2023. március 3., péntek

Egy iható mentes sör? - Birell IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


Volt már a blogon alkoholmentes teszt, sőt rögtön csoportteszt volt és nem is kicsi, még egészen élénken él az emlékeimben, pedig, higgyétek el, szívesen kitörölném onnan. Long story short: talán volt a tíz tesztalany között egy emberi fogyasztásra alkalmas, de amúgy a többi a kiöntős-felejtős kategóriába esett. Nagyjából az is volt a konklúzió, hogy igazán jó mentes sör nincs, hiába teszteltünk nevesebb, nagy prestige-ű brandeket, olyanokat, akiknek az alkoholos cuccaikat én is meg a kóstolótársaim is kifejezetten szeretjük. Viiiszont asszem a Birell IPA-val ez most megdőlt, vagy ha meg nem is dőlt, de elég erősen rezeg a léc szerintem.


A Birell amúgy a Plzensky Prazdojnak, vagyis a Pilsner Urquell gyártójának az alkoholmentes szériája és van belőle mindenféle a szlovák Tescoban, félbarna lager, komlósabb lager meg hát ez az IPA is. Nekem ez tűnt a legérdekesebbnek a szortimentből, szal gondoltam, csak le kéne már tesztelni, milyen lehet egy mentes IPA. Well, az illata nem valami intenzív, pici mangósságot és mögötte némi rágógumis, tutti-fruttis édességet és az alkoholmentes sörökre annyira jellemző műgyümölcsösséget lehet érezni. Tehát nagyon halványan olyan, mintha egy szolidan megkomlózott újhullámos ale-t, egy basic energia italt és egy alkoholmentes sört összekevertek volna. Oké, vágom, ez nem hangzik valami biztatóan, de az íze már egészen más, még úgy is, hogy benne van a szokásos műgyümölcsösség. De csak nagyon visszafogottan, és mellé kapunk karamellmalátásságot meg amolyan IPA-s komlózást, ami leginkább mangósnak érződik. Az utóíze nem markáns és hamar eltűnik, és az is tény, hogy ha több komlót toltak volna bele, akkor az a tipic mentessörös műgyümölcsösséget totál elnyomta volna, de, mert hogy van egy elég nagy, de: ez a sör így se igazán bántó, sőt nem rossz. Fixen a legjobb mentessör, amivel eddig összefutottam és kényszermegoldásként ezt simán elkortyolgatnám még egyszer, de az is tény, hogy elbírna ez még több komlót is, és úgy még sokkal jobb lehetne… csak hát az már a nagyüzemi budgetba nem fért bele… I guess. xD

2023. március 2., csütörtök

Urpiner IPL teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


Az Urpinernél közelítették meg a legóvatosabban ezt az újhullámos sör témát, mert hát nekik eddig csak egy ilyen fajta cuccuk volt, és az is egy hoplager volt. Persze no offense, az a hoplager nagyon király lett, valszeg nagyüzemiből a legjobb, amit ismerek, amit valaha kóstoltam, de most hogy a Sarisnak meg a Zlatynak van IPA-ja, az Urpiner is kijött egy IPA… szerűséggel. Igen, ők úgy főztek IPA-t, hogy nem főztek ale-t, tehát egészen konkrétan és szigorúan véve IPA-t sem, hanem egy IPL nyomtak be a boltok polcaira.


Ennek az IPL-nek elvileg az a lényege, hogy IPA, csak lager élesztővel készül, tehát egy jól megkomlózott lager, tehát olyasmi, mint egy hoplager, tehát olyasmi, mint a 14-es Urpiner. És egyébként igen, csak ez az IPL most 13 ballingos, de amúgy ezzel le is zárhatnám a tesztet. Viiiszont azért nézzük meg picit részletesebben is: illata nincs sok, kevésbé intenzív, mint a 14-es Urpiner, de amúgy az íze szinte egy az egyben azt adja, amit az szokott. A komlója citrusos, virágos és utóízében keserű is, a maláta is ott van rendesen alatta, érződik a 13 balling, ez bizony testes sör, fixen sűrűbb anyag, mint a Saris vagy a Zlaty IPA-ja. Szóval tök jó, de alig különbözik a 14-es Urpinertől, szóval muszáj feltennem a kérdést: ezt így minek? Muszáj volt még egy ilyet tenni a szortimentbe? Oké, persze inkább legyen kettő, mint egy se, és egy euroért elég jó vétel végülis, de én azért jobban örültem volna valami valódi újdonságnak.

2023. március 1., szerda

Zlaty Bazant IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


A Heineken Slovenskonál a kínálatból kivezetett Hurban Legend széria helyett most megérkezett a Zlaty Bazant IPA, fél literes dobozban, de még mindig (nagyüzemi cucchoz képest) pöppet borsosabb, 1,39 eurós áron. Kétféle komlót is belefőztek, ráadásul fel is tüntették őket a dobozon: az egyik a híres-neves Citra a másik meg a nekem full ismeretlen Kazbek. Ezt amúgy azért highlightolom így, mert simán lehet, hogy a komlóválasztás miatt lett olyan íze ennek a sörnek, ami meglepett, amit nem igazán tudtam hova tenni… fogalmam sincs, nem ittam még olyan sört, amiben Kazbek volt. Mindenesetre ahogy a Hurban Legend sörök, engem ez az új Zlaty IPA se győzött meg.


Pedig az illata bíztató, hasonló, mint a Saris IPA-nál, viszont az íze már egészen furcsa volt, főleg a komlózása, mert találtam benne valami gyógyszeres ízt, ami nem igazán jött be. Nem, nem olyan gyógynövényességet, mint ami a Wernesgrünerben, a Svijany Rytirben vagy az Ostravar 12-ben van, és amit én amúgy tökre szeretek, hanem konkrétan kellemetlen gyógyszerízt. Mondjuk ez a fura ízjegy aztán eltűnt, ahogy a sör melegedett, és a helyére egy mézes édesség került, de vele együtt meg az egész komlókeserű is eltűnt. Fura, szétesős, nem igazán bejövős tehát nekem az új Zlaty Bazant IPA, főleg ha azt nézem, hogy a Saris IPA olcsóbb és jobban tetszett.

2023. február 25., szombat

Saris IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


Kicsit késve és jóval kevesebb újdonsággal, de a szlovák nagyüzemek is próbálják meglovagolni a kisüzemi/kraft trendeket, a Heineken Slovensko pár éve be is nyomta a boltok a polcaira a Hurban Legend szériáját, de attól én nem dobtam hátast to say the least, és úgy néz ki, másoknak se jött nagyon be, mert mostanra már totál el is tűntek a hiperekből, szal valszeg nem nagyon fogyhattak. Óh meg persze ott van az Urpiner 14 ballingos hoplagerje, ami amúgy tök jó, sőt most likely a legjobb nagyüzemi hidegkomlós lager, amit valaha ittam, de… azon kívül? Ja majdnem elfelejtettem, volt még a Saris Ejl, ami tök jó lehetett volna, de inkább spórolósan semmilyen lett, nem csoda, hogy majdnem kifelejtettem. xD


Na de most pont a Saris beújított az IPA-val, és amúúúgy ez fixen egy upgrade lett, határozott szintlépés az Ejl-hez képest. Az illata ugyanis intenzíven mangós és maracujás, az íze pedig szépen elbalance-olt, jó az egyensúly az édes trópusi gyümölcsösség és a komlókeserű között. Maláta mondjuk nincs sok benne így érzetre, a teste se valami nagy, de azért vizesnek nem mondanám, inkább csak könnyednek, light-osnak. Emellé még tegyük azt hozzá, hogy egészen kellemes, lágy, selymes a kortyérzet, amolyan easy-to-drink ivóIPA, pont az, amit a nagyüzemektől én egy euroért elvárok. :))

2022. október 31., hétfő

Gösser Stiftszwickl Hell & Gösser Stiftszwickl Dunkel teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


Ha nagyon kedvencet kéne mondani a sógoréktól, és szigorúan nagyüzemit, akkor talán a Gösser lenne az, mint brand, márka, solid szortiment: igazából a hagyományos vonalon megvan náluk minden, ami arrafelé a nagyoknál divatos és szokványos, és makro szinten nézve mindegyik tök jó. Amúgy, akár, ha nagyon akarom, mondhatnám azt is, hogy a saját súlycsoportjukban nem igazán tudnak hibázni, hiszen az alapsörük a hellesességével fixen kiemelkedik a tömegből, a weizenjük még egy olyan piacon is totálisan kompetens, ahol könnyen és olcsón lehet olyan nagy nevekhez jutni, mint a Weihenstephaner, a Franziskaner meg a Löwenweisse, és még egy jó kis barna lagert is főznek, ami az osztrák nagy gyáraknál sajna elég ritkán szerepel a kínálatban. Kár, hogy a csatosüveggel és magasabb, egy euro hetven centes árazással premiumnak pozícionált zwickljeiknél eltörött a dolog…

//Gösser Stiftszwickl Hell//


Mégpedig egészen konkrétan a világosabbik pincesörnél, ami egyébként a könnyedebb darab is a 11,8 ballingjával, de a legfontosabb vele kapcsolatban az, hogy búzamalátát is tartalmaz, és hiába sikerült a Gössernek már egy jó kis weizent letennie az asztalra, ezzel a zwickl-weizen hybriddel nálam most nagyon durván mellélőttek. Nem lett egy jó elegy, és ezt főleg úgy értem, hogy nem lett harmonikus és selymes, mint a dedicated búzasörük, de persze van benne némi citrusosság, ami még egész jó is, viszont a kortyot főleg a fanyarság uralja, és itt most a fanyarság az egyenlő a bántó és bárdolatlan savanyúsággal. Totál nem volt kellemes a kortyérzet, olyan baltával faragott érzete volt és még szénsavval is jól telenyomták, hogy szúrós is legyen… de próbáltam barátkozni vele, sőt, olyan kivételes helyzetben volt, hogy négy esélyt is kapott, mert az osztrák Intersparban muszáj megvenni belőle egy teljes négyes pakkot. Hát uhm… a vége az lett, hogy próbáltam minél jobban lehűteni a palackokat és végül is az jött ki belőle, hogy jéghidegen ööö… kinda iható… I guess? xD Oké, szóval ez várhatóan elvett az ízintenzitásból, tehát főleg a savanyúból, ami tök jó, de így meg már annyira kevés lett az íze, hogy az már túl kevés volt szimpla frissítőitalhoz, ivósörhöz képest is.

//Gösser Stiftszwickl Dunkel//


A sötétebbik tag viszont megmentette számomra a szériát, itt már az illat és az íz is nagyon bejött, sőt nagyot is ment nálam, talán az egyik legjobb osztrák makro zwickl, amit eddig ittam, és fixen a legegyedibb. Az illatában keveredik a helleses őszigyümölcsösség és a karamelles édesség, és a korty is nagyjából ezt adja vissza: egy telt malátalapra, amit a karamellesség tesz lággyá és krémessé, épülnek fel a barackos, almás és körtés jegyek. A Gösser Stiftszwickl Dunkel a világos tesójánál testesebb is, papíron 13,2 balling fokos, és ez érződik is rajta rendesen. Érdekesség, hogy van benne rozs és búzamaláta is, de az utóbbi ezen nem igazán érződik, szóval gondolom ebbe nem került sok, de amúgy nem is hiányzik belőle: ebben megvan minden, ami egy jó zwiklhöz kell, sőt több is, mert a szokásos nagyüzemi daraboknál ez nálam fixen egyedibbnek, karakteresebbnek számít és simán éri az egy euro hetven centes árat.

Elbaltázott konzumsör? - Mercator sörök tesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


A Mercator sörök már egy ideje tesztelésre várva álltak nálam, mert az az igazság, hogy ezek is a Laskokkal és a Unionokkal együtt érkeztek a szlovéniai szeretetcsomagban, de a Starocesko Svetlo Pivohoz hasonlóan nem konkrétan szlovén sörök. Legalábbis nem ott gyártják őket, ez tuti fix, mert az egyik dobozt, stílusosan a 4%-osat még felvállalta a Privatbrauerei Fritz Egger, és a Ratebeerről lelestem azt is, hogy az erősebb, keményebb darabot is ők követték el. Lehet, hogy ebből az introból most az jött le nektek, hogy a Mercator sörök pocsékak, nem tudom, de ha így volt, akkor totál igazatok van, mert long story short: szar mindkettő úgy hogy van.


Oké, persze, mondhatjátok, hogy erre lehetett számítani, mert hát elég budget kategóriás a design, úgy jön le már előre az egész, mintha az Egger valami szlovén diszkontüzletnek összedobott volna valami sajátmárkás sört, és kajak ilyenek voltak nálam is az első benyomások, úgy hogy lehet, hogy legit így van, de… de ettől még a sör lehetne oké, nem? Mert hát ott van a Pivovar Protivín az Argus Maesticcel, amit a Lidlnek főznek, és igazi classy példa arra, hogy egy saját márkás sörnek nem kell ocsmánynak lennie, sőt egész korrekt kis ivósört is ki lehet hozni belőle. Az Eggerből pedig tudjuk, hogy össze is tud ilyet hozni, konkrétan az Egger Marzent röviden így lehetne leírni és jellemezni, meg persze ha nagyon akarom igazából ennyivel el is lehetne intézni, de a lényeg: tudnak ők pont olyat, ami ide kellett volna, de valamiért ez most nem jött össze nekik.

//Mercator 4%//


Szar söröknél, de főleg ocsmány olcsó pale lagereknél általában be szokott jönni, hogy a vizesebb darab bánt kevésbé, mert inkább simán csapvízszerű, mint mindenféle undorítóízjegyből összehányt mix, és ez a Mercatornál is bejött. Ez a 4%-os változat se illatban se ízben nem túl intenzív, ami itt abszolút pozitívum, és egyben az egyetlen dolog, ami megmentette a sört attól, hogy kiöntsem. Így végül is legyűrtem, a korty az illatában is halványan érezhető nem túl friss malátás édességből és némi poshadt savanyúságból áll, de amúgy meg főleg vizes, csapvízízű, testetlen, utóíz nélküli, nagyrészt semmilyen alkoholos ital, ami kicsit, de csak egészen picit emlékeztetett valamiféle világos lagerre.

//Mercator 4,9%//


Not gonna lie amikor beleszagoltam a 4,9%-os versionbe, egészen nosztalgikus hangulatba kerültem, mert itt az Eggernek sikerült hűen feléleszteni a tinédzser korom egyik szeletét. Tűpontos replika, akár a Fehér Nyúl Soultyja, amibe ha belekortyolsz, egy az egyben olyan, mintha sóskaramellába harapnál: a zöld dobozos Mercator pont olyan szagot áraszt magából, mint a középiskolai fiú WC-k. És itt már nincs semmiféle visszafogottság, töményen árad belőle, ez itt legit az erősebb, masszívabb változat. Az Eggernél ezt nagyon komolyan vették, higgyétek el, igyekeztek ebbe már többfajta markáns ízt is belepakolni, mint például durva savanyúságot, agresszív fémességet meg bárdolatlan keserűséget. A 4,9%-es Mercatorral azt hiszem megkaptam mindent, amiért egy olcsó pale lagert utálni lehet egy elég intenzív dózisban, úgyhogy köszönöm a Privatbrauerei Eggernek, hogy megmutatták hogy NEM szabad sört főzni, kár, hogy se én se valszeg más se kérte, hogy tegyék ezt…

2022. október 30., vasárnap

Puntigamer sörök csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)


A Heineken tulajdonába tartozó Brau Unionhoz nem kevés brand tartozik, és ezek között van a kifejezetten ismert, egészen mainstream és a Gösser mellett általában közkedvelt Puntigamer. A „Das Bierige Bier”, vagyis Google fordító szerint „sörös sör”, szerintem meg csak jól hangzik, de semmit se jelent, úgy hogy elhatároztam, hogy inkább felcímkézem a saját jelzőimmel meg szószerkezeteimmel egy teszt keretében. És amikor kiderült, hogy egészen sokféle Puntigamer is fellelhető az osztrák Intersparban, akkor már úgy voltam vele, hogy legyen belőle csoportteszt, amiben nem csak az alapsört, hanem a Panthert, a Zwickl-t és a Winterköniget is megnézzük és kielemezzük. ;)

//Puntigamer//


Az alap sörüket nem most kóstoltam először, természetesen összefutottam vele már korábban is, sőt kifejezetten régi ismerős nekem: akkor találkoztam vele először, amikor egyik spanom hét évvel ezelőtt hozott egy dobozzal belőle. Aztán később meg még több eljutott hozzám a sógoréktól és felkerült a rendszeresen vételezett ivósöreim listájára. Ez amúgy nem véletlen, hiszen a Gösser Marzen mellett az osztrák basic világos lagerek között ez az, ami ízesebb, karakteresebb a többinél, és ami ezek miatt, ha nem is nagyon, de azért kiemelkedik a tömegből. Illatában komlós és malátás jegyeket is találhatunk, és ez az ízére is igaz: sok osztrák világos lagerrel ellentétben a Puntigamer egészen komlós, az utóíze határozottan kesernyés, és a komlókeserű kellemes kis balance-al épül a lágy, gabonás, kenyeres, telt malátalapra. Nem egy bonyolult sör, és mondom, csak a legtöbb osztrák makro pale lagerhez képest ízintenzív, de a 11,8 ballingjával és a korrekt kortyélménnyel pont jó kis ivósör haveri dumálgatásokhoz vagy bármilyen más sessionhöz laza kísérőként, amihez a spanokkal összeverődtök. Az ára a legtöbb helyen pedig konkrétan egy euro, ami szerintem nagyon is jó… persze a Gösser Marzen se sokkal drágább, és az is van ilyen jó, csak az másképp jó a helleses jellege miatt: nálam egy szinten van a kettő, mindkettőt ajánlom a fenti célra. ;)

//Puntigamer Panther//


A Panther vagyis Párduc lehetett volna Fekete Párduc és rejthetett volna az egy euro öt centért kínált fél literes üveg egy barna lagert, de úgy néz ki a Brau Unionnál skippelték ezt a lehetőséget, és lefőztek még egy pale lagert a Puntigamer márkanév alatt, amivel az öt centes felárért kapunk egy totálisan elhanyagolható és semmit sem számító plusz anyagtartalmat, hiszen ez 12,1 balling fokos, míg az alapsör extraktja „csak” 11,8. Persze ha más az íze, más a karaktere, akkor természetesen érthető, hogy ez egy külön sör, akkor volt értelme ezt másképp felcímkézni, de az a szitu, hogy ez nagyon nincs így. Szagolgattam meg kóstolgattam a Panthert, kerestem a különbségeket, és arra jutottam, hogy ez talán picit komlósabb, mint az alapsör. Mást amúgy nem igazán tudok erről elmondani: szinte mindegy, hogy a Panthert vagy az alapsört veszitek, majdnem ugyanaz a kettő és az áruk is szinte egyezik, csak nem vágom, hogy… szóval ennek így mi értelme van? Főztek volna inkább egy jó kis barna lagert ehelyett. :P

//Puntigamer Zwickl//


A Zwicklről legalább fixen tudtam, hogy valami mást fogok kapni, és nem is tévedtem, ráadásul amit kaptam, az egy jó kis pincesör. Mivel szűretlen világos lagerről van szó, nem volt meglepő az élesztős, kis gyümölcsös zamattal megspékelt illat, és igazából az íze is elég tipikusan zwicklös, de hozzáteszem: jó zwicklös. A telt, kenyeres, gabonás malátalap ebben még jobban kijön, mint az alapsörben, az élesztősséggel és kis kiegészítő barackos jegyekkel együtt nekem a Hirter Kellermeistert idézte, de persze az azért egy csiszoltabb, kifinomultabb darab. A Puntigamer Zwicklre inkább azt mondanám, hogy korrekt, finom, az egy euro tizenhét centes árát éri, de azért vannak jobb zwicklök is ennél az osztrák hiperekben, a Hirter mellett például még a Gösser Stiftszwickl Dunkel is ilyen. Viszont a Puntigamer Zwickl-t is simán újravenném, újrainnám és ajánlom nektek is.

//Puntigamer Winterkönig//


Az osztrák nagyüzemeknél a heller bock a szokásos ünnepi sör, nincs ez másképp a Puntigamernél sem, bár az tény, hogy a Winterkönig azért egy elég szolid bock lett, annyira, hogy a 6% alkohol és 13,8 balling alapján én nem is mondanám ezt baksörnek, hanem simán csak egy erősebb világos lagernek, de a Ratebeer a heller bockok közé rakta, szóval legyen. Legyen az, amúgy sem az a lényeg, hogy minek hívjuk, hanem, hogy milyen maga a sör, és a Winterkönig végül is nem rossz, de azért annyira nem is extra. Az illata édes, kicsit mézes, és a korty is ezzel kezd: édes, sűrű malátássággal, amiben ott van egy kis mézes vonulat. Ez amúgy még valamennyire érdekes is, és azt mondom, a karácsonyhoz is passzol, a lezárás és utóíz viszont nem valami különleges: átlagos komlókeserűt kapunk, amibe pici alkoholmeleg vegyül. Rendben van, eliszogattam és nem volt úgy különösebb hibája, de különlegesebb, ünnepi sörként és egy euro negyven centért ez nálam csak az oké kategóriára volt elég.