Szlovéniából Szeretettel 1. Rész – Lasko sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Megint kaptam szeretetcsomagot, és újfent a húgomat illeti köszönet a válogatásért, ami ezúttal még szélesebbre sikerült, mint a bolgár kiruccanásuk esetében. Éppen ezért most egy két részes mini sorozatban – aminek most még a címe is tök jól alliterál - fogom bemutatni nektek a szlovén söröket, az első cikk pedig a Lasko brandről fog szólni.

Őszintén szólva, én pöppet meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Szlovéniában igazából csak két nagyüzem van, az egyik a Pivovarna Lasko, a másik meg a Pivovarna Union, és az a helyzet, hogy mindkettővel találkoztam már régebben. Még anno, olyan hat éve lehetett kapni mindkét gyártónak az alapsörét az itthoni Tescokban, akkor kóstoltam is őket, és olyan halvány emlékeim vannak róluk, hogy a Lasko Zlatorog kissé csiszolatlan, de végül is oké ivósör volt, a Union pedig nem ütötte meg az iható mércét. Aztán kicsit később még a Dunaszerdahelyi Tescoban belefutottam a Lasko Club nevezetű, kis, három decis üvegekbe palackozott szériájába. Volt belőle világos meg barna lager, és mindkettő nagyon király volt, meg sokkal kifinomultabb is, mint a Zlatorog, ráadásul a Dark egy nagyon testes(asszem 14 balling fokos) és nagyon kávés darab volt, tehát pont az a stílus, amit annyira szeretek. Viszont erről a két sörről NEM beszélek tovább és sajna NEM is tudom ajánlani nektek, mert senki NEM tudja már megvenni, mert már NEM gyártják, de igazából fogalmam sincs miért NEM…

Jó, befejeztem, meg amúgy valószínűleg a magasabb árazás(asszem a 0,33-as üveg volt 1,10 cent körül akkor) miatt nem fogyott annyira se külföldön se Szlovéniában, de én azért sajnálom, mert tök jó sörök voltak, viszont ahelyett, hogy átmennénk full szentimentális nosztalgiázásba meg ilyen megemlékezős halotti beszédbe, inkább mutatom nektek a mostani termék line upot. ;)

//Lasko Zlatorog//

Továbbra is a Lasko Zlatorog az alapsör a branden belül, a neve egyébként „aranyszarvat” jelent, ezt is lefordítottam kíváncsiságból, mikor checkoltam az összetevőket a kukoricát keresve benne, de azt szerencsére nem találtam benne, csak malátázatlan árpát. Illata édeskés, malátás, de unalmasan, hiszen a malátalap mind itt, mind az ízében egy mellékízektől mentes, de ugyanakkor nagyrészt semleges karaktert ad a sörnek. A lezárásban van némi enyhén fémes keserű, ettől valóban picit bárdolatlan, csiszolatlan az összhatás, de egyébként jobb, mint amire számítottam. A Lasko Zlatorog egy egyszerű, de legalább el nem rontott pale lager, egy okés ivósör, a teste is pont megfelelő erre a célra, hiszen a 11,3 ballingtól nem igazán sűrű, de nem is vizes, pont kellően könnyed darab. Ha kint jártok és akartok inni valami hideget és eldumálgatni mellette mondjuk a tengerparton vagy valahol a hegyekben egy kimerítő kirándulás után, akkor arra tökéletes választás szerintem, de sokat nem kell tőle várni.

//Lasko Golding//

A Lasko Golding is egy világos lager, valószínűleg most ez a kicsit „prémiumabb” cucca a Laskonak, ami felváltotta a két Club sört. Amennyire ki tudtam venni a szlovén leírásból ez valami 1958-as ultimate legenda feltámasztása, tehát olyasmi, mint amikor öt-hat éve a Soproni visszahozta a Kinizsit. És egyébként elvileg extrábban van komlózva, mint a Zlatorog, és az igaz, hogy az illatában van egy leginkább virágos komlósság, ami az ízében is folytatódik halványan kiegészülve némi mézességgel és egy nagyon masszív malátaalappal. Igen, a Golding sokkal testesebb, mint a Zlatorog, de a rövid utóízzel és a keserűség szinte teljes hiányával, meg úgy egyáltalán ezzel a koncepcióval inkább egy sűrű, édes massza, ami nem is kifejezetten érdekes, mert azok az ízjegyek, amik valamennyire izgalmasak lehetnének benne, elég visszafogottak. Long story short: képzeljetek el egy Borsodi Hoppyt és butítsátok le nem is kicsit. Talán valami ilyesmi. Legalábbis nekem ez jutott róla eszembe, de talán csak a komlózás miatt. A lényeg, hogy ez „prémiumabb” cuccnak elég gyenge, sőt valójában a Zlatorog sokkal jobb, mert az legalább elég jól betölti a szerepét.

//Lasko Zlatorog Temno//

És akkor elérkeztünk az utolsó tesztalanyhoz, amely egy barna lager, viszont a Club Darkhoz képest ezt jóval könnyedebbre lőtték be a Laskonál, mert ez csak 11,6 balling fokos, viszont azért így is kapott egy egészen korrekt testet. Az illatába pedig főleg csokisság került, de aztán ahogy melegedett kakaó és kávé is felütötte benne a fejét. Igen, az íze is elég sokat változott a hőmérsékletével együtt: hidegebben a korty elején csokis-karamelles édesség volt, de ez gyorsan átfordult egy áfonyás-szedres gyümölcsösségbe, ami le is uralta az egész kortyot. De aztán ahogy melegedett a sör ez teljesen eltűnt, később a kakaósság lett a legintenzívebb íz benne, amit a kávésság inkább csak megtámogatott a háttérből. Ez a koncepció szerintem egy elég egyedi karaktert ad a sörnek, kevés barna lager adta ki nekem ilyen tisztán és erőteljesen a kakaós ízt. Egyébként nekem mindkét hőmérsékleten mindkét verzió tetszett, igazából ez egy elég jól megcsinált tmavy, ami valamennyire egyedi is, bármikor nyugodtan újravenném, szívesen innám, és nektek is bátran ajánlom: ha szeretitek a barna lagereket, és Szlovéniában jártok, ezt ne hagyjátok ki. ;)

A söröket a húgomtól kaptam, köszönet értük. :))

Soproni Óvatos Duhaj Mangó Ale teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nem igazán vagyok elragadtatva attól, amit az utóbbi időben a Heineken Hungária csinál az Óvatos Duhaj szériával, és nem csak azért, mert a Portert kivonták, hanem mert az újdonságaik is erős lejtmenetbe kapcsoltak. Az éppen csak oké, az édességben a személyes szubjektív határvonalamat már átlépő Meggyes után kihozták a gejl édes Málnást, amiből egy fél dobozt se sikerült meginnom. Meg ott volt a witjük, ami amúgy nem egy wit, hanem egy rossz vicc, és akkor végül kaptunk egy full biztonsági játék, overly late to the party hidegkomlós lagert. Hát ez ilyen kösz, de kösz nem sorozat nálam, és annyira a nemrég megjelent Óvatos Duhaj Mangó Ale se hangzott túl izgalmasan. Azt meg végképp nem vártam, hogy megváltja a szériát, de abban azért reménykedtem, hogy most azért sikerült egy normális gyümölcsös ale-t lefőzniük.

Végül is sikerült. Amennyiben a normális gyümölcsös ale alsó határát ott húzzuk, hogy meg lehet inni, nincs benne semmi kellemetlen mellékíz, de a sör semmit sem tesz hozzá az összképhez, az ízélményhez. Ha elfogadjuk, hogy ez egy mangós üdítő alkohollal és se malátás se komlós jegyeket nem keresünk benne, akkor teljesen oké. Az illat ugyanis intenzív, de telibe mangó, és az ízt is egyedül a hozzáadott mangókoncentrátum uralja. „A Soproni Óvatos Duhaj Mangó Ale egy kellemesen frissítő, trópusi gyümölcsös sörkülönlegesség, melyben a háttérben meghúzódó sörösség mellett a mangó karakteres ízvilága adja a kiegyensúlyozott, harmonikus ízélményt.” Meséli a marketing szöveg a doboz hátulján, úgy hogy nem árulnak zsákbamacskát, bár tény, hogy pöppet azért finoman fogalmaztak, mert az a sörösség olyan jól bújt meg a háttérben, hogy én észre se vettem. Viszont ez a mangós íz egészen természetes, pont megfelelően édes, és kaptunk hozzá egy korrekt testet is, de utóíz már nem járt hozzá. Az ára természetesen a szokásos, illeszkedik a sorozatba, én konkrétan 350-ért vettem a Sparban, de valószínűleg a legtöbb nagy lánc üzleteiben elérhető már vagy elérhető lesz.

A Soproni Óvatos Duhaj Mangó Ale nem egy rossz készítmény… arra, hogy bulikban ledöntsetek belőle pár dobozzal vagy hogy esetleg a strandon jéghidegen leküldjetek egyet, ha édesszájúak vagytok és szeretitek a mangót, de egyébként nem egy nagy szám: faék egyszerű, mindenféle malátás vagy komlós ízt nélkülöző, könnyedén kihagyható darab.

Ottakringer Falco Brew teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nem tudom, mennyire emlékeztek még a Soproni tankcsapdás sörére vagy kóstoltátok-e egyáltalán anno a Heineken Hungária limitált szériás termékét, de ha igen, akkor könnyen el tudjátok helyezni az Ottakringer Falco Brew-t. Itt is arról van szó, hogy egy nagyüzem designos dobozba öltöztetve piacra dobott egy nem túl érdekes és az alapsörétől nem túlságosan különböző produktumot. És ez is zenés. Falco AKA Johann Hölzel kapta ezt a 65. születésnapjára, akiről a Wiki azt súgta nekem, hogy húsz milliós albumeladásszámmal az üzletileg legsikeresebb osztrák énekesnek számít, a zenéjéről meg azt tudta elmondani, hogy egy csomóféle műfajban alkotott, amiknek a feléről nagyon nem vágom, hogy micsoda, és belehallgatva egy-két híresebb-nevesebb számába én meg annyit állapítottam meg, hogy nem igazán az én stílusom, szal… ugorjunk is a sörre. ;)

Tök mindegy, hogy a paramétereket nézed vagy csak kóstolod, ez bizony egy kutyaközönséges és tipikusan osztrák világos lager. Illata malátásan édeskés meg borsos az élesztőtől, és az íze is ezt követi le elég szépen, meglepetés nem lesz a kortyban. Van egy egészen kellemes, de alapvetően dögunalmas malátalap, amit kicsit megfűszerez ez a borsosság, és nagyjából ennyi, mert finoman szólva sem egy komlósdarab. Tehát standard osztrák világos lager, nagyjából annyit tud, amennyit a kinti nagyüzemek alapsörei általában, sőt szerintem a Gösser Marzen a már-már helleses zamatával, apró őszi gyümölcsös jegyeivel jobb is nála. De amúgy teljesen rendben van, nem vizes, 11,2 ballingos, és érződik is, hogy kapott egy normális testet, az ára meg 1,15 euro, ami nagyjából annyi, amennyiért a hozzá hasonló sima világos lagerek mennek, szal ez is oké. Ha szeretnétek designos dobozból totál átlagos osztrák ivósört kortyolgatni, akkor nyugodtan vegyetek belőle párat, nem fogtok csalódni benne, de amúgy nem veszítetek azzal se semmit, ha kihagyjátok. ;)

Sümegi Sörök a Sümegi Sörházból

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Igen, kimozdultam, néha ez is megtörténik velem, a hardcore introvertált bloggerrel… legfőképpen akkor, ha olyan söröket akarok megkóstolni, amiket nem lehet elérni semmiféle boltból, üzletből hiperszupermarketből vagy konkrétan különleges folyékony kenyerekre specializálódott webshopokból sem. A Sümegi Sörfőzde termékeinél pedig nagyon is ez a helyzet, hiszen nem palackozzák őket, úgy hogy csak Sümegen, a Sümegi Sörházban érhetőek el állandóan. Ezen kívül amúgy fesztiválokon lehet összefutni velük, ha jól rémlik, akkor asszem a 2017-es(de talán a ’18-as) Vonyarcvashegyi Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválján találkoztam velük és PET palackba csapoltatva el is hoztam egy Nariandert meg egy BandIPA-t, ezek közül az első, ami egyébként egy wit meg is vett kilóra (és a második is egész korrekt volt), szóval fixen szerettem volna újra inni a söreikből. És hát erre az alkalom most jött, ezúttal konkrétan a Sümegi Sörházba látogattam el egyik spanommal.

Maga a hely amúgy első látásra nem igazán különbözik egy átlag kisvárosi kocsmánál és a törzsközönség sem éppen beergeekekből áll, szóval nem igazán van meg az a feeling, hogy itt most kraft söröket vagy úgy egyáltalán egy sima Borsodinál vagy Soproninál jobbat kaphatunk. De a látszat csal! Ez amúgy annyira közhely, hogy már undorító, de tény, ami tény: a csapolt kínálat elég király. Így februárban, ami a csapos szerint holtszezon és ezért szegényesebb a felhozatal, is négyféle sör közül választhattunk. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy ezek közé nem tartozott a New England IPA-juk, mert igen, ilyenjük is van, láttam ám a táblán krétával felvésve, rá is kérdeztem egyből, de sajna ennek a kóstolása most elmaradt: se csapon se elvitelre nem volt elérhető.

De talán majd máskor, mert amúgy a portfólió része, ami amúgy nem is kicsi és bőven izgalmasabb, mint a legtöbb, hozzájuk hasonlóan a ’90-es években indult, házi sörfőzde jellegű kisüzemé, amelyeknél általában van egy sima világos lager, egy barna lager meg egy-két tipikusabb ízesített sör, mondjuk meggy vagy szilva koncentrátummal megküldött darabok. Nem, itt azért határozottan érdekesebb szortimentről van szó, ezért most már nem is szaporítanám tovább a szót: nézzük meg a tételeket egyesével! ;)

//Sümegi Barackos Búza//

Mivel a Nariander nagyon bejött anno, egyből lecsaptam erre, és nem is bántam meg! Ez konkrétan az, amit a neve sugall: barackkoncentrátummal megküldött búzasör, aminek amúgy sanszos, hogy a Nariander az alapja. Az illata ugyanis intenzíven barackos, de érezni mögötte némi koriandert is, tehát fixen wit kell, hogy legyen az alapja, a Nariander pedig határozottan ebbe a típusba tartozott. Az íze is rendkívül markáns és a flamand típusú búzasöralap meg a barackosság tök jó kis harmonikus egyensúlyban voltak egymással, szóval ezt egészen csiszoltnak is éreztem. Egyértelműen ez volt a legjobb sör a kóstoltak közül. :)

//Sümegi Sötét Lovag//

A Sötét Lovag egy barna lager, tehát már egy kicsit kevésbé izgalmasnak tűnő darab első ránézésre, de én amúgy tökre szeretem a barna lagereket. Már persze ha amúgy jól vannak megcsinálva és éppen abba a vonulatba esnek, amelyik az én ízlésem. A Sötét Lovag viszont a nagyon intenzíven kávés illatával konkrétan az arcomba kiabálta, hogy igen, ez pont az a vonal lesz, amit imádok és az íze sem cáfolt rá erre. A korty is a száraz, pörköltesen kesernyés és picikét fanyar karaktert hozta, viszont ez elméletileg nem csak a pörköltmalátának volt köszönhető, mert ha hinni lehetett a kiírásnak, konkrétan hozzáadott kávét is tartalmazott a sör, mint mondjuk a Fehér Nyúltól a Coffee Storm, amit imádtam. Oké, persze a Sötét Lovag bőven nincs azon a szinten, mint a Coffee Storm, de nekem bejött, annak ellenére is, hogy volt egy apró kis hibája is: volt benne egy halvány, nem annyira természetes édes vonulat, ami pöppet kilógott belőle. Nem volt annyira zavaró, hogy tönkrevágta volna a sörélményt, de azért elég fura volt, és emiatt határozottan kevésbé érződött ez csiszoltnak, mint a Barackos Búza.

//Sümegi Vadlager//

És akkor elérkeztünk a mélyponthoz, a Sümegi Vadlagerhez, ami pedig egy hidegkomlós világos lager, az a típus, ami a fótiaknál a Keserű Mézzel kezdődött, és most már a nagyüzemek is előszeretettel főzik, a hazaiak közül talán nincs is olyan, akiknek ne lenne ilyenjük. Amúgy alapból a stílussal nincs bajom, ezek kellemes kis könnyed frissítőitalok tudnak lenni, viszont a Sümegi Vadlager nagyon nem jött be. Az illata a fenyőgyantás, mézes, virágos vonalon mozog, ez még egész kellemes volt, de az ízében a tömény mézes édesség a lezárásban megjelenő markáns, de nagyon furcsának ható keserűvel nagyon nem passzolt össze. Őszintén szólva nekem ez a sör totál szétesett és még külön az ízjegyek sem voltak éppen kellemesek, szóval… az a szitu, ilyet többet fixen nem kérnék ki, ez nagyon nem jött be.

//Sümegi Ribizlis//

Levezetésnek pedig maradt a gyümölcskoncentrátummal megküldött világos, a ribizlis sör, ami amúgy teljesen rendben volt annak, aminek készült. Az illatát és az ízét is a ribizlisség uralta, malátát, komlót nem igazán lehetett benne felfedezni, de mint ribizlis alkoholos ital nekem tetszett, finom volt. Főleg ilyen laza utolsó körnek volt tökéletes, na meg le lehetett vele öblíteni a Vadlagert is… de a lényeg a lényeg, hogy ha szeretitek a gyümölcskoncentrátummal megküldött kisüzemi söröket és a ribizlit, ezzel simán tehettek egy próbát, ha összefuttok vele, nagy eséllyel nem fogtok benne csalódni. ;)

//Végszó//
Összességében a sörök érdekesek voltak, mindegyikről azt tudom mondani, hogy intenzív ízélményt nyújtanak és a testességgel se volt gond sehol, szóval mindegyikbe belepakolták az anyagot rendesen. Viszont azért úgy általánosságban nem túl csiszoltak, de ez annyira nem zavart azoknál, amelyek amúgy ízlettek, a Vadlager viszont… na mindegy, nem térek vissza rá, inkább még gyorsan megemlítem az árakat, amik nagyon rendben voltak. Sörtől függően 300 vagy 390 forint volt egy pohár, ennél nyilván arányosan kicsivel drágább a korsó, szóval abszolút nem vészesek az árak, és ez természetesen mindenképpen említésre méltó pozitívum.

Megérteni egy hype-ot… 3.0 – Paulaner Hefeweissbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Kicsit lejjebb csúszunk a Ratebeer.com weizeneket tömörítő toplistáján, de éppen csak a tizenötödik helyre, ahol pedig a Paulaner Brauerei termékét találjuk, melyet a Weihenstephanerhez és a Franziskanerhez hasonlóan szintén nem kis hype övez. A rajongótábora a Paulaner Hefeweissbiernek is elég népes és lelkes, engem pedig nagyon nem fognak szeretni, miután elolvasták ezt a bejegyzést. xD Mert hát az a szitu, ki kell hogy mondjam, vagyis inkább le kell hogy írjam: itt totál nem sikerült megértenem a hype-ot, ez a sör… nos nem jó. (És még lehet, finoman fogalmaztam.)

Oké, az illata még rendben van, bár tény, hogy nem annyira intenzív, de korrekt, és megvan ebben is a citrusosság meg a banánosság is. Az íze viszont… röviden és tömören: retek savanyú. Persze a legtöbb weizenben van némi kellemes fanyarság, de itt nem erről van szó. Ez már durván bántó szint és az elejétől a végéig áthatja az egész kortyot, ráadásul a hosszantartó, markáns utóízben csak ez van. Amúgy a Paulaner Hefeweissbier íze természetesen nem csak tömény savanyúságból áll, jutott bele egy kis gyümölcsösség is, ami őszintén szólva még egész érdekes is, mert a banánosság mellé hellesekre emlékeztető őszigyümölcsösség került. Kár, hogy ez nem nagyon tudja ellensúlyozni a negatívumokat, amik közé sorolható még az is, hogy ez a búzasör nem igazán üde, friss kortyérzetű. Az ára egyébként az osztrák Intersparban egy euro huszonöt cent volt, ami amúgy tök oké lenne, ha maga a sör jó lenne, de sajna bőven nem az, így mind a Weihenstephaner, a Franziskaner, a Löwenweisse és a Gösser Naturweizen is sokkal-sokkal jobb alternatívák.

Megérteni egy hype-ot… 2.0 – Franziskaner Hefeweissbier

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Megérteni egy hype-ot nem mindig egyszerű. Írtam a Weihenstephanerről szóló cikkben, ahol viszont a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstaphan terméke, a nem hivatalosan „a világ legjobb weizenjének” kikiáltott sör konkrétan az első korttyal megvett kilóra. A Franziskaner Hefeweissbiernél már nem egészen így alakultak a dolgok, pedig a reputációja ennek se kutya, mert bár a Ratebeer.comon a weizenek között a top 10-ből éppen lecsúszott, azért igazi felsőkategóriásként, a legjobbak között szokták emlegetni. Nos, én ezt azért nem éreztem benne, de ettől függetlenül egy teljesen jó hagyományos német búzasörről van szó.

Ahogy a Weihenstephanernek, úgy a Franziskanernek is keveredik a citrusosság és a banánosság az illatában, szintén üdének és frissnek érződik. A hasonlóságok inkább a kortyérzetben szakadnak meg, mert bár az előbb említett két jegy az ízében is megtalálható, ráadásul elég intenzíven is, viszont sajna a szénsavat túltolták benne. Igen, ettől nemcsak hogy nem olyan selymes a kortyérzet, mint a Weihenstephanernél, hanem ez visszafogja az ízintenzitást is, az apró finom részletek elvesznek és némileg szét is esik az az amúgy tök jó koncepció, ami nagy eséllyel ott van a túlzott szénsavasság alatt. Plusz az utóíz is elég rövid, ennek se örültem túlzottan. Az ára viszont nagyon rendben van ennek is, egy euro tíz centet kellett érte otthagyni az osztrák Interpsar kasszájánál. Összességében korrekt darab a Spaten-Franziskaner-Brau terméke, sok mindent jól csinál, de megvannak a maga hibái, amik viszont némileg belerondítanak az élménybe, viszont azért bőven nem arról van szó, hogy totál tönkrevágnák azt. Jó-jó, bármikor el tudom iszogatni természetesen, de azért bőven nem top tier kategória nálam és teljesen szubjektív alapon nekem a Löwenweisse például jobban bejött.

Megérteni egy hype-ot… - Weihenstephaner Hefeweissbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Megérteni egy hype-ot nem mindig egyszerű dolog. Főleg nekem, akinek nagyon alter ízlése van egy csomó mindenben, legyen szó akár filmekről, könyvekről, zenékről, gamingről… vagy kb. majdnem hogy bármiről, és ritkán sikerül megértenem a hatalmas lelkesedést olyan dolgokért, amiket körülöttem kb. mindenki imád, konkrétan rajong értük. Söröknél se mindig egyszerű meggyőzni, sőt alapból sokszor nehezen esik le, eleve miért alakult ki az a bizonyos nagy hype, mint például a Guinness Draught esetében, amit ráadásul a mai napig nem sikerült igazán megfejtenem. A Weihenstephaner Hefeweissbiernél viszont már az első kortynál láttam benne, mi repítette ezt a Ratebeer.com német típusú búzasöröket tömörítő toplistájának élére és miért kapta meg a „világ legjobb weizenje” képzeletbeli badge-et a beergeekektől.

Merthogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan egy olyan sört tett le az asztalra, amely olyan kifinomult, csiszolt és elegáns, amilyet még nem láttam a típusában. Illatában citrusosság és banánosság vegyül, üde, friss és azonnali kóstolásra csábít. A korty betonbiztos és egyúttal káprázatos talapzatát egy selymes és telt kenyeres búzamalátásság adja, az elejére pompás nyitánynak intenzív citrusosság került, a lágy utóízig tartó utat pedig enyhe banános jegyek díszítik. Vannak nagyon király weizenek, kajak sokat szeretek közülük, olyanok, amiket bármikor nyugodtan leveszek a polcról. Ilyen például a Löwenweisse vagy a Gösser Naturweizen és igazából a Franziskanerrel se lehet nagyon mellélőni. Jó volt a Kaiserdom búzája, meg az Ayingeré is, de Weihenstephaner egy egészen másik szint. Next level, truly top tier: igazi különleges prémium élmény megiszogatni egyet. És tudjátok mi a legjobb az egészben? Hogy a világ első számú weizenje az osztrák Intersparban mindössze másfél euro, ez nem hogy jó ár/érték arány, hanem kb. életem dealje volt: konkrétan szinte semmit, aprópénzt fizettem azért a sörélményért, amit kaptam. Szóval aki szereti a hagyományos bajor búzasöröket és összefut vele valamelyik üzletben, vegyen egyet, próbálja ki, kóstolja meg, ebben fixen nem fog csalódni. ;)