Békésszentandrási Ogre teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Általában nem vagyok oda a craft főzdék pilsnereiért, amire meg is van az okom, mert túlárazottak, stílusidegenek és sokszor… hát nem jók. Az igazság az, hogy nem is nagyon szoktam már pilst venni újhullámos kisüzemtől, ezen a vonalon megvannak a jól bejáratott cseh, szlovák és német tételeim, amik tökéletesen reprezentálják a típust és bármikor bátran leemelhetem őket a polcról, ha ilyen fajta sörre vágyom. A Szent András Sörfőzde terméke, az Ogre sem kivétel, de ettől független el kell ismernem, hogy ez egy egész jó próbálkozás, kár hogy amúgy értelmetlen is.

És nem, nem azért értelmetlen, mert mixeli a német és a cseh vonal jegyeit, ezt inkább pozitív érdekességképpen fogtam fel. Tetszett a friss komlós illat, ami picit citrusos és picit keserű-fűszeres is egyben, és az, ahogyan a maláták és a komlók harmonikusan fonódnak össze és tök jól kiegyensúlyozott édes-keserű elegyet alkotnak, na meg a 13,5 balling adta szokásosnál nagyobb test is király, komolyabb lesz tőle az egész összkép. Szal az Ogre tett érte, hogy többnek lássam, mint egy átlag ipari cseh, szlovák vagy német pilsnert, és igen, egyedi darab, méghozzá pozitív értelemben, nem pedig valami fura stílusidegen cumó, amit képtelen lennék pilsként értelmezni. Viszont ettől még ez nálam az ivósör kategória, nem egy különlegesség, és azért annyira nem is más, nem olyan sokkal több, mint a már megszokott és megszeretett 12 ballingos pilseim, és ezért ötszáz forint/fél literes áron én nem igazán látom értelmét, hogy bármikor a jövőben újra megvásároljam, egyszerűen ennyi túl sok ivósörért.

Az igazi csoda! – Borsodi Hoppy & Borsodi IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Csoda történt, a lóhugyszerű mosogatólé sörré változott… vagy valami ilyesmi. xD Mindenesetre eddig még Borsodinak felcímkézett dobozból vagy üvegből nem töltöttem ki olyan italt, aminek volt is íze, és ami még fontosabb, az nem volt okadék. Viszont ez most megtört, ahogy tesztelésre kerültek a legújabb, igencsak minimalista címke desginú termékeik(melyekért egységesen 290 forintot kellett a kasszánál hagyni)…

//Borsodi Hoppy//

„Karakteres komlósság borsodis csavarral.” – riogat a marketing szöveg a Hoppy dobozán, amely elviekben egy hidegkomlós lager, tehát rosszabb esetben valami olyasmi, mint a Dreher Hidegkomlós, jobb esetben meg valami olyasmi, mint az Urpiner Extra Chmeleny. Az igazság az, hogy még az előbbit se néztem ki a Hoppyból, és nagyon tartottam attól a bizonyos „borsodis csavartól”, de már elszántam magam a tesztre, szóval nem volt visszaút! Mindenre készen felpattintottam a dobozt, és kitöltöttem az egyértelműen szűrt, világos színű italt a pohárba. Ahhoz képest, hogy hidegkomlózott, nem olyan intenzív az illata, de legalább nem is kellemetlen, egész okésan édeskés. Az íze ehhez hű, az is totál édes, amolyan mézesen, virágosan, ami végül is felfogható egy csavarnak, mert erre egyáltalán nem számítottam. A probléma az, hogy emellé a karakter mellé vizesség párosul, és így, ilyen csupa édes ízzel egy vékony hidegkomlós lagert én nem igazán tudok értelmezni. Mármint ne értsétek félre, nem rossz a sör, még akár azt mondom, hogy fél litert is meg tudnék belőle inni, csak nem igazán látom az értelmét. Itt megint csak az a baj, mint a Pécsi Szalonnál, hogy ilyen sört leginkább szomjoltónak vennék, arra meg ezzel az eléggé mézesen, virágosan édes karakterrel nem jó nekem. Viszont egyik spanom és egyben kóstolótáram, a csapat nagy édesszájúja, Shinobi ezzel a lelkes felkiáltással fejezte be a saját adagját: „Engem ez a sör boldoggá tett!” Szóval ez inkább egy ilyen szubjektív dolog, valszeg akik hasonlóan édesszájúak, mint Shinobi, szintén szeretni fogják ezt, mert amúgy meg objektívan nézve olyan nagy hibája nincs a Hoppynak, és a nagygyárak újhullámos trendeket meglovagolni kívánó próbálkozásai között ez még akár egész érdekesnek is mondható.

//Borsodi IPA//

Ismerős, de új, Borsodi, de IPA, ez maga a csoda. Igen, valójában ez a legnagyobb csoda, mert ez a Borsodi végül is konkrétan ízlett is. Opálos kinézetű, szűretlen IPA-ról van szó, ami ha nem is feltétlenül jobb a Soproni Óvatos Duhaj IPA-nál, de a Dreher ilyen típusú sörénél azért igen, és úgy összességében elég kompetens termékről van szó a fent említett mezőnyben. Illata intenzívebb, mint a Hoppyé, ráadásul kellemesen citrusos is. Teste egész korrektnek érződik, a maláta alap jól harmonizál a komlók gyümölcsösségével, viszont komlókeserűt ne keressünk benne, sőt konkrétan utóíze sincs, de ezt leszámítva ez – a helyén kezelve nyilván – egy egész jó próbálkozás.

A magyar valóság 2.0 – Magyar nagyüzemi alapsörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

2.0, mert volt már egy ilyen című bejegyzés, csak az az akkor elérhető Óvatos Duhajokról szólt. És igen az is a „magyar valóság” mostanában, hiszen a nagy gyártók újhullámos trendeket követni próbáló kísérletei közül az a széria lett (szerintem) a legnépszerűbb, de azért az igazi, nagybetűs MAGYAR RÖGVALÓSÁG sörben még mindig a négy régi alapsör, a Soproni, a Borsodi, a Dreher… meg a Pécsi Szalon. A kvartett, amely annyira alap, hogy a legkisebb éjjel-nappalikban is ott figyel a polcon és valamelyiket még a legeldugottabb, düledező borsodborzasztói kocsmában is fixen csapra verik, és annyira népszerű, hogy amikor a haver a buliban sört emleget, még mindig inkább csak reménykedsz abban, hogy Soproni Klasszikus helyett Óvatos Duhaj IPA-t rejt a hűtő, semmint szinte biztosra veszed. És ha már ilyen gyakran jöhet szembe valamelyikük, nem árt, ha tudod, mennyire fog fájni az a bizonyos találkozás…

//Soproni Klasszikus//

A Heineken Hungária alapsöréért 240 forintot kellett a kasszánál hagynom, cserébe pedig egy kifejezetten büdös, már az illatából… helyett szagából… egyértelmű, hogy kukoricát tartalmaz, de persze ha kibontás előtt checkoljátok az összetevőket, akkor már előre tudni fogjátok ezt. Ettől függetlenül mondjuk nem fog kevésbé sokkolni a sör szaga, de az már más kérdés. A lényeg egyébként is az íze, szoktam mondogatni, és ez itt is igaz lehet, hiszen végül is meg lehet inni befogott orral is a Soproni alapsörét… vagyis meg lehetne, csak az a baj, hogy a kortyérzet ennek erősen gátat szab. Egy finoman fogalmazva is kifejezetten kellemetlen édes-savanyú egyveleget kapunk, amiben a jó esetben is korrektnek mondható malátalap keveredik össze a kukoricadarával, és amiből fél liter elfogyasztása felér egy komolyabb kihívással. Oké, a Heineken Hungáriának talán még lehetne az a mentsége, hogy nekik legalább van egy egész korrekt világos lagerük, az 1895, ami meg is felel a Német Tisztasági Törvénynek, csak az a baj, hogy azért szerintem ez is sántít, mert még ha így is van, azért az alapsört, ha nem is élvezhetőre, de legalább jellegtelenre, „ártalmatlanra” illene megcsinálni, mert így a Soproni Klasszikus erősen rontja az amúgy itthoni vizonylatban egész okésnak mondható portfólió összképét. Ha engem kérdeztek, én a pár éve feltámasztott majd újra eltemetett Kinizsit tenném meg alapsörnek, ezt meg valami borzalmasan nevetséges fantázianévvel alsópolcos termékként palackoznám…

//Borsodi Világos//

A Borsodinak a legnegatívabb a reputációja a négy nagy gyártó közül, ennek megfelelően tőlük vártam a legocsmányabb moslékot, és nem is lőttem mellé. A pisisárgaszínű italnak mondjuk meglepő módon nincs agresszív illata/szaga(?), de ami van az nem túl jó, leginkább savanykás. A korty maga kis édeskés malátássággal kezd, de ez hamar átfordul egy durván maró savanyúba, amit természetesen itt is a kukorica okoz. Szoktam olyanokat írni, hogy így általánosságban ez és ez a sör érzetre friss, krémes, lágy, van éppen száraz, esetleg karcos... na, a Borsodi Világosra leginkább a „poshadt” jelzőt használnám. Ugyanúgy 240 forintba került, mint a Soproni Klasszikus, és kb. ugyanolyan ihatatlan is, de azért még kicsit még jobban fáj, mint a Heineken Hungária terméke.

//Dreher Gold//

A Dreheré szerencsés eset, mert ők nemrég lecserélték a kukoricás Classicot az immár „tiszta” Goldra, úgy hogy itt azért reménykedtem, hogy legalább valami iható kerül a pohárba. Az édeskés illat nem valami nagy szám, de ebben a kategóriában a fenti kettő után mindenképpen biztató. Az íze egysíkúan és unalmasan malátásan édes, de legalább nem bántó. Viszont az a baj, hogy a végéről teljes egészében hiányzik a komlókeserű, és úgy egyébként nincs is igazán utóíze. Ez azért nagy baj, mert egy ilyen sörnek számomra kb. egyetlen funkciója lehet: jóóó hidegre hűtve felfrissítsen. Csak így, hogy az egész malátás édességből áll, nem igazán tudom elképzelni, hogy ezt a szerepet be tudná tölteni, így meg igazából nem látom értelmét, miért fizetném ki érte a 260 forintos árat. Persze ha ingyen adják, ezt legalább meg tudnám azért inni a Sopronival és a Borsodival ellentétben.

//Pécsi Szalon//

Ebből is kivették a kukoricát, bár névváltoztatáson nem esett át, mint a Dreher. A 225 forintos árával olcsóbb is volt, mint amaz, szóval volt ebben potenciál, de mégsem sikerült a szemétdomb királyát lelöknie a trónjáról. Nagyjából ugyanaz a problémája, mint a Dreher Goldnak, csak itt nagyobb az a gond. Komlósságnak se híre se hamva, mind az illata mind az íze ennek is egysíkúan édes, és csak és kizárólag malátásan édes, de már-már olyan szinten gejl és tömény, mint mondjuk egy malátaital. Frissítőnek ez sem jó, sőt a fentiek miatt nekem ebből is kihívás lenne fél litert elfogyasztani, még ha nem is akkora, mintha a Borsodiból vagy a Soproniból kellene ennyit meginnom.

Ízesített lambicok a Heineken Hungária forgalmazásában – Mort Subite Witte & Mort Subite Kriek teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ezek is pakkban voltak, mindkét fajtából kettő-kettő, plusz ehhez is járt egy pici, 0,25-ös kehely. Mondjuk ezt itt még értem is ellentétben a La Trappe-ssal, mert itt maguk az üvegek is két és fél decisek. Tescoban sikerült rátalálnom, és ezért 2800-at kértek, és ha - úgy, mint a Delirium Noeles bejegyzésben - tartjuk magunkat ahhoz, hogy a kelyhet öccázé számították, akkor 575 forintos darabárat, ami ugyan még mindig 75 forinttal több, mint a sima bolti ára a Krieknek(a Witte-t nem láttam még sehol külön, szal ahhoz ebből a szempontból nem tudok hozzászólni), de azért már elfogadható. Tehát a pakk elviekben oké, bár lehetne kicsit olcsóbb azért, de a lényeg mégiscsak az: milyenek maguk a sörök?

//Mort Subite Witte//

Számomra mindenképpen ez volt az izgalmasabb tétel, mivel ezt még nem kóstoltam korábban, a Krieket viszont ittam már csomószor. Érdekes egy készítmény egyébként is, mert ez úgy ízesített lambic, hogy a szokásos gyümölcskoncentrátum helyett aroma(egészen konkrétan barack) került bele, plusz van benne búza is(erre utal a nevében a „witte”). Az aroma elsőre nem hangzott túl biztatóan azonban már az illatában érezhető nagyon intenzív, és abszolút természetesnek ható barackosság nagyrészt már el is oszlatta az aggodalmamat. Az íze meg a maradékot is messzire száműzte, mert egyrészt a fent említett gyümölcsösség a korty során sem volt mesterkélt, másrészt meg a búzásan fanyar lezárás szépen egészítette ki azt. A Mort Subite Witte egyébként könnyed, de totál nem vizes, pont olyan a teste, ami egy ilyen ízesített lambichoz passzol.

//Mort Subite Kriek//

Ezt már ismertem, méghozzá elég jól, de ez azért nem túl meglepő. Ahhoz képest, hogy lambic, nagyon mainstream sör eleve, mivel elég sok heinekenes vendéglátóhelyen csapra szokták verni, de mondjuk szerintem ez nem baj, lévén egy korrekt kriekről beszélünk. Persze nem olyan friss és nem olyan intenzív se az íze se az illata, mint mondjuk egy Lindemans Krieknek, és nem is annyira fanyar, mint az előbb említett kedvencem, deee… rendben van. A meggy és a lambic alap egy összességében finom fanyar italban egyesül, ami egész jól reprezentálja a krieket, mint típust. Szóval aki szereti a krieket, nem hiszem, hogy nagyon csalódna benne, de amúgy túlzott elvárásokat sem kell támasztani, vannak ennél jobb tételek is ebben a műfajban.

Rózsaszín elefántok karácsonya – Delirium Noel teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Rózsaszín elefántok korcsolyáznak befagyott tavakon, szánkóznak le hófedte hegyoldalakról és még a kaporszakállú Sánta Klausz szánját is ők húzzák… a palackok szokásosan őrült címkéjén meg a metrós pakkhoz járó kehely mintáján. De ha szenteste vágod be mind a négy üveget, hidd el, fixen megelevenednek előtted a komikus grafikák és az egyikőjük melletted fogja kanalazni a halászlevet a karácsonyi vacsorán, miközben becsiccsentett társaik ünnepi éneke visszhangzik a füledben. Mert hát a 10% alkohol az nem vicc, ahogy az sem, mennyire szépen, kellemesen melengetve simul bele az összképbe… de ne szaladjunk ennyire előre!

Kezdjük az illatánál, ami nem túl intenzív ugyan, de cserébe kellemes, hívogató, amolyan karamelles, mogyorós, diós keverék. A fő attrakció természetesen az íz, amelynek az alapját az illatában felelhető hármas adja, de kapunk hozzá egy határozott szilvás vonulatot is, és persze, ahogy említettem már, az alkohol íze is ott van, de abszolút nem bántó módon: a Delirium Noel tekintélyes teste jól elfedi, egyáltalán nem karcos eme ünnepi belga erős ale, akármennyire is hangsúlyos itt az „erős” jelző. Ez alapján egyébként joggal mondhatnátok, hogy hát ez a leírás ráillik egy „sima” ilyen típusú sörre is, mi ebben a karácsonyi? Nem egy konkrét összetevő vagy ízjegy, de az egész kortyérzet, az összkép olyan, mint egy jóféle folyékony karácsonyi sütemény, úgyhogy ennek a Delirumnak a speciális mivolta elvitathatatlan, és… amúgy meg egy király sör, csakúgy, mint az alap, a Tremens, szóval mindenképpen erősen ajánlott. A pakk mondjuk csak Metróban kapható tudtommal, és 3500 forintot kellett érte a kasszánál hagyni, ami 875-ös darabárat ad ki, ha úgy nézem, hogy a kehely ajándék, és ez metrós mércével nézve picit drága. Viszont általában azért a pakkokhoz nem így kell hozzáállni, az a marketingmaszlag csak a szórólapban, hogy „ajándék pohárral/korsóval”, mert ha ezt veszed alapul, akkor mindig irreális lesz a darabár, de ha… azt mondom hasraütésre, hogy öccázé számították valójában a kelyhet, akkor már mindjárt barátibb(750 ft) lesz a darabár, ami meg szerintem tök jó ilyen király sörért, szal… erősen ajánlott a sör, a pakk, az egész, ennyi a lényeg! ;D

Kajak ezt isszák a német csövesek? - Oettinger csoportteszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Egyszer régen valakitől azt hallottam, Németországban a csövesek isznak Oettingert, és hogy ezért fixen szar lehet. Tény, hogy odakint a márka cuccai a legolcsóbb sörök közt vannak, de azt persze nem tudom, hogy ez a városi legenda igaz-e, viszont ha igen, akkor a német csövesek jobb sört isznak, mint itthon a legtöbb átlagfogyasztó…

Nálunk az Oettingerek nem igazán elterjedtek, Auchban és Metroban lehet csak őket kapni, illetve idén az Oktoberfest alkalmából Aldiban is feltűntek limitált ideig. (A Festbier csak ott volt megvásárolható.) Az áruk olyan 220 és 250 forint között mozog, és ehhez képest én azt tapasztaltam, hogy elég korrektek, amolyan német minőség és ízvilág, csak „budget” kiadásban. De ez itt most nem szitokszó, valójában az Oettinger bármelyik terméke tök jó választás lehet azoknak, akik szeretik a tradícionális német ízvilágot és kedvező áron keresnek ivósört.

//Oettinger Pils, Festbier és Export//

Együtt beszélek a háromról, igen, mert az Oettinger világos lagerei elég hasonlóak, és ha valaki mondjuk haverokkal dumálgat és közben gurít le mindegyikből egy-egy korsóval, akkor simán lehet, hogy úgy áll fel az asztaltól, hogy ez a három igazából tök ugyanaz a sör volt. Persze ez azért nem így van, mert bár az illata mindháromnak malátás és mindhárom kortyérzetére rá lehet fogni, hogy malátahangsúlyos, azért vannak különbségek. A Pilsbe – hogy nevéhez azért próbáljon hű lenni - azért több komlókeserű jutott, viszont a malátalap annak ellenére, hogy kellemes, itt a legüresebb, és egy hajszállal vizesebbnek is éreztem, mint a másik kettőt. A Festbier illatában viszont intenzív almásság fedezhető fel, és ez a korty során is visszaköszön, ugyanakkor komlókeserű gyakorlatilag nincs is benne. Tulajdonképpen a Festbier egy helles, de persze azért nincs azon szinten, mint mondjuk a Paulaner Münchner Hell, de árához képest rendben van. Az Export is helleses jellegű, illatában és ízében is jelen van némi őszigyümölcsösség, bár nem olyan határozottan, mint a Festbier esetében. Összességében mindegyik oké volt, részemről ivósörnek ilyen áron bármelyik jöhet simán, de a három közül az intenzíven almás Festbier lett a kedvencem.

//Oettinger Schwarzbier//

Érdekes, mert ezt ittam már évekkel ezelőtt is, és úgy emlékeztem, hogy kifejezetten kávés és száraz karakterű. Ehhez képest ez a mostani tesztalany mind illatában mind ízében inkább a karamelles édesség felé hajlott, alig volt pörköltes. A teste természetesen relatíve vékony, de ez így szokott lenni a schwarzbiereknél. Nem igazán az én ízlésem, nekem inkább a jóóó pörkölt malátás fajták jönnek be, mint mondjuk a Köstritzer Schwarzbier, de ettől függetlenül rendben van ez is, az édesebb barna lagerek kedvelőinek simán ajánlható.

//Oettinger Hefeweizen//

Egy hagyományos német gyártó kínálatából nem hiányozhat a weizen, és nincs ez másképp az Oettingernél sem. Általában itthon a komolyabb búzák négyszáz, vagy még inkább ötszáz környékén kezdődnek, ilyen olcsón igazából csak a diszkontüzletek sajátmárkás termékei vannak meg a Valentins… utóbbi egyébként korrekt. Ahogy az Oettinger is, nagyjából ugyanaz a szint a kettő: elfogadható darabja a stílusnak, annak szokásos jegyeivel. Mert hát kitöltöd, és ott van az opálos italon a szép nagy, tartós, hófehér hab, illata és íze picit citrusos, picit banános meg a korty vége fanyar is, de az egész nem kelt olyan friss és üde érzetet, nem olyan kifinomult és csiszolt koncepció, mint a drágább társaik. Viszont ennyi pénzért rendben van, árkategóriájában majdnem egyeduralkodó is, ahogy említettem, a Valentins az egyetlen érdemi kihívója.

Kisdobozos majomkodás AKA Az Eichbaum legújabb söreinek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Na jó igazából nem az, csak azért ez a címe, mert jól hangzik. Valójában az Eichbaum új, majmos 0,33-asai nagyon is komoly ajánlatok most, sőt szerintem a legjobbak, ha valaki nem hagyományos típusú(pilsner, barna lager… stb.), hanem újhullámosabb ivósört keres magának. Sparban, Intersparban lelhetőek fel alapvetően háromszáz forintért, de ideiglenesen felbukkantak a Penny polcain is, ott ráadásul kétszázért adták őket, ami kb. ajándék volt, de – ahogy említettem is – ez sajna csak egyszeri alkalom volt. Ettől független úgy gondolom, háromszázat is simán megérnek. Oké, persze ott vannak a hazai nagyüzemek mindenféle próbálkozásai, az Óvatos Duhajok, a szépen alliteráló Pécsi Prémiumok meg a Dreher komlósai meg ale-jei és lám léteznek még csodák: még a Borsodi is képes volt lefőzni egy elfogadható sört. És igen ezekből fél litert kapunk háromszázért, viszont az Eichbaum új cuccai hiába drágábbak, többet is tudnak, mint a fent említett vetélytársaik…

//Eichbaum Session IPA//

Az Eichbaum Session IPA az a fajta IPA, aminek már a megjelenése is vidám és frissítő, a korty burjánzik a gyümölcsösségtől és az utóíz is alig vagy semennyire sem keserű. Én szeretem az ilyen IPA-kat (is), és a tesztalanyunk árához mérten szerintem egy kifejezetten jól sikerült darab. Színe opálos, narancslére emlékeztető, illata intenzíven gyümölcsös, én leginkább mandarint és barackot leltem fel benne. A korty megfelelően testes és itt sincs hiány gyümölcsösségben, az illatában előrevetítettek mellé még elég határozottan belép a mangó is, a lezárás pedig grapefruite-osan keserű és moderáltan száraz is.

//Eichbaum Wheat Pale Ale//

Érdekes név, ami érdekes koncepciót sejtet, gondolom egy APA és valamiféle búzasör fúziója szeretne lenni. De legyen akármi is, valszeg a legjobb darab a sorozatból, mert mind illatában mind ízében megvan benne az a trópusi gyümölcsös vidám kavalkád, ami a Session IPA-ban is ott volt, ugyanakkor a korty második felében és a lezárásban ott van a búzás fanyarság is, ami királyul ellensúlyozza az édes gyümölcsösséget. Ráadásul a két jelleg egy harmonikus egészet is alkot, nem esik szét a sör, és amikor isszuk, igazából nem azon filózunk, mi a fene lehet ez, hanem adja magát, hogy ez a Wheat Pale Ale, egy koherens egész, és ami még fontosabb egy, egészen érdekes koherens egész, ami még piszkosul finom is.

//Eichbaum Beastly Red//

A Beastly Red nálam a sorozat leggyengébb darabja, de még ez is egy korrekt sört jelent, viszont ez engem nem tudott úgy megfogni, mint az előző kettő. Kezdjük azzal, hogy alig van valami illata, és ez engem már kapásból eléggé zavart, plusz ami még egyből feltűnt, hogy ellentétben a Session IPA-val és a Wheat Pale Ale-lel ez nem elég testes. Sőt kifejezetten vékonynak érződik, holott papíron 13,3 balling, szóval elvileg nem kéne ilyennek lennie. Az íze ettől függetlenül nem rossz, sőt a szilvás és meggyes jegyek tökre tetszettek benne, a komlókeserű a végén viszont szerintem nem annyira szerves része a koncepciónak, eléggé kilóg belőle és olyan egyszerű, unalmas és bárdolatlan is az egész komlózás, szóval ez abszolút nem tetszett a sörben. Ettől függetlenül iható, konkrét ízhibája, mellékíze nincs, sőt mondom a gyümölcsössége még be is jött, deee… ezt nem venném meg még egyszer, a sorozat másik két tagját sokkal jobbnak éreztem.