A Black Wych árnyékában – Újabb Wychwood sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Szintén a Metroban bóklászva fedeztem fel, hogy a Wychwood sörök választéka igencsak megnövekedett, ráadásul az új darabok is régi társaikhoz hasonlóan elég kedvező 645 forintos áron kerültek polcokra. Mivel a Black Wych nagy kedvenc nálam és a Hobgoblin is egy tök jó bitter, kb. gondolkodás nélkül pakoltam be őket a bevásárló kocsiba, és már alig vártam, hogy megkóstolhassam őket… aztán hamar kiderült, hogy kár volt a nagy lelkesedésért.

//Ginger Beard//

Az angoloknál elég népszerűek a nem gyümölccsel, hanem más egyéb cuccokkal ízesített sörök, konkrétabban ale-ek. Ilyen például a méz, hisz elég csak a Fullers Honey Dew-ra vagy a Wells & Youngs Waggle Dance-ére gondolni, de a gyömbér is elég gyakori, a Wychwood pedig ezt az utóbbi utat választotta. Az illata erősen reprezentálja is a gyömbért, és ez az összetevő a kortyban is jelentősen jelen van, érezni csípősségét, csak éppen a – valószínűleg nem kis mennyiségben – hozzáadott glükózszirup mégis lenyomta, és egy gejl összképet harcolt ki a Ginger Beardnek, amelyből a fél liter elfogyasztása emiatt számomra komoly kihívást jelentett.

//Hobgoblin Gold//

Érdekes, hogy ha Európában egy sörnek létezik „Gold” változata, akkor az valamivel testesebb, erősebb, több szokott lenni az alapnál, a briteknél azonban ez (is) fordítva van. A Hobgoblin Gold ugyan szintén egy bitter, mint az alap variánsa, de sokkal jellegtelenebb, és vizesebb kiadásban. Illata visszafogott, picit édeskés. A kortyokban alig tudtam bármilyen konkrét ízjegyet felfedezni, ami biztos, hogy ez egy vizes brit ale, és talán leginkább picikét mézesen édes maláta és kicsi bitteres keserű van benne, de leginkább tök semmilyen. Szóval ha Hobgoblin, akkor mindenképpen a sima, de mondjuk, ha már Wychwood, akkor már inkább a Black Wych.

//Imperial Red//

 

A Wychwood vörös ale-je a végére azért mentett egy kicsit a csoportteszten, mert ez azért egy korrekt darab. Illata kellemes, ahogy a kortyérzetről is nagyjából ezt lehet elmondani, bár konkrétumokat az aromájában nem sikerült felfedeznem, és a sör karaktere is csak akkor nyílik ki számunkra, ha a kortyolgatás során igencsak odafigyelve ízlelgetjük. Ebben az esetben picike tipikus kekszes karamelles maláta, kis meggyesség, erdei gyümölcsösség, majd visszafogott bitteres keserű lezárás fedezhető fel benne. Oké, végülis rendben van, harmonikus, de nekem kevés és jellegtelen egy Black Wych vagy akár az alap Hobgoblin után, így még egyszer nem venném meg, inkább az előbb említett kettőt választanám helyette a főzdétől, de így egyszer eliszogatni rendben volt.

Senki sem menekülhet! – Zlaty Bazant Hurban Legend sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A sörforradalom megállíthatatlanul dübörög (valamerre) előre, és senki sem kerülheti el, csak idő kérdése, ki mikor kerül sorra. A Heineken Slovensko ideje most jött el, amelynek eredményeként megszületett a Hurban Legend széria, ami egyébként egészen ígéretesnek tűnik első látásra, de sajnos hamar kibukik, hogy ez bizony egy nehéz és nem éppen komplikációktól mentes szülés volt igencsak torz végeredménnyel.

//Zlaty Bazant Hurban Legend IPA//

Természetesen egy ilyen sorozat összeállításából nem maradhatott ki a sörforradalom védjegye, az IPA. Ez mind szép és jó, én mindig vevő vagyok a viszonylag olcsón kínált IPA-kra, legyen akár az valódi, kisüzemi darab, mint mondjuk a Karpat Apache-a, de a maga módján, helyén kezelve jónak tartom az inkább tömegeknek szánt, „nagyüzemiesített”, és egyúttal még olcsóbb Soproni Óvatos Duhaj IPA-t is, de a Zlaty Bazant terméke egyiket sem válthatja ki, sőt egyértelműen nem veheti fel velük a versenyt.

Árazása alapján teljesen világos, hogy nem olyan tömegterméknek és olcsó ivósörnek szánták, mint az Óvatos Duhajt, hiszen a 0,33-as üvegért egy euro negyven centet kérnek el érte a szlovák Tesco kasszájánál, ami tulajdonképpen alig olcsóbb, mint a fent már említett Karpat Apache IPA. Így viszont automatikusan magasra kerül a léc, amit a Zlaty Bazant Hurban Legend egyértelműen képtelen megugrani.

Ugyan a kinézetre még nem lehet panaszunk, az illat már elég visszafogott, pedig pont egy IPA-nál várnánk itt intenzíven burjánzó gyümölcsösséget mondjuk, de ez elmarad, mindössze némi malátásság, karamellesség érződik. És az a baj, hogy a korty is ugyanezt tükrözi, hiszen alig lehet felfedezni benne apró gyümölcsös ízjegyeket, amelyek olyan halványak, hogy még azt sem sikerült eldöntenem, hogy pontosan milyenekről van itt szó. Komlót, főleg a kortyzáró IPA-s keserűt meg végképp ne keressünk benne, ez itt egy karamell malátától túltengő, meglehetősen testes, és ezáltal tömény és már-már gejl ale. Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy testes, sőt a 15,6 balling fok ideális egy IPA-nak, csak éppen ezt az alapot meg is kéne tölteni tartalommal, és nem csak és kizárólag a malátát otthagyni, mert így egy egysíkú és túlontúl édes ale lesz csak a végeredmény.

Végszóként sajnos azt kell, hogy mondjam, ennek a terméknek kb. semmi értelme a szlovák piacon és semmi esetre se ajánlom a megvásárlását, hiszen nem csak túlárazott, de képtelen azt nyújtani, amit egy IPA, sőt egyáltalán túl sok pozitívumot sem lehet felfedezni benne.

//Zlaty Bazant Hurban Legend Polotmavy Bock//

 

A Polotmavy Bock talán a sorozat legjobb darabja, hiszen amellett, hogy szép a megjelenése, egyaránt rendelkezik értékelhető illattal és ízzel. Illatát én leginkább fűszeresnek éreztem, de érdekes módon, mikor belekortyoltam a 16 balling fokos, és ennek megfelelően eléggé testes italba, ennek nem igazán találtam nyomát. Helyette egyből szembejött a jól felismerhető szilvásság, amit nagyon szeretettem, de sokkal jobban tetszett volna, ha mellé valami pörkölt malátás kesernyésséget pakolnak, mint mondjuk kávésság ésvagy étcsokisság, mert a Hurban Legend IPA-ból kölcsönzött karamellmalátásság ezzel a testtel és megint csak a komló teljes hiányával újfent egy túlontúl édes sört eredményezett összességében. Nem elsőre taszítóan gejl, mert a szilvásság és, hogy egyáltalán van karaktere a sörnek még az elején elviszi a hátán a terméket. A pohár feléig még tetszett is, ízlett is… vicc nélkül! De utána már megcsömörlöttem tőle, és noha végül elfogyasztottam mind a három decit, úgy tettem le az üres poharat az asztalra, hogy ebből nem kell még egy. Se most, se később, se máskor bármikor. Ára egyébként ugyanannyi, mint az IPA-juknak, és tulajdonképpen ugyanannyira nem ajánlom, de az a helyzet, hogy mivel ennek azért volt valami karaktere, és mert a szilvásságot szépen beletették, úgy gondolom összességében ez mégis egy jobb sör azért valamelyest.

//Zlaty Bazant Hurban Legend Psenicné//

Nevéből egyenesen következik, hogy az utolsó darab egy búzasör, de hogy milyen fajta azon belül, az egy nagyon jó kérdés, mert bizony kóstolás alapján erre nem igazán lehet rájönni. Sőt, megkockáztatom, akár azt se lehetne könnyű megállapítani, hogy ez egy búzasör, ha az ember nem tudja előre, mert annyira halványan jelennek meg a szokásos jellegzetességek. Illata kb. semmi sincsen, így ez nem igazán adhat támpontot, de a korty sem sokkal segítőkészebb. Nem elég, hogy vizes a sör, de erőteljesen, szúrósan szénsavas is, utóbbiról pedig jól tudjuk, hogy nem csak kellemetlen, de van egy olyan mellékhatása is, hogy ízjegyeket tud elfedni, nem véletlen, hogy sok itthoni olcsó szutyoksör durván szénsavas, mert így nem veszed észre, hogy mennyire okádék az ízük valójában. Mondjuk a Hurban Legend Psencnének nincs tulajdonképpen rossz íze, csak borzasztóan kevés, és az előtérbe tolt szénsavasság szerencsétlen módon abból is elvesz. A hab a tortán pedig az, hogy az ízjegyek közül végül a búzasörök savanykásság lesz az, ami végül leginkább eljut a kóstolóhoz, ez pedig így önmagában, citrusosság, banános édesség nélkül elég lehangoló és kellemetlen. Ugyan a Hurban Legend Psenicné a sorozat legolcsóbb darabja, hiszen mindössze egy euro tíz centet kérnek el érte, de messze a legpocsékabb is, ami főképp nagy szó egy amúgy is gyengén teljesítő széria esetében. Szóval kerüljétek el messzire, én inkább a Tucher Hefeweissbiert ajánlom a szlovák piacról a búzasör kedvelőknek, az egy korrekt, tipikus német darab, mindenképpen jobban jártok vele.

Nem a méret a lényeg! – Kaiserdom sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Metro sörös polca előtt állva éppen elvesztem a bőségzavarban, amikor hirtelen a szemem sarkából észrevettem egy méretes literes dobozon a Kaiserdom feliratot. Még halványan rémlett, hogy többen is ajánlották nekem talán a búzájukat, úgy hogy kissé bizonytalanul leemeltem a polcról. Őszintén szólva igencsak fenntartással szoktam kezelni ezeket az eléggé magasra árazott literes dobozos söröket, mert általában kiderül, hogy legjobb esetben valami hétköznapi nagyüzemi lager lapul meg bennük, rosszabb esetben pedig a csatornapatkányok rúghatnak be a szokottnál jóval nagyobb mennyiségű sörtől, amit ilyenkor a lefolyóba öntök. Most teljesen mindegy, hogy retro grafikájú orosz kommerszekről beszélünk vagy a design-os Horalról, engem literes kiszerelés még nem győzött meg, azonban a homályosan derengő ajánlás miatt úgy döntöttem, kapnak most egy esélyt a Kaiserdom Privatbrauei termékei.

//Kaiserdom Pils//

Elsőként az igencsak alapnak, hétköznapinak mondható pilsnert bontottam fel. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ebben a műfajban is lehet azért a szokottól kicsit eltérőt, különlegeset alkotni, például ha nem megyünk messzire, akkor ott van a németeknél a szintén kommersz, de gyógynövényesen érdekes komlózású Wernesgrüner, ami nálam kedvenc a kategóriában, de cseh vonalról nyugodtan mondhatnám a Bernard Svatecni Lezakot vagy a Svijani Rytirt. Viszont a Kaiserdom Pilstől nem vártam ilyesmit, és így nem is ért meglepetés.

A Kaiserdom Pils valóban egy teljesen átlagos kommersz német lager, a szokásos színnel és nagy, ám hamar összeeső habbal. Illata kellemes, természetes hatást kelt, de egyértelműen édes, malátás, komlót nem igazán találni benne, ami mondjuk azért egy pilsnernél engem egy pöppet zavar. A korty nem hazudtolja meg az illatot, az íze is inkább édes, legfőképp a malátáról szól, csak némi moderált keserűt fedezhetünk fel a lezárásban. Nem egy nagy szám, de a maga módján azért tulajdonképpen rendben van, ha nem egy ezresért adnék a literes dobozt (hanem jóóóval olcsóbban!), akkor ivósörnek akár még ajánlható is lenne, de így nem igazán érdemes megvenni.

//Kaiserdom Dark//

Kíváncsi voltam, hogy a barna lagerükkel megtörik-e a literes kiszerelés átka, de lelövöm a poént előre: nem. A Kaiserdom Dark az a fajta képviselője ugyanis a stílusnak, amely egyértelműen az édesebb, karamellesebb vonalat képviseli, és kb. nagyítóval kell benne keresgélni a kávés ízjegyeket, ez pedig borítékolta tulajdonképpen, hogy az összképet túl gejlnek találtam. Ráadásul teszi mindezt unalmas és egysíkú módon, semmiféle egyedi karaktert vagy egyéniséget nem fogunk felfedezni benne. Oké, nyilván meg lehet inni, nem annyira csömör, hogy a lefolyóban végezze, de mivel ugyanolyan drágán mérik, mint a pilsnert, ezt sem látnám be, miért választaná valaki egy Bernard Cerny Lezak, Urpiner Dark vagy Topvar Marína ellenében.

//Kaiserdom Weizen//

A homályosan derengő ajánlás ellenére is szkeptikus maradtam ezek után már a búzájukkal kapcsolatban. Ha valaki látott volna, utólag valszeg azt mondta volna, hogy már-már komikusan kétkedő arckifejezéssel töltöttem ki a Kaiserdom Weizent a korsóba, a sör viszont válaszul egyből megpróbált rám cáfolni tökéletes megjelenésével. Az opálos italon ülő hab nagynak és tartósnak bizonyult, édes, banános illata pedig kóstolásra csábított. Félig-meddig már elvetve minden előítéletemet belekortyoltam a sörbe, és akkor rögtön tudtam, hogy az ajánlóknak igaza volt. Persze nem kell semmi különlegesre gondolni, mint mondjuk az orosz craft búza vagy a bolgár termék esetében, egyszerűen arról van szó, hogy a Kaiserdom Weizen nagyon szépen hozza a tipikus német búzák stílusjegyeit, mondjuk azok közül inkább az édesebb, banánosabb, és kevésbé citrusos vonalat, de az összkép kellemes volt, és ez a lényeg tulajdonképpen. Őszintén szólva ilyet szívesen innék újra, de az a helyzet, hogy az árával annyira nem vagyok kibékülve, még akkor sem, ha a hazai piacon többé-kevésbé általános, hogy ötszáz-hatszáz forintért adnak fél liter német típusú búzát. Nálam inkább az egy euro körüli ár az ideális ebből a szempontból, viszont… az a helyzet, hogy maga a sör nagyon is rendben van, szóval igazából senkit nem szeretnék elrettenteni tőle, mert ha valaki kedveli a hagyományos német búzasöröket, nem fog csalódni ebben sem.

A Královská 12 az új Imperial? - Krusovice Královská 12 teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Krusovice Imperial már nagyon régóta a kedvenc söreim közé tartozik, egészen konkrétan a „kedvenc mainstream nagyüzemi cseh pilsner” titulust kaphatná meg, de ez rohadt hosszú, szóval általában csak azt szoktam mondani, hogy nagyon szeretem. Még azokban az időkben kedveltem meg, amikor a Liquid Gold amolyan „prémium” sörként forgalmazta idehaza, és ha jól emlékszem Tescokban és talán Intersparokban lehetett kapni olyan négyszáz forint körül. Természetesen kint Szlovákiában is ugyanúgy meg lehetett vásárolni a nagyobb üzletekben némileg olcsóbban, úgy kilencven cent körül.

Ha régen minden nem is, de a Krusovice doboz desingja mindenképpen jobb volt. ;)

Nemrégiben azonban történt egy forgalmazóváltás a Krusovicék esetében: elkezdte őket a Heineken teríteni mindenütt. Ez pedig az előnytelen designváltáson kívül más, súlyosabb következményeket is magával hozott. Itthonról kivonták a 12 ballingos változatot, és a helyére a 10-es Svetlyt hozták be a régóta elérhető Cerny mellé. Északi szomszédjainknál megmaradt a teljes trió, azonban a designváltást névcsere is követte, így lett az Imperialból Královská 12. Kicsit aggódtam, hogy ezzel együtt a recepten is változtattak, és lerontották régi kedvencemet, azonban szerencsére erről szó sincs, a Krusovice 12 ballingos pilsnere rondább dobozban ugyan, de belül mégiscsak régi fényében ragyog.

Birodalmi helyett már "csak" királyi, de a beltartalom szerencsére a régi. :)

Hófehér habja ugyanolyan szép nagy és egybefüggő, színe is az az arany, amit egy egészséges cseh pilsnertől elvárunk. Illata már a mainstream cseh nagyüzemiek között kiemelkedőnek mondható, lévén frissebbnek, üdébbnek érezni benne a komlót. Az egész kortyérzet remekül van kiegyensúlyozva az édes maláta és keserű, kissé citrusos komló között: mindkét összetevő határozottan érződik, de egyik sem nyomja el a másikat, nagyon szép az átkötés és a harmónia közöttük. Egyértelműen a határozottan keserű pilsnerek közé tartozik, érezni, hogy rendesen beletették a kellő mennyiségű komlót, azonban az előbb felsoroltak miatt nem önmagában ettől, hanem a teljes összhatástól annyira jó a Krusovice Královská 12, vagy régi nevén Imperial. Jelenlegi kinti ára akció nélkül nyolcvankilenc cent, ami megszokott a maga kategóriájában, ugyanakkor tény és való, hogy a forgalmazóváltásnak van egy pozitív hozadéka is, mégpedig, hogy azóta gyakrabban árazzak le, ilyenkor hatvan-hetven centért is megvásárolható, ami kifejezetten jó ár érte.
Ár/érték arány: 8/10.

Bulgáriából szeretettel - Bolgár sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nemrégiben érkezett hozzám egy teljesen véletlenszerűen összeválogatott csomag, melynek alkotóelemeiben mindössze annyi volt a közös, hogy Bulgáriából származnak. Legalábbis én úgy vettem át őket, hogy bolgár szupermarketekből szedték össze őket, de miután kb. vért izzadva és jelentős segítség igénybevételével sikerült lefordítani a cirill betűs címkéket, kiderült, hogy valóban ott is gyártották mindet. Persze már jól ismert multi cégek helyi kommersz sörei kaptak helyet ebben a kis szeretetcsomagban, de azért a végére becsúszott egy kis kellemes meglepetés is. :) Viszont úgy gondolom, hogy egy ilyen távoli és leginkább nyaralási célzattal látogatott ország esetében a választékot nem igazán olyan szemmel kell nézni, mint idehaza vagy északi meg nyugati szomszédjainknál, ahová célzottan sörért jár át rendszeresen a határ közelében gyakran megforduló ember. Itt pont a nagyon széles körben elérhető sörök közül kell elsődlegesen valamit kiválasztani, ami a lehetőségekhez képest a legjobb hideg frissítő ital lesz a tikkasztó hőségben, aztán jöhet az, hogy megkóstolunk vagy hazaviszünk pár különlegességet. Éppen ezért alapvetően ebben a cikkben főként arra keresem a választ, hogy ha odamennék nyaralni, melyik terméket választanám erre a célra, de mint említettem lesz itt némi érdekesség is… de akkor nézzük is mi érkezett hozzám Bulgáriából (szeretettel). ;)

//Astika Fine Quality Lager//

Úgy képzelem, hogy a Molson Coorshoz tartozó Haskovo terméke lehet a legeslegmainstreamebb sör egész Bulgáriában. Hogy miért is? Először is ez kapott egyedül latin betűs címkét, gondolom, hogy a „bunkó” nyugati turista is könnyen kiolvassa, gond nélkül kikérhesse bárhol. Persze ha már a kitikkadt utazó hozzájutott, nem árt, ha nem akarja az első korty után a lefolyóba önteni, miközben elátkozza a sörfőző mester egész családját generációkra visszamenőleg. A turista viszont egy elég diverz embercsoport, hiszen bármilyen ízlésű egyének megfordulhatnak Bulgáriában pihenési célzattal, így az erre a problémára széleskörűen alkalmazott módszerhez folyamodott a Haskovo is. Ha szépíteni akarnám a dolgot, akkor azt mondanám, hogy csináltak egy könnyed és lágy sört, de mi a patkány pisis, bűzös kukoricadaráért tenném ezt, mikor kb. az összes poszt lényege, hogy azok tárgyáról maradéktalanul a saját véleményemet és benyomásomat írjam le? :D

Szóóóval… az Astika Fine Quality Lager egy kevés és gyorsan eltűnő habbal rendelkező, vizes és szinte teljesen jellegtelen pale lager. Tudjátok az a tipikus unalmas és lélektelen darab, amit hidegen simán meg lehet inni frissítőnek, ha más nagyon nincs, de egyébként leginkább felejtős a történet. Ráadásul ahogy kortyolgattam az Astikát, viszonylag gyorsan melegedett azon a fülledt nyári estén, és amikor már nem jéghideg volt, elkezdtek belőle alattomosan előmászni kellemetlen mellékízek. Oké, oké a malátalap, ami ekkor már ízlelhetővé vált nem volt olyan vészes, sőt a maga nemében még ilyen nagyon kommersz pale lager szinten akár kellemesnek is mondható, bár a magas szénsav tartalom miatt a sörnek összességében nem tudott lágy karaktert kölcsönözni. A komló viszont katasztrofális, a lehető legrosszabb módon – hányásszerűen – keserű. Nyilván nem nagyon, sőt kimondottan visszafogottan, de a jellege miatt engem rohadtul zavart, szóval a vége felé inkább kínlódtam az elfogyasztásával, semmint, hogy gyorsan és könnyen ledöntöttem volna, mint ahogy az ilyen söröket szokás. Nyilván gondolom, ottani vendéglátóhelyeken úgy csinálják, ahogy idehaza is szokás, hogy jéghidegre hűtik, és úgy nem jönnek elő belőle ezek az ízek, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek benne, szóval szerintem az Astika azt a minimalista célját, amit kitűzött magának, sem érte el teljesen.

//Zagorka Spetsialsno//

A Heinekenhez tartozó Pivovarna Zagorka terméke következik, amely egyértelműen a második legjobb sör a csomagból. Szintén egy sima pale lagerről van szó, nem pilsner, helles vagy marzen vagy bármi kicsit is érdekesebb, ízesebb típust üdvözölhetünk benne, de – ahogy a neve is mutatja – nagyüzemi szinten ez már nem az átlagos fajta, ez pedig röviden tömören azt jelenti, hogy sikerült egy már-már normális sört csinálni. Ugyan a megjelenése nem túl biztató, hiszen habja ennek se volt sokkal több, mint az Astikának, ráadásul hamar el is tűnt, viszont belekortyolva már hamar kiderült, hogy azét ez a sör más ligában játszik. Ebben mellékízeknek nyoma sincs, és a lágy kortyérzet tényleg megvalósul, hiszen egy kellemes, friss karaktert – kicsit olyan, mintha pasztőrözetlen lenne – sugárzó malátalapot kapunk. A teste is korrekt, olyan 11-12 balling között lehet a Zagorka Spetsialsno, és bár komlót nem igazán véltem benne felfedezni, mégis elégedetten kortyolgattam el az egész üveggel. Talán az alapvetően édes karaktere miatt furán hangozhat, de egy bulgáriai nyaralás alatt valószínűleg ezt választanám ivósörnek, mert oké, hogy a citrusos ésper keserű komló hiánya miatt nem a legjobb frissítőital, de egyáltalán nem gejl és tényleg kellemes, semmi bántó mellékíz nincs benne, míg az összes többi pale lagerben találtam kifogásolni valót…

//Kamenitza 1881//

A harmadik tesztalanyunkat gyártó Pivovaren Zavod Kamenitza is a Molson Coorshoz tartozik, azonban ez nem igazán lényeges, sőt tulajdonképpen semmi sem lényeges ezzel a sörrel kapcsolatban egy dolgot kivéve. Mert hát lehetne itt beszélni arról, hogy ez is pale lager, hamar eltűnt a habja meg malátázatlan árpát tartalmaz, de igazából ez mind mellékes, hiszen ezt a sört egy tipikus állandósult szókapcsolattal le lehetne írni: se íze se bűze. Tényleg egészen konkrétan semmi illata nincs, akármilyen közelről és erősen szagoljuk, a kortyérzet meg leginkább egy szénsavas ásványvízéhez áll a közel: a lehető legenyhébb malátás és komlós jegyeket is nélkülözi, ennyire steril „sört” már nagyon rég ittam… nem mintha hiányzott volna! :D Persze ennek ismeretében az mindenképpen mellette szól, hogy úgymond semmilyen szinten nem fáj az elfogyasztása ellentétben néhány következő termékkel…

//Shumensko//

Ő pedig itt már Carlsberg termék, és az első, ami kukoricát tartalmaz. Ez nem éppen biztató előjel, és valóban: ez a sör szar. Megjelenése a szokásos, megegyezik az előzékkel, illata még csak édes malátás, és amikor belekortyolunk és megérezzük, hogy relatíve testes, akkor még felcsillanhat a remény, hogy ez egy hasonlóan korrekt pale lager lesz, mint a Zagorka Spetsialsno, csak ebben a pillanatban már támad is a kukorica egy agresszív savanyú mellékízzel, ami tönkretesz mindent. Pedig anélkül valszeg ez sem lenne rossz, de így az elfogyasztása még jó hidegen is nehézkes, szóval az egyszerű ivósör szerepre sem tudom egyáltalán ajánlani.

//Pirinsko//

A Carlsberg nem szerepelt valami jól előzőleg, azonban a Pirisnkoval csak még mélyebbre süllyedt. Pohárba kitöltve még össze sem esett az amúgy gyorsan apadó habja, máris megcsapott a kukorica bűze, igazából közel se kellett hozzá hajolnom, hogy megszagoljam. Körülbelül úgy áradt belőle az aroma, mint amikor egy hidegkomlós új hullámos sört vagy krieket nyitok ki, csak éppen... itt egyáltalán nem kellemes illatanyagok csapták meg az orromat, sőt! A Pirinsko büdös, annyira, hogy már a poharat a számhoz emelni is elég durva kihívás volt, de hát meg kellett kóstolni, szóval…

Nos, vizesebb, mint a Shumensko. De mégis sokkal durvábban savanyú, szóval el sem merem képzelni milyen, lehet ez, mondjuk, olyan töménységben, mint a másik Carslberg termék. Ráadásul ebben a kukoricagríz nem is egy mellékízt szolgáltat, hanem ez kerül teljesen előtérbe elnyomva minden malátásságot és komlósságot… már ha amúgy lenne ilyesmi a Pirinskoban, de tekintve, hogy mennyire vizes, lehet, a kukorica nélkül olyan lenne, mint a Kamenitza 1881. Hát, azt kell, hogy mondjam, hogy ehhez képest az is megváltást jelentene. Szóval lényeg a lényeg, a Pirisnko messze a legszarabb sör ebből a válogatásból, olyannyira, hogy félúton fel is adtam, mert képtelen voltam meginni az egészet.



//Stolichno Weiss//

Nah, és akkor a végére hagytam egy különlegességet, amely nem csak ebből a listából emelkedik ki úgy, mint egy szimplán korrekt búzasör, hanem azok között is egy egészen egyedi darabról van szó. Kinézete, mondjuk, hozza azt, ami a standard ebben a műfajban, hiszen szép nagy és tartós, hófehér habot produkált, és természetesen szűretlenségéből adódóan opálos is. Illata azonban már rendkívüli, nem igazán van benne nyoma a fanyar citrusosságnak, édes, de nem csak abból a tipikus banános édességből áll az egész, amely azért jópár német weizenre jellemző, hanem már itt érződik, hogy ebben van egy plusz különleges réteg. De teljes egészében természetesen a kóstolás során nyílik meg nekünk a Stolichno Weiss, mégpedig egy már-már utópisztikusan valószerűtlenül selymes és lágy italként, melyben valójában a weizenek banánossága csak egy kiegészítő íz, amely mindössze megtámogatja a fő, mézesen édes vonulatot. Mindössze, írom, holott ez a „megtámogatás” a lehető legharmonikusabb módon megy végbe, és ez nem csak az újdonság varázsa az első kortyoknál: a Stolichno Weiss az első csepptől az utolsóig hibátlannak bizonyult, igen ritkán találkozom ennyire tökéletesen megkomponált sörrel.

Az ideális nyaralós ivósörnek választott Zagorka Spetsialsno gyártója, a Heineken csoporthoz tartozó Pivovarna Zagora készíti ezt a terméket is, amelyet szintén erősen ajánlanék, csak egy másik kategóriában. Ha Bulgáriában járnék, ez lenne az, amiből mindenképpen hoznék haza jópár üveggel és otthon csak az ízére figyelve, elmerülve tökéletességében kortyolgatnám, és ha átjönnének a haverok, előkapnák párat a hűtőből és a kezükbe nyomnám: na, ittatok már ilyet? 

A söröket a húgomtól kaptam, ezúton is köszönet értük! :)

Budweiser Original teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Budweiser az egyik legmainstreamebb cseh sörmárka, tulajdonképpen ugyanaz a kategória, mint a Krusovice, a Kozel, a Staropramen vagy akár maga a Pilsner Urquell. Azonban alapvetően ez még nem késztetne menekvésre, lévén felhype-olt brandek ide vagy oda, a közismert cseh nagyüzemi 12-es pilsnerek legtöbbje tökéletesen megfelel az ivósör szerepre. Igazából a Královská 12-t tartom legjobbnak ebből a szempontból mind az árt és ízt is figyelembe véve, de azért bátran nyúlok a velkopopovicei „kecskés sör” vagy az „öreg prágai” 12 ballingos verziói után is északi szomszédjainknál a hiperek polcain, és persze a kint vásárolt PU is tök jó, csak drágállom.

A Budweiser Originallal – ami ezen márka 12-es pilse – viszont egészen másképp vagyok: nem igazán jön be, de még pilsnerként is elég nehéz rá tekintenem. Hogy miért is? Hát az a helyzet, hogy egy tradícionális cseh pilsner alapvetően az édes maláta és keserű, kissé frissítően citrusos – általában saazer – komló kettősére épül. Éppen ezért érdekes kérdés, hogy mennyiben tekinthető valódi pilsnek egy olyan produktum, amelyből az egyik összetevő szinte teljes egészében hiányzik.

Mert bizony hiába a márkanév és megtévesztően szép fehér hab meg a tipikus aranyszín, már visszafogott illatában is hiába keresgéljük a friss saazer aromáját. A kortyérzet pedig tulajdonképpen sokkal inkább hasonlít egy sima pale lagererére, hiszen nagyrészt unalmasan, egysíkúan malátás, komlósságot tényleg csak annyit lehet benne érezni, mint egy bármely más országban készült sima ipari világos lagerben. A különbség talán csak annyi, hogy a Budweiser Original a 12 balling fok miatt testesebb a legtöbb ilyen kategóriába tartozó sörnél.  Persze igazán kirívó ízhibája nincsen, simán fogyasztható, viszont még ivósörnek is túlságosan unalmas és jellegtelen, cseh pilsnernek meg egyenesen kevés.

Ára ráadásul a Pilsner Urquelléhez hasonlóan alapból egy euro felett van – egészen konkrétan huszonöt centtel – akciósan mondjuk találkoztam vele már akár hatvan centért is, de igazából ennyiért sem az igazi. Ha hagyományos pilst innék akkor inkább a fentiek közül valamelyik, plusz ott van még a 12-es Urpiner, ha meg valami egyszerűbb, kevésbé komlós világos lagert, akkor arra tökéletes a leárazott 12-es Zlaty Bazant.
Ár/érték arány: 4/10.

Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Az utóbbi pár évben felébredtek téli álmukból az óriások: a hazai nagy gyárak ráeszméltek, hogy kitört a forradalom és reagáltak rá, mégpedig letették a voksukat a fontolva haladás mellett. Egymást érik a mérsékelt és bátortalan, de azért előremutató, többé vagy kevésbé sikeres próbálkozások. A Heineken Hungária sem maradhatott ki ebből, sőt személyes véleményem szerint az élvonalba sikerült felküzdeniük magukat a Soproni Óvatos Duhaj IPA piacra dobásával, ráadásul belengettek egy igencsak érdekes újdonságot is: azt beszélik, még idén év vége felé jön a porterjük, amit én személy szerint kíváncsian várok. Viszont közben csak úgy ad hoc megjelent ez a meggykoncentrátummal együtt erjesztett ale is, aminek valszeg az APA vagy az IPA alapja. Kissé meglepett a dolog, de mivel szeretem a jó kis meggyes söröket akkor azt mondtam, hogy jó oké, végül is nem árt egy elérhető árú termék ebben a kategóriában a magyar piacra, sőt! Ez egy tök jó ötlet, csak egyet kérek: ne basszák el! De hiába, sikerült nekik…

Sokféle meggyes sört ittam már, sokfélét kedvelek is, de az igazán nagy kedvenceim a jóóó fanyar kriekek, azok közül is kiemelkedik a legmeggyesebb és legsavanykásabb Lindemans. Azonban nem kell feltétlen erre rámenni nagyon, más ízekkel is fel lehet dobni a meggykoncentrátumot, ahogy tette mondjuk ezt ugyanúgy a Heineken csak egy határral északabbra a Zlaty Bazant Tmavy Visna képében, ahol az alkoholmentes barna alap étcsokis, kakaós ízeket adott hozzá és így egy folyékony meggyes desszertszerű ital jött létre, ami szerintem így ilyen radler kategóriában egy tök király koncepció.

A Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale viszont nem újít és nem is igazán tudja visszaadni azt az ízt, amiért az ilyen ízesítésű söröket kedvelem. A kinézete pedig biztató szép bordós színe van, a szép habot is kicsit beszínezte a meggy, viszont már az illatánál úgy voltam vele, hogy ez nem az igazi. Mikor belekortyoltam, már pontosan tudtam miért: meggyes sörnek ez túl édes. Hiába a lágy és könnyed kortyérzet, ami egy ilyen termékhez dukál, ez sajnos nálam bőven édesebb a kelleténél és nem adja vissza a meggy fanyarságát úgy ahogy azt szeretem. Tisztában vagyok vele, hogy itt nem egy eleve savanyú lambic volt az alap, hanem egy amúgy is édes ale, de ettől függetlenül ez a koncepció nálam nem működik. Persze sokaknak be fog majd jönni, sőt jól tudom, hogy mekkora célcsoportja van az édes gyümölcsös söröknek és mekkora a fanyaroknak, szóval tulajdonképpen tökéletesen értem, miért lett a Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale, amilyen, de ettől még tartom, hogy egy legalább korrekt meggyes sörnek nem ilyennek kell lennie. A bolti ára egyébként 290 forint, és természetesen fél litert kapunk ennyiért.
Ár/érték arány: 4/10.