A szlovák Tesco is beújított – Svijany sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Ugyan mostanában a Billa jár leginkább élen a sörkínálat bővítését illetően, hiszen három szlovák kisüzemi gyártótól(Kaltenecker, Karpat, Ikkona) is szép szortimenttel rendelkezik, ráadásul nemrégiben elkezdte árulni az Ayinger söröket is, azért a Tesco is lépett válaszul egyet: behozta a szlovák piacra a Svijani söröket. Oké, nyilván nem mindet, a nagymegyeri üzletükben egészen konkrétan háromra akadtam rá, név szerint a Desítka, a Máz és a Rytír kerültek a kosárba.

A Svijanyról egyébként annyit érdemes tudni, hogy amolyan Bernard és Primator kategória, tehát egy úgynevezett független sörgyárról van szó, amelyből Csehországban rengeteget találni. Ez tulajdonképpen egy közepes méretű, egyik multi cégtől sem függő, általában hagyományos típusokat főző üzemet jelent. Persze van már egy ilyen gyártó, amelynek a legtöbb termékét árulja pont a Tesco, mégpedig a fent már említett Bernard, ráadásul az ő söreik árazása is elég hasonló, szóval a kérdés leginkább az, hogy a Svijany termékei fel tudják-e venni a versenyt velük?



//Svijany Desítka//
A Desítka a leglightosabb darab a trióból, lévén egy 10 ballingos pilsnerről van szó. Őszinte leszek, ezért a stílusért én nem igazán vagyok oda, nagyon kevés ízlik csak, és még kevesebbet ismerek, aminek igazán jó is az ár/érték aránya, de még ha mindkét előbbi feltétel teljesül is, akkor is csak könnyed, nagy mennyiségben is fogyasztható szomjoltóként tudom értelmezni őket. Éppen ezért nem is vártam sokat a Desítkától, sőt arra számítottam, hogy ez fog a legkevésbé ízleni a három közül, ennél fogva pedig kellemesen csalódtam benne.

A Desítka pohárba kitöltve gyönyörű, nagy és tartós, hófehér habot produkált. A másik három Svijany megkóstolása után mondjuk már levontam a következtetést, hogy ez nem egyedi karakterisztika, sokkal inkább általános jellemzője a gyártó söreinek. Illata üde és friss, ami szintén elmondható mindhárom produktumról, mondjuk ehhez valószínűleg nagyban hozzájárul, hogy mindegyik pasztőrözetlen. Egyébiránt az aroma inkább malátásan édes, semmint komlós, azonban a kortyérzet már szépen ki van egyensúlyozva a két összetevő között. Az összkép elképesztően harmonikus és lágy, és a 10 balling sem fájó vizességben, hanem sokkal inkább kellemes könnyedségben nyilvánul meg. Ez egy jól sikerült 10-es pilsner, finom, tényleg tetszik még nekem is, azonban az árával egyáltalán nem vagyok kibékülve, ugyanis ez számomra nem ér egy eurót, de igazából a nyolcvan centes akciós árat sem fizetném ki még egyszer érte. Akkor már inkább a Bernard 10-ese hatvan centért vagy akár egy Urpiner Classic…
Ár/érték arány: 5/10.

//Svijany Máz//
A Máz már kicsit komolyabb ligában játszik, olyanban, amiből azért több általam kedvelt ivósör(Kozel 11, Staropramen Jedenectka, Rychtar 11… stb.) került ki, tehát ez a gyártó 11 balling fokos pilsnere. A megjelenése ennek is impozáns, színe tán kicsit sötétebb, mint a Desítkáé, de egyébként teljesen ugyanaz igaz rá. Illata is nagyon hasonló, bár már itt édesebbnek érződik, mint a 10-es testvéréé.

Először belekortyolva a sörbe még csak annyi tűnt fel, hogy ez a Desítka csak kicsit testesebb kiadásban. Ugyanaz a malátásság, ugyanaz a komlókeserű a végén, és elsőre harmonikusnak is tűnik. Azonban ahogy iszogattam, egyre inkább azt kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel vele. Aztán rájöttem, hogy még ha elsőre annyira nem szembetűnően is, de ez a sör már kellemetlenül édes, sőt a maláta mellett valami más nem éppen természetes módon szolgáltatja ezt a plusz, hosszútávon émelyítő mellékízt. Gyorsan megnéztem hát a doboz hátulján feltüntetett összetevőket, és hamar ráakadtam a probléma forrására: a Máz hozzáadott cukrot tartalmaz. Teljesen egyértelmű, hogy ez rontja el, és érthetetlen számomra, hogy minek raktak bele és miért pont ebbe, hiszen a másik kettőben nincsen! A végére pedig kimondottan kellemetlennek éreztem a fent leírtak miatt a kortyérzetet, egyszerűen nem esett jól, és többet nem akarok ilyet inni, pláne úgy hogy ez még tíz centtel drágább alapáron, mint a Desítka.
Ár/érték arány: 3/10.



//Svijany Rytír//
Nah, végre elérkeztünk igazán ahhoz a paraméterhez, amelyet én leginkább preferálok, ha pilsnerekről van szó: mily meglepő, ez pedig a 12 ballingosok kategóriája. Tulajdonképpen emiatt ennek a tesztnek a kimenetelére voltam leginkább kíváncsi és természetesen egyúttal ettől a sörtől vártam a legtöbbet a három közül. Szerencsére a Rytír be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, és sikerült vele teljes egészében leöblítenem a Máz kellemetlen emlékét.

A Svijany 12-esének a megjelenése ugyanúgy impozáns, mint a gyengébb testvéreié, ám az illata amellett, hogy megszokott módon friss és üde, már nem malátásságot hordoz, hanem sokkal inkább a saazer komló virágos, citrusos és kissé gyógynövényes jellege ütközik ki benne. Ezek a jegyek egyébként az egész kortyot végigkísérik a természetesen malátás édességtől egészen a markánsan keserű lezárásig. Mindenképpen karakteres sörről van szó, amely egyértelműen megkülönböztethető az átlag, simán csak jó vagy korrekt szintet hozó cseh nagyüzemi pilsnerektől, és az összkép nem csak egyedi, hanem kimondottan kellemesen és a stíluson belül akár még izgalmasnak, érdekesnek is mondható. Habár egy euró húsz centes ára kissé húzós, a szintén ugyanennyiért kínált Pilsner Urquellel szemben biztosan ezt választanám inkább. A Bernard Svatecni Lezakkal való összevetés már más kérdés, én amondó vagyok, hogy eléggé különböző a két sör, hiába vannak hasonló árban, így szerintem megfér a kettő egymás mellett.
Ár/érték arány: 8/10.

Az új idők üdítői - Szlovák és magyar radlerek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Valószínűleg az utóbbi idők egyik legsikeresebb élelmiszeripari termékei a radlerek. Úgy tűnik, amerre csak megjelennek, hamar nagy port kavarnak, pedig a világ egyik legegyszerűbb koktéljáról van szó: sör és valamiféle szénsavas limonádé keveréke a radler. Illetve más országokban lehet panaché vagy shandy is… utóbbit egyébként a Wiki egészen a 19. századig datálja vissza, azonban itt Közép-Európában ez egy igencsak újkeletű dolog, egészen konkrétan a 21. század frissítő itala. Nagyjából a semmiből robbant be, elsöprő népszerűségre és talán még nagyobb, de biztosan hangosabb utálatra tett szert, nevét városi legendák, rosszindulatú pletykák és naiv tévhitek övezik.

Persze igen, német eredetű, és esélyes, hogy biciklistáknak fejlesztették ki, hiszen nekik a melegben igazán jól jön valami sörnél kevésbé alkoholos, de frissítő hatású ital. Azonban még ha ők is voltak ez eredeti célcsoport, azóta a radlerek fogyasztói köre jóval nagyobbra duzzadt és sokszínűbbé vált. Általánosságban azt lehet mondani, hogy szinte már bárki issza őket könnyed nyári frissítőként, ráadásul a mentes sör alapú termékek értelmes alternatívát nyújtanak azoknak is, akik csak egy rövid időre ugrottak le a strandra kocsival, ami ugyebár az ízesítetlen mentesekről nem mondható el… legalábbis a múltkori csoportteszt alatt egyetlenegyet sem sikerült találnom, amely betölthetné ezt a szerepet. :D

Természetesen ha valami bekerül a köztudatba – függetlenül attól, hogy az adott tárgyiasult dolog vagy elvont jelenség megérdemli-e vagy sem – valahonnan biztosan elkezdik gyűlölködve köpködni. A radlerek esetében elterjedt sztereotípia, hogy ez nem igazi sör, és ilyet csak nők és homoszexuálisok isznak. Nos, ezek a termékek valóban nem sörök, hanem – ha mindenképpen ezt a szót bele akarjuk rakni – akkor sörkoktélok, de leginkább egyszerűen azt mondanám rájuk, hogy szénsavas üdítők. Mert attól függetlenül, hogy mi az alapjuk, ezek ugyanolyan célból készülnek, mint egy kóla vagy egy Cappy vagy TopJoy vagy… szóval bármi más üdítő. Mert azok. És biztos vagyok benne, hogy senki nem sörként issza vagy ahelyett, hiszen mind az íze mind a hatása olyan, mint amilyennek egy szénsavas üdítőitalnak lennie kell. Az utálkozók állításának másik fele természetesen nonszensz, kirekesztő, és amúgy sem értettem sose, miért jó sztereotípiák alapján nemi identitásokhoz meg szexuális orientációkhoz kötni ételek vagy italokat, de a legnagyobb vicc az egészben az, hogy ráadásul az állítást magabiztosan hangoztató lehet, hogy már pár perccel később lehúz egy pohár kólát, Cappyt vagy TopJoyt…

Végezetül még egy tévhitet el kell oszlatnom: a radlerek nem egyenlőek a valódi gyümölcsös sörökkel(pl.: kriek), hiszen azok esetében vagy a koncentrátum vagy ritkábban maga a gyümölcs együtt érlelődik a sörrel, a folyamat során kerül bele, és nem utólagosan. De egy nagyon erős párhuzamot mégiscsak lehet vonni a radlerek és a sörök között: mindegyik között vannak jók és szarok is. E poszt célja pedig az, hogy valamiféle támpontot adjon, mit érdemes idehaza és északi szomszédjainknál venni, ha ilyen kategóriájú termék után kutatunk, ezért jómagam összeszedtem minden radlert, amit csak a nagymegyeri Tescoban találtam, míg egyik haverom az említett áruházlánc hazai egységében vásárolt be. Árakban egyébként túl nagy diverzitás nincsen, odakint a Steigerek hetvenöt centes áron, a Zlaty Bazantok pedig kilencvenkét centes áron mennek akció nélkül, azonban utóbbit igencsak gyakran lehet hetven centre leértékelve találni több helyen is. A hazaiakról annyit tudok mondani, hogy általában kétszázvalamennyiért lehet ilyesmikhez hozzájutni, de… én azt mondom kezdjük már bele, mert rohadt messze van még a vége! ;)

//Szlovák radlerek//

//Steiger Citrón//

"Ha a kutyám pisijét összegyűjteném, így nézne ki pohárba töltve." VirtualShadow

Kezdjük tehát a kintiekkel, és azon belül is az olcsóbb és negatívabb reputációval rendelkező márkával. Utóbbi egyébként egyáltalán nem alaptalan, lévén a Steigerek „rendes”, ízesítetlen söreihez volt már szerencsétlenségem korábban… persze ettől még a radlereknek meg kell adni az esélyt, hiszen ez azért egy teljesen más műfaj. Hát most megtettem. Összességében kár volt.

Először a citromos ízűt pattintottuk fel, mely pohárba töltve kb. nulla szinten produkált habot, színe leginkább kutya pisire emlékeztetett, illata pedig a Strepsilst idézte, amit én egyébként kimondottan kellemesnek találok a gyógyszerek között… csak egy radlertől vagy úgy általában egy üdítőtől ennél többet várok el. Ízvilágát leginkább egy túlságosan gejl és mű ízű citromos cukorkához lehetne hasonlítani, élvezeti értéke valahol a gyártó ízesítetlen termékeinek szintjén mozog, de a végén annyira megcsömörlöttem tőle, hogy utólag belegondolva inkább bevertem volna egyet a 10 ballingos sörükből, az lehet, hogy vizessége okán visszafogottabban szar és semmiképpen sem gejl, szóval talán nem fáj ennyire. Talán…

//Steiger Brusnica//

"Jah angolul is rajt van? :O Én csak azt néztem, hogy brusnica... " VirtualShadow

Hiába a klasszikus radler a citromos, manapság már boldog-boldogtalan kísérletezget mindenféle ízesítéssel, és bár odakint ebben a Heineken Slovensko jár élen a Zlaty Bazant márkán belül létrehozott szériájával, egyértelmű, hogy a Steiger sem maradhatott ki belőle. Következő termékük ennek megfelelően vörös áfonyás, amit a doboz mind angol és szlovák felirattal plusz elképesztően ronda és érdekes színvilágú rajzzal is hirdet.

Mikor kitöltöttem, már messziről megcsapott az intenzív illata, és szinte úgy terítette be a szobát, mint egy jófajta kriek vagy akár egy Kasteel Rouge. Aromája némileg természetesebbnek is hat, gyümölcsösebb és kevésbé mű, mint a Steiger Citróné volt. Azonban hiába alakul ki bárkiben is ez alapján bármiféle pozitív várakozás, a kortyérzet egyből le fogja azt rombolni. A Steiger Brusnica ugyanis egy nyúlós ragacs, olyasféle gejl massza, mintha alig felhígított vörös áfonyaszörpöt dobozoltak volna be a gyárban. Ebből következően még csömörebb, mint a citromos változat, úgy vélem, meginni egy teljes dobozzal komoly kihívást jelenthet.

//Steiger Citrón Tmavy//

Északi szomszédjainknál kezd gyökeret verni egy érdekes koncepció, mégpedig az, hogy alkoholmentes barna alapra készítik a radlereket. Alapvetően nem tartom ezt hülyeségnek, hiszen ha az alapból nem a mentes sörösséggel járó műggyümölcsösséget, hanem a karamell vagy a pörkölt malátára jellemző ízjegyeket sikerül felszínre hozni, akkor az teszem azt meggyes vagy szilvás üdítőhöz passzolhat. Érdekes módon először mégis a citrommal párosított verziók jelentek meg a piacon, igazából csak mostanában kezdtek bejönni más ízűek. Ugyanakkor most a kérdés az, hogy ebből a koncepcióból a Steiger össze tudott-e hozni valami értékelhetőt?

Nos, a válasz az, hogy nem igazán, de azért némileg jobbra sikerült, mint a világos alapra készített testvérei. Kinézete egy kissé habzó kóla, bár tény, hogy a habja eléggé sörös, illata citromos, ami a barna alappal egy fura kavalkáddá olvad össze. Íze is a disszonáns vonalon halad tovább, a kissé mesterkélt citromosságot egy – az alkoholmentes sörökből ismert – műribizlisség követi, majd jön a barna alap, ami leginkább édeskésségként, valamiféle karamellmalátásságként értelmezhető, aztán a kortynak hirtelen vége szakad, igazából teljes üresség marad csak utána. Nem igazán kellemes az összkép, de azét némileg jobb, ihatóbb, mint az előző két Steigert, viszont összességében ezt sem ajánlom.

//Zlaty Bazant Citrón//

"Ezt már úgy el tudnám képzelni, hogy a Balatonparton iszogatom." Shinobi
"Öhm, jah, én már művelem ezt egy-két éve... " VirtualShadow

A Heineken Slovensko legismertebb márkája – ahogy említettem – széles portfólióval rendelkezik radlerek terén, rengeteg kísérleti terméket is láthattunk már tőlük az idők során, melyek közül többet már nem is lehet kapni, kezdve a remek karácsonyi szilvás-fahéjastól egészen az őrült és borzasztó barackos bazsalikomosig. Azonban tőlük sem hiányozhat a klasszikus koncepció, nézzük is meg, ők mit tudnak felmutatni e téren! ;)

Oké, oké… lelövöm a poént előre, ittam már ilyet rengetegszer, tulajdonképpen kedvenc alkoholmentes nyári frissítőm már jó ideje. Opálos, witszerű kinézete valahogy tetszetős számomra, illatát üde citromosság jellemzi, íze is megmarad a frissítő vonalon, egyáltalán nem túl édes, sokkal inkább a citrusosság fanyar vonalát hangsúlyozzák ki, illetőleg természetesnek hat, távolról nem olyan mesterkélt, mint a Steigerek. Bár egyértelműen a citromosság dominál, azért érezni, hogy valamiféle malátás alap, tehát úgyszólván sör van mögötte, és ezzel a gabonás jelleggel szépen, harmonikusan olvad össze a termék limonádé része. Mindenképpen az egyik legjobb darab a csoporttesztből, erősen ajánlott, ha valaki kellemes és alkoholmentes nyári frissítőt keresne.

//Zlaty Bazant Jahoda Rebarbora//

A következő tagja a népes családnak már egy nem szokványos koncepció radlerek terén, viszont szerintem remek ízpárosítás, hiszen egy epres rebarbarás termékről van szó. A citromosukkal ellentétben ebben már – ahogy az gyakran lenni szokott – semmi sörös, gabonás jelleg nincs, mind kinézetében mind ízében teljesen üdítőjellegű. Azonban ez nem probléma, annak ellenére is, hogy alapvetően édes karakterrel rendelkezik, ez egy jól sikerült próbálkozás. Illata intenzív, mindkét összetevőt jól visszaadja, a kortyérzetben is tökéletesen harmonizál egymással az eper és a rebarbara, nekem az ilyen ízű lekvárokat juttatta az eszembe. Tetszett, és ha valaki szereti az édes, de nem gejl üdítőket, szerintem mindenképpen tegyen ezzel egy próbát! :)

//Zlaty Bazant Citrón Baza Mata//

A bodzás radler már egy szokványosabb koncepció, azonban itt mentával és citrommal is kiegészül, ami szerintem megint csak egy jó ötlet. Nekem maga a megvalósítás is tetszett, kinézetre tulajdonképpen bodzaszörp, illata intenzíven mentolos, és ezt a vonalat az íze is tovább viszi, azonban csatlakozik hozzá a bodza édessége és kicsit a citrom frissessége és fanyarsága is. Esélyes, hogy sokaknak nem fog ízleni a túlzott mentolossága miatt, akár fogkrém jellegűnek is találhatják majd, mint egyik haverom, nekik ebben az esetben valószínűleg jobb választás a visszafogottabb Soproni márkacsaládba tartozó termék, amelyről majd a hazai felhozatalnál lesz szó.

//Zlaty Bazant Grapefruit Rozmarín//

Ez egy egészen új darab, a régi, csak grapefruitot tartalmazó helyett vezették be. Jómagam kedveltem a régit, elég jól visszaadta a grapefruit kesernyés ízét, ami ritka a radlerek között, azonban ehhez is fűztem azért bőven reményeket, ugyanis tetszett az alapkoncepció. Most, hogy megkóstoltam, azt kell, hogy mondjam, nem lett rossz, de azért… kérem vissza a régit! :D Oké, oké, jó lett ez is, viszont se illata se az íze nem igazán intenzív, olyan visszafogott az egész, ami egyébként nagyon nem jellemző az ízesített Zlaty Bazantokra, és ezért még inkább fura volt. Plusz édesebb, mint a régi grapefruitos, bár tény, hogy szerencsére bőven nem gejl, viszont amaz jobban visszaadta a grapefruit kesernyés karakterét. És hát tény, hogy a két összetevő passzol egymáshoz, szóval nyári frissítőnek ez is alkalmas, de e célból én inkább a citromosukat innám.

//Zlaty Bazant Levendula Cierna Ríbezla//

"Valószínűleg teljesen szakszerűtlen ilyet mondani, de ennek valami eszement íze van." Shinobi

El is érkeztünk az utolsó világos alapra készített Zlaty Bazanthoz, amit én utálok. Nah, jó, ha kell, megiszom, és több komponense tetszik is, csak az a baj, hogy levendulás. Azt viszont tényleg utálom. Teljesen mindegy, hogy mibe rakják, számomra mindent elcsesz, még ezt az italt is. A kinézetét egyébként kimondottan viccesnek találtam a maga ciklámen színével és a rózsaszínes habjával. Az illatából pedig dől a gyűlöletes levendula, ami már előre tönkrevágja számomra az élményt. Holott a ribizlis alap tök jó, és ebben is van némi mentolos jelleg is, intenzív és érdekes a kortyérzet, csak hát levendulás… azonban akinek nincsenek fenntartásai az előbb említett virággal kapcsolatban, nyugodtan próbálja ki, mert technikailag egy jól összerakott ital, ráadásul mindkét kóstolótársam közt osztatlan sikert aratott.

//Zlaty Bazant Citrón Tmavy//

Természetesen a Heineken Slovenskonak is megvan a maga „barna citromosa”, ami bár még mindig furán hangzik, az a helyzet, hogy mégis működik. Legalábbis nekem ízlett. Viszont ismerősök reakciói alapján én inkább ezt az italt az „erősen megosztó” kategóriába tenném. Mondjuk nem csoda, hiszen elég egyedi darab, kivéve a megjelenését, hiszen a színe tök fekete, rajta pedig tipikus fehér sörhab keletkezett. Illatában érdekes módon nem jelentkezik még a csavar, tulajdonképpen egy az egyben azt a citromosságot hozzá, amit a Zlaty Bazant Citrón. A kortyérzetet viszont már úgy lehetne leginkább leírni, mintha egy folyékony citromos, kakaós, étcsokis keksz lenne. Igen, itt a barna alap nem édességet, hanem az előbb említett módon kis kesernyésséget visz bele, és ezt foglalja keretbe a kekszes jelleg. Érdekes és egyedi radler, de úgy vélem túlságosan is az, hogy sokaknak bejöjjön, ugyanakkor egy próbát azért szerintem mindenképpen érdemes tenni vele.

//Zlaty Bazant Visna Tmavy//

A grapefruitos-rozmaringos mellett ez a másik újdonság, ami nemrég jött ki, és igazából nálam első kóstolás után instant bekerült a kedvencek közé ebben a kategóriában. Az előző termékükhöz hasonlóan itt is alkoholmentes barna sör az alap, viszont ehhez most meggyet párosítottak. Színe ennek megfelelően mély és sötétvörös, amiből még a habjára is kijutott valamennyi. Illata intezíven meggyes, bár tény, hogy annyira nem erőteljes, mint a komolyabb meggysörök(pl.: kriekek). Íze tulajdonképpen a Zlaty Bazant Citrón Tmavyéhoz hasonlóan egy folyékony desszertet idéz, itt azonban egy meggyes étcsokis bonbonról van inkább szó. A korty három teljesen jól elkülöníthető fázisból áll: először jön a kimondottan természetesnek ható meggyíz, utána a barna alap szolgáltat kakaós és kicsit étcsokis jegyeket, a végén pedig ezek mind összeforrnak, és ekkor jön ki igazán a folyékony desszert jelleg. Igazán jól sikerült újítás, bár persze nincsen igazán egy szinten a valódi meggysörök többségével, viszont a radlerek közül meg messze kiemelkedik. Így ha egyetlen győztest kéne hirdetni ebből a csoporttesztből, akkor én habozás nélkül ezt választanám.

//Hazai gyártású radlerek//

//Borsodi Friss Citrom//

"Ha Borsodi Vilmoskörte lenne ráírva, akkor, esküszöm, nem is lenne rossz... " Shinobi

A Borsodi a kedvenc hazai gyártóm… lehetne. Akár. Csak egyetlen aprócska probléma van vele: egyik sörüket sem tudom meginni. Ettől függetlenül a radlereknek most megadtam az esélyt. Nah, nem azért, mert még hiszek a csodákban, hanem mert ezt hozta a haver teszthez, szóval kénytelen voltam megkóstolni őket. Nyilvánvalóan sejtettem, hogy nem lesz jó, sőt! De arra nem gondoltam volna, hogy ennyire identitászavaros termékkel lesz dolgom. Eddig ugyanis mindegyik radler legalább hasonlított arra a gyümölcsízre, amit feltüntettek a dobozon, és egyáltalán nem próbált meg más lenni. A Borsodi Friss Citromos azonban szakított ezzel a hagyománnyal: pohárba kitöltve rostos körtelének álcázza magát, illatában a citrom szolidan meghúzza magát az almás-körtés kakofón kavalkád mögött, és ízében sem tud igazán magabiztosan előretörni, az előbb említett duó ugyanis a kortyban is mindvégig agresszívan helyet követel magának. Ez az egész pedig egy kellően műanyag tálalást kapott ahhoz, hogy ha esetleg valakinek még be is jönne ez a fura egyveleg, annak is fájjon már legalább egy kicsit egy teljes doboz elfogyasztása.

//Borsodi Friss Grapefruit//

Szerencsétlenségemre volt még egy Borsodi termék a haverom válogatásában, amely – mily meglepő – szintén nem mentette meg a gyártót, bár tény és való, hogy azért nagyobb erőfeszítéseket tett arra, hogy megpróbálja visszaadni azt az ízt, amit a dobozon lévő felirat ígér. Ennek megfelelően mind illata mind íze grapefruitos és emellé semmilyen más gyümölcs nem férkőzött be. Azonban aromájában megjelenik az a mesterkéltség is, amelyik a citromos radlerükben is megvolt, az íze meg gejl, tulajdonképpen a cukrozott grapefruitlé jellege miatt nem hogy a gyümölcs valódi karakterét sem tudja semmilyen szinten sem visszaadni, hanem mindenféle frissítő jellegét is elveszíti. Csömör az egész, és nagy melegben ezt meginni kínszenvedés, ráadásul a tortúra végén nagy eséllyel csak még inkább szomjazol majd… valami valódi frissítő italra.

//Soproni Citromos//

"Úgy néz ki, mint egy búzasör... " Shinobi
"... csak rusnyább" VirtualShadow

A Heineken Hungáriának a Soproni márkanév alatt vannak azért vállalható sörei, és mivel eddig a radlerek minősége követte az adott gyártó ízesítetlen termékeiét ebben azért valamelyest bíztam. Utólag visszagondolva kár volt.
Legalábbis ez a citromos nem sikerült igazán jól, hasonló gondokkal küzd, mint a Borsodi ugyanilyen ízesítésű terméke. Színe mint egy elcsúfított búzasör, illata és íze pedig hasonlóan eklektikus. Leginkább egy elcseszett multi vitaminos üdítőként lehetne definiálni az élményt, ugyanis a citromosságot a körtés jelleg mellett répa egészíti ki. Egészen konkrétan keretbe foglalja, ugyanis leginkább a korty elején és végén tűnik fel. Nem olyan fájdalmas és nem annyira mű, mint a Borsodi citromosa, de semmiképpen sem mondanám kellemesnek vagy frissítőnek, talán a „nevetséges” a legtalálóbb jelző az összképre.

//Soproni Bodzás//

"Volt habja, egy körömhegynyi és egy másodpercig tartott, de volt!" VirtualShadow

Viszont a Heineken Hungáriát azért valamelyest megmentette a második terméke. A bodzás ízű radlerüknek pohárba kitöltve még volt némi habja is, színe mondjuk nagyon hasonló, mint a citromosé, csak éppen kicsit zöldebb. Illata mentás, és ízében is először ezt lehet érezni, később jön a bodza, ami édességet ad neki. Azonban nem gejl, igaz összességében nem is igazán intenzív az íze ellentétben a Zlaty Bazant Citrón Baza Mata megközelítésével, ami nekem jobban bejött. Ettől függetlenül ez is kellemes, el lehet iszogatni, de azért sokat nem érdemes tőle várni.

//Gösser Natur Zitrone//

És hát végezetül itt van a „citromos Gösser”, amely annak idején az első Magyarországon készített radler volt. Manapság a Heineken Hungária licence alapján gyártott terméke jelentős konkurenciát tudhat magáénak, azonban még két éve is úgy vélekedtem, hogy ebben a kategóriában, itthon ez a legjobb. Igazából a hazai gyártásúak közül most is ezt hirdetném győztesnek, és nagyjából olyannak éreztem most is, mint ahogyan az emlékeimben élt.

Mind az illata mind az íze elég természetes citromosságot hoz, megvan a maga üde karaktere, amitől jó kis frissítő ital lehet. Hasonlóan a Zlaty Bazant Citrónhoz itt is érezni kicsit a gabonás alapot, amivel a limonádé rész a Gösser Natur Zitrone esetében is jól harmonizál. Összességében nincs olyan jó szerintem, mint az előbb említett szlovák darab, és kicsit édesebbnek is éreztem annál, de ettől függetlenül idehaza vitán felül ez a legértelmesebb választás radlerek terén.

//Végszó//
Huh, a végére is értünk ennek a marathoni csoporttesztnek, amely kissé aszimmetrikus lett ugyan, hiszen a haverom valóban válogatást rakott össze, én meg túlzó módon az összes fajta radlert elhoztam a kinti Tescoból. Ugyanakkor azért ebből a merítésből is több elég egyértelmű következtetést lehet levonni, mégpedig, hogy kint a Zlaty Bazantok képében jóval nagyobb választék van különböző ízű és biztosan jó radlerekből, hogy a Heineken termékei mindkét országban a jobbak közé tartoznak(kivéve a Soproni Citromost… ), és hogy mind a Pivovar Steiger mind a Borsodi Sörgyárak nem csak normális sört, de normális radlert sem tud csinálni. ;D

Jönnek az oroszok! – Volkovskaya sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A sörforradalom már ott van mindenhol. Teljesen mindegy, hogy az unalomba vagy a silány alapanyagok szolgáltatta mellékízekbe fulladt kommersz pale lagereknél leragadókról, Coronával vagy Millerrel a kezükben pózoló sznobokról, vagy a valóban jó, és kulináris élvezeti értékkel rendelkező termékeket keresőkről van szó, mindenki hallott már a köznyelvbe „kéjzműves sörként” beégett termékekről. Véleménye, reakciója is mindenkinek van rájuk: alaptalan köpködés, naiv túlmisztifikálás, tévhitek és városi legendák egyaránt övezik a forradalom menetelését, amely – mindenféle negatív és pozitív hordalékával együtt – megállíthatatlanul terjed. Egymást érik a torzszülött nagyüzemi utánzatok, lassan idehaza minden hónapban feltehetjük a kérdés, hogy az aktuális kreálmány fogyasztható lett-e vagy nem és még minimális előrelépést sem jelent a szokásos hazai kommersz felhozatalhoz képest. A fiatal jelenség tehát meghódít mindent, beleértve az internetet is, ahol a veterán sörblogokon kívül már számos fórum és megkérdőjelezhető szakszerűséggel és alapossággal készített multimédiás tartalmak is hirdetik: itt a sörforradalom! Azonban a maga fizikai valójában sem állt le a terjeszkedésével, a gombamód szaporodó kisüzemek már Oroszországba is elértek, a szlovák Billa pedig onnan hozott el nekünk (szeretettel) egy IPA-t és egy witet.



//Volkovskaya IPA// 
Az újhullámos komlókkal főzött IPA a forradalom egyik jelképe, a kisüzemek jelentős hányada legalább egyet magáénak tudhat a szortimentjében. Nincs ez másként a Volkovskaya Pivovarna esetében sem, akik Jarrylo és Pekko – annyira nem a köztudatban lévő – amerikai aromakomlók felhasználásával szintén lefőzték a maguk IPA-ját.

  

Az orosz főzde termékének illata intenzíven citrusos, ahogy az a műfajban szokás, kitöltés után már egyből árad az erős amerikai komlós aroma a pohárból. Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy még azok sem vágnák rá se ebből se a kortyérzetből, hogy ebben most konkrétan Jarrylo meg Pekko komló van, akik – velem ellentétben – korábban találkoztak már ezekkel a fajtákkal. Mert hát arról van szó, hogy az illat nem annyira karakteres, sokkal inkább pozitív értelemben tipikus: vitathatatlanul közvetíti azt, amit elvárunk egy amerikai aromakomlókkal teletömött újhullámos IPA-tól, de nagy egyediséget nem mutat fel. Igazából ez az ízlelés során sem változik, azonban engem mégiscsak sikerült megfognia ennek a sörnek. Mégpedig azért, mert a kortykezdő citrusosság és a lezárásban megjelenő – amúgy elég határozott – komlókeserű közötti átmenetet annyira szépen oldották meg, hogy összességben emiatt a finom kis harmonikus áthidalásnak köszönhetően számomra az ízélmény mégiscsak átlagon felülivé emelkedett. Ezt leszámítva „csak” egy jól összerakott újhullámos IPA, de még ha valaki nem is találja meg benne azt a pici pluszt, amit én, de kedveli amúgy a stílust, akkor azt mondom, bátran emelje le a polcról és rakja bele a kosárba a négy decis üveget a Billában, mert egy euro hetven centért nagyon is rendben van… sőt!
Ár/érték arány: 9/10.



//Volkovskaya Blansh de Mazay// 
Wit, tehát egy belga típusú búzáról van szó, és hát ezzel kapcsolatban annak ellenére is voltak fenntartásaim, hogy úgy ajánlották, hogy ez mennyire jó… csak az a helyzet, hogy eddig azt tapasztaltam, hogy az újhullámos kisüzemek nem igazán tudják felvenni versenyt a hagyományos búzasör gyártókkal. És most teljesen mindegy, hogy a bajor vagy a belga vonalról beszélünk, a legtöbb esetben minőségileg sem tudják elérni ezek az új termékek a klasszikus nagy nevek színvonalát, de az ár/érték arányt kivétel nélkül mindig problémásnak találtam.

  

Most viszont ez megdőlt, mert a Volkovskaya Pivovarna witje nálam nagyon betalált. A koncepció kimondottan egyedi, és igazából az elején az összetevőket böngészve még szintén tartottam tőle, hogy nem biztos, hogy ez működni fog számomra witként, de akár sörként sem, viszont az a helyzet, hogy… dehogynem, nagyon is működik! A Volkovskaya Pivovarna termékéből ugyanis hiányoznak a fűszerek(pl. koriander curaqao), amelyek szerintem szinte elengedhetetlen kellékei a műfajnak, ugyanakkor itt van helyette Mosaic amerikai aromakomló, amely újhullámos ale-kből szerintem biztosan sokaknak ismerős. Illatában már keverednek a búzás jegyek a Mosaic adta citrusossággal, de ez nem egy disszonáns kavalkád, sokkal inkább egy érdekes, izgalmas és abszolút kellemes összkép. Az íze is ezt a vonalat követi, kapunk egy jó kis telt, édes búzalapot, amely azért mondjuk fűszerek hiányában így ebben a formában kevés és üres lenne, de erre építkezik az újhullámos ale-kből ismerős trópusi gyümölcsösség, a kortyot pedig a Mosaic szolgáltatta moderált komlókeserű zárja. Testesebbnek is éreztem jóval, mint az átlag witeket, igaz a címke tanúsága szerint ez is 14 balling fokos, csak úgy, mint az IPA-juk. Alapjáraton azt mondanám, hogy egy wit legyen könnyedebb, de ennek az érdekesebb és egyedibb megközelítésnek jól állt ez. Sőt ez egész sör így ahogy van jó, de ha valaki szigorúan hagyományos witet keres, akkor továbbra is csak a Hoegaardent tudom ajánlani, sőt ha olyanhoz lesz kedvem, én is maradok annál természetesen… viszont nálam működött ez a kísérleti koncepció, szerintem jól sikerült és biztosan fogok még venni belőle(árra és kiszerelésre megegyezik az IPA-val), így azt mondom, ha valaki nyitott az ilyesmire, akkor mindenképpen tegyen vele egy próbát! ;)
Ár/érték arány: 9/10.

Karpat True American Summer Boys teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A legutóbbi Billában tett látogatásom alatt találtam rá a Pivovar Karpat True American sorozatára, amelyből akkor bekerült a kosárba mind a porter mind az IPA. Most pedig sikerült felfedeznem egy újabb tagját is, a Summer Boyst, ami pedig nem meglepő módon egy könnyed, nyári frissítő italnak szánt APA. Kimondottan kedvelem az ilyen stílusú söröket, és a True American szériával sem voltak eddig rossz tapasztalataim, így izgatottan és abszolút pozitív várakozásokkal álltam neki a tesztelésnek.

Pohárba töltve narancsos beütésű félbarna ital kerül elénk, melynek tetején alig valamicske hab keletkezett, majd az is hamar eltűnt. Illata hozza az újhullámos APA-k amerikai aromakomlóinak szokásos jegyeit, így alapvetően trópusi gyümölcsösséget érezhetünk itt, ezek közül én leginkább a narancsra és a mangóra asszociáltam. Ugyanakkor ennél többről van szó, határozottan éreztem valami „belgásat” is a Summer Boys illatában, de így hirtelen nem sikerült konkrétan beazonosítanom, miért is juttatja eszembe ez az aroma a tradicionális flamand söröket. Aztán közben elkezdtem böngészni a hátsó címkét, és a Google fordítós magyar szöveg egyből felvilágosított: az összetevők között ugyanis szerepelt a koriander is. És valóban! A szokásos újhullámos komlók aromáját itt ez a leginkább witekből ismerős fűszer egészítette ki, hogy az összkép egyszerre legyen kicsit újszerű és kellemesen frissítő.

Az ízélmény pedig alapvetően tükrözi azt, amit a sör illata nyújtott. Egy édes malátalapra építkeznek az amerikai komlók, de azoknak keserűsége alig jelenik meg, egyértelműen a üde citrusosság, trópusi gyümölcsösség került a középpontba továbbra is leginkább narancsosságként és mangósságként testet öltve, amelyet a hozzáadott koriander támogat meg.

Számomra a Summer Boys tökéletesen hozta azt, amit egy ilyen stílusú APA-tól várok, és tette ezt úgy, hogy egy kicsit sikerült újat is mutatnia nekem a koriander hozzáadásával, amely mind illatában mind ízében egy kis „belgás” felhangot kölcsönzött neki, ezért igazán rosszat nem is tudnék róla mondani. Az ára pedig kimondottan kedvező, hiszen mindösszesen egy euró és harminckilenc centet kellett otthagyni érte a kasszánál.
Ár/érték arány: 9/10.

Saris Ejl teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Amíg itthon egymást érik az új trendekhez igazodni kívánó nagyüzemi próbálkozások, addig Szlovákiában a kommersz sörök kínálata leginkább megmaradt a hagyományos pilsner-barna lager vonalon. Persze ha éppenséggel a nagyáruházak kínálatából bőven válogathatunk magunknak korrekt vagy kimondottan jó ivósöröket, akkor valószínűleg nincs is akkora igény a fogyasztók részéről a nagy gyárak szortimentjének megújulására. Északi szomszédainknál pedig pontosan ez a helyzet, elég csak olyan tételekre gondolni, mint a Krusovice Imperial Královská 12 vagy a 11 ballingos, „zöld dobozos” Kozel meg persze ott van az összes Urpiner és Bernard is…

Az Asahi ottani divíziója - amely Plezensky Prazrdoj Slovensko néven fut - azonban úgy döntött mégis bepróbálkozik egy, a térség hagyományaitól eltérő, új termékkel. Viszont érdekes módon nem az újhullámos típusok felé kacsintottak ki, hanem egy tradícionális brit műfajban próbálták ki magukat, azaz egy bittert főztek le. Érdekes próbálkozás, ugyanakkor ha azt nézzük, hogy egy euróért fogják ezt árulni, amikor majd a nyolcvan centes bevezető áras időszaknak vége, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a termékben megvan a potenciál, hogy nagyot szóljon és közönségkedvenccé váljon, ha legalább korrektre sikeredik. A kérdés tehát adott: beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket a Saris Ejl?

 
Ha kitöltjük pohárba, akkor könnyedén megállapíthatjuk, hogy ha mást nem is, a külsőségeket sikerült elég jól imitálniuk, hiszen mind a szín, mind a visszafogottan képződő majd gyorsan el is illanó hab tipikus a „valódi”, brit gyártású bittereknél is. Az illat kecsegtető, hívogatóan citrusos és trópusi gyümölcsös, és… hát azt kell, hogy mondjam, hamis reményekbe ringató, ugyanis többet ígér, mint amit ez a sör ízélmény terén nyújtani tud. Ugyanakkor nem arról van szó, hogy a Saris Ejl rossz lenne, csak éppenséggel maga a kortyélmény az aromákhoz képest jóval visszafogottabb. A maláta az élesztővel együtt egy kellemes alapot ad, a kortyot pedig enyhe, de ale-es, a fajtára jellemző keserű zárja. És egyébként az összkép imitálja is azt, amilyen egy angol bitter, viszont nagyon moderáltan teszi ezt, és igazából túl sok konkrét ízjegyet nem igazán lehet felfedezni benne.

A sok alsóerjesztésű nagyüzemi sör közül tehát ugyan kitűnik, és konkrét hibája sincsen, tagadhatatlanul kellemes, harmonikus, de az elfogyasztása valószínűleg senkinek sem jelent majd túlságosan maradandó élményt, és feltehetően a legtöbben – hozzám hasonlóan – egy euróért továbbra is inkább valamelyik Bernardot emelik majd le a polcról és nem a Plezensky Prazdroj Slovensko legújabb termékét.
Ár/érték arány: 6/10.

Újrakóstolás egy kis csavarral – Wells & Youngs Double Chocolate Stout teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Szerepelt már korábban a blogon két Wells & Youngs sör, egészen konkrétan két bitter, a Bombardier és a Courage Director’s, ugyanakkor a kedvencemről tőlük, a csokis stoutról nem készült még poszt. Ezt pedig tarthatatlan állapotnak véltem, így az Auchan Szent Patrik napi akciójának keretében be is szereztem egy… dobozzal. Nos, igen, az a helyzet, hogy eddig én ebből csak üvegeset ittam, és bár igazából nem hiszek abban, hogy alapesetben különböznek bizonyos sörök dobozos és üveges verziói(ha ez így is van, akkor sem a csomagolásban van a hiba… ), itt viszont rá kellett jönnöm, hogy erről van szó. De ez sem pusztán abból a tényből fakad, hogy ezúttal a Wells & Youngs csokis stoutját alumínium dobozba csomagolták, hanem sokkal inkább abból, hogy ez a pléh doboz… különleges. Húha ez nagyon sejtelmesen hangzik, holott semmi nagy dologra nem kell gondolni, ráadásul maga a technológia mondhatni már-már mainstream köszönhetően a Guinness Draught dobozos verziójának.

A lényeg annyi, hogy a 4,4 decis dobozban egy műanyaggolyó található, amely a felbontáskor nitrogént enged az amúgy teljesen szénsavmentes sörbe, mégpedig azért, hogy elképesztően gyönyörű, krémes habkorona kerülhessen majd az éjfekete ital tetejére. És ez tényleg működik, ezt már a csokis stout dobozának felpattintása előtt nyugodtan kijelenthettem volna, hiszen láttam én már ilyen csomagolású Guinness Draught-ot kitöltve, sőt sajnos kóstoltam is… szóval működik a technika, és nem csak az ír világmárka, hanem jelen tesztalanyunk esetében is. ;)

A külső ismertetőjegyek tehát ugyanazok: valóban elképesztő mennyiségű, tartós és egybefüggő krémes habot kaptam. Egészen konkrétan mikor a pohárba került az ital, egy darabig csak csodáltam, aztán lenyűgözve fotóztam és… szóval tetszett nagyon, na! :D Megkockáztatom egyébként az egyik legszebb sörhab, amihez eddig szerencsém volt.

Persze a kinézet nem minden, sajnos ugye a Guinness Draught esetében a beltartalomnál már bukik mutatvány, hiszen vizes és szinte teljesen jellegtelen, semleges íze van. Ezzel szemben jelen cikkünk tárgya ezen a téren is képes lehengerelni a lelkes kóstolgatót. Már az illata is markáns, és előrevetíti azt a két fő ízjegyet, amelyből maga a korty is felépül: a kávét és az étcsokit. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy bár pusztán pörkölt malátával is elő lehet idézni étcsokoládés ízjegyeket, és sok olyan sör, amelynek benne van a nevében, hogy a „csokoládé” szó csak a szokásos összetevőket tartalmazza(pl.: Maisel & Friends Marc’s Chocolate Bock), a Wells & Youngs terméke a címke tanúsága szerint valóban tartalmaz hozzáadott étcsokoládét. Sőt ugyaninnen az is kiderül, hogy zabot is, ami azért érdekes, mert erről az összetevőről fogalmam sincs, milyen hatása van összképre, de most már a második olyan sörben is benne van, amit nagyon szeretek… szóval kezdem azt érezni, hogy elég jótékony hatása van. :D

Na, de milyen érzés inni Wells & Youngs Double Chocolate Stoutot? Alapvetően a szénsav hiánya és a nagyon krémes hab egy kimondottan selymes és lágy karaktert ad a sörnek, sőt számomra részben valóban azt az illúziót keltette, hogy én most frissen csapolt sört iszom. Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nem jön be, hogy nulla szinten tartalmaz szénsavat, és tény, és való, hogy bár a különbség elenyésző, ez a 4,4 deci mégsem az a fél liter, amit az üveges kiszerelés nyújt. Ennek ellenére, ha legközelebb választanom kéne, én a dobozos változat mellett tenném le a voksomat, mert nagyon bejött az a plusz, amit a kortyérzethez és a megjelenéshez ad hozzá. Persze az üveges verzió is nagyon jó, ittam már olyat párszor, és igazából az értékelésben nem lenne különbség, egyszerűen csak a dobozos felé egy kicsit jobban húzok most már, hogy megtapasztaltam, milyen pluszt ad hozzá ez a kiszerelés. :) A lényeg, hogy üvegben vagy dobozban, de ez bizony egy erősen ajánlott darab, amely bár ugyan alapvetően 800-900 forintért szerezhető be(most akciósan 550 forint volt), de én azt mondom, ez olyan sör, amelyért érdemes ilyen magas árat is kifizetni.
Ár/érték arány: 9/10.

Gallica Opus & Gallica Asterus teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Gallica sörök nemrégiben tűntek fel a hazai hiperek polcain, és mikor először megláttam a hoplita sisakos palackokat, nem igazán tudtam hova tenni őket. Pedig a belga ale-ek nagy rajongójaként eléggé képben vagyok a márkáikkal, hiszen mind itthon mind Szlovákiában lehet azért bőven sokfélével találkozni: Chimay, Trappistes Rochefort, Delirium, Duvel, Kwak, Petrus, Corsendonk, Bush, Gulden Draak, Piraat… stb. De a Gallicaról egyáltalán nem hallottam még, viszont úgy gondoltam, teszek velük egy próbát így a belgian strong ale-jük és a witjük is bekerült a kosárba a Metroban. Később kiderült, hogy a Brasserie de Silly főzi ezt a Belgaco(a legtöbb nálunk kapható belga ale-nek ők a forgalmazói) nevezetű cég részére. Hogy jól jártunk-e ezzel, hogy megjelentek ezek a Gallica sörök a hiperek polcain? A folytatásból kiderül! ;)

//Gallica Opus//

Az első tesztalanyunk, tehát az Opus, egy belgian strong ale. Kitöltve hozza, amit kell, tényleg szépen mutat a tulipán pohárban, az illata finom gyümölcsös. Azonban ízében ez a gyümölcsösség nem igazán jelentkezik, helyette kapunk egy rém egyszerű édes alapot. Persze tudjuk, hogy a belga ale-ek élesztős-malátás alapja mindig édes, de ez az alap valahogy most nem sikerült túl jóra. Másrészről meg ez sem marad sokáig, mert a kortyot átveszi az alkohol tömény íze, és bizony uralni is fogja. Persze vannak a magas alkoholtartalomtól karcos kortyérzetű erős ale-ek, ha a belgák közt maradunk, akkor ott van a Piraat, de… ez azon is túlmutat. Itt inkább arról van szó, hogy a kortyérzet maga a tömény alkoholíz 90%-ban!A vicc az egészben pedig az, hogy ez 610 forintba kerül a Metroban, ahol húsz forinttal drágábban Duvelt, negyven forinttal drágábban meg Kwakot lehet venni. Pozitívumként a külsőségeken kívül talán azt lehet megemlíteni, hogy ha van is mellékíze, akkor az szintén nem érződik, mert az alkoholíz elnyomja, így végül is iható. Talán. Ingyen… De megvenni semmi esetre sem érdemes.
Ár/érték arány: 3/10.

//Gallica Asterus//

  

Az az igazság, hogy én szeretem a sokak által „üdítőjellegűnek”, „parfümösnek” bélyegzett witeket, így először még örültem is annak, hogy egy új ilyen típusú sör jelent meg a hazai nagyobb üzletekben. Ugyanis nincs túl sok ilyenfajta sör a hazai hiperek polcain, igazából ott van a Hoegaarden meg a Carlsberg két söre, a 1664 Blanc meg a Grimbergen Blanche... ja, és persze a La Trappe Witte kapható a Metroban. És ennyi. Szóval ebben a szegmensbe egy jól elkészített itallal be lehetne törni... csak ahhoz kéne egy jól elkészített ital. De ez nem az. Pedig a megjelenése - hasonlóan az Opuséhoz - megnyerő, az illata is kecsegtető, de az ízlelésnél itt is bukik a mutatvány, még ha nem is akkorát, mint az Opusnál, de bukik. Az első kortynál egyből feltűnt, hogy a La Trappe Witte-hez hasonlóan ebben sincsenek fűszerek. Pedig azok azért kellenének egy belga típusú búzába véleményem szerint, de oké, a La Trappe Witte se rossz a maga módján, szóval ettől még nem kéne teljesen elítélni ezt az Asterust sem. Csak az a baj, hogy itt a búzaalap sem annyira jó, mint a La Trappe Witte esetében, vizesnek is hat, és valahogy a savanyúja túlságosan kilóg a kortyból, ez már nem a kellemes fanyarság, ez már zavaróan túl sok. Ettől függetlenül iható, és határozottan jobb, mint az Opus, sőt olcsóbb is a maga 415 forintjával, csak sajnos ez azért még így is édes kevés…
Ár/érték arány: 4/10.