lehet kapni itthon, és még import is, csak éppen nem a „marzent”, hanem a heller bockjukat, és kissé fura módon, mindenféle marketing vagy hírverés nélkül az Aldi vette fel nemrég az állandó kínálatába. Egyébiránt nem rossz sör az, ahogy a gyár alapterméke, az Egger Marzen sem.

Megjelenése nagyon hasonlít a Gösser Marzenére, és az illata is erőteljes rokonságot mutat, de még a szárazanyagtartalma is ugyanúgy 11,8 balling fok, azonban ízlelés terén már egy erőteljesen szembetűnő, lényegi különbségre bukkantam: ennek a végéről igazából hiányzik a komlókeserű. Vagyis hát annyira enyhe, hogy alig lehet észrevenni. Ez mondjuk nem konkrét, objektív hiba, inkább stílus kérdése, és amúgy a malátalappal – azt leszámítva, hogy semmi extrát nem nyújt – nincs gond. Tulajdonképpen ízlés kérdése, ki melyiket veszi, aki nagyon nem szereti a komlókeserűt, annak az Egger Marzenét ajánlom, akik meg olyan osztrák ivósört szeretne, ami nem megy el annyira a malátás irányba, hanem azért van benne észrevehető komlósság is, annak meg a Gössert. Összességében én személy szerint a Gössert jobban megkedveltem, főképp azután, hogy abban felleltem a fent említett ízjegyeket, míg hiába volt szintén egy tálca az Eggerből is itthon, az ő esetében ilyesmi nem történt az idők során. Ugyanakkor az tagadhatatlanul az Egger mellett szól, hogy a nagy átlaggal ellentétben egy euro helyett hetven cent környéki áron kínálják, így úgy döntöttem, hogy a pontszáma meg kell, hogy egyezzen a Gösserével. :)

Ár/érték arány: 7/10.

//Steffl Marzen//

És kérem szépen, utolsó tesztalanyunk is ismerős lehet sokaknak, hiszen Stefflt is lehet kapni itthon, csak éppen azt egyszerűen Steffl Biernek hívják és a Heineken Hungária készíti… vagyis szerintem a helyesebb kifejezés, hogy kotyvasztja. Igazából borzalmas alsópolcos sör itthon, nem is érdemes fecsérelni rá a szót. A tapasztalat általában az, hogy az eredeti mindig jobb, mint az itthon licence alapján gyártott, és ez itt sincs másként. Csak éppen ettől a Steffl Marzen még nem lesz igazán jó sör.

Színe halovány, inkább a Zipfer Marzenre hasonlít, habja ennek is hamar eltűnt, illata elég semleges, kicsit talán malátás, de ennyi. Ez tulajdonképpen tökéletesen leírja azt is, hogy milyen a kortyérzet: semmilyen. Egy nagyon picit malátás tán, de egyébként annyira fájóan jellegtelen, hogy igazából nem is lehet róla mást írni. Persze ez még mindig jobb, mint a mellékízekkel teli itthoni Steffl, de így is csak a „max ingyen kéne” kategóriába esik bele nálam a Steffl Marzen.

Ár/érték arány: 3/10.

Összességében bár egyik osztrák „márciusi” sör sem a tipikus bajor marzen, de azért vannak köztük kellemes ivósörök, így ha valaki Ausztriában valami egyszerű kommerszre vágyna, akkor bátran ajánlom neki a fentiek közül a Gössert vagy az Eggert, illetőleg ha Steffl-lel kínálnak, az sem tragédia, mert ez itt nem az a borzalom, amit itthon árulnak, csak éppen fel kell készülni rá, hogy az ízek hiányoznak belőle, de az elfogyasztása garantáltan fájdalommentes lesz. A Zipfer alapsörét meg érdemes kerülni, a kóstolásnak úgyis csak szitkozódás meg lefolyóba öntés lesz a vége… én szóltam! ;)

Wells & Youngs Bombardier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Bombardier a Fuller’s London Pride mellett a legelterjedtebb angol ivósör, típusát tekintve természetesen egy bitter, azon belül is ESB. Ugyanakkor mivel nagy tömegeknek szánt hétköznapi termékről van szó, nyilván nem kell olyan markáns és karakteres ízvilágot várni, mint a különleges és kiemelkedő Fuller’s ESB esetében. Ettől függetlenül ez egy jó sör, ha valaki egy egyszerű, de kellemes angol ale-t inna, nyugodtan vegye meg, nem fog csalódni! ;)

Kitöltve a tulipán pohárba az ital egészen sötét félbarna színűnek látszik, rajta a hab szép, krémes és ale-ekhez képest elég nagy is. Illata malátásan édeskés, karamelles, amely – mint oly sok esetben – előrevetíti az ízvilágot is. A Bombardiert inkább az édes karakterre lőtték be, tehát a maláta javára billent el a mérleg. Így egyáltalán nem vizes és vékony, mint a főzde másik bittere, a CourageDirector’s, hanem kapunk egy kellemes, telt, jellegzetes angol malátalapot karamelles kiegészítéssel, amely korrekt testet kölcsönöz a sörnek. A lezárás csak mérsékelten keserű.

Összességében a Bombardier nem egy különlegesség, és nem erre fogunk úgy emlékezni, mint valami nagyon egyedi koncepció, ez egyszerűen csak egy jó hétköznapi angol ale. Viszonylag sok helyen megvásárolható(ebbe több szupermarket is beletartozik, mint mondjuk a magyar Tesco és az Auchan) olyan 800-900 forintos áron, de leginkább vagy a Metroban érdemes felkeresni 630 forintos áron, vagy lecsapni a lidl-s akcióra, amikor szezonális termékként szintén 600 forint körül lehet megvenni.

Ár/érték arány: 7/10.

Hobgoblin teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A második Wychwood sör a britek jellegzetesebb típusát képviseli, azaz a bitterek családjába tartozik.

Hasonló nagyságú, de kissé tartósabb habot produkált, mint a Black Wych, színe vörösbe hajló, de azért inkább félbarna… bár ez nem is fontos. Illata gyümölcsös, és már előrevetíti azt, hogy ez egy lágyabb darab lesz, mint a főzde korábban bemutatott terméke. Itt ugyanis nagyobb teret kap az édes maláta és az erdei gyümölcsösség, a lezárás pedig csak moderáltan keserű. Összességében egy visszafogottabb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb, kicsit kompromisszumosabb darab, amelyet valószínűleg szélesebb tömegeknek szántak, ezért nincs annyira markáns íze. Ugyanakkor a hasonló rendeltetésű, szintén visszafogott ízű bitterek közül számomra mégiscsak kiemelkedik, egyszerűen valahogy többnek érzem egy Fuller’s London Pride-nál vagy egy Bombardiernél, és bár egy Box Steam Derail Ale vagy Fuller’s ESB szintjét nem éri el, tagadhatatlan, hogy kellemes élmény elkortyolgatni egy ilyet. :) 

A beszerzési helyek és árak ugyanazok, mint a Black Wych esetében, tehát Intersparban 900 forint, Metroban pedig 630-ért szerezhető be. Nos, ezért még inkább nem fizetném ki az intersparos alapárat, és ugyanott inkább egy Fuller’s ESB-t vennék, de a metrós áron bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kellemes, és azért egy kicsit egyedibb angol ivósörre vágyik. :)

Ár/érték arány: 7,5/10.

Black Wych teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Wychwood Brewery termékei képezik talán a harmadik legelterjedtebb angol sörszortimentet kis hazánkban. Nincs olyan nagy választék belőlük, mint a Fuller’sekből és a Wells & Youngs termékekből, és úgy vettem észre, nem is kapnak akkora figyelmet, mint ez előbb említett két márka, pedig megérdemelnék.

Először is a kedvencemet mutatnám be közülük, a Black Wychet, ami… nos, nehezen behatárolható kategória. Eleve elég nehéz a stoutokat és a portereket elkülöníteni egymástól, ezt pedig ráadásul egy ideig a Ratebeer a címkével ellentétesen stoutnak sorolta be ezt. Plusz ehhez még hozzájön, hogy a Black Wych esetében a koncepció sem egy hagyományos stout vagy porter elkészítése volt. Eleve a szokásos összetevők mellett megtalálható benne a zab, és olyan komlózása van, hogy felőlem lehetne akár Black IPA is… de ne szaladjunk ennyire előre! :D

Először csak szemléljük meg az igencsak designosra sikeredett üvegből kitöltött italt. Színe természetesen éjfekete, mint úgy egyébként minden stout és porter, és ale-ekre jellemzően a habja nem tartott sokáig, pedig szép nagy lyukú és krémes volt, az illata meg kávés... oké, idáig a hagyományos mederben folynak a dolgok. A korty alapvetően száraz és keserű, nagyon hasonlít a Köstritzer Schwarzbierhez. Természetesen megvannak benne a pörkölt malátás, kávés, és étcsokis(utóbbi elég jól érződik sok más hasonló ízvilágú sörrel ellentétben) ízjegyek, de emellett van benne egy határozott - bár nem annyira burjánzó, mint a belgák esetében - erdei gyümölcsösség, ami ellensúlyozza szárazságát és hosszantartó keserű utóízét. A zab egyébként fogalmam sincs, hogyan járul hozzá a végső ízvilághoz, de tulajdonképpen talán nem is lényeges, hiszen az összkép mindenképpen komplex és izgalmas, így számomra a Black Wych kiemelkedik az átlag porterek és stoutok közül.

Végül az áráról essék még szó… alapjáraton ha szupermarketet kell megnevezni, akkor Intersparban kapni, ott 900 forint, ami azért kicsit sok érte, ha valakinek van lehetősége rá, akkor érdemes – mint úgy általában az angol és belga ale-eket – a Metroban beszerezni, ahol legutóbb 630 forint volt egy palack.

Ár/érték arány: 9/10.

Karpat Belgian Wheat IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Na, most akkor ezt először vegyük át: egy IPA, amiben búzamaláta van és valamiért belgás jellegű is. Végül is nem lehetetlen dolog, a recept a következő: amerikai komlók, búzamaláta és valamiféle fűszer ésper belga élesztő. Lássuk, hogy valósul ez meg! Kitöltve opálos, a búzasörökre jellemző színe van, és illata is elég búzás, sőt hát gyakorlatilag más nem is érződik. Belekortyolva az italba egyből érezni, hogy az aroma komlók teljességgel hiányoznak, tehát az összkép IPA része már nem teljesült. És a fűszerekkel is ez a helyzet, illetve kis címkeolvasgatással ki lehet deríteni, hogy azok papíron sincsenek benne. Hogy mi van akkor az üvegben? Egy pocsékul sikerült fűszerezetlen búzasör, ami még éppen az iható kategóriába esett nálam. Legalábbis nagy nehezen elfogyasztottam a három decit belőle, de többet biztos, hogy nem vennék… és nem csak azért, mert nem valósul meg az, amint a címkén ígértek, hanem egyszerűen azért, mert ez a sör szar. Főképp ennyiért. Inkább iszom külön egy Hoegaardent meg – ha már a főzdénél is kell maradni – egy Karpat True American Apache IPA-t. ;)

Ár/érték arány: 3/10.

Karpat Mustang APA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Következő tesztalanyunk a Pivovar Karpattól egy 13 balling fokos american pale ale, melynek színe nagyon hasonló az IPA-jukéhoz bár kissé sötétebb azért… hmm, ezt fordítva vártam volna, de mindegy. Illatában itt is jön egy citrusosság, de azért másmilyen és malátásság is keveredik mellé. Íze, na, hát először is elég malátás, bár azért ez annyira nem meglepő, lévén az APA-k sokszor tulajdonképpen az amerikai komlós IPA-k kisebb anyagtartalmú, kevésbé komlózott, lágyabb, könnyedebb változatai. Itt sincs igazából ez másként, mert ugye egyfelől van a malátás édeskésség, ami mellé egy citrusos komló épül fel, de itt egy kicsit gyümölcsösebb ez a komló, és határozottan kevésbé keserű, mint az Eagle American IPA esetében. Tehát elmondható, hogy hasonló, de lágyabbra van hangolva az egész. Bár a Ratebeer pontszáma fele annyi, nekem kb. egy szint, sőt ez az APA kicsit jobban is ízlett a lágysága miatt. Amúgy ez nem az állandó kínálat tagja sehol, a Tesco hozott szezonálisan egy négyes pakkot(ami egyébként időnként vissza-visszatér), és abban volt kettő ilyen, de ugyanúgy egy euro harminc centre jön ki egy üveg ára leosztva, mint a külön kapható IPA-juk esetében.

Ár/érték arány: 7/10.

Karpat Eagle American IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Melyik újhullámos főzdének ne lenne amerikai komlós IPA-ja? Hááát... semelyiknek. Nyilván a Karpat sem maradhat ki a sorból, a Tesco polcain mindig ott figyel az Eagle American IPA, amelyről annyit lehet tudni… hogy 15 balling fokos. Nos, a Kaltenecker egy pöppet informatívabb. Mindegy, töltsük ki a félbarna színű italt, és láthatjuk, hogy ennek sincs nagyon habja, és gyorsan el is tűnik. Megszagolva már érezhető, hogy jönnek az amerikai komlók, ízében viszont azért volt egy kis hiányérzetem. Először is, ezt nem éreztem olyan testesnek, teltnek, sűrűnek, mint a Kaltenecker Chopperjét, pedig elvileg mindkettő 15 balling fokos. Másrészt meg se malátásság, se karamellesség nincs igazán benne, a gyümölcsösségből van egy kevés, visszafogott adag benne, de amúgy leginkább az IPA-kra jellemző fajta keserről szól a korty. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne benne citrusosság, hanem inkább azt, hogy a harmónia felborult a keserűség javára, nincs elég gyümölcsösség vagy malátásság, hogy kiegyenlítse, és ez engem zavart, illetve azért hát untatott is, mert azért valljuk be, az IPA-s fajtakeserű önmagában nem túl izgalmas, nemde? Mondjuk, aki inkább a keserűséget kedveli IPA-kban vagy úgy általában a sörökben, annak esetleg tetszhet. Én se mondom, hogy rossz egyértelműen, és sosem innék belőle még egyszer, de nem egy nagy szám, és nincs annyira egyben, nincs benne annyi harmónia, mint amennyi nekem kellene. Ettől függetlenül nagy pozitívuma, hogy egy euro harminc centért könnyen elérhető, hisz a szlovák Tescokban mindig van.

Ár/érték arány: 6,5/10.