A sógoréknál mindennap sörünnep van? – Osztrák marzenek csoporttesztje

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Azt szokták mondani, hogy az osztrákok a németektől kapták a sörkultúrájukat. Mondjuk ez tök logikusnak tűnhet, ha azt nézzük, hogy milyen hagyományos típusokat főznek az osztrákoknál a nagyüzemek, hiszen a heller bockokat és a bajor vonalra hasonlítani próbáló weizeneket alapvetően tényleg a németekhez kötjük. És hát a Hirter Privat Pils is inkább közelít egy Wernesgrünerhez vagy Radebergerhez semmint egy Pilsner Urquellhez vagy Krusovice Imperialhoz, ugyanakkor nyugati szomszédainknál könnyen felfedezhetünk egy furcsaságot, ha végignézzük egy Intersparban a söröket. Olybá tűnik, hogy a legtöbb márka egy euro körül kínált alapterméke, tehát a hétköznapi ivósörök, marzenek.

A marzen viszont alapvetően a németeknél egy időszakos sör, egészen konkrétan csak az Oktoberfestre szokták készíteni a főzdék, az átlag sörök sokkal inkább a helles és a pils kategóriába esnek náluk. A „márciusi” sörök egyébiránt az átlagnál kicsit testesebb, erősebb, hagyományos bajor alapanyagokból készült lagerek. A történeti hátterükről annyit, hogy a 19. század előtt még a modern hűtéstechnika hiánya miatt csak télen tudtak lagereket készíteni, hiszen nyáron képtelenek voltak biztosítani az erjedéshez szükséges alacsony hőmérsékletet, és hát március volt az utolsó hónap, amikor még az időjárás engedte az alsóerjesztésű sörök készítését. Az ekkor lefőzött, az átlagnál kissé erősebb és testesebb söröket hideg pincékben tárolták el, hogy majd szeptember végén, egy fesztivál(ma ez az Oktoberfest) keretén belül elfogyasszák őket.  Idehaza az említésre méltóak közül a Paulaner festbierje szokott feltűnni szeptember végén a boltok polcain, ha valaki ivott már olyat, akkor nagyjából képben van azzal, milyen egy marzen… és hogy az osztrák marzenek milyenek? Hát mindenfélék csak nem olyanok, mint amilyennek egy „márciusi” sörnek lennie kell. ;)

//Gösser Marzen//

Valószínűleg a Gösser a legismertebb osztrák sörmárka, idehaza is kapni ilyen néven sört(Gösser Spezial), de ezt a Heineken Hungária főzi, és az évek során kritikán aluli lett a minősége, így senkinek nem ajánlom a fogyasztását, azt meg főképp nem, hogy ez alapján ítélje meg a Gössert, mint márkát. Ezt egyébként egy termék megkóstolása után amúgy sem érdemes megtenni, hiszen valódi, osztrák gyártású Gösserből rengetegféle létezik, csatos üveges szűretlenek, 16 ballingos világos baksör, Stiftsbrau néven tipikus barna lager, és persze mostani teszt alanyunk, a névleg marzen ivósör.

A Gösser Marzen megjelenése egészen szép, aranysárga színnel és összefüggő, tartós habbal operál, és az illata is kellemes… mi baj lehet akkor? Igazából azon kívül, hogy ez nem egy marzen, semmi. A korty egy telt, édes, malátássággal kezd, majd a korty pedig már egy jól ismert keserűvel zárul. A sör egyébként korrekt testet kapott, 11,8 balling fokos. Nos, tudom én, hogy ez a leírás elég unalmasan és átlagosan hangzik, és őszinte leszek: ezt a sört mindenki annak is fogja látni, ha megkóstolja. Legalábbis elsőre biztosan. De ha úgy dönt, hogy többet is elfogyaszt belőle, és időt szentel annak, hogy türelmesen kortyolgatva kiismerje, akkor a Gösser Marzen lehet, hogy úgy kinyílik számára, ahogy nekem tette. Nekem ugyanis ebből nem egyetlen teszt alany jutott, hanem mivel ötvenkét centes akciós darabáron dobta utánam az Interspar egy éve egy teljes tálca vásárlása esetén, beneveztem arra a huszonnégy dobozra. Ez a huszonnégy doboz pedig lassanként, hosszú időintervallum alatt fogyott el, és az a helyzet, hogy a vége felé, az utolsó tíz doboznál már azt vettem észre, hogy a kellemes kortyérzetű, de amúgy tök átlagos ivósörben hellesekre jellemző zamatosság és enyhe őszi gyümölcsös ízjegyek jelentek meg. Valószínűtlennek tartom, hogy a sör érett, az ilyen egyszerű világos lagerekre nem hat az ilyesmi, egyszerűen csak egyre jobban kiismertem a sört, és még inkább azon a napon a szokottnál lassabban és nagyobb odafigyeléssel kortyolgathattam a Gösser Marzent, így történhetett, hogy felfedeztem benne az amúgy eléggé lapuló ízjegyeket.

Ugyanakkor ha valaki nem is találkozik az őszi gyümölcsökkel meg a helleses zamattal benne, akkor sem fogja valószínűleg megbánni a kóstolást, mert a Gösser Marzen egy kellemes és valójában könnyen megkedvelhető ivósör, csak mivel semmi érdekeset nem tartogat, túl nagy elvárásokat nem szabad támasztani felé. :)

Ár/érték arány: 7/10.

//Zipfer Marzen//

Ha a Gösser a legismertebb osztrák sörmárka, akkor a második a Zipfer, melynek valószínűleg az az egyszerű, prózai oka, hogy ilyet konkrétan lehet kapni itthon is. Importálják ezt a „marzent” is, de lehet kapni egy másik világos lagerüket is, bár nyilvánvalóan idehaza nem egy tömegesen fogyasztott kommersz sör, lévén az import német kommerszekkel együtt erősen túlárazták őket. Mondjuk a kóstolási tapasztalataim alapján teljesen mindegy, mennyiért adják, a Zipfer Marzent nem igazán ajánlom senkinek.

Már megjelenéskor megfigyelhetünk eltéréseket, hiszen a színe haloványabb, mint a Gösseré, és a habja sem bizonyult olyan tartósnak, és illatába is fémesség vegyült. A korty legeleje a telt, édes malátásság helyett inkább semmilyen, aztán ezt a jótékony semlegességet felváltja komlókeserű és durva fémesség elegye. Sejthető, hogy ilyen benyomások után eléggé küzdöttem az elfogyasztásával, amelynek az lett az eredménye, hogy a korsóba kitöltött sör egyre csak melegedett, és amikor elért egy bizonyos szintet, akkor már savanykás mellékízek is megjelentek benne… nos, ekkor öntöttem ki a maradékot. Egyébiránt ez is 11,8 balling fokos, tehát a testtel nem lenne gond, csak… hát az a baj, hogy ha annyira szar a sör, hogy nem lehet meginni, akkor teljesen mindegy, mennyi a szárazanyagtartalma, nem? :D

Á/érték arány: 2/10.

//Egger Marzen//

Az Egger már talán nincs benne annyira a köztudatban, azonban ilyet is lehet kapni itthon, és még import is, csak éppen nem a „marzent”, hanem a heller bockjukat, és kissé fura módon, mindenféle marketing vagy hírverés nélkül az Aldi vette fel nemrég az állandó kínálatába. Egyébiránt nem rossz sör az, ahogy a gyár alapterméke, az Egger Marzen sem.

Megjelenése nagyon hasonlít a Gösser Marzenére, és az illata is erőteljes rokonságot mutat, de még a szárazanyagtartalma is ugyanúgy 11,8 balling fok, azonban ízlelés terén már egy erőteljesen szembetűnő, lényegi különbségre bukkantam: ennek a végéről igazából hiányzik a komlókeserű. Vagyis hát annyira enyhe, hogy alig lehet észrevenni. Ez mondjuk nem konkrét, objektív hiba, inkább stílus kérdése, és amúgy a malátalappal – azt leszámítva, hogy semmi extrát nem nyújt – nincs gond. Tulajdonképpen ízlés kérdése, ki melyiket veszi, aki nagyon nem szereti a komlókeserűt, annak az Egger Marzenét ajánlom, akik meg olyan osztrák ivósört szeretne, ami nem megy el annyira a malátás irányba, hanem azért van benne észrevehető komlósság is, annak meg a Gössert. Összességében én személy szerint a Gössert jobban megkedveltem, főképp azután, hogy abban felleltem a fent említett ízjegyeket, míg hiába volt szintén egy tálca az Eggerből is itthon, az ő esetében ilyesmi nem történt az idők során. Ugyanakkor az tagadhatatlanul az Egger mellett szól, hogy a nagy átlaggal ellentétben egy euro helyett hetven cent környéki áron kínálják, így úgy döntöttem, hogy a pontszáma meg kell, hogy egyezzen a Gösserével. :)

Ár/érték arány: 7/10.

//Steffl Marzen//

És kérem szépen, utolsó tesztalanyunk is ismerős lehet sokaknak, hiszen Stefflt is lehet kapni itthon, csak éppen azt egyszerűen Steffl Biernek hívják és a Heineken Hungária készíti… vagyis szerintem a helyesebb kifejezés, hogy kotyvasztja. Igazából borzalmas alsópolcos sör itthon, nem is érdemes fecsérelni rá a szót. A tapasztalat általában az, hogy az eredeti mindig jobb, mint az itthon licence alapján gyártott, és ez itt sincs másként. Csak éppen ettől a Steffl Marzen még nem lesz igazán jó sör.

Színe halovány, inkább a Zipfer Marzenre hasonlít, habja ennek is hamar eltűnt, illata elég semleges, kicsit talán malátás, de ennyi. Ez tulajdonképpen tökéletesen leírja azt is, hogy milyen a kortyérzet: semmilyen. Egy nagyon picit malátás tán, de egyébként annyira fájóan jellegtelen, hogy igazából nem is lehet róla mást írni. Persze ez még mindig jobb, mint a mellékízekkel teli itthoni Steffl, de így is csak a „max ingyen kéne” kategóriába esik bele nálam a Steffl Marzen.

Ár/érték arány: 3/10.

Összességében bár egyik osztrák „márciusi” sör sem a tipikus bajor marzen, de azért vannak köztük kellemes ivósörök, így ha valaki Ausztriában valami egyszerű kommerszre vágyna, akkor bátran ajánlom neki a fentiek közül a Gössert vagy az Eggert, illetőleg ha Steffl-lel kínálnak, az sem tragédia, mert ez itt nem az a borzalom, amit itthon árulnak, csak éppen fel kell készülni rá, hogy az ízek hiányoznak belőle, de az elfogyasztása garantáltan fájdalommentes lesz. A Zipfer alapsörét meg érdemes kerülni, a kóstolásnak úgyis csak szitkozódás meg lefolyóba öntés lesz a vége… én szóltam! ;)

Wells & Youngs Bombardier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Bombardier a Fuller’s London Pride mellett a legelterjedtebb angol ivósör, típusát tekintve természetesen egy bitter, azon belül is ESB. Ugyanakkor mivel nagy tömegeknek szánt hétköznapi termékről van szó, nyilván nem kell olyan markáns és karakteres ízvilágot várni, mint a különleges és kiemelkedő Fuller’s ESB esetében. Ettől függetlenül ez egy jó sör, ha valaki egy egyszerű, de kellemes angol ale-t inna, nyugodtan vegye meg, nem fog csalódni! ;)

Kitöltve a tulipán pohárba az ital egészen sötét félbarna színűnek látszik, rajta a hab szép, krémes és ale-ekhez képest elég nagy is. Illata malátásan édeskés, karamelles, amely – mint oly sok esetben – előrevetíti az ízvilágot is. A Bombardiert inkább az édes karakterre lőtték be, tehát a maláta javára billent el a mérleg. Így egyáltalán nem vizes és vékony, mint a főzde másik bittere, a CourageDirector’s, hanem kapunk egy kellemes, telt, jellegzetes angol malátalapot karamelles kiegészítéssel, amely korrekt testet kölcsönöz a sörnek. A lezárás csak mérsékelten keserű.

Összességében a Bombardier nem egy különlegesség, és nem erre fogunk úgy emlékezni, mint valami nagyon egyedi koncepció, ez egyszerűen csak egy jó hétköznapi angol ale. Viszonylag sok helyen megvásárolható(ebbe több szupermarket is beletartozik, mint mondjuk a magyar Tesco és az Auchan) olyan 800-900 forintos áron, de leginkább vagy a Metroban érdemes felkeresni 630 forintos áron, vagy lecsapni a lidl-s akcióra, amikor szezonális termékként szintén 600 forint körül lehet megvenni.

Ár/érték arány: 7/10.

Hobgoblin teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A második Wychwood sör a britek jellegzetesebb típusát képviseli, azaz a bitterek családjába tartozik.

Hasonló nagyságú, de kissé tartósabb habot produkált, mint a Black Wych, színe vörösbe hajló, de azért inkább félbarna… bár ez nem is fontos. Illata gyümölcsös, és már előrevetíti azt, hogy ez egy lágyabb darab lesz, mint a főzde korábban bemutatott terméke. Itt ugyanis nagyobb teret kap az édes maláta és az erdei gyümölcsösség, a lezárás pedig csak moderáltan keserű. Összességében egy visszafogottabb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb, kicsit kompromisszumosabb darab, amelyet valószínűleg szélesebb tömegeknek szántak, ezért nincs annyira markáns íze. Ugyanakkor a hasonló rendeltetésű, szintén visszafogott ízű bitterek közül számomra mégiscsak kiemelkedik, egyszerűen valahogy többnek érzem egy Fuller’s London Pride-nál vagy egy Bombardiernél, és bár egy Box Steam Derail Ale vagy Fuller’s ESB szintjét nem éri el, tagadhatatlan, hogy kellemes élmény elkortyolgatni egy ilyet. :) 

A beszerzési helyek és árak ugyanazok, mint a Black Wych esetében, tehát Intersparban 900 forint, Metroban pedig 630-ért szerezhető be. Nos, ezért még inkább nem fizetném ki az intersparos alapárat, és ugyanott inkább egy Fuller’s ESB-t vennék, de a metrós áron bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kellemes, és azért egy kicsit egyedibb angol ivósörre vágyik. :)

Ár/érték arány: 7,5/10.

Black Wych teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Wychwood Brewery termékei képezik talán a harmadik legelterjedtebb angol sörszortimentet kis hazánkban. Nincs olyan nagy választék belőlük, mint a Fuller’sekből és a Wells & Youngs termékekből, és úgy vettem észre, nem is kapnak akkora figyelmet, mint ez előbb említett két márka, pedig megérdemelnék.

Először is a kedvencemet mutatnám be közülük, a Black Wychet, ami… nos, nehezen behatárolható kategória. Eleve elég nehéz a stoutokat és a portereket elkülöníteni egymástól, ezt pedig ráadásul egy ideig a Ratebeer a címkével ellentétesen stoutnak sorolta be ezt. Plusz ehhez még hozzájön, hogy a Black Wych esetében a koncepció sem egy hagyományos stout vagy porter elkészítése volt. Eleve a szokásos összetevők mellett megtalálható benne a zab, és olyan komlózása van, hogy felőlem lehetne akár Black IPA is… de ne szaladjunk ennyire előre! :D

Először csak szemléljük meg az igencsak designosra sikeredett üvegből kitöltött italt. Színe természetesen éjfekete, mint úgy egyébként minden stout és porter, és ale-ekre jellemzően a habja nem tartott sokáig, pedig szép nagy lyukú és krémes volt, az illata meg kávés... oké, idáig a hagyományos mederben folynak a dolgok. A korty alapvetően száraz és keserű, nagyon hasonlít a Köstritzer Schwarzbierhez. Természetesen megvannak benne a pörkölt malátás, kávés, és étcsokis(utóbbi elég jól érződik sok más hasonló ízvilágú sörrel ellentétben) ízjegyek, de emellett van benne egy határozott - bár nem annyira burjánzó, mint a belgák esetében - erdei gyümölcsösség, ami ellensúlyozza szárazságát és hosszantartó keserű utóízét. A zab egyébként fogalmam sincs, hogyan járul hozzá a végső ízvilághoz, de tulajdonképpen talán nem is lényeges, hiszen az összkép mindenképpen komplex és izgalmas, így számomra a Black Wych kiemelkedik az átlag porterek és stoutok közül.

Végül az áráról essék még szó… alapjáraton ha szupermarketet kell megnevezni, akkor Intersparban kapni, ott 900 forint, ami azért kicsit sok érte, ha valakinek van lehetősége rá, akkor érdemes – mint úgy általában az angol és belga ale-eket – a Metroban beszerezni, ahol legutóbb 630 forint volt egy palack.

Ár/érték arány: 9/10.

Karpat Belgian Wheat IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Na, most akkor ezt először vegyük át: egy IPA, amiben búzamaláta van és valamiért belgás jellegű is. Végül is nem lehetetlen dolog, a recept a következő: amerikai komlók, búzamaláta és valamiféle fűszer ésper belga élesztő. Lássuk, hogy valósul ez meg! Kitöltve opálos, a búzasörökre jellemző színe van, és illata is elég búzás, sőt hát gyakorlatilag más nem is érződik. Belekortyolva az italba egyből érezni, hogy az aroma komlók teljességgel hiányoznak, tehát az összkép IPA része már nem teljesült. És a fűszerekkel is ez a helyzet, illetve kis címkeolvasgatással ki lehet deríteni, hogy azok papíron sincsenek benne. Hogy mi van akkor az üvegben? Egy pocsékul sikerült fűszerezetlen búzasör, ami még éppen az iható kategóriába esett nálam. Legalábbis nagy nehezen elfogyasztottam a három decit belőle, de többet biztos, hogy nem vennék… és nem csak azért, mert nem valósul meg az, amint a címkén ígértek, hanem egyszerűen azért, mert ez a sör szar. Főképp ennyiért. Inkább iszom külön egy Hoegaardent meg – ha már a főzdénél is kell maradni – egy Karpat True American Apache IPA-t. ;)

Ár/érték arány: 3/10.

Karpat Mustang APA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Következő tesztalanyunk a Pivovar Karpattól egy 13 balling fokos american pale ale, melynek színe nagyon hasonló az IPA-jukéhoz bár kissé sötétebb azért… hmm, ezt fordítva vártam volna, de mindegy. Illatában itt is jön egy citrusosság, de azért másmilyen és malátásság is keveredik mellé. Íze, na, hát először is elég malátás, bár azért ez annyira nem meglepő, lévén az APA-k sokszor tulajdonképpen az amerikai komlós IPA-k kisebb anyagtartalmú, kevésbé komlózott, lágyabb, könnyedebb változatai. Itt sincs igazából ez másként, mert ugye egyfelől van a malátás édeskésség, ami mellé egy citrusos komló épül fel, de itt egy kicsit gyümölcsösebb ez a komló, és határozottan kevésbé keserű, mint az Eagle American IPA esetében. Tehát elmondható, hogy hasonló, de lágyabbra van hangolva az egész. Bár a Ratebeer pontszáma fele annyi, nekem kb. egy szint, sőt ez az APA kicsit jobban is ízlett a lágysága miatt. Amúgy ez nem az állandó kínálat tagja sehol, a Tesco hozott szezonálisan egy négyes pakkot(ami egyébként időnként vissza-visszatér), és abban volt kettő ilyen, de ugyanúgy egy euro harminc centre jön ki egy üveg ára leosztva, mint a külön kapható IPA-juk esetében.

Ár/érték arány: 7/10.

Karpat Eagle American IPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Melyik újhullámos főzdének ne lenne amerikai komlós IPA-ja? Hááát... semelyiknek. Nyilván a Karpat sem maradhat ki a sorból, a Tesco polcain mindig ott figyel az Eagle American IPA, amelyről annyit lehet tudni… hogy 15 balling fokos. Nos, a Kaltenecker egy pöppet informatívabb. Mindegy, töltsük ki a félbarna színű italt, és láthatjuk, hogy ennek sincs nagyon habja, és gyorsan el is tűnik. Megszagolva már érezhető, hogy jönnek az amerikai komlók, ízében viszont azért volt egy kis hiányérzetem. Először is, ezt nem éreztem olyan testesnek, teltnek, sűrűnek, mint a Kaltenecker Chopperjét, pedig elvileg mindkettő 15 balling fokos. Másrészt meg se malátásság, se karamellesség nincs igazán benne, a gyümölcsösségből van egy kevés, visszafogott adag benne, de amúgy leginkább az IPA-kra jellemző fajta keserről szól a korty. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne benne citrusosság, hanem inkább azt, hogy a harmónia felborult a keserűség javára, nincs elég gyümölcsösség vagy malátásság, hogy kiegyenlítse, és ez engem zavart, illetve azért hát untatott is, mert azért valljuk be, az IPA-s fajtakeserű önmagában nem túl izgalmas, nemde? Mondjuk, aki inkább a keserűséget kedveli IPA-kban vagy úgy általában a sörökben, annak esetleg tetszhet. Én se mondom, hogy rossz egyértelműen, és sosem innék belőle még egyszer, de nem egy nagy szám, és nincs annyira egyben, nincs benne annyi harmónia, mint amennyi nekem kellene. Ettől függetlenül nagy pozitívuma, hogy egy euro harminc centért könnyen elérhető, hisz a szlovák Tescokban mindig van.

Ár/érték arány: 6,5/10.

Kaltenecker sörök a szlovák Lidlből

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Pivovar Kaltenecker valószínűleg a leghíresebb és legelismertebb szlovák főzde, és egyben tulajdonképpen a határon túli kisüzemi szcéna húzóneve. A szortimentjük elképesztően széles: a rengeteg sör között találunk tipikusan új hullámos fajtákat, mint mondjuk az amerikai aroma komlós IPA-k, de az abban a térségben a legalapabb ivósörnek számító 10 ballingos pilsnerből is elkészítették a maguk interpretációját. Idehaza nem igazán árulják őket, csak fővárosi szakboltokban elérhetőek szerintem kimondottan túlzó(900 forintos) áron. Kint viszont jelentős lőrelépés történt az utóbbi időben, ennek legfontosabb eleme, hogy a Billa állandó kínálatba vett párat belőlük korrekt két eurós áron. Azonban nagyjából egy éve a Lidl még durvább ajánlattal állt elő, igaz szokásosához híven csak szezonálisan, de 1,4 euróért kínált három Kaltenecker sört, ami nyilvánvalóan olyan ajánlat, amit nem hagyhattam ki…

//Kaltenecker Yakima IPA//

Gondolom senkinek nem okoz nagy meglepetést, hogy ez egy IPA. ;) Paramétereit tekintve egyébként 13 balling fokos, malátából Weyermann, Müncheni és Carared került bele, komlók terén Amarillo és Mosaic van feltüntetve a címkén. Kitöltve láthatjuk, hogy jó opálos, akár még egy rostos lének is elmenne… na persze azért, mert szűretlen és pasztőrözetlen. Habja alig van, az is gyorsan elpezseg, de ale-ek esetében ez nem meglepő. Illata leginkább grapefruitos, és ízében is ez dominált nálam a citrusok közül. A citrusosság mellé édes, malátás ízjegyek kerültek kiegészítésként, a korty lezárása persze kesernyés, de nem vad és durva, sőt, igazából alig keserű az egész. Amolyan lágy, harmonikus IPA, amely inkább domborítja ki az aromakomlók gyümölcsös ízjegyeit, semmint a keserűjét. Én kedvelem ezt a vonalat (is) az IPA-k esetében, szóval nekem maximálisan bejött, olyannyira, hogy mikor nemrégiben megláttam a weizenjük és barna lagerük között a Billa polcán, nem volt kérdés, hogy veszek belőle a két eurós áron is. :)

//Kaltenecker Chopper IPA//

A Kaltenecker Ratebeeren jobbra pontozott, komolyabb IPA-ja, már olyan értelemben, hogy 15 balling fokos, tehát testesebb, mint a Yakima. Malátákból ebben kétféle van, Pilzeni és Caramünch, komlókból pedig Cascade és Chinook került bele. Nos, hát kitöltve egyből látszik, hogy sokkal sötétebb, mint a narancsos beütésű Yakima(igazából klasszikusan ezt a színt szokás a félbarnának hívni), de ez is opálos, hisz szintén szűretlen, pasztőrözetlen, habról gyakorlatilag itt sem beszélhetünk. Illatában érződik a minőségi amerikai komló, de jelentős karamellesség is árad a pohárból. Belekortyolva egyből érezni, hogy teljesen mást lőtt be magának, mint a Yakima. Itt először is van egy jó adag édes, telt malátásság, ami nyilván a 15 balling fok hozománya, a Caramünch maláta miatt a már illatában is jelentős karamellesség itt is markánsan jelen van. Utána jön a citrusos amerikai komló zuhatag, de itt nem a gyümölcsösségre fektették a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a határozott keserűséget tolták előtérbe, mely hosszan tartó utóízt is kölcsönöz a sörnek. A maláta és komló egyébként tökéletes egyensúlyban vannak, tulajdonképpen hasonló koncepció, mint a Karpat True American Apache IPA, de azt is mondhatnám, hogy a hagyományosabb angol vonal felé húz. Szép darab ez is, bár ezt nem lehet kapni a Billában(legalábbis én még nem találkoztam vele), igaz a fent említett hasonló Karpat termék megtalálható náluk, és szerintem simán helyettesítheti ezt.

//Kaltenecker Saison//

Saison, azaz hagyományosan egy alacsony alkoholtartalmú, világos színű, gyümölcsös, ráadásul hozzáadott fűszerekkel készült, belga nyári frissítő ital. És egyébként természetesen az ale-ek népes családját gyarapítja. A Kaltenecker termékébe Pilzeni meg Bécsi maláta került, komlókból pedig Azzacat és Ellat használtak fel hozzá, a szárazanyagtartalma meg 12 balling fok. A két IPA-val ellentétben a szokásos összetevőkön kívül rozs és szárított narancshéj is került bele. Nos, a narancshéjat még értem, lévén ez ugye a szokásos belga fűszer, ami witekben is megtalálható, na de rozs? Oké, persze a Black Wychben meg zab van, és nagyon is jó sör, szóval félre az előítéletekkel! Mert bár habja ennek sincs igazán, az illata nagyon is rendben van, édeskés, citrusos, élesztős, és persze hát a narancshéj már itt kiütközik… lényeg a lényeg, kellemes. Íze meg… nos, picit malátás, picit élesztős, picit citrusos, picit fanyar, picit érezni a narancshéjat, és… oké, szóval végül is egy kellemes, kissé a witbirekre hajazó, bár azoktól azért megkülönböztethető ízvilágot kapunk. A rozst viszont én nem éreztem benne. A sör teljesen rendben van tehát, a célját simán eléri: nyári frissítő italnak tökéletes lehet. Ennek ellenére a ratebeeren gyakorlatilag a sárba döngölték, pedig szerintem semmi okuk nem volt rá. Oké, a Yakima és a Chopper jobb volt, de ennek a megvételét sem bántam meg egyáltalán, főleg ilyen áron ez is nagyon rendben volt. :)

Schloss Eggenberg Urbock

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Samichlaus gyártójától itt egy újabb doppelbock, azonban ez már "csak" 23 balling fokos. Mindez persze igazából nem gond, egy duplabaknak ez teljesen jó érték, az azonban már probléma, hogy ízében nem tudja hozni azt a komplexitást, amit a Samichlausnál kaptam. De nézzük sorjában! Színe világos, áttetsző, habja tulajdonképpen nincs, illata édes, alkoholos. Íze sem volt túlságosan változatos, gyakorlatilag egy édes, malátás karaktere van az egyszerűbb fajtából, amelyben - bár nem karcosan - de szignifikánsan jelen van az alkohol. A test viszont nagyon durva, kimondottan sűrű, csak az a baj, hogy ez teljesen hiábavaló, ha ízjegyekkel nem sikerül megtölteni azt, akkor unalmas lesz az összkép, és az egyetlen, ami igazán hatással lesz a kóstolóra, az a 9,6% alkohol lesz.

Összességében persze nem rossz sör az Urbock, nincs is úgy konkrét hibája, de egyértelműen a Samichlaust venném meg újra, még akkor is, ha azért 2,25 eurot kell fizetni az osztrák Intersparban, ezért meg csak 1,72-t.

Ár/érték arány: 6,5/10.

Leute Bokbier teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nevével ellentétben nem német sörről van szó, hanem egy belgian strong ale-ről, amit a Van Steenberge gyárt, övüké ugye a híres neves hatos pakk a Gulden Draakokkal meg a Piraatokkal, ami itthon is szokott lenni a Lidl-kben. Ez a darab is Lidl-ből van, csak a szlovákból és négyes pakkban adták, tulajdonképpen nevetséges áron, mert a mostani magas árfolyam mellett is 400 forintra jön ki egy palack átszámítva. Egyébként az üveg is tipikus több szempontból, egyrészt a formája is teljesen olyan, mint a többi Van Steenberge terméknek, másrészt meg ez a kecske már eléggé agyonhasznált a címkéken… na, de mindegy, töltsük ki a sört a tulipán pohárba!

 A színe sötét, habja elsőre viszonylag nagy, de azért hamar összeesik, persze ez szokásos az ale-ek esetében. Illata nagyon intenzív, szeder és szilva, amit én leginkább kiéreztem a gyümölcsök közül. Íze szinte száz százalékosan visszaadja, azt, amit az illat ígér, a szokásos belga malátás-élesztős alapra leginkább a fent említett két tényezőből álló gyümölcsösség építkezik. Ez az összeállítás karakteres, felismerhető, mondom ezt úgy, hogy sokféle belga ale-t kóstoltam már, de ezt vakteszten is felismerném. Ugyanakkor komplexnek nem mondható, mert újabb ízek nem kerülnek elő később, pedig a színe miatt azt hittem pörköltes lesz vagy ilyesmi, de ez végül elmaradt. Igazából egyszerűségén kívül egyetlen hibája számomra még, hogy nekem kissé túl szénsavas volt, de ettől függetlenül azt gondolom ezen áron ez így igazán ajándék volt, hiszen ennél olcsóbban - és mindössze 80 forinttal olcsóbban - csak Leffe-t lehet venni, ami messze nem ennyire jó, másrészt meg igazából ezzel akkor sem lenne baj, ha 500-600 forintért ott lenne a Metroban a többi belga ale között, akkor is korrekt ár/érték arányt képviselne... illetőleg ha a főzdénél maradunk, akkor nekem mondjuk a karcos Piraatoknál ez például jobban ízlett.

Ár/érték arány: 9/10.

Wells & Youngs Courage Director's teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Van pár angol gyártó, akiktől szerencsére itthon több sört is lehet kapni, mondhatni elég széles a paletta, hisz ott van a Fullers a megbízható konstans minőségű, hagyományos angol típusaival, az egészen kiváló Black Wychet kínáló Wychwood, az olcsóbb, de csak időszakosan elérhető Sheaperd Neame és hát a Wells & Youngs... A Wells & Youngsról többek között azt kell tudni, hogy ők főzik az igencsak kiemelkedő Double Chocolate Stoutot, az átlagos Bombardiert, az őrült puddingos meg banános sört, és jelen tesztalanyunkat, a Courage Director'st. 

A Courage Director's hivatalosan a Bombardierhez hasonlóan egy bitter, és a Bombardierhez hasonlóan tartalmaz hozzáadott cukrot. Ellenben ez a sör nem megy el az édes karakter irányába, hanem inkább megmarad majdnem teljesen semmilyennek. Van egy kis malátásság, egy kis karamellesség, meg egy nagyon pici keserű a végén, de vizesebb, mint a Bombardier, és mindent összevetve ez az egyik legjellegtelenebb bitter, amit valaha ittam. Rossznak viszont nem mondanám, mert mellékíze nincsen, a visszafogott íz ellenére kellemes a kortyérzet, úgy el lehet iszogatni... úgy képzelem, ilyen lehet a többi tömegsör is Angliában, és ha jól belegondolok, a szintén népsör Bombardier és Fullers London Pride is hasonló darab, csak azok azért jobbak ennél és némileg több ízük is van. Ára egyébként olyan 700 és 900 forint között változik a beszerzés helyétől függően, én mondjuk ezt a példányt konkrétan egy Metrós akció alkalmával szereztem be 525 forintért, de az a helyzet, hogy jobban jártam volna, ha ehelyett az egy üveg helyett is még egy Black Wych kerül a kosárba…

Ár/érték arány: 5/10.

Braník Cerny teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Cseh olcsó sörről van szó, de ez igazából önmagában nem rossz ómen, lévén a csehek azok, akik a legolcsóbb szegmensben is képesek korrekt darabokat alkotni. A címke persze eléggé előrevetíti a budget kategóriát, de a paramétereket tanulmányozva ebben semmi trükk nincs, egy könnyed barna lagert kapunk a maga 10 ballingjával és 3,8% alkoholjával, tehát abban a ligában játszik, mint a Krusovice Cerny, a Kozel Cerny vagy a Zlaty Bazant Tmavy csak ez nem „márkás”. Kitöltve azért némi különbség már szembeötlik, ugyanis az előbb felsorolt három sör színe tök fekete, de a Braník Tmavy inkább egyszerűen csak sötét barna. Habja is kicsit gyorsabban esik össze, de ez igazából mindegy is… úgyis a kortyérzet dönti el, vajon a Staropramen csoport alsópolcos terméke van-e olyan jó, mint a nagy nevűek?

Nos, a rövid válasz az, hogy nem. Az a baj, hogy egyrészt hiányzik belőle az a kellemes krémesség, ami feledtetné a vizességet és átfordítaná azt jóleső könnyedségbe. Másrészt meg az édesség elég furán jelenik meg benne, és arra gondoltam, hogy ebbe is biztos került cukor vagy ilyesmi, ezért megnéztem az összetevőket. Ezek a szokásosak… egy kivételével. Oxid uhlicity. Na, hát ilyennel még nem találkoztam, miféle vegyület lehet ez már megint… kérdezzük meg a Google Fordítót… szén-dioxid. Aha, szóval olyan pedáns a gyártó, hogy külön ráírja, van szénsav a sörben. Oké, végül is a víz is mindig fel van tüntetve… így viszont nem értem ezt a nem éppen műédességet. Igaz, ami igaz, ha meg lenne cukrozva, akkor valszeg nem csak ennyire lenne édes, mert a Saris Tmavy-val vagy Steiger Tmavy-val ellentétben ennél a sörnél nem is annyira az édesség fokával van gond, hanem inkább a milyenségével, azaz, hogy nem éppen természetesnek hat. Ettől eltekintve egyébként iható darabról van szó, és ez még szlovák viszonylatban is olcsónak számít a maga tesco-s 55 centes árával, ugyanakkor nem túl acélos kínálatnak kéne lennie ahhoz, hogy én ezt a sört vegyem le a polcról… és még finoman fogalmaztam.

Ár/érték arány: 4/10.

Marston's EPA teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Jöhet az unalomig ismételt szöveg: a szlovák Lidl-ben vettem egy euro harminc centért. Természetesen szezonális cucc, már nem lehet megvásárolni. Se ott se más általam ismert helyen. És még egy kapcsolódási pont a korábbi posztokkal: ezt is a Marston's csinálta.

A Pedigree után nem vártam sokat ettől a sörtől, mégis sikerült meglepnie. Az a helyzet, hogy már az üveg nyitásakor megcsapott az intenzív, citrusos komlóillat, így biztosra vehettem, hogy ez egy hidegkomlózott english pale ale lesz. A másik dolog, ami igazán meghökkentő, hogy milyen kevés anyagból milyen intenzív ízt ki tudtak hozni a komlózással. A sör mindössze 3,6%-os és nem igazán testes, de mégsem olyan fájdalmasan üres és semmilyen, mint a Pedigree, mert a frissítő, citrusos komlósság elviszi a hátán az egészet. Mivel alacsony az alkoholtartalma, több korsóval is nyugodtan le lehet gurítani egy baráti beszelgetés során, kimondottan praktikus nyári frissítő, és mindezt csak alátámasztja, hogy angol ale-hez képest elég kedvező az ára… azaz az lehetne, és alátámasztaná, ha lenne valahol állandó kínálatban.

Ár/érték arány: 7,5/10.

Box Steam Derail Ale teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

A Box Steam másik söre ugyanúgy a szlovák Lidlből került beszerzésre szintén 1,5 eurós áron, azonban típusát tekintve már egy ESB, azaz mondjuk az itthon is kapható, sokak által ismert Fuller's ESB-hez(ami egyébként nálam nagy kedvenc!) lehet hasonlítani. Persze az, hogy érdemes-e eltérni a biztos pontot jelentő, profi Fuller's terméktől akkor derül csak ki, ha megkóstoljuk ezt is… úgy hogy nem is húznám tovább az időt, lássuk magát a sört! ;)

Külalakra hasonló, hiszen habja alig fejlődött és az is hamar eltűnt, a színe pedig félbarnába hajló. Igazából a kortyolás során bukik az, hogy ez egy másik vonalat képvisel az ESB-ken belül, amit a maga módján ugyanolyan jó, mint az az ízvilág, amit a Fuller's söre kínál. Egyértelműen a határozottan keserű komlózásra lett kihegyezve a Box Steam ezen terméke, amelyről ordít, hogy tipikusan angol ale-es, de tulajdonképpen ha konkretizálni akarnám, azt mondanám, hogy hagyományos IPA-s beütéseket is tartalmaz. Persze ezt azért ellensúlyozza némi malátásság, illetőleg kis fűszeresség és kis gyümölcsösség(leginkább narancsosság) is felüti a fejét, szóval mondhatjuk, hogy egy egész összetett, és tulajdonképpen érdekes ESB-ről van szó. Nos, mivel más, ezért a Fuller's ESB-t nyilván nem cserélném le erre, de ha lenne rá lehetőségem, ezen az áron vennék belőle mellé csak úgy változatosságképpen. Ugyanakkor az is igaz, hogy a két Box Steam sör közül a porter nyűgözött le jobban, de ettől függetlenül ez is vitathatatlanul egy igencsak jó angol ale.

Ár/érték arány: 8/10.

Box Steam Funnel Blower teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Szintén a szlovák Lidl-ben találtam rá erre a sörre szezonális termékként és ugyanúgy 1,5 eurós áron, ami egyébként nevetségesen olcsónak tűnhet, ha megnézzük, hogy a Ratebeeren mennyire tartják, mert akárhogy is vesszük, 80-as pontszámú porterek fél literjét nem szokták ennyiért osztogatni. Az értékelés pedig – ellentétben mondjuk a Guinness Draghtéval – most nem hazudik, a Box Steam ezen terméke egy igencsak jó sör.

A Funnel Blower ugyanis egy egyedi, karakteres és egyúttal nagyon finom porter, amely odatehető a nagy klasszikusok mellé, mint mondjuk a Fullers London Porter. Persze külsőleg semmi szokatlan, tök fekete szín, kevés hab, de az illatában már van valami, ami nem szokványos… vanília! Gyorsan megnéztem az üveget: csak nem ízesített cucc ez? De nem, csak a szokásos összetevők vannak benne, viszont a címkén ott díszeleg a vanília szó… hmm, érdekes. Mindegy, hát most már nem bírtam tovább várni, kíváncsi voltam, milyen lesz maga a korty, ha ilyen az illat? Nos, a korty a szokásos porteres ízjegyekkel kezd, kávé és étcsoki, ugye a pörkölt maláta szokásos hozadékai, de aztán mindez átfordul vaníliás ízekbe, és bár azt gondolhatnánk, hogy az átmenet valami fura, teljesen idegen része a kortynak, de nem! Sikerült olyan természetesen, olyan harmonikusan megoldania ezt a gyártónak, hogy a kávésan keserű pörköltes ízek koherens egészet alkotnak a vaníliás édességgel.

Az összkép tehát egyedi, de mindenképpen teljes mértékben pozitív értelemben, nekem különösen elnyerte a tetszésemet, ha lenne rá lehetőségem, biztosan vennék még belőle, főképp ilyen áron.

Ár/érték arány: 9/10.

Marston's Pedigree teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Sokféle – egyes esetekben már-már elmebetegnek tűnő – összetevővel kísérleteznek mostanság a sörgyártók a különféle gyógynövényektől kezdve a chilin át akár az elefántszarig. De kutyakajás sör még nem volt.

És nyilván most sem lesz, ez a borzasztó poén csak az én fejemben született meg, mikor megláttam a szlovák Lidl-ben a sör nevét. :D Mindenesetre nem sokkolnék tovább senkit ilyesmikkel: a ratebeer szerint ez egy bitter, a gyártó a címkére az amber ale feliratot vitte fel, én meg azt mondanám, hogy valamiféle angol ivósör lesz ez... mindegy, töltsük ki, és nézzük meg, az a biztos! 

A sör elég szép habot produkált ale-hez képest, színe pedig vöröses beütésű... csak amikor jó sört akarok inni, akkor a külalak pont a legkevésbé érdekel. :D De amúgy illata kellemes, édeskés, csak éppen alig van neki, szóval igazából ez így szintén nem ad hozzá érdemben semmit a termék elfogyasztásának élményéhez. A fő kérdés persze az, hogy milyen az íze, és az a baj, hogy itt viszont nagyot bukik a dolog, mert ezen a téren már gyengén teljesít a sör. Nem arról van szó, hogy annyira konkrét ízhibák lennének benne vagy ihatatlan lenne, csak az a baj, hogy nekem az, amit ez a sör nyújtani tud, az kevés. De hogy konkrétumokról is legyen szó, a korty nagyrésze lágy, malátásan édes, van benne egy icipici vörös sörökre jellemző véríz, ami hoz magával némi keserűt, illetőleg kilóg belőle egy, a malátánál is még édesebb ízjegy, ami bizony minden egyes kortyot végigkísér és engem zavart. Megnéztem a címkét, a szokásos összetevőkön kívül van benne glükőz szirup, valszeg a kilógó mellékíz ennek köszönhető. Kitekintve más bitterekre ez a sör kimondottan rosszul teljesít, mert ha házon belül, azaz a Lidl-nél maradunk, akkor ők bizony hozták már többször is a Bishops Fingerst, ráadásul a magyar piacra és 400 forintért, ami egy igazán erőteljes sör, valódi ízbomba ehhez képest a maga gyümölcsös, fűszeres és határozott komlókeserűt is tartalmazó ízvilágával. De egyébként szerintem – bár kicsit más típus – ennél egy 300 forintos Lobkowicz Premium Ale is tartalmasabb…

Ára egyébként 1,5 euro volt, de szezonális termék lévén nyilván már nem kapható, máshonnan meg nem igazán lehet beszerezni, ami nem is feltétlen baj, mert ha valaki egy laza bitterre vágyna, akkor bőven talál a hazai boltok állandó kínálatában is magának ilyet vagy leginkább ennél jobbat is. ;)

Ár/érték arány: 5,5/10.

Schloss Eggenberg Samichlaus teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Nyakunkon vannak már az ünnepek, köztük Szent Miklós napja is, ezért úgy gondoltam, ideális lenne feldobni egy tesztet erről a sörről, melynek neve a svájci dialektusban Mikulást/Télapót jelent, ami egyébként nem véletlen, hiszen a Schloss Eggenberg osztrák főzde svájci gyökerekkel rendelkezik, és hát ezt a terméket minden évben csak egyszer, december hatodikán főzik. Ezt követően tíz hónapig érlelik, és csak utána kerül a palackba, de ott is jobb, ha legalább egy évet áll… az én példányom esetében egyébként teljesült ez a feltétel, szóval egy igazán „érett” darab került tesztelésre.

A Samichlaus hivatalosan egy duplabak, de a címkén igazából triplabaknak hívják, ami bár nem szakszerű kategória, azonban egyáltalán nem túlzó, hiszen ez a sör igencsak komoly paraméterekkel rendelkezik, lévén 32 balling fokos és 14% alkohol van benne.

Kitöltve pohárba – ahogy vártam - nincs habja, illetve egy pici azért van, de az pár másodperc alatt el is tűnik. Színe természetesen sötét, de van egy kis vörös beütése, kicsit úgy nézett ki a pohárban az ital, mint egy vörös bor. Illata intenzív, alkoholos és gyümölcsös egyszerre. Belekortyolva…  nos, elsőre az tűnik fel mennyire sűrű, pedig engem a 24,5 ballingos Trappistes Rochefort 10-es már megedzett, de hiába: a 32 balling fok az 32 balling fok. Amint ezen a sokkon túlestem, kibontakoztak az ízek. A korty természetesen eléggé alkoholos, de nem durva, zavaró és proli érzetű, mint az olcsó strong pale lagereknél, hanem inkább egy kellemes, melegítő karaktert ad a sörnek, amely igazán télivé varázsolja. Nem is karcos, mint a Piraat, és nem is dominálja az alkoholíz a kortyot, emellé épülnek fel a további ízek. Egyfelől van a töménytelen malátának egy szirupos édeskéssége, amit a karamellesség tesz kellemessé, amúgy meg aszalt erdei gyümölcsösség érződik még, bár azért nem olyan intenzíven kell elképzelni, mint egyes belga ale-ek esetében. Ahogy kortyolgattam ezt a komplex italt és elméláztam a gyümölcsösségén, arra jöttem rá, hogy még simán lehet asszociálni róla alkoholos gyümölcsös desszertre, mint mondjuk a konyakos meggy vagy valami erdei gyümölcsös sütire, amiben mondjuk sok a rum(aroma).

Idehaza nem igazán lehet kapni, időnként feltűnik pesti szakboltokban horror áron(általában jóval ezer forint felett), de leginkább egyetlen biztos beszerzési helyről tudok, ez pedig az osztrák Interspar, ahol a minőségéhez képest egészen olcsón lehet hozzájutni, 2,25 eurót kell érte konkrétan a kasszánál hagyni. Szóval én mindenkinek azt ajánlanám, hogy aki arra jár, ne hagyja ki a Samichlaust, mert egy igazán különleges italról van szó, amit legalább egyszer mindenképpen érdemes megkóstolni. :)

Ár/érték arány: 8,5/10.

Guinness Extra Stout teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

Minden bizonnyal a Guinness a világ egyik legismertebb sörmárkája, és ezáltal valamelyik termékük a legismertebb stout egyúttal. Ha konkretizálni kéne, akkor azt mondanám, hogy itt Európában, de még inkább Magyarországon a Guinness Draught jelenti a nagybetűs Guinnesst. Árulják is mindenfelé 0,44-es dobozban meg 0,33-as teljesen fekete üvegben, veszik is sokan, többeket hallottam áradozni a selymes és kávés ízéről, a Ratebeer meg overallban 74 pontra tartja, maga stílusában pedig 85-re tornázta fel magát. Sokaknak a Guinness Draught egyet jelent a minőségi sörivással vagy akár egyenesen a jó ízléssel.

És hogy számomra mit jelent a Guinness Draught? Az ír Heinekent. Olyan teljesen jellegtelen és lelketlen tömegtermék, amelyben maximum mutatóban találhatóak meg a stoutok jellegzetes ízjegyei, hiszen ha nem ilyen vizes és semmilyen lenne, akkor már lenne karaktere, és – micsoda borzalom! – előfordulhatna, hogy valakinek nem ízlik. Vagy legalábbis nem vennék és innák tömegek.

Ugyanakkor ha valaki ez alapján azt szűrte le, hogy én utálom a Guinnesst, az tévedett, mert vannak még bőven más Guinness termékek is, többek között az úgynevezett Extra Stoutok, amelyekből létezik erősebb, testesebb, komolyabb változat Foreign Extra Stout néven, illetőleg „sima” Extra Stoutként fut egy átlagos testességű, 5% alkoholtartalmú változat is. Európában leginkább ezt lehet megtalálni a boltok polcain a Draught mellett, bár – mily meglepő! – pont idehaza nem árulják, azonban a szlovák Tescokban és az osztrák Intersparokban hozzá lehet jutni rendre 1,89 és 1,5 eurós áron, ugyanakkor előbbi csak egy négyes pakk egy üvegre kivetített egységára, hiszen érthetetlen módon a szlovákoknál nem vásárolható meg egyesével az Extra Stout. Érdekesség még egyébként, hogy állítólag a Nigériában főzött Foreign Extra Stout a világ legjobb Guinnesse, bár ezt sem cáfolni sem megerősíteni nem tudom, hiszen nyilvánvalóan nem kóstoltam.

De most az európai piacra szánt, 5%-os, „sima” Extra Stoutról lesz szó, amely – lelövöm előre a poént – nem egy teljesen jellegtelen és híg lötty, mint a Draught, persze azért nem is egy világmegváltó darab, bőven vannak jobb stoutok is. Maga a megjelenés szép, krémes és tartós hab keletkezik a teljesen fekete italon... mondjuk itt még Draughtnál sem volt gond. Illata visszafogott, de azért jóval kávésabb, mint az alap sörüké. Ízében is határozott kávésságot lehet érezni, ami amúgy egy lágy, krémes karakterrel párosul. Van íze, tehát máris jobb, mint a Draught, de azért ennél jóval összetettebb, karakteresebb stoutokat is ittam már, és hát van teste is persze, bár azért nagyon sűrű italt nem érdemes várni, olyan közepesen testes kategória. A Guinness Extra Stout tehát egy korrekt és könnyed darab a maga kategóriájában, és ha jobban belegondolunk az ára sem olyan vészes, főképp ha az osztrákot nézzük.

Ár/érték arány: 7/10.

Zlaty Bazant Medovy Porter teszt

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

2013 óta minden karácsonyi időszakban a Heineken Slovensko a legismertebb márkájából piacra dob egy időszakos sört, a Zlaty Bazant Medovy Portert. Itt rögtön bele is lehet zavarodni a dologba, hiszen ebben a térségben, azaz mondjuk Közép-Kelet-Európában a duplabakokat hívják balti portereknek is, ami egy elég durva képzavar, hiszen előbbiek alsóerjesztésű sörök, míg ugye a portereket a felsőerjesztéshez kötjük alapvetően. Tehát a lényeg, hogy én először azt hittem, ez egy baltic porter lesz, azaz egy duplabak, csak ugye errefelé így nevezik. Azonban mind a Ratebeer mind a gyártó honlapja eloszlatta a tévhitet, ez bizony egy valódi, „rendes” porter, amely ténylegesen felsőerjesztéssel készül.

Kitöltve pedig meg is csodálhatjuk, ahogy magán viseli a porterek szokásos külsőségeit, mint például az éjfekete színt vagy a barnásra színezett krémes habot, bár utóbbi igencsak hamar eltűnt, a fotón is alig látszik. Illatában kávésság, alkoholosság és szedresség vegyül, együtt egy igencsak kellemes aromát alkotnak, amely már előrevetíti az ízélményt. Ugyanakkor mikor először belekortyolunk a Zlaty Bazant karácsonyi sörébe nem a konkrét ízjegyek fognak elsőként feltűnni, hanem maga a sör testessége. Persze, ott díszeleg az üvegen a 19 balling fok, de papíron kb. ennyi egy Paulaner Salvator is a maga 18,3-es extraktjával, ugyanakkor ezt a sört sokkal sűrűbbnek érezni. Legelőször haverokkal pattintottunk fel egy üveget, és egyikőjük, aki annyira nem ért a sörökhöz, megkérdezte, mi t jelent az a 19% az üvegen? Erre én nevetve azt feleltem, hogy annyit, hogy durván belerakták az anyagot, majd poénból hozzátettem, hogy ez olyan sűrű lesz, mint egy joghurt. Nos, azt kell mondanom, hogy bár nyilván túlzás ez a kijelentés, annyira talán nem is áll messze a valóságtól… persze a sűrűség meg az anyagtartalom egy dolog, ezt meg is kell tölteni ízekkel, és azt kell mondanom, hogy ez is tökéletesen sikerült. A pörköltes ízek, mint a kávé és az étcsoki tökéletes harmóniában egészülnek ki az olyan gyümölcsökkel, mint az illatában már érzett szeder, de itt már a kortyok során szilvásságot is felfedezhetünk. Az alkohol egyáltalán nem üt ki, ilyen test mögött az íze igazából szinte teljesen eltűnik, csak kellemesen átmelegít, de úgy gondolom, ez hozzátartozik a hideg, téli estékre szánt karácsonyi sörökhöz.

Igazából nem is tudom, mit mondhatnék még… nálam egyértelműen a Zlaty Bazant termékek közül a legjobb, tulajdonképpen sajnálom, hogy csak időszakos cucc, én ezt innám egész évben, főleg ilyen áron, hiszen a Billában négy euroért vettem egy pakkot, amiben négy három decis üveg van, illetőleg most a szlovák Tescoban akciósan 3,5 euroért is hozzá lehet jutni ugyanehhez a csomaghoz.

Ár/érték arány: 9/10.

Saris körkép

A blog már csak archívum, ha kíváncsi vagy az új sörtesztjeimre a Youtube-on, kattolj a linkre. ;)

„Saris, annál jobb a szar is!” – tartja állítólag a mondás a Felvidéken, és bár nyilvánvalóan nem egy szakmailag meglapozott értékítélet ez, azért az ember mégiscsak elgondolkozik azon, van-e vajon valamiféle alapja?

Valószínűleg nincs. Első és legfontosabb ellenérv: a Gazda Svetly Leziaknál ocsmányabb sör a szlovák piacon nem létezhet, még akkor sem, ha van néhány erőteljes kihívója, mint mondjuk a Steiger vagy a Corgon. Másrészről pedig ez inkább hangzik egyszerű, laikusok közötti - leginkább sehová sem vezető -„márka hitvitának”, amely természetesen itthon sem ismeretlen jelenség, hiszen ki ne hallotta volna, amint egy kocsmában átlag sörfogyasztók érzelmileg túlfűtött állapotban állítják csatasorba érveiket a Borsodi mellett és a Soproni ellen vagy éppenséggel fordítva. Esetleg teljesen más kombinációban, mindenki tetszőlegesen helyettesítsen be hazai kommersz márkákat az egyenletbe! ;)

Ugyanakkor pusztán feltételezésekre alapozva se nem cáfolhatjuk, se nem igazolhatjuk a poszt nyitóállítását, így hát megragadtam az alkalmat, és pusztán kutatói szenvedélyből megvizsgáltam, mi is a helyzet itt valójában!

A Saris egyébként a Pivovar Topvar márkája, és ha nagyon akarom, akkor a népi és olcsóbb brandje, de igazából árban nem nagyon van eltérés a Saris és Topvar sörök között, kb. olyan tíz cent különbség szokott lenni a gyakorlatban.

//Saris Premium//

A zászlóshajó természetesen itt is egy 12 balling fokos világos lager, tulajdonképpen egy pilsner. A színe okoz nem meglepetést, a habja viszont már egy kicsit csalódást keltő, lévén nincs olyan sok neki, illata vállalható, de érezni, hogy azért ez nem a friss saazer komló itt. És valóban, a sörbe valószínűleg nem túl érdekes ízű(konkrétan unalmas) ipari keserű komló került egy korrekt malátalapra. Ez egy iható, a hazai kommerszeknél jobb, de teljességgel unalmas és érdektelen összképet ad, amely egyáltalán nem csábít újabb vásárlásra, maximum jó sörökben nagyon szegényes szortimentből választanám, vagy ha ingyen a kezembe nyomják, akkor nyilván elfogadnám, meginnám. De ennyi. Egyébként nem meglepő módon a Topvar 12-ese is tulajdonképpen tök ugyanilyen.

//Saris Tmavy//

A második alanyunk egy 11 balling fokos barna lager, amelyhez azért fűztem elég komoly reményeket, lévén házon belül a Topvar Marína képében már csináltak egy igazán kellemes, krémes, édes és pörkölt malátától keserű ízeket harmonikusan kiegyensúlyozó tmavyt. Sajnos a Saris esetében ez a harmonia nem sikerült, hiába néz ki ugyanolyan szépen, mint a Marína, már az illata sejteti, hogy itt bizony az édesség felé tolódott el a mérleg nyelve. Ha pedig belekortyolunk, akkor egyből szembesülünk vele, hogy ez bizony nem kicsit édesebb, mint az átlag, és ez az édesség nem igazán természetes… mert ez itt a gond, hiszen vannak nagyon jó édes sörök, például sok belga ale, de a barna lagerek közt is bőven találni olyanokat, amiben a karamellmaláta kerül előtérbe, de ezek teljesen rendben vannak. Ugyanakkor – nem kertelek, kimondom – ez a Saris Tmavy olyan, mint a Topvar Marína megcukrozva. Szóval ha ragaszkodunk a gyártóhoz, akkor inkább vegyük a kicsit drágább Marínát, de egyébként meg annyi jó barna lager van ott kint, mint az Urpiner Dark vagy a Bernard Cerny Lezak… szóval hagyjuk inkább ott a polcon a Sarís Tmavyt.

//Saris Rubín//

Az utolsó sör pedig a márkától egy vöröses beütésű, 12 balling fokos polotmavy, amit csak a karácsonyi időszakra főznek, és csak négyes pakkban(díszdobozban) lehet megvásárolni. Vagyis lehetett tavaly, mert idén már nincs, helyette a Tmavy került ugyanilyen csomagolásba. Ez pedig jelentős visszalépés, ugyanis a Rubín egy jó sör. A vöröses italon keletkezett hab jólesően krémes, igaz nem tart sokáig, de eltűnésért az íz kárpótol. Malátahangsúlyos, édes sört kapunk, amelyben a fő vonulatot a karamellmaláta viszi, de ha kicsit is odafigyelünk, könnyedén felfedezhetjük kortyolgatás közben az ezt kiegészítő meggyes, piros gyümölcsös ízjegyeket is. Nem utolsó szempont az sem, hogy ez a legolcsóbb mind közül, hiszen egy üveg 67,5 centre jött ki, míg a másik kettő ára inkább 80 cent körül mozog… csak kár, hogy nincs egész évben.

Összességében a mondás nyilván nem állja meg a helyét, a cikk bevezetőjében említett triász bőven alulmúlja a Saris söröket, de az is igaz, hogy a Rubín kivételével igazán egyik sem ajánlott vétel.

Saris Premium ár/érték arány: 5/10.

Saris Tmavy ár/érték arány: 4/10.

Saris Rubín ár/érték arány: 8/10.